Bede Zsolt váratlan kihívással állt elő: a Vadhajtások Facebook-oldalán nyilvánosan bokszmérkőzésre hívta ki Magyar Pétert, a Tisza Párt vezetőjét, akit korábban letiltott az oldaláról.
Kína vasárnap hat év után először látott vendégül amerikai képviselőházi delegációt, a kormányfő fogadta a képviselőket. Kim Dzsongün észak-koreai vezető bejelentette: kész tárgyalni az Egyesült Államokkal.
Emlékezetes versenyhez emlékezetes lezárás dukál. Carlos Sainznak volt még egy nem várt útja az első williamses dobogója után – de legalább jó társaságba keveredett
Az Apple-nél szoftverfrissítést ígértek az Európai Unióban, mert Franciaország azt állította, hogy az iPhone 12 készülékek túllépik az uniós sugárzási határértéket. Az Európai Bizottság megerősítette, hogy ez az aggály jogos, bár az Apple szerint az ANFR (a francia hatóság) mérései során nem vették figyelembe, hogy a telefonok érzékelik a felhaszná
Három órán át kapaszkodott egy felborult csónakba egy férfi a Balatonon, mielőtt a vízimentők kimentették. A horgászok segélykiáltásai vezették a mentőket a bajba jutott emberhez, aki a hideg víz ellenére szerencsésen túlélte a balesetet.
Csökkenéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn. Londonban a FTSE index 0,09 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,32 százalékkal, a CAC-40 index pedig 0,13 százalékkal gyengült a kereskedés kezdetén.
Mintegy kétezer-ötszáz ellenőrzés, ötszáz adóügyi visszaélés - ez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyári akciójának mérlege a Balatonnál és a Velencei-tónál - jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn kiadott közleményében.
Az áramvonalas forma és az alacsony építés mellett a 3018 lóerős rendszerteljesítményre képes, négy villanymotoros hajtáslánc a siker elsődleges forrása.
Egy kkv-nak érdemes úgy kalkulálnia, hogy a dokumentációhiány is 550 ezer forint bírságnál kezdődik, de ha konkrétan veszélyes is a termék, akkor a bírság 1 millió forintról indul.
Egy tinédzser halála után az OpenAI komoly biztonsági szigorításokat vezet be a ChatGPT felhasználói körében. A jövőben egy életkort ellenőrző rendszer döntheti majd el, hogy valaki felnőttként vagy fiatalként férhet hozzá a mesterséges intelligenciához – és ha kétség merül fel, a program automatikusan a 18 év alattiaknak szánt verziót kínálja.
A mákos guba az a desszert, amit ha meglátsz az étlapon, felcsillan a szemed. És nem tudhatod, hogy pontosan hogyan fog festeni a tányéron. Vajon egy mákkal megszórt, szottyos kiflikupacot fogsz kapni, vagy egy tékozló desszertet, házi sült kalácsból, narancslikőrös vaníliasodóval? Torta formájában fog-e megjelenni, mákos palacsintába rejtve, vagy
A négy hétig tartó felújítás után sem tért vissza a teljes rend a Keleti pályaudvaron, hétfőn is több belföldi és nemzetközi járatot helyeztek át Kelenföldre.
A 2005-ös Miss Universe Hungary győztes Proksa Szandra hivatalosan is a TV2 Mokka új műsorvezetője lett, miután dr. Krasznai Dóra három hónap után elbúcsúzott a reggeli műsortól.
A budapesti Szabadság téren, Ronald Reagan szobránál búcsúztatták Charlie Kirk konzervatív aktivistát a temetését megelőzően vasárnap este. Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője a megemlékezésen azt mondta: "ez egy pártok fölött álló ügy, hogy a nemzeti gondolatot, a patrióta gondolatot képviselő embereket ne hagyjuk elpusztítani, ne hagyju
Radnai Márk, a Tisza Párt alelnöke most elárulta, hogy a párt tagjai fontos szerepet játszanak az ország építésében, miközben ő nem törekszik politikai karrierre. A képviselőjelöltek meghallgatása szerinte jól halad, ám a hivatalos bejelentésről később döntenek. A kampányt "a gépek és az emberek harcaként" jellemezte, kiemelve a valós és digitális
A Konecta, a vásárlói élmény (CX) és digitális szolgáltatások nemzetközi vezetője, közzétette 2024-es Fenntarthatósági Jelentését. A vállalat jelentős előrelépéseket ért el fenntarthatósági és ESG-céljai terén, miközben egy merész, mesterséges intelligenciára (AI) épülő stratégiai irányváltást is bemutatott.
Az amerikai állampapírhozamok pénteken többnyire emelkedtek, különösen a 10 éves kötvények hozama, amely már harmadik napja nőtt, és öt hét után először zárt heti pluszban, miután a Fed a héten 25 bázisponttal csökkentette az irányadó kamatot.
Közel 12 milliárd forintnyi kupont és utalványt váltottak be a 2024/25-ös pénzügyi évben a Tesco Clubcardot használó vásárlói. Az áruházlánc Clubcard programja, amely Magyarország legnagyobb felhasználású hűségprogramja, tizenöt éve indult hódító útjára. Az azóta eltelt másfél évtizedben számos fejlesztésnek és bővítésnek köszönhetően lett az a Clu
A Lidl 31 európai országban indítja el első nemzetközi imázskampányát "Igazán megéri." szlogennel, mely az érzelmekre épít és fontos üzenetet közvetít a vásárlók számára. A Lidl új mottója egy ígéret a vásárlók millióinak, akik nap mint nap megtisztelik bizalmukkal a vállalatot. A Lidl hisz abban, hogy minden embernek joga van hozzáférni magas mi
Duda Ernő, a Medipredict vezetője és a Magyar Biotechnológiai Szövetség elnöke arról számolt be, hogy világszerte több száz vállalat dolgozik olyan hatóanyagok fejlesztésén, amelyek képesek lassítani az öregedést.