Ferenc pápa a korábbiaknál sokszínűbb Bíborosi Kollégiumot hagyott hátra, ennek köszönhető az is, hogy az előző konklávéhoz képest jelentősen több fiatal bíboros dönt az új egyházfőről. Számokban mutatjuk a szerdán kezdődő konklávét.
A 13. század végén egy remete levelet írt a bíborosoknak, erre megválasztották pápának. V. Celesztin pár hónapig tartó kaotikus pápasága után boldogan mondott le, de fogságban halt meg.
A Veszprém Vármegyei Főügyészség szexuális erőszak, kiskorú veszélyeztetése és kapcsolati erőszak bűntettei miatt emelt vádat egy 60 éves férfival szemben, aki élettársa gyermekét zaklatta. Az anya, aki tudott a történtekről, kiskorú veszélyeztetése miatt áll bíróság elé – olvasható a a Veszprém Vármegyei Főügyészség sajtóközleményében.
A múlt hét három vezető tőkebevonása jól demonstrálja a fintech piac legfontosabb fejlesztési területeit: valós idejű nemzetközi fizetés, mesterséges intelligenciával támogatott pénzügyek és digitális pénztárcák. 150 millió dollár a SWIFT kihívójának A Szingapúrban alapított Thunes, amely egy globális B2B fizetési infrastruktúrát épít, 150 millió d
Az éles konyhakéssel való munka nemcsak hatékonyabbá és gyorsabbá teszi a főzést, hanem jelentősen növeli annak biztonságát is. A tompa penge ugyanis könnyebben megcsúszik az élelmiszereken, ami növeli a balesetveszélyt. Sokunknak azonban nincs otthon kézi élező eszköze, de szerencsére számos otthoni módszer létezik, amellyel könnyedén elérhetjük k
A Microsoft beruházási kiadásai kissé alacsonyabbak voltak az előrejelzésnél, részben az adatközpontok bérleti szerződései, az átadások időzítéséből adódó szokásos ingadozások miatt. A cég szerint ez egyáltalán nem rossz hír. Az utóbbi időszakban egyre nagyobb visszhangja lett a pihenőpályára állított adatközponti projekteknek, de a Microsoft szeri
A márkák között szoros a verseny: a Suzuki, a Toyota és a Skoda fej fej mellett haladnak az eladásokban. A forgalomba helyezések volumene éves alapon a BYD-nél nőtt a legnagyobb mértékben.
A kiadói kiadás költségeit a kiadó viseli, cserébe pedig legfeljebb 3–8 százalék szerzői jogdíjat fizet. A magánkönyvkiadás előnye, hogy minden pontosan úgy történik, ahogy az író akarja. Övé minden kiadás és minden bevétel is.
Szédülés, remegés, szapora pulzus - ezek mind felléphetnek a pajzsmirigy alulműködésre alkalmazott terápia hatására. Tudja meg, mi állhat a hátterében!
A kereszténydemokrata országgyűlési képviselő, aki utolsók között láthatta Ferenc pápát, Erdő Péter esélyeiről és a katolikus egyház jövőjéről is beszélt.
Elsősorban nyersen fogyasztják, feldolgozott formájában más gyümölcsökkel, például mandarinnal vagy eperrel kombinálva édes leveket készítenek belőle, de gyakran fagylalt formájában is kapható. A Dél-Amerikában honos granadilla az egyik legfinomabb, legzamatosabb
Egy szenátusi javaslat megszavazása esetén állami szinten bevezetett állatjóléti szabályozások semmisülhetnek meg. Az elsődleges célpont Kalifornia lehet, de más államok intézkedései is áldozatul eshetnének. Többek között szaporítótelepek elleni fellépést is elgáncsolnának ezzel, ahogy a nagyipari állattartás körülményei is visszaeshetnének. Folyam
Május 9-én rendezik meg az idei Balaton Fagyija választást, méghozzá nem is akárhol, hanem egy kompon, amely a Tihany és Szántód közötti távon közlekedik. Az utasok fagyit kapnak ajándékba!
A daganatos betegségekről számtalan tévhit kering a köztudatban. Igyekszünk a rákterápiák kapcsán leggyakrabban előforduló állításokat górcső alá venni, hogy mind az érintettekben, mind az érdeklődőkben reálisabb kép alakulhasson ki.
Közeleg a várva várt Gyereknap, amikor a gyerekeké a főszerep! 2025-ben is számos ingyenes gyermeknapi program várja a családokat a fővárosban, amelyek mókát, kacagást, hatalmas játékot, gondtalan kikapcsolódást vagy éppen izgalmas felfedezést ígérnek. Kisebb és nagyobb rendezvényeket egyaránt ajánlunk.
A devizahitelesek számára döntő jelentőségű ítéletet hozott a múlt héten az uniós bíróság. A döntés szerint, ha egy szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával nem teljesíthető, akkor az semmis, nem lehet a fogyasztó ellenében azt mindenféle reparálásokkal érvényessé tenni. Az adós így csak a felvett forint összeggel tartozik. Az is kiderül
Miért okoz ekkora feszültséget egy olyan feladat, amit szinte mindannyian napi szinten végzünk? A mosogatógép bepakolása ugyanis nem is olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik.
Thaiföld május elsejétől változtatott a beutazási feltételein: az intézkedés egyik fontos előzménye, hogy A Fehér Lótusz című tévésorozatnak köszönhetően jócskán megnövekedett a délkelet-ázsiai ország idegenforgalma.
Mintha teljesen más Magyarországon élnének a kevéssé, illetve a nagyon versenyképes hazai cégek, annyira máshogy ítélik meg a politikai és gazdaságpolitikai tényezőket – állapítja meg a Corvinus egyetem legfrissebb versenyképességi kutatása. Abban azonban egységesek, hogy a felsővezetőik sorra markánsan jobbra értékelik saját teljesítményüket ipará
Megkezdődött a kanadai jégkorongosok pere, akik a vád szerint 2018 nyarán órákon keresztül szexuálisan bántalmaztak egy húsz éves nőt – az ügy azonban messze túlmutat önmagán.
A Philips Monitors bejelenti az Evnia 5000 sorozat vadonatúj, esportra fókuszáló kijelzőjének, a Philips Evnia 25M2N5200U modellnek a megjelenését. A kifejezetten a versenyző esport játékosok számára tervezett modell kiváló sebességet, pontosságot és vezérlést kínál, így minden alkalommal versenyelőnyt és felejthetetlen játékélményt biztosít. „A Ph
Jelentősen megemelkedtek az idény- és alkalmi munkavállalás közterhei Magyarországon, júliustól pedig további szigorítások nehezítik az EFO keretében történő foglalkoztatást. De hogyan alkalmazkodnak a munkaadók a szűkülő mozgástérhez a hamarosan induló nyári szezon előtt? Egyre többen fordulnak a rugalmas és kedvező adózású szövetkezeti foglalkozt
Májusban a természet kivirágzik, új életre kel. A szabadban lenni ilyenkor az egész családnak ajánlott. De vajon mit érdemes tudnia egy gyermeknek a természetről, az állatokról, a környezetvédelemről? A szülők kedvenc gyerekcsatornája, a JimJam májusi kiemelt tartalmai és kedvenc mesehősei ezekben a témákban hívják közös gondolkodásra a legkisebbek
Túrázás, kempingezés, a lakott területektől távol eső helyeken történő munkavégzés során is ideális megoldást jelent az energiaellátás biztosítására a Schneider Electric új, hordozható áramforrása. A most már az európai fogyasztók
Ferenc pápa halálát követően jelentősen megnőtt a streamingplatformokon a Konklávé című, számos díjat és jelölést begyűjtő film nézettsége. Mutatjuk, nekünk hogy tetszett.
Tökéletes manikűr a minimalizmus kedvelőinek.A japán manikűr kevésbé a körmök stílusáról szól és sokkal inkább arról, hogy teljesen természetes kezelést kapjanak, kémiai adalékanyagok használata nélkül. Íme, a japán manikűr minden előnye, amely megerősíti a körmöket, és fényes nude megjelenést kölcsönöz nekik.1. A körmök természetes összetevőkkel e
A tökéletes frizura megtalálása sokak számára valódi kihívást jelent. Nehéz eltalálni azt a fazont, amely harmonikusan illeszkedik az arcformánkhoz, megfelelő hosszúságú, van tartása, mégsem túl rétegzett, és természetesen a hajszín is tökéletesen passzol hozzánk.
A természet önmagában is a legnagyobb kertépítő. Sokszor nem is kell messzire mennie, ha különleges, dekoratív növényeket szeretne látni kertjében, hiszen számos vadon élő faj díszértéke vetekszik a nemesített fajtákéval.
Az International Executive Search Federation (Iesf) vezetőkiválasztással foglalkozó nemzetközi szervezete és magyar tagvállalata, a Prime by JobGroup Hr tanácsadó cég által közösen készített globális Ceo kutatás húsbavágó képet ad arról, hogyan látják a vállalatvezetők 2025 üzleti kihívásait. A kutatás, amely 4 kontinens, 26 ország, és közel 700 vá
Ousmane Dembélé bevethető lesz az Arsenal elleni, szerdai BL-elődöntő visszavágón – erősítette meg Luis Enrique, a Psg vezetőedzője. A francia szélső korai
A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint a Magyar Péterrel szövetséges Európai Néppárt elnöke az ukrán lobbit és a brüsszeli elit bővítési mániáját képviseli.