Két izraeli férfit gyilkolt meg egy fegyveres támadó az Allenby-hídnál lévő határátkelőnél, Jordánia és Ciszjordánia határán; az elkövetőt a biztonsági erők ártalmatlanították.
A történetben szerepel két kereskedő, egy kormányzó és a véletlen szerencse. Ma már szinte minden konyhában megtalálható a Worcestershire-szósz, amely jellegzetes, pikáns ízével ételek és koktélok (például a Bloody Mary)
Az ősz egyik legjobb része, hogy végre előkerülhetnek a kedvenc kabátjaink. Az átmeneti darabok olyanok, mint a szezon titkos fegyverei: nem túl melegek, viszont bármit feldobnak.
Közel három hónap után elköszönt a TV2 Mokkájától dr. Krasznai Dóra, aki jogászként érkezett a reggeli műsorba, és június 4-től láthatták a nézők műsorvezetőként. Bár rövid ideig volt képernyőn, a tapasztalat számára maradandó élményeket és szakmai fejlődést jelentett.
„Ez nem más, mint az adósság megfizetése. Semmiféle plusz gesztus nincsen” – fogalmazott határozottan Korózs Lajos szociológus a KlikkTV Bakancslista című műsorában, amikor a nyugdíj-korrekció és az infláció hatásairól kérdezték. A beszélgetés középpontjában a KSH legfrissebb adatai, a novemberi visszamenőleges nyugdíjkiigazítás, valamint a vásárlá
Az ABC televízió határozatlan időre levette műsoráról Jimmy Kimmel késő esti show-ját, miután a műsorvezető gúnyos megjegyzéseket tett a jobboldali influenszer, Charlie Kirk meggyilkolása kapcsán. A döntést Donald Trump elnök üdvözölte, míg hollywoodi sztárok és szakszervezetek a média függetlensége és a szólásszabadság megsértéséről beszélnek.
A KlikkTV Egyenleg című műsorának második részében Lendvai Ildikó, az MSZP volt elnöke és Lakner Zoltán politológus a Jelen című hetilap főszerkesztője vitatták meg a közelgő választási kampány hátterét, különös tekintettel Orbán Balázs kampányfőnöki kinevezésére és a Fidesz kommunikációs irányváltására. A beszélgetés kiindulópontját Orbán Balázs
A KlikkTV Mélyvíz című műsorában a magyar baloldal aktuális helyzetét és jövőbeli perspektíváit vizsgálták a Politikatörténeti Alapítvány konferenciáján elhangzott megállapítások és kutatási eredmények tükrében. Balogh Judit vendége Szekeres Imre, az alapítvány kuratóriumának elnöke, szocialista politikus volt, aki nyíltan beszélt a baloldal történ
Az Arval Magyarország flottakezelő örömmel jelenti be, hogy Kádár Istvánt nevezte ki Global Operations Director pozícióba. Az új vezető közel 24 éves szakmai tapasztalatát, nemzetközi rálátását és a kiváló ügyfélélmény iránti elkötelezettségét állítja a vállalat működésének szolgálatába.A BNP Paribas bankcsoport tulajdonában álló Arval Magyarország
Nemzetpolitikai értelemben a Trianon óta eltelt 105 évben az elmúlt tizenöt év volt a legszerencsésebb és legeredményesebb időszak, mert a magyarországi társadalom többségének szolidaritására építő nemzeti kormány lelki erőt és anyagi támogatást egyaránt tudott adni a külhoni magyarságnak a megmaradásért vívott demokratikus küzdelemben – emelte ki
Minden anya arra vágyik, hogy visszanyerje a várandósság előtti alakját, azonban a szülés utáni regeneráció elsősorban nem esztétikai, hanem egészségügyi kérdés. Számomra a mély izmok megerősítése adta azt a stabil alapot, amire később biztonságosan tudtam építkezni. Most megmutatom, hogyan kezdheted el te is! – Németh-Oláh Adrienn, személyi edző é
Sodró Eliza színésznő őszintén mesél pályájáról, szerepeiről és magánéletéről ebben az exkluzív interjúban. A Radnóti Színház, a Loop társulat, a Mi kis falunk sorozat és olyan előadások, mint a Bármi lehetséges vagy a Csehov Manója, mind szóba kerülnek. Eliza beszél a színészet és a pszichológia kapcsolatáról, a női szerepekről a színházban, saját
Képzeld el, ahogy egy fárasztó nap után hazaérsz és már ott vár rád a meleg vizes masszázsmedence gyönyörű és hívogató fényárban úszva! Így ahelyett, hogy egy képernyő előtt ragadva próbálnád meg visszanyerni a szabadidő illúzióját, valóban feltöltődhetsz egy lazító masszázzsal, gyönyörű környezetben. A Limelight jakuzzi pontosan ezt kínálja!
Kecskeméti repülőtér, MiG–29 „lopás”, honvédség, 30 évre titkosítás, drón-incidensek, állami vagyon sorsa – ezekre keressük a választ a Klikk TV Mélyvíz adásában. Vendégünk Pintér Ferenc biztonságpolitikai szakértő, aki szerint a kecskeméti „lopás” valójában fedősztori lehet, miközben értékes MiG-29 alkatrészek tűntek el. Szó esik Ruszin-Szendi Rom
Másfél év hallgatás után diplomáciai megbízást kaphatott a volt tévés. Nevét egy ENSZ-listán már feltüntették, a külügy honlapján viszont még nem szerepel.
Emma Heming könyvében demenciával küzdő férje gondozásának tapasztalatait osztja meg. A könyv sikere kapcsán Bruce Willis felesége a régi, közös életükről is beszélt.
„Orbán Viktor 50 percet beszélt globális, nagypolitikai, stratégiai ügyekről – valahol a sztratoszférában röpködött –, és mindössze 12 percet szentelt Magyarországnak. Ez azért meglepő, mert közben elindult a kampány, és párhuzamosan Magyar Péter is gyűlést tartott” – fogalmazott Balázs Péter volt külügyminiszter a Klikk TV Mélyvíz című műsorában.
A román vízügyi hatóság közlése szerint ötven napon belül ismét iható lesz a vezetékes víz a parajdi bányakatasztrófa miatt érintett Maros megyei településeken, miután megkezdik a sótalanító berendezések beszerelését. A hatóságok ugyanakkor hangsúlyozták, hogy hosszú távon új, biztonságos vízforrásokat kell biztosítani a térség számára.
Vége a találgatásoknak, mennyivel emelkednek a nyugdíjak 2025 novemberében: szeptember 17-én a Kormányinfó keretében jelentette be Gulyás Gergely, hogy a nyugdíjak és más nyugdíjszerű juttatások 1,6 százalékkal emelkednek. Ez 0,1 százalékponttal több, mint a nyáron belengetett 1,5 százalékos emelés. Mit is jelent azonban ez a gyakorlatban, mekkora
Orbán Viktor, Kötcse, Magyar Péter, Varga Judit és a Fidesz válsága – ezekről beszélget Bozóki András politológus és Somogyi Zoltán szociológus a KlikkTV Egyenleg című elemző műsorában. A kötcsei találkozó idén nemcsak Orbán Viktor zárt körei miatt került a figyelem középpontjába, hanem azért is, mert Magyar Péter áttörte a tabut, és az ellenzék ha
Jogállamiság, mentelmi jog, európai ügyészség és Orbán Viktor kötcsei fenyegetőzése – ezek állnak a KlikkTV Mélyvíz adásának középpontjában. Vendégünk, Magyar György ügyvéd, aki személyesen jelen volt Kötcsén, így első kézből számol be az átélt eseményekről, és kifejti véleményét Orbán Viktor és Magyar Péter beszédéről. Mit jelent jogilag a minisz
A Föld vízkörforgása egyre inkább kibillen az egyensúlyából, az aszályok és árvizek váltakozása világszerte komoly következményekkel jár - áll a Meteorológiai Világszervezet (WMO) jelentésében.
Orbán Viktor kötcsei beszéde ismét nagy vitát kavart: digitális térnyerés, orosz–ukrán háború, nemzeti konzultáció és a magyar gazdaság állapota került fókuszba. A Klikk TV elemzőműsorában Szakács Lászlóval és Fülöp Viktorral elemezzük, mit üzen a miniszterelnök, és mit jelent mindez a magyarok mindennapjaira. Miért beszél mindig újabb „csillagáll
Betegség ütötte fel a fejét a tejet adó állatoknál, már számos egyedet le kellett ölni. Görögországban betilthatják a juhok és kecskék mozgatását, amennyiben az állatorvosok és állattartók nem hoznak szigorúbb
Készen állsz, hogy leteszteld, mennyire penge az eszed? Ha a 7 kérdésből legalább 6-ra helyesen válaszolsz, akkor bizony jóval az átlag feletti IQ-val büszkélkedhetsz! Mered vállalni a kihívást? A Kvízkuckóban minden nap új kvízek várnak rád, ami remek, mert ezek a logikai játékok szórakoztató módon erősítik a memóriát, támogatják a tanulást, javít
A szlovén kormány csütörtökön annak a törvénynek az alapelveit, amely minden munkavállalónak kötelező karácsonyi bónuszt vezetne be, valamint megemelné az átalányadó egyéni vállalkozók bevételi értékhatárát – ezt követően be a kabinet ülését Klemen Bostjancic pénzügyminiszter.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kiemelten figyeli a digitális térben előforduló megtévesztéseket, számos eljárást indított online csalások miatt. A GVH a hatósági fellépés mellett a megelőzésre is nagy hangsúlyt helyez, ezért most az online vásárlások során felmerülő veszélyekre hívja fel a fogyasztók figyelmét.
Az amerikai kamatvágás után is kitart a jó hangulat a világ tőzsdéin, az amerikai részvénypiacok új csúcsra mentek csütörtökön, és kis pluszban indult a kereskedés pénteken az európai részvénypiacokon.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Az erről szóló döntés a Magyar Közlöny csütörtök esti számában jelent meg. Ibolyát 2022-ben nevezték ki, a legfőbbügyészi poszton júniustól Nagy Gábor Bálint van.
A sussexi hercegné aggódik, hogy férje ismét közel kerül a családjához. Meghan Markle a mai napig úgy érzi, hogy érzelmileg bántalmazták az Egyesült Királyságban és retteg, hogy újra át kell élnie valami hasonlót.
A New York-i helyszíneken július óta zajlik Az ördög Pradát visel 2. forgatása, a rajongók mellett pedig a fotósok is izgatottan követik az eseményeket.