A csapata tárgyalásokat tervez Gulácsi Péterrel. A német Kicker értesülései szerint az RB Leipzig a következő hónapokban szeretné megkezdeni a magyar labdarúgókapus szerződésének meghosszabbításáról szóló párbeszédet. A klubot már a tizedik éve erősítő játékos szerződése jövő nyárig szól, így ha nem talál közös nevezőt a lipcsei vezetőkkel, már a t
Tovább gyűrűzik az FC Barcelona körüli korrupciós botrány, a hírhedt "Caso Negreira". A csütörtöki bírósági tárgyaláson Javier Enríquez Romero, a Játékvezetői Bizottság (CTA) volt alelnökének, José María Enríquez Negreirának a fia tett terhelő vallomást édesapjára és a katalán klubra.
Rémálomszerűen kezdte a Bajnokok Ligája-szereplését az AS Monaco. Bár kihagytak egy büntetőt, még azt is túlzás lenne állítani, hogy saját magukat verték meg a hercegségbeliek, ugyanis a Club Brugge nem kevesebbszer, mint huszonhatszor vette célba az ellenfél kapuját, amelybe négyszer be is talált. Ansu Fati ugyan 4-1-re "szépített" ide vélhetően m
A Barcelona 2-1-re győzött Newcastle United otthonában a Bajnokok Ligája nyitófordulójában. Marcus Rashford egy fejes, és egy bombagóllal tért vissza Angliába.
Ma este a Frankfurt mérkőzik meg a Sallai Roland csapatával, a Galatasaray-jal a Bajnokok Ligája 2025/26 ligaszakaszában. Ha szeretnéd élőben követni, mutatjuk, hol teheted meg!
Két dolog biztos: Andy Robertson, a Liverpool balhátvédje kiváló játékos, akinek még humora is van. A skót játékos szerdán egy szerencsés gólt szerzett a spanyol Atlético Madrid elleni Bajnokok Ligája-találkozón, ami után adott egy hangzatos nyilatkozatot (pedig elsőre még az is benne volt, hogy Pablo Barrios öngólja lesz a találat). A védő nemzetk
Bódi Bence és G.w.M a Nyerő Páros után a Sztárbox ringjében is összecsapnak. Mindketten komolyan vették a felkészülést: Bence az első edzése óta érzi, hogy a boksz neki való, G.w.M pedig 30 kilót leadva erősítette állóképességét.
A Barcelona 2-1-re győzött Newcastle United otthonában a Bajnokok Ligája nyitófordulójában. Egy fejes, és egy bombagóllal tért vissza Marcus Rashford Angliába.
København-Leverkusen összefoglaló: a német csapat kétszer is eltalálta a kapufát, így örülhetett végül a döntetlennek. Nézd meg az rtl.hu-n a teljes összefoglalót!
Newcastle-Barcelona összefoglaló: sokáig fennállt a veszély, hogy Rashfordot be sem tudja nevezni a Barca, most ő nyerte meg a meccset. Nézd meg az rtl.hu-n a teljes összefoglalót!
Frankfurt-Galatasaray összefoglaló: Sallai Rolandnak (szokás szerint) jobbhátvédként játszva 5-1-es vereségben volt része. Nézd meg az rtl.hu-n a teljes összefoglalót!
A Hyundai bár jól kezdett Chilében a nyitó napon, a folytatásban a Toyota versenyzői állva hagyták Adrien Fourmaux-t és Thierry Neuville-t. A belga világbajnok pedig nem is rejtette véka alá aggodalmát.
A Diósgyőr látogat az Üllői útra a labdarúgó NB pénteken induló fordulójában. És kezdődik az a hétvége, amely a McLaren csapat-világbajnoki címét hozhatja (F1). Mutatjuk a teljes pénteki tévés sportkínálatot!
A Galatasaray magyar válogatott támadóját, Sallai Rolandot két mérkőzésre tiltotta el a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) Fegyelmi Bizottsága, miután az Írország–Magyarország vb-selejtezőn azonnali piros lappal kiállította a játékvezető. Ez azt jelenti, hogy a szélső nem léphet pályára a következő, Örményország elleni hazai vb-selejtezőn sem.
A program keretében a vállalkozások 100 és 200 millió forint közötti befektetéshez juthatnak, akár 0% önerő és kezesség nélkül. A felhasználási terület széles, a törlesztés nem havi részletekben, hanem a futamidő végén, egy összegben esedékes.
A lábfejében kialakult ritka elváltozás miatt kell nélkülöznie egyik legjobbját a Vasas Óbudának. A női röplabda-Extraliga címvédője csütörtökön a közösségimédia-oldalán számolt be válogatott feladóátlója, Eröss Mirtill távollétének okáról. Az együttes közléséből az is kiderül, hogy a 19 éves sportoló már hónapok óta küzd a makacs sérüléssel, ami a
Mindenki olyan akart lenni, mint ő. Boris Becker mindig is a példaképének nevezte Björn Borgot De nagyon kevesen tudták, milyen volt a svéd sztárteniszező élete belülről. A Hjärtslag (Szívverés) című életrajzában Borg beszél a kokainhasználatáról, és nem finomkodik. Előfordult, hogy az életéért is kellett aggódni – a most 69 éves ikon többek között
Lewis Hamilton eladta legendás szuperautó-gyűjteményét, mert már nem érdeklik a kocsik. A milliárdos Forma–1-es világbajnok most drága képzőművészeti alkotásokat gyűjt.
A Dacia csapatának két versenyzője, Sébastien Loeb és Nasser Al-Attiyah navigátort cserél a portugál W2RC versenytől. A felállás pedig nem fog változni a szezonzáró tereprally versenyen és a 2026-os Dakaron sem.
A címvédő és százszázalékos teljesítménnyel listavezető, Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost is foglalkoztató Liverpool a városi rivális Evertont fogadja az angol labdarúgó-bajnokság 5. fordulójának szombati nyitómérkőzésén, a második Arsenal pedig vasárnap este rangadón látja vendégül a Manchester Cityt.
A bakui egy utcai versenypálya, ahol könnyen lehet hibázni, de ha minden a papírforma szerint alakul, akkor a McLaren már a mostani versenyhétvégén megvédheti konstruktőri világbajnoki címét – mondta az InfoRádióban Vámosi Péter. A Motorsport Online főszerkesztője kitért arra is, milyen összevetésben érheti be Oscar Piastri a két legendás elődöt, A
A székesfehérvári önkormányzat mai rendkívüli közgyűlésén fontos döntés született a város NB II-es focicsapatának, a Videotonnak a jövőjével kapcsolatban. Erről Cser-Palkovics András polgármester számolt be a Facebook-oldalán. A város vezetője elárulta, hogy nemzetközi érdeklődés is van a klub iránt.
Meglepő fordulat a TSG Hoffenheim és a sztártanácsadó Roger Wittmann vitájában. A Bundesligában szereplő klub azzal vádolta meg a 65 esztendős szakembert, hogy még a tavasz folyamán két hangüzenetben és egy telefonbeszélgetésben Andreas Schicker ügyvezetőt, az egyesület élén állókat majmoknak és f.szkalapoknak nevezte, és megfenyegette őket. Rossz
Két, az idénynek nagy reményekkel nekivágó együttes sorsáról is dönthetnek a Fizz Liga hétvégi fordulójának mérkőzései. Sokáig úgy tűnt, Hornyák Zsolt az előző idényben történelmi bajnoki címet ünnepelhet a Puskás Akadémiával, míg Damir Krznar a tavasz végén megváltóként érkezett az Újpest kispadjára. De hogyan változnak az idők, pár hónappal későb
Az F1-es Azeri Nagydíj első edzésén rögtön előkerült a piros zászló, jó hosszan, de nem baleset miatt. Az első percekben akadt két versenyző, akit nem tökéletes autóval indítottak útnak, Alexander Albonéról letört az egyik tükör, míg Lando Norrisén rajta felejtettek egy csövet. A lassú kezdést aztán bánhatták a csapatok, mert negyedóra után leállít
Lewis Hamilton, a Forma–1-es Ferrari hétszeres világbajnok pilótája fura lépésre szánta magát a hétvégi Azeri Nagydíj előtt. Bevallotta, luxusautók helyett ezentúl a művészeti projektjébe fekteti a pénzét. Ez azt is jelenti, hogy egy darabig biztosan nem lesz saját Ferrarija.
Klubközeli forrásunktól úgy értesültünk, hogy a DVSC alkalmazottjai a héten megkapták az elmaradt fizetésük második részletét is. Ennek köszönhetően a futballcsapat úgy léphet vasárnap pályára Kisvárdán a Fizz Ligában, hogy már nincs a játékosok felé tartozás. Igen ám, de mi lesz mondjuk egy hónap múlva?