A BOOKR Class hivatalosan bekerült a UNICEF Learning Cabinetbe – arra a globális platformra, amely a világ legmeghatározóbb EdTech megoldásait ismeri el.
Egyedülálló online workshop mutatja be a Dadogás Elkerüléscsökkentő Terápiáját (ARTS®), amely forradalmian új megközelítést kínál a dadogással élőknek, családtagjaiknak és a velük foglalkozó szakembereknek.
KOS A Kos csillagjegynek nem indul jól az ősz, leginkább a pénzügyeiben történik változás ami kihatással lesz az egész életére. Ez a változás próbára teszi majd lelkileg, és erősnek kell maradnia. Egy váratlan kiadás most teljesen lenullázza anyagi téren és kilátástalannak tűnő helyzetbe kerül. A magánéletben is problémái adódnak és komoly próbatét
Amióta beléptünk az őszbe, képtelen vagyok kipiszkálni a fülemből Szekeres András Az ősz című dalának sorait, mellyel a Junkies zenekar frontembere csaknem televíziós dalversenyt nyert. A szerzemény idén a sokoldalú előadó Kedvenc 10 című "egy szál zongorás" lemezére is felkerült – de nem csak ezért hívtam interjúra, amúgy is terveztem a beszélgeté
A zene kezdetben menekülés volt számára, majd megtalálta magában azt az összetéveszthetetlen hangot, amin adni tud. Alázattal és rengeteg munkával vált sztárrá, de volt, hogy szeretetteljes támogatás lendítette tovább az útján. Rúzsa Magdi hangja mára az ország nagyszínpadain és a rászorulók mellett is ugyanazzal a bátorító erővel cseng – szeptembe
A világ legnagyobb ágyúja, Európa legmagasabb építménye, és a kontinens első metrója. Látszólag nincs közöttük összefüggés, pedig mindannyian a mérnöki tudásnak és kreativitásnak köszönhetik, hogy létrejöttek, ráadásul magyar vonatkozásuk is van. Szeptember 18-án „Európa mérnöki csodái” címmel indított új sorozatot a National Geographic csatorna, m
Azok, akik Bécset Európa kávéfővárosaként emlegetik, általában a klasszikus, békebeli kávéházi élményre gondolnak – pedig az osztrák nagyváros az újhullámos (specialty) kávékultúra terén is ott van a kontinentális élvonalban. Cikkünkben 4 olyan helyet mutatunk be, ahová mindenkinek, aki szeretne elmélyülni a világos pörkölésű kávék világában, érdem
Nincs időnk edzeni, de szeretnénk tenni az egészségünkért – és akár fogyni is? Egyre több kutatás mutat rá, hogy már egy rövid séta is csodát tehet, ha a megfelelően időben iktatjuk be. A tudomány szerint ugyanis a legjobb, ha közvetlenül étkezés után mozgunk.
Ma sok jegy kap visszajelzést egy nemrég tett erőfeszítésére, és több helyen jöhet egy váratlan üzenet vagy meghívás. A hangulat alapvetően nyitott, de érdemes figyelni a határokra – a túl sok teendő és a mások elvárásai most könnyen fárasztóvá válhatnak.
Érezte már, hogy hiába pihen eleget, mégis fáradtnak és levertnek érzi magát? Gyakori a puffadás, a nehéz emésztés vagy a fakó bőr? Ezek a tünetek gyakran arra utalnak, hogy a szervezet túlterhelődött, és ideje egy kis belső „nagytakarításnak”.
A D-vitamin kulcsfontosságú a csontok és az immunrendszer egészségéhez, de túl nagy mennyiségben veszélyes lehet. Nem véletlenül kell nagyon is tisztában lenni a tünetekkel!
Láthatatlanul nőnek fel, mindig jól viselkednek, sosem panaszkodnak – kívülről erősnek tűnnek, belül azonban gyakran törékenyek. Ők az üveggyerekek: azok a testvérek, akik egy beteg vagy speciális nevelési igényű gyerek mellett szinte észrevétlenek maradnak a családban.
Ma, 2025. szeptember 27-én Magyarországon változékony, őszies időjárás várható, enyhe hőmérsékletekkel, helyenként csapadékkal és élénk széllökésekkel.
Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy a feldolgozott vörös húsok nagy mennyiségben történő fogyasztása növeli a 2-es típusú cukorbetegség és szív-érrendszeri betegségek kockázatát, most egy új vizsgálat a demencia emelkedett rizikójával is összefüggést állapított meg.
Másfél év után bezár a Hearty Vegan Cakes budapesti vegán cukrászda, tovább csökken tehát a tisztán növényi alapokon működő fővárosi vendéglátóhelyek száma. A tulajdonosok szerint a működést több külső tényező is ellehetetlenítette, ezek miatt kellett meghozniuk ezt a döntést. Újabb budapesti vegán vendéglátóhely állt be a sorba, az EPOCH Vegan Bur
Tüsszentés, köhögés, orrfolyás – ezek a legtipikus tünetek egy óvodai közösségben. A bölcsődébe, óvodába járó kisgyermekek betegségei elkerülhetetlenek ugyan, de megfelelő odafigyeléssel és megelőzéssel csökkenthetjük a fertőzések gyakoriságát és súlyosságát. Szakértői tanácsok következnek.
Ahogy rövidülnek a nappalok és hűvösödik az idő, sokan érzik, hogy energiaszintjük csökken, nehezebben ébrednek reggelente, vagy gyakrabban küzdenek emésztési panaszokkal. Ilyenkor könnyű legyinteni, hogy „ez csak az őszi fáradtság”, ám a háttérben gyakran szervezetünk egyik legfontosabb szerve, a máj jelezheti, hogy túlterhelt, és támogatásra van
Ősszel sem késő nekiállni a befőzésnek, hiszen a piacok ilyenkor is bőven kínálnak friss alapanyagot. A nagyszüleink még a technika mesterei voltak, de szerencsére ma már a fiatalabbak körében is egyre népszerűbb a lekvárok, kompótok készítése – van azonban néhány alapszabály, amit érdemes betartani.
Ma, 2025. szeptember 27-én Magyarországon több névnapot is ünnepelünk, amelyek közül a legfontosabbak az Adalbert és a Damján. Ezenkívül névnapot ünnepelnek még többek között a Damos, Demény, Demjén, Denton, Döme, Dömjén, Dömös, Floransz, Florencia, Florentin, Florentina, Karola, Károly, Kósa, Kozima, Kozma, Mirabel, Mirabella, és Vince nevűek is.
Ahogy a nappalok rövidülnek és a természet színt vált, sokan hajlamosak a nehezebb, "téli" ételekre váltani. Pedig az ősz az egyik leggazdagabb szezon a tápanyagokban és ízekben! Ahelyett, hogy elfelejtenénk a nyári könnyedséget, használjuk ki az őszi alapanyagok erejét az immunerősítésre és a testi-lelki feltöltődésre. Ráadásul a hűvösebb időben a
Az ősz beköszöntével a divat és a stílus minden apró részlete új életre kel – a ruhák, a kiegészítők, és persze a körmök is. Ez a szezon a mély, földszínek, a misztikus árnyalatok és a játékos minták időszaka, amelyekkel egyszerre lehetünk elegánsak és kreatívak.
Ahogy haladunk az életünkben, gyakran elfelejtjük, hogy van egy spirituális csapatunk: ősök, láthatatlan védelmezők és őrangyalok, akik készen állnak arra, hogy bármikor segítsenek nekünk. A modern élet azonban tele van határidőkkel, családi és társasági kötelezettségekkel, miközben próbálunk időt szakítani a kis örömökre is.
Filmtörténeti értékű, vagy legalább széles körben ismert filmek jeleneteit rajzoltattuk meg a mesterséges intelligenciával. Ki tudod találni a filmcímeket?
Lakberendezők szerint van néhány kiegészítő, ami nemcsak felesleges, hanem egyenesen elrontja a nappalid hangulatát. Mutatjuk, mely tárgyaktól ideje búcsút venni.
Az ősz a természet egyik legvarázslatosabb időszaka: a színes falevelek, a hűvösebb levegő és a csendes erdei ösvények ideális hátteret nyújtanak egy pihentető vagy akár sportos kiránduláshoz. Ahhoz azonban, hogy az élmény valóban gondtalan maradjon, érdemes néhány dologra odafigyelni, mielőtt útnak indul.
A hétvége első napja is izgalmasnak ígérkezik, a csillagok ugyanis minden csillagjegy számára tartogatnak valamit, azt azonban, hogy pontosan mi vár rád, csakis akkor tudhatod meg, ha elolvasod a szombati horoszkópot!
A neve fogalom a dongaláb kezelésében: akár egy érintett család keres a témáról információt, akár szakmai fórumon vetődik fel kérdés, mindig Szabó Miklós doktor neve hangzik el válaszként. Hosszú ideje ismerem őt, szenvedélyét a munkában, és mindig érdekeltek a belső mozgatórugói, hogy honnan indul valaki, aki ennyire elszánt, mint ő.
A táplálkozástudományi szakemberek szerint a tojás az egyik legösszetettebb élelmiszer - egy szinte kimeríthetetlen tápanyagforrásként tartják számon. Tartalmazza a legtöbb vitamint, ásványi anyagot és antioxidánst, amelyekre szervezetünknek szüksége van, sárgája pedig 65% telítetlen zsírsavból áll. B12-vitamin tartalma kiemelkedő, de gazdag foszfo
Ma, 2025. szeptember 27-én Magyarországon a pollenhelyzet továbbra is aktív és különösen a parlagfű pollenje dominál a levegőben, amely a szezon csúcspontján van. Ezen kívül kisebb mennyiségben jelen vannak még az üröm és egyéb lágyszárú növények pollenei is.
"Ez nem közönséges nyúl, ennél aljasabb, gonoszabb, rosszindulatúbb rágcsálót még nem láttál!" - mondta a varázsló, és a valóságban a gazdája tényleg nem tartotta közönségesnek...