2025. szeptember 22. hétfő

szept. 22
12:30
Az ATV.hu már reggel 9-kor beszámolt Orbán Viktor parlamenti beszédéről, amit Orbán csak 13 órakor mondott el (Telex)
A csatorna szerint súlyos szakmai hibát követtek el, és a cikket később korrigálták.
szept. 22
12:30
Rasszista beszólások miatt szektorbezárással és pénzbírsággal büntetett a Magyar Kézilabda Szövetség (Telex)
A Mosonmagyaróvár a Győr ellen játszott szeptemberben, szurkolói viselkedése miatt indított fegyelmi eljárást az MKSZ.
szept. 22
12:30
Nincs baj a magyar oktatással – A szakképzésben tanuló magyar fiatalok Európa élvonalába tartoznak (vasárnap.hu)
A szakképzésben tanuló magyar fiatalok Európa élvonalába tartoznak – mondta az Euroskills 2025 versenyen elért magyar eredmények kapcsán a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára hétfőn a TV2 Mokka című műsorában.   Varga-Bajusz Veronika a szeptember 9. és 13. között, a fiat
szept. 22
12:30
A spontán olasz élmény érkezett meg Budapestre, ebbe a zseniális új étterembe (Roadster)
A laza gasztronómiai kínálat középpontjában a pizzák és a pannini szendvicsek állnak.
szept. 22
12:30
Gyorsabb gyógyulás szakítás után: 7 tudományos módszer (Bien)
A szakítás sosem könnyű, de a tudomány szerint bizonyos módszerek segíthetnek gyorsabban felépülni a szívfájdalomból. Most bemutatunk hét olyan stratégiát, amelyek kutatások által alátámasztottan hatékonyak lehetnek. Ez a cikk segít megérteni, hogyan lehet a legjobban kezelni a szakítást, és milyen lépéseket tehetsz a gyógyulás érdekében.
szept. 22
12:30
Faludy György életének 11+1 állomását versekben mondjuk el (kultura.hu)
Faludy György (1910–2006) Kossuth-díjas költő, műfordító és író életét nem könnyű szokványos életrajzi fejezetekre bontani. Pályáját, száműzetéseit és hazatéréseit most verseinek állomásaival mutatjuk meg. Ez a 11+1 válogatás nem puszta időrend, hanem külső-belső utazás – a század történelmi viharaiban és a szabadság örök keresésében.
szept. 22
12:30
Angelina Jolie szavai felrázhatják az amerikai filmes világot (Librarius)
Angelina Jolie szavai, valamint a hollywoodi tiltakozások rávilágítanak arra, mennyire érzékeny kérdéssé vált az Egyesült Államokban a szólásszabadság.
szept. 22
12:30
Retró képfelismerő kvíz: Annó sokan oda voltak érte, Te felismered a képen az ikont? (Kvízkuckó)
Volt idő, amikor plakátok, tévéműsorok és lemezborítók dísze volt – sokan rajongtak érte, és neve egyet jelentett a sztársággal. Most viszont egy régi fotó alapján kell kitalálnod, kiről is van szó. Felismered ezt a legendás arcot, vagy kifog rajtad a retró? Itt az idő, hogy leteszteld a memóriád! Unatkozni itt nem fogsz — rengeteg kvíz vár rád, […
szept. 22
12:32
Váratlanul Mexikóba küldte a magyar olimpiai bajnok úszót Bob Bowman (Magyar Nemzet)
Kós Hubert és Léon Marchand is meglepő helyen versenyzett az elmúlt hétvégén.
szept. 22
12:33
Elképesztő szinten a drónháború, az oroszok több mint százat lőttek le egy nap (Infostart)
114 drón megsemmisítéséről számolt be az orosz védelmi minisztérium. Az oroszok 140 drónt lőttek ki Ukrajnára, a hétvégén szintén az oroszok támadtak egy éjszaka alatt több mint 600 drónnal és rakétával.
szept. 22
12:33
Közlekedési államtitkár: 2010-ben három autópálya érte el, ma tíz autópálya éri el az országhatárt (hirado.hu)
Miközben 2010-ben kevesebb mint 1300 kilométernyi gyorsforgalmi út volt hazánkban, ma ez eléri az 1900 kilométert – hangsúlyozta Nagy Bálint.
szept. 22
12:34
Kíváló hírt közölt a jegybank a lakástulajdonosokkal (Magyar Nemzet)
Már érezteti a hatását az önkéntesen vállalt díjemelési moratórium.
szept. 22
12:36
Szlovákiában ásták ki a magyar történelem legbrutálisabb titkát, azonnal Budapestre hozták (Promotions)
Egészen döbbenetes történet, igazi történelmi kuriózum.
szept. 22
12:36
Magyarország pénzügyei rendezettek (Demokrata)
A költségvetés garantálja a magyar gazdaság, a családok és a nyugdíjasok védelmét.
szept. 22
12:36
A kormány beletenyerelt a tutiba, minden eddigi rekordot megdöntött a Budapest Airport (Mandiner)
Megérte felvásárolni; nagyon.
szept. 22
12:36
Fordulat Ruszin-Szendi fegyverbotrányában: a kormány léphet az ügyben (Magyar Nemzet)
Fegyvernek, illetve fegyvernek látszó tárgynak nincs helye politikai gyűlésen.
szept. 22
12:36
Év Magyar Autója verseny: négy gyártó, harminc márka, ötven modell (Autószektor)
A győzteseket jövő tavasszal hirdeti ki a szakmai zsűri. A szervezők a fenti díjakon kívül kiosztják a közönségdíjat, az Év Beszállítója 2026 díjakat és az Év Autós PR-szakembere elismerést. Mind a résztvevő márkák, mind a hazai autógyárak tekintetében rekordot dönt a hetedik évad. Elsőként az Audi Hungaria jelölt: az Év Magyar Autója díjra az új g
szept. 22
12:36
Marczyk győzelemmel készült a Horvát Rallyra, új bajnokot avattak Lengyelországban (Racing)
Miko Marczyk nyerte idén a Szilézia Rallyt, mely tavaly még Európa-bajnoki futam volt, és melyen Jakub Matulka megszerezte első nemzeti bajnoki címét.
szept. 22
12:36
Újra sor kerülhet egy miniszterelnök-jelölti vitára? A magyar szavazók örülnének neki a 2026-os választások előtt (naphire.hu)
Több mint 42 ezren írták alá azt a petíciót, amely nyilvános miniszterelnök-jelölti vitára szólítja Orbán Viktort és Magyar Pétert a 2026-os választások előtt. A közvélemény-kutatások szerint a magyarok többsége - köztük a fiatalok és a vidéki lakosok is - egyértelműen támogatja a vitát.
szept. 22
12:39
Zuhan a tőzsde, mélyrepülésben a magyar részvények (Privátbankár)
Esik a magyar tőzsde, súlyos mínuszban a vezető papírok a Richter kivételével.
szept. 22
12:39
Nagyon nem ezt várták a lengyelektől (Piac és Profit)
Lengyelországban elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése augusztusban éves szinten.
szept. 22
12:39
Mi készül Gyirmóton? Nagyágyúkat igazolt a focicsapat, Várhidi Péter és Vincze Ottó is bekerült a vezérkarba (Blikk)
Az eredményes jelen mellett immáron a sikeresebb jövőt is építik a Gyirmót FC Győr háza táján. A klub a honlapján jelentette be, hogy remek szakemberekkel a soraiban megalakult a fejlesztési és szakmai bizottság, amelynek fő feladata a sportigazgató munkájának támogatásán keresztül a jelenleg harmadosztályú gyirmóti labdarúgás stratégiai döntéseive
szept. 22
12:39
Richard Moore szerint eljött az idő a kémek toborzására (HírTV)
Richard Moore, a brit hírszerzés volt vezetője szerint Vlagyimir Putyin többet harapott, mint amennyit meg tud rágni. Az MI6 volt vezetője szerint kémek toborzására van szükség, hogy visszavághassanak Oroszországnak – írja a The Guardian.
szept. 22
12:39
Azahriah bejelentette, ismét európai turnéra indul (Blikk)
Közösségi oldalán jelentette be Azahriah, hogy jövő márciusban európai koncertkörútra indul. Az énekes bejegyzése szerint Prága, Amszterdam, London és Frankfurt is szerepel a turnéállomások között.
szept. 22
12:39
Döntött a Suzuki: változik az arculat (Portfolio)
A Suzuki Motor Corporation 22 év után változtat a termékein használt logón - jelentette be a cég.
szept. 22
12:39
Milliós kádak Hatvanpusztán? Hadházy fideszes luxust emleget (ATV)
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő újabb részleteket közölt a hatvanpusztai birtokról.
szept. 22
12:41
200 milliós luxusautóval érkezett edzésre Kerkez Milos, itt a videó (Blikk)
Szintet lépett Kerkez Milos: a Liverpool magyar válogatott labdarúgóját néhány hete még egy Skodában kapták lencsevégre, a napokban viszont már egy 200 millió forintot érő Rolls-Royce-szal érkezett angol klubja edzésére.
szept. 22
12:42
Belengette a kormány a vagyonadót: milliókat érinthet a dolog, ennyivel kéne majd többet fizetni (Pénzcentrum)
Az európai kormányok több lehetőséget mérlegelnek a gazdagok adóztatására, de a közvetlen vagyonadók nem feltétlenül jelentik a leghatékonyabb megoldást - jelentette a Reuters.
szept. 22
12:42
Lakásárak Európában: London és Párizs elszállt, Budapesten van remény saját otthonra (vg.hu)
Az Otthon Start program is segít a fiataloknak.
szept. 22
12:42
Az egykori titkosügynök elárulta: ezt a három embertípust kerüld el a lehető legmesszebb! (Life)
Egy korábbi titkosszolgálati ügynök összegyűjtötte azokat a személyiségvonásokat, amikkel a megbízhatatlan emberek rendelkeznek. Lássuk, hogy mi a három legkártékonyabb embertípus a szakértő szerint.
szept. 22
12:42
Miért festették zebrának a teheneket? (Magyar Hírlap)
Japán tudósok vizsgálata.
szept. 22
12:42
Elemző a józsefvárosi időközi választás eredményéről: A Fidesz szervezett politikai erő, a tiszások megint csak magyarázkodnak (Mandiner)
Deák Dániel szerint az ellenzéknek arcul csapás a vasárnapi budapesti fideszes győzelem.
szept. 22
12:42
A Corvinus Egyetem újra bizonyította nemzetközi színvonalát (Magyar Nemzet)
Megőrizte tavalyi helyét a legjobb kétszáz üzleti képzőhely között.
szept. 22
12:42
Ezt nem fogod elhinni! Az angliai Stonehenge kövei Skóciából származnak: az a kérdés hogyan kerülhettek oda? (Sassy)
A tudósok felfedeztek egy újabb kémiai ujjlenyomatot, ami bizonyítja, hogy a Stonehenge több tonnás köve Skóciából származik, de azt még nem tudják biztosan, hogyan szállították oda akkoriban.
szept. 22
12:44
Íme itt van minden! (Mandiner)
Ezek tényleg meg bírták írni.
szept. 22
12:45
Hihetetlen, hogy mit művelnek a franciák a nyugdíjakkal – ezt csinálja utánuk valaki! (Portfolio)
A francia nyugdíjasok már magasabb jövedelemmel rendelkeznek, mint a dolgozó korú felnőttek, miközben az amerikai baby boomer generáció tagjai gyakran még nyugdíjba vonulni sem tudnak – hívja fel a figyelmet a Pension Policy International.
szept. 22
12:48
Közel 2000 milliárddal többet költött idén augusztus végéig az állam, mint egy évvel ezelőtt (444.hu)
Időarányosan is rosszabbul áll a költségvetés, ami azt jelenti, hogy ha a kormány szeretné tartani magát a tervekhez, ideje visszafogni a költekezést.
szept. 22
12:48
A használtautó-piac nem ment el nyaralni (autopro)
Nyáron sem tartott szünetet a belföldi használtautó-piac.
szept. 22
12:48
Hűha: bomba formában van Nagyváradi Nelli a szakítás után (BorsOnline)
Nagyváradi Nelli továbbra is a legjobb formáját mutatja.
szept. 22
12:48
Gálfi a selejtező második fordulójában (Magyar Hírlap)
Egy győzelemre került a főtáblától.
szept. 22
12:48
Iránban szinte minden nap végrehajtanak egy halálos ítéletet (Demokrata)
Több mint ezer halálos ítéletet hajtottak végre Iránban 2025 első kilenc hónapjában.
szept. 22
12:48
Elszólta magát a volt ukrán külügyminiszter: "Egyszerűen megölnénk a gazdákat egész Európában" (Mandiner)
Őszintén beszélt Ukrajna uniós csatlakozásának következményeiről.
szept. 22
12:48
Öt évvel Orbán Viktor után a Die Welt is rádöbbent, mi a baj a migrációval (Magyar Nemzet)
Ma tíz kérelmezőből kilenc megkapja a német állampolgárságot.
szept. 22
12:48
Mikortól számít magasnak a vércukorszint? Ezek az értékek jelzik azt, hogy baj van (EgészségKalauz)
Ön milyen gyakran szokta ellenőriztetni a vércukor szintjét?
szept. 22
12:51
Újabb fejlemény a nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében - így van most az áldozat kis bátyja (BorsOnline)
Ma döntenek a kisbabája megölésével gyanúsított anyáról.
szept. 22
12:51
Végső búcsút vettek Keresztes Tibortól, a legendás Cintulától (Blikk)
A kelenföldi evangélikus templomban búcsúztak a legendás lemezlovastól, Keresztes Tibor Cintulától, aki augusztus elején hunyt el életének 81. évében.
szept. 22
12:51
Vége a kalandnak: elfogták Emilt, az Ausztriában csatangoló jávorszarvast (Blikk)
Emil, a hároméves jávorszarvas bika augusztus óta Ausztriában kóborolt, és hamar nagy ismertségre tett szert az interneten. Hétfőn azonban túl közel merészkedett az A1-es autópályához, így kénytelenek voltak véget vetni a hosszú bandukolásának.
szept. 22
12:51
Tizenhárom év után váltás történt a Csemadok élén (Infostart)
Új elnököt választott a Csemadok, a legnagyobb szlovákiai magyar kulturális szervezet. A tisztújító közgyűlést szombaton tartották a felvidéki Ipolynyéken, ahol a küldöttek többsége Kiss Beátát választotta a szervezet országos elnökévé. Az új elnök 69 voksot kapott, míg ellenfele, Petheő Attila 38-at.
szept. 22
12:51
Káoszt okoz Olaszországban a palesztinpárti tüntetéssorozat és általános sztrájk (HírTV)
24 órás sztrájkkal bénítják meg Olaszországot a szakszervezetek, a gázai háború elleni tiltakozásul. Jánosi Dalma tudósított Bergamóból.
szept. 22
12:51
Speciális kórus énekli meg a Kalmopyrin hatását (Kreatív Online)
A kórus összeállításánál nem volt szempont az énektudás.

Keresés