A hétvégi, a Bayern München elleni 3-3-as döntetlen kétségtelenül a jobban mutató eredmények közé tartozik a Lőw Zsolt vezette RB Leipzig futballcsapata számára. Bravúr ide vagy oda, ez is csupán egy pontot ér, a Willi Orbánt és Gulácsi Pétert is foglalkoztató együttes így visszacsúszott a német élvonal hatodik helyére, két ponttal lemaradva a célk
Az Internazionale 4-3-ra legyőzte a Barcelonát, s ezzel bejutott a BL-döntőbe. Az olaszok 2-0-ra vezettek, aztán 3-2-es hátrányba kerültek, de a 94. percben egyenlíytettek. S a hosszabbításban már csak ők szereztek gólt.
A selejtező második fordulójában a világranglista 89. helyén álló Bondár Anna és a rangsorban 115. német riválisa, Ella Seidel 5:5-ig egyszer-egyszer vette
A múlt héten, Katalóniában lejátszott első mérkőzés 3-3-as döntetlennel zárult, így mindkét csapat tiszta lappal indulhat ma este. A San Siroban lejátszott
Az Inter 2-0-ra vezetett az első félidő után, de 3-2-re fordított a Barcelona, majd Yamal kapufát rúgott, Acerbi azonban a 90+3. percben egyenlített, és megmentette a csapatát. A hosszabbításban Frattesi döntött, az Inter két év után ismét döntős.
Akárcsak az első mérkőzésen (3-3), megint 15 percen belül eladta kétgólos előnyét az olasz Inter a Bajnokok Ligája elődöntőjében. A 21. percben Dani Olmo labdaeladása után Lautaro Martínez az Intert juttatta előnyhöz, majd nem sokkal az első félidő vége előtt Pau Cubarsí becsúszó szerelését videózás nyomán büntetővel "jutalmazta" a játékvezető, ebb
A Kisvárda sportigazgatója a Nemzeti Sporthíradóban beszélt arról, miért nem vállalja az NB I-ben a vezetőedzői feladatkört, és elárulta, milyen kritériumoknak kell megfelelnie az ideális jelöltnek.
Azt viszont kevesen várták, hogy az edzőváltás a nyári átigazolási időszakban is jelentős változásokat hozhat. Ancelotti már megállapodott a klubbal a távozásáról,
Az Uefa elnöke a SportMediasetnek adott interjút az Inter és a Barcelona közötti Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágója előtt, amelyet kedden este rendeznek a
Bár a Manchester United elsődleges célja az Európa-liga megnyerése és így a következő évi Bajnokok Ligája-indulás kiharcolása, a legutóbbi Brentford elleni 4–3-as
Linda Duffy pszichológus és korábbi profi játékos élsportolók, különösen dartsjátékosok mentális támogatására specializálódott. „Sokkal nagyobb figyelmet kellene fordítani a pszichológiai támogatásra” –
Jövő hónapban 32 kiemelkedő futballklub utazik az Egyesült Államokba, hogy részt vegyen a Fifa által rendezett Klubvilágbajnokságon. A tornán olyan csapatok vesznek
Ousmane Dembélé bevethető lesz az Arsenal elleni, szerdai BL-elődöntő visszavágón – erősítette meg Luis Enrique, a Psg vezetőedzője. A francia szélső korai
A labdarúgó Bajnokok Ligájában a Paris Saint-Germain és az Arsenal vív sorsdöntő visszavágót, miközben hazai és nemzetközi szinten kézilabda-, kosárlabda-, röplabda- és
A világelső három hónapos doppingeltiltás utáni visszatérése az Italian Openre — amelynek helyszíne nincs messze a Vatikántól — akkora figyelmet keltett, hogy
A magyar jégkorong-válogatott – többek között a négypontos Macklin Celebrini remek játéka miatt – 6–0-ra kikapott a világranglista-vezető kanadai csapattól az MVM Dome-ban rendezett világbajnoki felkészülési mérkőzésen hazai rekordot jelentő 16 394 néző előtt.
Mint ismert, az olasz gárda hosszabbítás után 4-3-ra legyőzte katalán ellenfelét és 7-6-os összesítéssel jutott be 2023 után ismét a legrangosabb európai
A világbajnoki éllovas Elfyn Evans felteszi a kezét, és elismeri, hogy a legutóbbi WRC-futamon a csapattársa megérdemelten győzött. Több mint egy hét telt el azóta, hogy Kalle Rovanperä aszfaltos versenyen ritkán látható nagy fölénnyel nyerte meg a Kanári-szigetek Rallyt. A másodikként záró Sébastien Ogier 53.5 másodpercet, a harmadik helyre befutó
A derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy azonnali hatállyal távozik az Alpine csapatfőnöke, Oliver Oakes. A hírek szerint Jack Doohan leváltása volt az utolsó csepp a pohárban
Úgy történt, ahogy már a télen jósolták: az Alpine mindössze hat verseny után menesztette Jack Doohant. Helyén Imolától Franco Colapinto fog versenyezni – de egyelőre csak öt versenyt kap.
Majoross Gergely, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya szerdán kijelölte utazó csapatát a pénteken kezdődő dániai-svédországi világbajnokságra.