Nem csitulnak a kedélyek az HBO Harry Potter-sorozata körül: J.K. Rowling reagált arra, hogy az egyik főszereplő, Paapa Essiedu aláírt egy transzpárti nyílt levelet. Az írónő közölte, nem lenne hajlandó senkit kirúgatni a nézetei miatt. A rajongók azonban továbbra is megosztottak a sorozattal kapcsolatban.
„Mikor az ember legnagyobb akar lenni, akkor érzi leginkább semmiségét, s mikor legmagasabbra emelkedik, akkor látja a szédítő mélységet” – írja az 1776-ban ezen a napon született Berzsenyi Dániel, a „niklai remete”, akinek költészete a 19. század elején átmenetet képezett a klasszicista és a romantikus stílus között.
Az érdeklődők Illés Károlyné, a Népművészet Mestere, Művészeti Életpálya-díjas, Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett népi iparművész hímzéstárlatát nézhetik meg.
Szeretettel várják az érdeklődőket a Podmaniczky János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola gyermekrajz-kiállításának megnyitójára az iskola szervezői.
A magyar- és a matekérettségi után szerdán délelőtt 9 órától történelemből bizonyítanak a diákok. A Blikk szerkesztősége is figyelemmel kíséri a vizsgákat: a Rapid Education tanáraival élőben oldjuk meg a feladatokat, amit 14 órától a Blikk.hu online felületén, valamint a YouTube- és a TikTok-csatornánkon lehet követni. Az Oktatási Hivatal kérésére
Szofi nem várt sokáig vele, hogy elkezdje beszéltetni a lányokat. A Határtalan szerelem jelöltjei gyanútlanul meséltek neki életükről, egyikük ráadásul olyan titkot árult el neki, ami mindent megváltoztathat. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész!
Száztíz éve, 1915. május 7-én süllyesztette el egy német tengeralattjáró az ír partok közelében a brit Lusitania óriásgőzöst. Az eset hatalmas felháborodást váltott ki az első világháborúban akkor még semleges Egyesült Államokban, mert a csaknem 1200 áldozat közül minden tizedik amerikai állampolgár volt. Az incidensnek az 1917-es amerikai hadba lé
Kedden matematikából érettségiztek a diákok. Az írásbeli vizsgán középszinten 73 318-an, emelt szinten 7798-an vizsgáztak. Az Oktatási Hivatal most közzétette a hivatalos megoldásokat.
A Miamiban élő Balla Zsolt nem szereti a hazugságokat egy kapcsolatban. Éppen ezért is hívja fel Köllő Babettet, hogy megbeszélje vele Nóri eltitkolt udvarlóját. A Határtalan szerelem párkeresője nem hagyja annyiban a dolgot, tervvel készül a közelgő randijukra. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész, amelyben kiderül, mi történt Zsolt és Nóri kö
Átalakuló kommunikáció, vészhelyzet esetén előre megbeszélt jelszó, Cgi-influenszerek és a politika átalakulása, valamint általános bizalomvesztés kövezhetik ki a jövőt, miközben a mesterséges intelligencia pozitív vívmányai is inkább hasonlítanak egy Black Mirror-epizódra, mint egy boldog utópiára. Az Ai és a deepfake-tartalmak pillanatnyi helyzet
Május 8-án, csütörtökön érkezik az RTL+ Premium felületére A renitens 2. évadának záróepizódja, ahol legalább annyi kérdés felmerül, mint amennyire választ kapunk…Exkluzív videónkban most belenézhetsz premier előtt az utolsó epizódba! Ne hagyd ki!
A magyar- és a matekérettségi után szerdán délelőtt 9 órától történelemből bizonyítanak a diákok. Az írásbeli vizsgán középszinten 73 318-an, emelt szinten 7798-an vizsgáztak. Az első információk szerint az első ipari forradalom, a Tanácsköztársaság és a Rákosi-korszak is előkerült a vizsga első részében.
Ludwig van Beethoven 1800. május 7-én, 225 esztendeje adott hangversenyt a „Budai Theatrumban”. Erre a jeles napra emlékezve hét évadon át telt házzal futott a Budavári Zenei Szalon fesztiválja. Idén is megidézik az eseménysorozat bensőséges hangulatát, ezúttal a MáraiKult rendezésében, a Városházán (1014 Budapest, Kapisztrán tér 1.). A korábbi kon
A Marosvásárhelyről indult, majd Magyarországra áttelepült énekesnő-színésznőnek nemcsak a színpadokon, hanem az élet más területein is helyt kellett állnia az elmúlt évtizedekben. Hogy milyen kihívásokkal kellett megküzdenie, arról a Máté Péter-díjas előadóművész, Keresztes Ildikó mesél a Hajógyár következő adásában.
Lenyűgöző energiával és műfaji sokszínűséggel kápráztatta el a közönséget a brit Oi Va Voi együttes május 4-én a Művészetek Palotájában, ötvözve az elektronikát, világzenét, hiphopot és kelet-európai dallamokat. A koncerten számos hangszeren játszottak a zenészek, miközben a színpadi dinamizmust egy közvetlen, humoros fronténekesnő tette még emléke
Átgondolatlan döntés, amit piaci alapon nagyon nehéz logikusnak nevezni – a filmszakértő így reagált az InfoRádióban arra, hogy Donald Trump a hét végén bejelentette, 100 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott filmekre. Dudás Viktor elmondta: a magyar filmipar nagymértékben támaszkodik a bérmunkákra, így az intézkedés komoly v
Ferenc pápa halála a szó legszorosabb értelmében sokkolta a világot. A szentatya súlyos betegségét követően épphogy kezdett felépülni, amikor érkezett a hír, hogy húsvéthétfőn távozott az élők sorából. Tetteit az emberiség mellett a szórakoztató ipar, pontosabban a filmes szakma sem fogja soha elfelejteni.
Minden korosztály számára izgalmas programokat tartogat május 10-én az Mnmkk Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum és a homoludens.hu Egyesület Tavaszi Játékfesztiválja, ahol több mint ötven különféle játékot, köztük díjnyertes társasjátékokat próbálhatnak ki a játékos kedvű érdeklődők.
A Magyar Zene Háza belsőépítészei, Csavarga Rózsa és Török Szabolcs Bence vehették át Az év belsőépítésze 2022-2023 díjat május 6-án az Építészek Házában. A Laki Péter által 1998-ban alapított elismerést a Magyar Építész Kamara Belsőépítészeti Tagozata évente ítéli oda az általa kiemelkedőnek tartott belsőépítészeti munka tervezőjének.
Berecz Andrást mesemondóként szokás ismerni. Kevésbé köztudott, bár erről tízezres stadionközönség vagy tengeren túli tanítványok sokasága is tanúskodhat, hogy kiváló népdalénekes. Amúgy fordít csuvas nyelvről, előadást tart Arisztotelészről is, ám az csak mostanában derült ki, hogy harangos ember. Ha kell, fel- vagy alájuk mászik, és lefényképezi
Ma délelőtt lezajlott az írásbeli történelemérettségi. Az Eduline már közzé is tette a középszintű vizsga nem hivatalos megoldásait, hamarosan pedig a Rapid Education magyar-történelem szakos tanára, Szklenka Patrik segítségével élőben is elmagyarázzuk a feladatsort.
Seth Rogen alig várja, hogy a filmipar szereplői és a saját kollégái újra találgathassák, vajon kiről szólhat a Studio egy-egy epizódjának személyes története.
Csaknem száz magyar film vetítésével, köztük számos premierrel rendezik meg – hivatalosan – ötödik alkalommal a hazai filmek éves seregszemléjét Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban. A Moz.Go – Magyar Mozgókép Fesztivál eseményei idén június 18. és 21. között zajlanak, majd 22 kategóriában osztják ki a Magyar Mozgókép Díjakat. A jelölte
Ma délelőtt lezajlott az írásbeli történelemérettségi. Ahogy korábban megírtuk, a feladatlapon a Tanácsköztársaság, a Rákosi-korszak, a kapitalizmus és a II. világháború is előkerült, az esszékhez választható témák között pedig a liberalizmus, a XX. század utáni népesség alakulása, a Rákóczi-szabadságharc és a bethleni konszolidáció szerepelt.
Futaki Attila egyik utolsó, be nem fejezett alkotását, Petőfi Sándor Az apostol című művének képregény-adaptációját mutatták be május 6-án az Mnmkk Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében. A Képes Krónikák Kiadó gondozásában megjelent, művészi gonddal elkészített, nagy méretű albumban vannak hiányos kockák, úgynevezett panelek, amelyekhez nem készültek
Május 8. és 11. között tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Könyvvásárt. Az Erőss Zsolt Aréna ad otthont a kerek évfordulóhoz méltóan gazdag programsorozatnak: négy nap, több mint hetven esemény – könyvbemutatók, rendhagyó irodalomórák, zenei produkciók, kiállítások és gyermekprogramok várják a látogatókat.
A Goebbels – A manipuláció művészete ambiciózus, de sikertelen kísérlet a náci propaganda hátterének és a Hitler-udvartartás mozgatórugóinak feltárására. Csak a hogyant sikerül bemutatnia, a miértre adós marad a válasszal.
A klasszikus balettirodalom gyöngyszemeiből látható válogatás a Ix. Nagy Iván Balettgálán, ahol a Bolsoj Színház, az Angol Nemzeti Balett sztárjai és a Magyar Nemzeti Balett művészei is színpadra lépnek május 11-én a Magyar Állami Operaházban.
Az Erdélyi Gyülekezet ismét otthont ad a Magyarországon Élő Erdélyiek Találkozójának, ezúttal május 11-én Budapesten a Reménység Szigetén. A nagyszabású kulturális fesztivál idei témája Apáczai Csere János élete és munkássága.
Július 18. és 27. között már 34. alkalommal vár mindenkit az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye. A Kapolcs, Taliándörögd, Vigántpetend hármas tíz napon át a magyar kulturális élet közepévé változik, ahol mindenki megtalálhatja a neki valót a programok között.
Idén is megrendezik az Avasi Borangolást Miskolcon, ahol a belváros közelében található Avas domb lankáin a koncertek mellett 92 pincészet válogatott borait és 52 gasztronómiai szolgáltató ínyencségeit élvezhetik a látogatók.
A programsorozat egyik kiemelt eseménye a 25. Budapest Táncfesztivál keretein belül sorra kerülő csütörtöki Nemzetközi Gálaelőadás, mely előtt bemutatják az intézmény történetéről készült monográfiát is.
Nyolcadik alkalommal válogatott be a Nemzeti Filmintézet (NFI) által restaurált magyar filmklasszikust a cannes-i filmfesztivál Cannes Classics elnevezésű hivatalos programja, amelybe idén Szabó István A napfény íze című filmje kapott meghívást.
Koncertek, irodalmi és táncos előadások, filmek és különböző családi programok is várják a közönséget az idei VárkertFeszten. A háromnapos, a nyarat köszöntő kulturális fesztiválnak a Várkert Bazár ad otthont május 30. és június 1. között.