Folytatódik a halfogyasztás népszerűsítése, hogy minél többen fedezzék fel a halételek egészséges, ízletes és változatos fogyasztási lehetőségeit; ezt célozza az új elemekkel bővülő, "Kapj rá!" elnevezésű kampány - közölte az Agrármarketing Centrum Nonprofit Kft. (AMC Nkft.) vasárnap az MTI-vel.
A Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége (Majosz) október 3-án a ZalaZone Rendezvény- és Konferenciaközpontban tartja idei járműipari konferenciáját, amelynek fővédnökei Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Lantos Csaba energiaügyi miniszter. A rendezvény célja a hazai járműipar fejlődésének, versenyképességének és az iparág
A meddőség, mint orvosi és lelki probléma, sok pár életét befolyásolja világszerte, és bár a modern orvostudomány mára számos okát feltárta, a keleti kultúrákban gyakran találkozhatunk spirituális magyarázatokkal is. A keleti bölcsességek szerint az emberi test és lélek harmóniájának megbomlása szoros összefüggésben állhat a meddőséggel.
Hétfőn, szeptember 22-én 20 óra 19 perckor csillagászati értelemben is megkezdődik az ősz, ekkor lesz ugyanis a nap-éj egyenlőség – közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján hétfőn. 2025-ben az évben szeptember 22-én ünnepelhetjük az őszi nap-éj egyenlőséget, a csillagászati ősz kezdetét. Mi történt ilyenkor régen? Őseink ilyenkor hálát adtak a termész
Bár a négy hétig tartó felújítási munkák után a Keleti pályaudvar vasárnap reggel elvileg újraindította volna teljes forgalmát, a biztosítóberendezésben tapasztalt hiba miatt a vonatok csak délután indulhattak el.
Már javában dübörög a Sztárbox legújabb évada, melynek harmadik negyeddöntőjében Lencse László és Ördög Tibor (Csipa) is összecsaptak. A mérkőzés nem tartott sokáig, a sztárcsatár ugyanis már az első menetben padlóra küldet az ellenfelét. A kommentelők egy része szerint azonban nem volt igazságos, amit a ringben láthattunk.
Hamarosan érkezik Édouard Louis új regénye, amelyben egy anya menekülés- és felszabadulástörténete tárul majd elénk. A kötet a könyvfesztiválon már kapható lesz.
Ma is sok millió férfi boldogan kerülne az Elemi ösztön sztárjának közelébe. Ám a jelenleg szingli Sharon Stone pasizás helyett a felnőtt fiaira koncentrál, akiket a sors ajándékainak tart.
Lezárult a nevezés az Autós Nagykoalíció által szervezett Év Magyar Autója verseny 2026-os díjaira. Harminc márka és négy magyarországi autógyártó összesen ötven jelölést nyújtott be az Év Magyar Autója 2026, a Magyar Év Autója 2026 és az Év Zöldautója 2026 díjakra. A győzteseket jövő tavasszal hirdeti ki a szakmai zsűri. A szervezők a fenti díjako
Oscar Pistorius ismét reflektorfénybe került: a gyilkosságért elítélt egykori paralimpikont új barátnőjével kapták lencsevégre. A nő feltűnően hasonlít a sportoló exére, a 2013-ban agyonlőtt Reeva Steenkampra.
A magyar villamosenergia-termelésben hatalmas áttörés: a megújuló források összesített teljesítménye szeptember elejére meghaladta a 9000 megawattot, ami több mint 4,5 Paksi Atomerőműnyi energiát jelent.
Karan Patel győzelmével zárult az Afrikai Rally Bajnokság (ARC) szezonzáró Tanzániai versenye, ahol a bajnoki címet végül a helyi Yasin Nasser szerezte meg, így első kontinensbajnoki címét szerezte.
Óriási visszahívási botrány rázta meg a Stellantis-csoportot: világszerte több mint 750 ezer autót fenyeget tűzveszély üzemanyagszivárgás miatt, köztük számos népszerű Opel, Peugeot és Fiat modellt.
Augusztusban 75 ezer személygépkocsi cserélt gazdát a hazai használtautó-piacon, 8,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ez a mennyiség csaknem eléri az év előző hónapjainak átlagát, vagyis az idei augusztusban kimaradt az egyszeri szezonális visszaesés, amely tavaly ilyenkor bekövetkezett – közölte a JóAutók.hu hétfőn az MTI-vel, a DataHous
A Vasas-Mezőkövesd NB II-es mérkőzést, olasz, spanyol és török labdarúgó bajnokikat, valamint az U23-as kerékpár-vb-t közvetítik a sportcsatornák élőben hétfőn.
Ha a Bika, Rák vagy Halak jegyben születtél, akkor most az univerzum ráhangol a szerelem hullámhosszára. A szeptember 21-i részleges napfogyatkozás után változások várnak a jegy szülötteire.
Szeptember elején Vietnámban a kereskedelmi bankok több mint 86 millió bankszámlát fagyasztottak be vagy töröltek. A hivatalos indoklás: a csalások és a kiberbűnözés visszaszorítása. A lépés mellékhatása viszont óriási: milliók tapasztalták meg, hogy egy központosított pénzügyi rendszerben a saját pénzükhöz való hozzáférés egyik napról a másikra me
Minden évben hatalmas várakozás előzi meg a National Geographic Best of the World listáját, amely a következő esztendő legkülönlegesebb utazási élményeit mutatja be. A 2025-ös összeállítás ismét lenyűgöző: jégmezők és vulkánok, egzotikus szigetek és ősi romok – a kalandorok és a kultúrára éhes felfedezők idén is bőven találnak inspirációt.
A Sztárbox harmadik negyeddöntőjének férfi könnyűsúlyú összecsapásán Lencse Laci és Ördög Tibor, azaz Csipa lépett szorítóba. A csodacsatár villámgyors támadással már az első menetben padlóra küldte ellenfelét. Nézd vissza a meccset az rtl.hu-n!
Megdöbbentő, de mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés és ebből ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2025-ös nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.
Ez a műveltségi kvíz sokaknak feladja a leckét! Nem véletlen, hogy az emberek mindössze 20 százaléka tud legalább 6 helyes választ adni. Indulhat a szellemi torna? Ha szereted a szellemi kihívásokat, a Kvízguru vegyes kvízei mindig tartogatnak számodra valami újat. Játékos formában fejlesztheted a memóriádat és bővítheted a tudásodat
A matematika azt mutatja, hogy a bizottság elnökének a politikai bázisa az Európai Parlamentben egyre szűkebb – mondta az európai uniós ügyekért felelős miniszter.
Idén májusra elérte a 100 ezret a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által kezdeményezett Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítások (MFO) szerződésszáma. Ezek átlagos díja 19 százalékkal kedvezőbb az egyéb piaci konstrukcióknál, és még a kárkifizetéseket is beszámítva 13 százalékkal kedvezőbb szolgáltatási szintet nyújtanak az ügyfeleknek.
Társadalmi egyeztetésre bocsájtották, és szeptember 25-éig lehet véleményezni a nyugellátások és egyes más ellátások 2025. november havi kiegészítő emeléséről szóló kormányrendeletet.
Trentin Balázs volt az egyik központi figurája annak a KEHI-vizsgálatnak, amelyet a Diákhitel Központ túlárazott szerződései miatt indított a hivatal. Magyar Péter silány minőségű tanulmányokat rendelt a Tisza Szigetek jelenlegi országos koordinátorának cégétől.
Új győztest köszönthetünk a Top 50 PR-szakember listánkon, amelyen mindössze nyolc új szereplő található. A rangsorban a nagyvállalatoknál dolgozó szakemberek vannak többségben, és kilencen mind a PR-es, mind a marketinges összeállításunkban helyet kaptak. (kiemelt képen: Horváth Magyary Voljč Nóra, Created by Umbrella with the help of AI) Az idén
Lezárult a nevezés az Autós Nagykoalíció által szervezett Év Magyar Autója verseny 2026-os díjaira. Harminc márka és négy magyarországi autógyártó összesen ötven jelölést nyújtott be az Év Magyar Autója 2026, a Magyar Év Autója 2026 és az Év Zöldautója 2026 díjakra. A győzteseket jövő tavasszal hirdeti ki a szakmai zsűri. A szervezők a fenti díjako
Háromnapos Bartók-ünneppel nyitja szeptember 26–28. között új évadát a Concerto Budapest. A vezető klasszikus zenei csatornák révén százmilliók láthatják főműsoridőben a szerző halálának 80. évfordulóján a Bartók Festival – Bartók for Europe című sorozatukat.
Hatalmas meglepetésre a német Niko Springer nyerte meg a Hungarian Darts Trophyt, miután a vasárnapi döntőben 8-7-re legyőzte a holland Danny Noppertet az MVM Dome-ban. A torna előtt világranglista-70. Springer pályafutása első European Tour-győzelmét aratta.
Újabb jelentős lépést tett az európai jelenlétének megerősítése felé a Mars, Incorporated: a vállalat bejelentette, hogy 2026 végéig további 1 milliárd eurót fektet be az Európai Unióban, többek között gyártásbővítésre, innovációra és energiahatékonysági fejlesztésekre.
Az országos átlaghőmérséklet közel 10 fokkal haladta meg tegnap a szokásos értéket, miközben a mai nap is rendkívüli meleget hoz, akár napi rekord is születhet - számolt be a HungaroMet Zrt..