2025. szeptember 22. hétfő

szept. 22
12:06
"Be kell tömnünk ezt az igazán veszélyes rést" – lóhalálában próbálják kialakítani a drónfalat (Telex)
Az orosz berepülések után Európa Ukrajnához fordul, de a drónok elleni hatékony védekezéshez komplex, több részből álló, egymást kiegészítő rendszer szükséges, aminek a kiépítése időbe telik. Szakértők szerint pedig Putyin egészen addig tesztelni fogja Ukrajna szövetségeseit, amíg jelentősen meg nem erősítik a védelmüket.
szept. 22
12:06
Az őrangyalod elkísér az élet kanyargós ösvényein: születési hónapod elárulja melyik a tiéd! (Sassy)
A rohanó életstílusban könnyű elfelejteni, hogy mindig mellettünk vannak az őrangyalaink, készen a segítségre. Tudd meg melyik a te jószerencse angyalod születési hónapod szerint!
szept. 22
12:06
Még idén jöhet az első testsúlycsökkentő tabletta (Haszon.hu)
Két nagy gyártó közel jár ahhoz, hogy hamarosan piacra dobjon szájon át szedhető testsúlycsökkentő szereket. Ezzel pedig a tűszúrástól rettegő fogyni vágyókat célozzák meg, amire hatalmas az igény.
szept. 22
12:06
Nyár közepén megtörtént a trendfordulás a gazdaságban (vehir.hu)
A nyár közepén megtörtént a trendforduló a hazai gazdaságban, ennek pedig már most vannak érezhető jelei, mondta Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter azon az üzleti reggelin, amit pénteken tartottak a helyi vállalkozóknak a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamarában. A miniszter előadásában azt is elmondta, mely gaz
szept. 22
12:08
Kényelmesebb, biztonságosabb közlekedés – teljes szerkezeti újjáépítés az M1-en (Magyar Nemzet)
A következő években a közúthálózat fejlesztésében nagyobb fordulatra kapcsolnak.
szept. 22
12:09
Három órán át kiabált segítségért a Balatonban egy felborult horgász (BorsOnline)
Szerencsére volt, aki meghallotta a segélykiáltást.
szept. 22
12:09
Lemondhatatlan telefonos szerződéssel húzzák csőbe a vállalkozókat – mit tehet ilyenkor a megvezetett átlagember? (Blikk)
Megcsörren a telefon, az ember gyanútlanul felveszi, majd egy kedves hang beleszól. Elindul egy beszélgetés, aminek a lényege, hogy tudnak egy megoldást a problémára, ami feltételezhetőleg minket érint – sokan ismerhetjük. Van, aki leteszi a telefont, van, akit felvillanyoz a lehetőség. Ezek között van, ami átverés, van, ami őszinte ajánlat, és van
szept. 22
12:09
A legmagasabb biztonsági készültséggel várják a zsidó újévet Izraelben (hirado.hu)
Időszámításuk szerint az 5786. év lesz.
szept. 22
12:12
Lezárult a nevezés a 2026-os Év Magyar Autója díjra! (Autónavigátor)
Elsőként az Audi Hungaria jelölt: az Év Magyar Autója díjra az új győri Q3-ast nevezte. A királykategóriában a Suzuki a
szept. 22
12:12
Bolla Bendegúz bokasérülést szenvedett, a Rapid szerint nem súlyos (m4sport.hu)
A Rapid Vienna bejelentése szerint Bolla Bendegúz megsérült az együttes edzésén.
szept. 22
12:12
Az amerikai elnök a legsúlyosabb ítélet kiszabását kérte (Magyar Hírlap)
Donald Trump bírálta azokat, akik halálában sem képesek megadni a tiszteletet Charlie Kirknek.
szept. 22
12:12
Kiderült a szörnyű igazság: bárki belefulladhat a Tisza progresszív ötletébe (Mandiner)
Ezt sem a rendőrök, sem az autóbuszvezetők nem úsznák meg.
szept. 22
12:12
Újra rangos elismerést kapott a Budapesti Corvinus Egyetem (Helló Magyar)
A Corvinus továbbra is az egyetlen magyar egyetemként szerepel a Quacquarelli Symonds rangsorában, ráadásul a közép- és kelet-európai térségben is az első helyen osztozik.
szept. 22
12:12
Tovább bővült a Mészáros Lőrincék agrár portfóliója (Hungarianpress)
Sikeresen lezárult a Békés vármegyei mezőgazdaság egyik meghatározó szereplője, a 25 éves múltra visszatekintő Gyulai Agrár Zrt. akvizíciója. A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó Talentis Agro Zrt. a tranzakció keretében a Good Farming Kft.-től vásárolta meg a vállalatot, ezzel tovább erősítve vezető pozícióját a hazai agráriumban – közölte a
szept. 22
12:12
A civilizáció a madarak éneklését is megváltoztatja - egy kutatás most tisztázta miért (Magro)
A városi madarak jóval később térnek nyugovóra, mint vidéki társaik, ami a fény­szennyezés közvetlen hatásának tudható be.
szept. 22
12:15
Lakástulajdonosok figyelmébe: fontos hírt közöltek (Privátbankár)
A biztosítók által vállalt lakásbiztosítási fedezetek háromszor gyorsabban nőttek a díjakhoz képest az elmúlt egy évben, ami tovább javította az ár-érték arányt az ügyfeleknek. Ezt erősítette, hogy a piaci szereplők által vállalt díjemelési moratórium nyomán az idei második negyedévben a díjszint országosan szinte stagnált. A fogyasztóbarát otthonb
szept. 22
12:18
Megnyílt a Huawei hivatalos webshopja Magyarországon – az újonnan bemutatott a Gt 6 széria (x) (Glamour)
Az online vásárlás kényelme ma már alapelvárás, a gyártók közvetlen csatornái pedig különösen fontosak lettek a termékekhez társuló extra szolgáltatások miatt. Ebbe a trendbe illeszkedik a Huawei újonnan nyíló magyarországi webshopja, amely egyszerre kínál gyors szállítást és kedvezményeket, a GT 6 és GT 6 Pro hazai értékesítés indulásával pedig rö
szept. 22
12:18
Harry herceget súlyos csapás érte: Károly király nemet mondott a visszatérésére (BorsOnline)
Hiába a sok igyekezet, próbálkozás a sussex-i herceg részéről. Iii. Károly király hajthatatlan, Harry herceg nem térhet vissza az Egyesült Királyságba.
szept. 22
12:18
Hétfő este megkezdődik a csillagászati ősz (Magyar Hírlap)
A nappal és az éjszaka is ugyanolyan hosszúságú ezen a napon.
szept. 22
12:18
Egyre népszerűbb az AFD (Demokrata)
A Merz-kabinet kulturális és médiaügyi minisztere azonban nemcsak visszaesést, hanem drasztikus zuhanást jósol az AfD-nek.
szept. 22
12:18
Brüsszel a Barátság kőolajvezetékkel zsarolja a vétózókat (Magyar Nemzet)
Az EU új módszert keres arra, hogy a szankciós vétóval szembeszegülő tagállamokat rákényszerítse az engedelmességre.
szept. 22
12:18
Az Európai Unió döntött: milliókat érint a változtatás, Magyarország is nehéz helyzetbe kerül (Mandiner)
A magyar és horvát hatóságok hivatalosan is megerősítették.
szept. 22
12:18
Lépett az OTP, villantott a Provident – kamatverseny a személyi kölcsönöknél is (Telex)
Korábban kifejezetten nagy összegű hiteleknél láthattunk csak 10 százalék alatti kamatokat, míg mostanra több bank is kínál ilyet, akár 3 millió forint igénylésekor is.
szept. 22
12:18
Két év felfüggesztettet kapott Gary Busey szexuális bűncselekmény miatt (Telex)
A három éve tartó ügyben több nő is azt vallotta, hogy a színész kéretlenül fogdosta őket.
szept. 22
12:18
Az idei őszi napéjegyenlőség két csillagjegy számára különösen csodálatos lesz (in.hu)
Szeptember 22-én, azaz ma köszönt be az őszi napéjegyenlőség, amely lezárja a nyarat és hivatalosan is elindítja az őszt. A csillagászati esemény azonban nemcsak a természetben, hanem az asztrológiában is fontos mérföldkő, hiszen a Nap ezzel a nappal lép át a zodiákus második felébe. A 2025-ös őszi napéjegyenlőség különösen intenzív hatásokat hoz,
szept. 22
12:24
Mentik a menthetőt: versenyt futnak az idővel a hazai borászok (Pénzcentrum)
Versenyt futnak az idővel a borászok a Kőszegi-hegyen: az elmúlt napok párás, ködös időjárása nem kedvezett a vékony héjú szőlőszemeknek, amit még lehet, mielőbb leszednek. Bár a termés egy része kárba veszett, az idei bor még így is ígéretesebbnek tűnik a tavalyinál.
szept. 22
12:24
Így még nem láthattad őket: közös fotón mutatta meg összes gyermekét Heidi Klum (Ripost)
A szupermodell valósággal ragyogott szerettei körében.
szept. 22
12:24
Fűtés klímával – Megéri vagy sem? Előnyök és hátrányok (FreeMix)
Utolsó frissítés: 2025-09-22 A klímával való fűtés egyre népszerűbb Magyarországon. Főként az emelkedő energiaárak és a környezettudatosság miatt. De vajon tényleg megéri ezzel a módszerrel fűteni a lakást? Milyen előnyei és buktatói vannak egy inverteres klímának fűtésre használva? Cikkünkben körbejárjuk a legfontosabb érveket pro és kontra, hogy
szept. 22
12:27
Trump leeresztette a vasfüggönyt, évente 33 millió forintot kér egy munkavállalói vízumért (Piac és Profit)
A Trump-adminisztráció bejelentette, hogy évi 100 000 dollárt (33 millió forint) fog kérni a vállalatoktól a H-1B munkavállalói vízumokért. Ez arra késztetett néhány nagy technológiai vállalatot, hogy figyelmeztesse a vízummal rendelkezőket, maradjanak az Egyesült Államokban.
szept. 22
12:27
Daganatos betegségek: így vehetjük fel a harcot ellenük (Mindmegette)
A rák nem új keletű kór, már az őskorból is maradtak nyomai. Mégis a 21. században is sok családban tabunak számít - pedig a nyílt kommunikáció életet menthet.
szept. 22
12:27
Most lebukott: nem csak az apjával találkozott Harry herceg az angliai útja során (Metropol)
Erre talán sokan nem számítottak.
szept. 22
12:27
Vezetőváltás a KAVOSZ-nál (HR Portál)
Vezetőváltásra készül a KAVOSZ Zrt., Krisán László vezérigazgató 23 év után leköszön - közölte a társaság az MTI-vel.
szept. 22
12:27
Egy törvényjavaslat szerint készpénzben is kérhetjük a fizetésünket (ProfitLine)
A munkabér készpénzben való felvételének könnyítéséről nyújtott be törvényjavaslatot a jobbikos Z. Kárpát Dániel. A tervezet célja az lenne, hogy a munkavállalók egyszerűbben és gyorsabban tudják megkapni a fizetésüket készpénzben, ha ők ezt szeretnék.
szept. 22
12:27
Kilőtt egy magyar részvény, bajban a német autóipar (Portfolio)
Az ázsiai tőzsdéken többnyire esés figyelhető meg hétfő reggel, ezt követően azonban jó hangulatban indult a kereskedés Európában, de délre elfogyott a lendület. Különösen a német tőzsde telejsít alul, az autóipar mélyülő válságána következtében. Idehaza sem jó a hangulat, de a Masterplast árfolyama kilőtt a reggeli órákban, miután a vállalat egy 1
szept. 22
12:27
Ezt a kocsit veszik most nagyon a magyarok: felrobbant a piac, elképesztő, hányan keresik (Pénzcentrum)
Augusztusban 75 ezer személygépkocsi cserélt gazdát a hazai használtautó-piacon, 8,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ez a mennyiség csaknem eléri az év előző hónapjainak átlagát, vagyis az idei augusztusban kimaradt az az egyszeri szezonális visszaesés, amelyet tavaly ilyenkor tapasztalhattunk.
szept. 22
12:27
Ez lehet a búza és a kenyér jövője? (Agroinform)
Ősi búzákból, kovászból készülhet egyetemi kenyér a Széchenyi Egyetemen – a cél egy fenntartható, egészségtudatos pékáru brand kialakítása.
szept. 22
12:29
Mészáros Lőrincék megvásároltak egy nagy agrárcéget (Portfolio)
Sikeresen lezárult a Békés vármegyei mezőgazdaság egyik meghatározó szereplője, a 25 éves Gyulai Agrár Zrt. akvizíciója. A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó Talentis Agro Zrt. a Good Farming Kft.-től vásárolta meg a vállalatot.
szept. 22
12:30
Majdnem 10 Celsius-fokkal volt melegebb most vasárnap az ilyenkor szokásosnál (hirado.hu)
A HungaroMet Zrt. szerint vasárnap 27 és 33 fok között alakultak a csúcsértékek.
szept. 22
12:30
Kiesése után még büntetést is kapott Piastri, mégsem kell letöltenie (Player)
Az Azeri Nagydíj versenyhétvégéjének egyetlen pozitívuma az lehet Oscar Piastri számára, hogy a futam után kiszabott büntetését nem kell letöltenie.
szept. 22
12:30
Bárkivel megtörténhet: be akarta váltani a nyugdíjas utalványát az idős nő, elképesztő, milyen indokkal utasította vissza a pénztáros (Femcafe)
Nem fogadta el egy idős nő utalványait egy szupermarket pénztárosa, mivel azok - az üzlet indoklása szerint - érvénytelenné váltak.
szept. 22
12:30
Szárnyaló jövedelmek: brutális összegeket kereshetnek a pilóták – a képzésnek viszont borsos az ára (vg.hu)
A képzés drága befektetés.
szept. 22
12:30
Meghan Markle álomszép Carolina Herrera ruhában ragyogott, ebben hercegnéként megszegte volna a protokollt (Glamour)
Meghan Markle hosszú hónapok után először jelent meg nyilvános eseményen férje, Harry herceg oldalán. A különleges alkalomra pedig egy káprázatosan szép kreációt választott, amiből csak úgy áradt az elegancia és a kifinomultság. Hercegnéként azonban nem biztos, hogy viselhette volna...
szept. 22
12:30
Tényleg almát evett Éva? — A tudósok szerint nem valószínű (Life)
Évezredek óta az almára és Évára kenjük az ősbűnt, pedig ez a gyümölcs lehet, hogy soha nem is szerepelt az eredeti szövegben. De akkor mi lehetett a tiltot gyümölcs?
szept. 22
12:30
Megtalálták az Édent? (Magyar Hírlap)
A régészek azonosították egy helyet.
szept. 22
12:30
Rasszista-botrány: megszületett az ítélet a mosonmagyaróvári ügyben (Mandiner)
A szövetség a jövőben is mindent meg fog tenni és fel fog lépni a rasszista megnyilvánulásokkal szemben.
szept. 22
12:30
Brüsszel ismét fedezékbe bújtatja Magyar Pétert (Magyar Nemzet)
A jogállamisági csodafegyverrel védené Magyart az EU.
szept. 22
12:30
Univer rajzpályázatunk még tart! (egy.hu)
Szeptember 15-én indult az Univerrel közösen szervezett rajzpályázatunk, amelynek témája, hogy a legnépszerűbb ételízesítőnk ereje vajon miben rejlik. Erős Pista legény a gáton a magyar konyhában: ehhez nem fér kétség, hiszen nap mint nap fűszerezzük vele a fogásainkat. Hogy pontosan miben rejlik rettentő ereje, ezt kell nektek lerajzolni.
szept. 22
12:30
Vadasparktól a kultúráig – így alakult át a Városliget évszázadok alatt (rtl.hu)
A Városliget ma Budapest egyik legfontosabb kulturális központja, de múltja bővelkedik legendákban és fordulatokban. Autóversenyek, rockoperák, lebontott templomok és titkos sírok története rajzolja ki a világ egyik első közparkjának igazi arcát.
szept. 22
12:30
Egy betegség, amiről kevesen beszélnek: Kovács Ágota 30 kiló alá fogyott az anorexiától (rtl.hu)
Kovács Ágota 15 éve él súlyos étkezési zavarral: az anorexia majdnem teljesen tönkretette a testét és az életét, többször kórházba került, közel volt a feladás. Szakemberek - köztük Leindler Milán - hangsúlyozzák, hogy az anorexia a pszichiátriai betegségek között kiemelkedően veszélyes, és hosszú távú, komplex kezelést igényel. Ágota ma már nyílta
szept. 22
12:30
Hamarosan eltörlik a nyugdíjak készpénzes kifizetését (AC News)
Képzeld el, hogy egyszer csak hiába várod a postást: a nyugdíjad nem érkezik meg. És nem azért, mert elveszett a jogosultságod.

Keresés