2025. szeptember 27. szombat

szept. 27
14:24
Már most lehet tudni, hogy fél Európa ebbe az ékszerdoboz városba utazik majd pár éven belül (Roadster)
A Brüsszellel szomszédos egyetemi városnak száznégyezer lakosa van, és több mint hatvanezer diák lakja.
szept. 27
14:24
Itt a vége – A honvédelmi miniszter méltatlanság miatt felbontja Ruszin-Szendi Romulusz tartalékosi szerződését (vasárnap.hu)
Az emberek között fegyverrel járkáló Ruszin-Szendi Romulusz méltatlanná vált arra, hogy a Magyar Honvédség katonája legyen, ezért tartalékosi szerződését felbontom – közölte a honvédelmi miniszter szombati Facebook-bejegyzésében.   Szalay-Bobrovniczky Kristóf videójában a Tisza Párt honvédelmi szakértőjéről azt mondta: Ruszin-Szendi Romulusz veszél
szept. 27
14:24
Légzuhatag és szupercella jöhet Magyarországon: erre jobb lesz felkészülnünk (Agrárszektor)
A szélsőséges időjárási helyzetek néhány évtizeddel ezelőtt még ritkaságnak számítottak, ma viszont egy szezonban akár többször is visszatérhetnek. A mostanában menetrendszerűen érkező tavaszi fagyokról például húsz évvel ezelőtt még csak hírből lehetett hallani, de a szupercella és a légzuhatag kifejezések is csak az elmúlt években kerültek be a k
szept. 27
14:24
Molnár Attila a világ egyik legjobb edzőjénél folytatja Hollandiában (vehir.hu)
A világ egyik legjobb edzőjének tartott Laurent Meuwly irányításával Hollandiában folytatja pályafutását Molnár Attila, fedettpályás Európa-bajnok atléta.
szept. 27
14:27
Az elemző tanácsot ad, mire érdemes odafigyelni az Otthon Start hitel felvétele előtt (Infostart)
Ha nincs a hitelfelvevőnek elegendő jövedelme, adóstársakat is bevonhat a hitelfelvételbe, az ingatlanra pedig érdemes banki minősítést és értékbecslést kérni – mondta el Balogh László, az ingatlan.com vezető elemzője az InfoRádióban.
szept. 27
14:27
Naponta fogyasztjuk ezeket az ételeket, pedig a legegészségtelenebb szénhidrátok (Mindmegette)
A kiegyensúlyozott étrendben helyük van a szénhidrátoknak is, azonban fontos, hogy különbséget tegyünk az egyes fajtái között. Mutatjuk, mik a legrosszabb szénhidrátok, amiket jobb kerülni.
szept. 27
14:27
Egy lépésre voltak a hurrikántól: így sikerült kimenekíteni egy magyar turista csoportot a veszélyből (hirado.hu)
A közeledő hurrikán miatt a szervezőknek és az utasoknak gyors döntéseket kellett hozniuk, hogy mindenki biztonságban térhessen haza.
szept. 27
14:27
Rettenetes tragédia: 11 ember életét követelte a gyilkos alkoholos ital (Metropol)
A rendőrség az eset kapcsán vizsgálatot indított.
szept. 27
14:27
Eurómilliárdok mehetnek a kukába, ha az EU nem képes egybefogni nagyhatalmi terveit (Portfolio)
Sokadik ébredését éli az Európai Unió, mióta kitört az ukrajnai háború, Donald Trump amerikai elnök januári újbóli beiktatása óta pedig végképp felgyorsultak az események. Rövid időn belül nyilvánvalóvá vált, hogy az USA többé nem megbízható partner sem a kereskedelem, sem pedig a védelem terén, így a sok szempontból elkényelmesedett uniós tagállam
szept. 27
14:27
A magyar alaptörvény után most már a szlovák alkotmány is kimondja: az apa férfi, az anya nő (hirado.hu)
A parlament pénteken szavazta meg a változtatást.
szept. 27
14:27
Micsoda meglepetés: Meghan Markle új szerepben tűnhet fel (Ripost)
Harry herceg feleségének egy álma válhat valóra.
szept. 27
14:27
Weisz Fanni: "Már nem félek annyira a saját hangomtól" (Glamour)
Weisz Fanni, a hallássérült modell legjobb oldalát hozta elő az anyaság. Beni megtanította arra, hogy vállalja önmagát, és a kisfiúhoz bátran beszél, miközben jeleléssel is kommunikál vele.
szept. 27
14:27
3 ruhadarab, amit imádtál volna hordani, de sosem tudtad, hogy kell (Life)
A szekrényedben van pár cucc, amiről azt hitted, hogy menő, de inkább úgy nézel ki benne, mint egy félresikerült TikTok-trend? A divat néha olyan, mint egy rossz matekpélda: mindenki érti, csak te nem. Három ruhadarab, ami több gondot okoz, mint amennyi örömet.
szept. 27
14:27
Oroszország reagált egy esetleges kurszki mozgósításra (Magyar Hírlap)
Készen állnak.
szept. 27
14:27
Láncos F. Berthoud, MB&F; megőrülés, Bamford Oris, francia microbrand (Kronometer)
Ismét eljutottunk Genfbe, a Geneva Watch Days-re és néhány nap alatt végigjártuk a nagy svájci óraexpó nyári változatán megjelenő kisebb-nagyobb márkákat. Más, mint a tavaszi Watches and Wonders, lazább, kötetlenebb,
szept. 27
14:27
Nagyobb lábon élt a Szőlő utcai igazgató, ez feltűnt a hatóságoknak (Magyar Nemzet)
Az Nvsz-nek széles körű ellenőrzési jogosítványai lettek a gyermekvédelem területén.
szept. 27
14:30
Kell tartani a legújabb Covid járványtól? Ezek a tünetek és így tudsz védekezni (Bien)
Az elmúlt években a Covid járvány jelentős mértékben átalakította a társadalom alapjait, és mindenkit arra kényszerített, hogy szűkölő lépésekkel alkalmazkodjon az új normákhoz. A legújabb információk szerint újra fellángolt a vírus, igaz az idei változat már enyhe tünetekkel jár, de még mindig aggódást kelt az idősek és a veszélyeztettek körében.
szept. 27
14:30
Az első Esterházy Irodalmi Díjat ez a 7 könyv kaphatja (Librarius)
2025 tavaszán hozta létre az Esterházy Magyarország Alapítvány az Esterházy Irodalmi Díjat, és most osztják ki először a zsűri döntése alapján.
szept. 27
14:33
Nem maradnak abba a robotrepülők támadásai: megint drónok fenyegettek dán létesítményeket (Blikk)
Azonosítatlan drónokat figyeltek meg katonai létesítmények közelében Dániában éjszaka – közölték a fegyveres erők szombaton, miután ezen a héten több drónbehatolás is történt repülőterek és kritikus infrastruktúra közelében. A fegyveres erők nem közölték, hol figyelték meg a drónokat.
szept. 27
14:33
Hihetetlen hozamok: ennyit kereshetsz 1 hektár mentával! (Agroinform)
A menta nem csak frissítő fűszer: a régióban hektáronként több ezer eurós profitot hozhat. Itthon is adott a klíma – a kérdés csak az, ki épít rá üzletet.
szept. 27
14:33
Közleményt adott ki a TV2 az Ázsia Expresszről: ez mindent megváltoztat (BorsOnline)
Az Ázsia Expressz versenyzői az elmúlt négy hétben sem unatkoztak, de ami az elkövetkezendő két hétben, a kaland-reality véghajrájában rájuk vár, az minden eddigi kihívást felülmúl. A középdöntő hetén már nincs védettség, minden nap hatalmas jelentőséggel bír. A párok közötti feszültséget pedig tovább fokozza, hogy jön az Ázsia Expressz egyik legiz
szept. 27
14:33
Fenntartható szőlővédelem: ragadozó madarak bevetésen (Agrofórum)
Az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kapnak a fenntartható és kémiai szerektől mentes növényvédelmi megoldások. A szőlőültetvényekben különösen komoly problémát jelent a madárkár, amely akár a termés 20-30%-át is elviheti.
szept. 27
14:33
Nem mindennapi élet vár a lakókra a jövővárosban, ami most nyílt meg Japánban (Rakéta)
A várost a Toyota építette.
szept. 27
14:33
Bekeményít a NATO (Demokrata)
"Ezek az akciók meggondolatlanul eszkalálják a helyzetet, és életeket veszélyeztetnek."
szept. 27
14:33
Autós üldözés Budapesten (Autószektor)
A csepeli járőrök a XXI. kerületben, a Szent Imre téren akartak igazoltatni egy autóst szeptember 26-án éjjel 2 óra körül, a sofőr azonban a rendőrök jelzésére nem állt meg, hanem úgy döntött, hogy a mellette ülő utasával együtt inkább menekülőre fogja. A rendőrök megkülönböztető fény- és hangjelzés együttes használatával követni kezdték, de a sofő
szept. 27
14:33
Ott Tänak a Hyundai idei és tavalyi autóját is tesztelte Belgiumban (Racing)
A Hyundai mérlegeli, melyik autóját vegye elő a következő két aszfaltos versenyre, a döntésben fontos szerepe lesz Ott Tänak tesztjének. Egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy a Hyundai újra előveszi az aszfalton versenyképesebb tavalyi autóját a WRC-szezon következő két versenyére. Korábban Adrien Fourmaux nyilatkozott arról, hogy a tavalyi Hyu
szept. 27
14:35
Orosz dróncsapás érte Odessza megye vasúti infrastruktúráját (Demokrata)
Az éjjel az orosz erők dróntámadást hajtottak végre Ukrajna nyugati-középső részében is.
szept. 27
14:36
Térképet mutattak: Kaszás Nikolettet óriási területen keresték, vasárnap újabb kutatást indítanak (naphire.hu)
Rengetegen jelentkeztek a vasárnapi keresésre, hatalmas területet pásztáznak át, Kaszás Nikolettet keresve.
szept. 27
14:39
Komoly fordulat zajlott le az autópiacon az évek alatt (Piac és Profit)
A tavalyi luxus ma már belépő szint – így változott az autók kényelmi felszereltsége alig pár év alatt.
szept. 27
14:39
Hadházy Ákos: "Hatvanpuszta jelképe a korrupciónak és a fogva tartott államnak" (Blikk)
Több száz ember vett részt szombat délután a hatvanpusztai Orbán-majorságnál Hadházy Ákos tüntetésén. A független képviselő beszédében elmondta: a hatvanpusztai majorság "a korrupció és a fogva tartott állam jelképe".
szept. 27
14:39
Bajban a munkáshitelesek? (ATV)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025. II. negyedévre vonatkozó jelentése szerint a hazai háztartási hitelek állománya 11 968 milliárd forintra nőtt, ami 3,2%-os bővülést jelent az I. negyedévhez képest.
szept. 27
14:39
Botrány gyanúja a moldovai választások előtt: orosz pénzek befolyásolhatják a szavazást (Pénzcentrum)
Moszkva több száz millió eurót költ arra, hogy befolyásolja a vasárnapi moldovai parlamenti választások kimenetelét - állította Maia Sandu moldovai államfő a német ZDF csatornának adott interjúban.
szept. 27
14:39
Fotógaléria: így gyülekezett a tömeg a hatvanpusztai tüntetésre (SzMo)
Az eseményen felszólal Hadházy Ákos, valamint Puzsér Róbert is. A független országgyűlési képviselő szerint a látogatók egy szabadon, egyénileg bejárható élményparkra készülhetnek.
szept. 27
14:39
Milyennek kéne lennie egy nőnek a férfiak szerint? — Az ellentmondásos elvárások nyomában (Life)
A média annyi elvárást támaszt felétek a külsőtökkel kapcsolatban, csajok, hogy pasiként is beleszédültem. Íme a 8 kedvencem.
szept. 27
14:39
Mitológiai lényt videóztak egy magyar erdőben, a csodálatos állatól elállt az emberek lélegzete (Promotions)
Különös jelentőségű ez a magyarságnak, ilyen lény eddig csak a mesékben létezett.
szept. 27
14:39
Irán hazarendelte berlini, párizsi és londoni nagykövetét (Magyar Hírlap)
Valamennyi szankció közép-európai idő szerint vasárnap hajnali 2 órakor ismét érvénybe lép.
szept. 27
14:39
Kiderült, melyik a legeredményesebb magyar borászat (Demokrata)
Közép- és Kelet-Európa legjobb borait 1063 nevezett tétel közül választották ki.
szept. 27
14:42
Csordás Gábor: Nem jut eszembe semmi (Litera)
Ha a buta emberek határozzák meg, mit kell és mit lehet tenni, az azért veszélyes, mert a buta ember fél. Nem érti a dolgok működését, nem tudja, mi miért van, ezért egzisztenciálisan kiszolgáltatott. – Ezen a héten Csordás Gábor netnaplóját olvashatják. Negyedik nap.
szept. 27
14:45
Kijev: ezen az útvonalon repült be Magyarországról egy drón Ukrajnába (Infostart)
Az ukrán vezérkar bemutatta annak a drónnak az útvonalát, amely észlelésük szerint péntek reggel Magyarországról kétszer berepült Ukrajna légterébe.
szept. 27
14:45
Mennyire veszélyesek az intim piercingek? Így kerüld el a fertőzést (Life)
Az intim piercingek egyre népszerűbbek, de komoly egészségügyi kockázatokat rejtenek. Az intim piercingek a fertőzés, a lassú gyógyulás és a szövetkárosodás veszélye miatt fokozott odafigyelést igényelnek.
szept. 27
14:45
A hagyománytiszteletről is szól a Szántódpusztai Majorság (Demokrata)
A Tihanyi Apátság alapítólevelében már tihanyi birtokként említették.
szept. 27
14:45
Történelmi bukás előtt a Munkáspárt – Farage lehet a következő miniszterelnök? (Mandiner)
Keir Starmer nem sok jóra számíthat a friss felmérések tükrében.
szept. 27
14:45
Akadozik az internet? – hamarosan nem lesz ilyen probléma, mindenhol gigabitképes lesz a rendszer (Magyar Nemzet)
A programot 2028 végéig több ütemben valósítják meg.
szept. 27
14:47
Elfogyott a mágia: váratlanul kirúgta vezetőedzőjét a londoni klub (Magyar Nemzet)
A londoni klub vezetőedzője ma délelőtt még edzést tartott volna.
szept. 27
14:51
"Micsoda popsi" – fürdőruhában mutatta meg kerek fenekét Kovács Dóra (Metropol)
Nem sokat bízott a képzeletre...
szept. 27
14:51
NATO-parancsnok: a szövetség a jövőben még nagyobb erővel fog fellépni a légtérsértések ellen (hirado.hu)
Giuseppe Cavo Dragone, a NATO Katonai Bizottságának elnöke teljes szolidaritásáról biztosította szombaton az érintett szövetséges országokat.
szept. 27
14:51
Nemzeti konzultáció: egyetért-e azzal, hogy a kormány mindenkit hülyének néz? (Hírklikk)
Lassan beindul az őszi szezon, és az idén mindenből kettő lesz: masírozásból éppúgy, mint nemzeti konzultációból. A Fidesz október 23-án békemenetet tervez, míg a Tisza Párt nemzeti menetre invitálja a híveit. Orbán Viktor a Fidesz kötcsei összejövetelén jelentette be, hogy nemzeti konzultációt indít a kormány, és a miniszterelnök ezúttal megtartot
szept. 27
14:51
Közeleg Liam Payne halálának évfordulója, kisfiának őrült zaklatóval kellett szembenéznie (BorsOnline)
Bearnek és édesanyjának szörnyű hónapok vannak a háta mögött.
szept. 27
14:51
3 trükk, amivel legyőzheted a toxikus emberek negativitását (Life)
Lássuk, mit tehetsz, hogy a toxikus emberek ne tegyék tönkre a mindennapjaidat.
szept. 27
14:51
Szertartási központ vagy obszervatórium? (Magyar Hírlap)
A kövek elhelyezése és a munka nagysága elképesztő mérnöki és társadalmi szervezettséget feltételez.

Keresés