Egy éve szerzett többségi tulajdonrészt az MBH Bank a Fundamenta-Lakáskassza Zrt.-ben. Jakabfalvy Dórával, a lakás-takarékpénztár üzleti divíziójának ügyvezetőjével beszélgettünk arról, milyen tapasztalatokkal gazdagodtak az azóta eltelt időszakban, milyen akcióval élhetnek az ügyfelek a közelmúltban piacra dobott Jövőépítő Lakásszámla nevű új term
Kémikusok egy 67 éves biokémiai elméletet igazoltak azzal, hogy sikerült egy rendkívül instabil molekulát, egy karbént vízben stabilizálniuk, ami korábban lehetetlennek tűnt. A felfedezés nemcsak egy régi tudományos kérdést válaszol meg, hanem a gyógyszergyártás fenntarthatóbbá tételéhez is hozzájárulhat - közölte a Scitechdaily.com.
"Nem akarom a szakmára fogni, mert nem csak a színészek válnak el… Nagyon sok emberi gyarlóság övezte az életemet, és így alakult" – mondta korábban egy interjúban.
Egy balatoni büfés végre elárulta: sosem gondolnád, mi a tökéletes vékony palacsinta titka A palacsintát szinte mindenki szereti. A gyerekek rajonganak érte, a felnőttek is boldogan falják – nem csoda, hiszen a palacsinta egy egyszerű étel, amit sokféleképpen el lehet készíteni. Bár sokféle recept és technika létezik, Magyarországon a klasszikus vé
Őry Kornél, a Rally Hungary szervezőbizottságának elnöke megerősítette, hogy Max Verstappen édesapja, Jos Verstappen is elindul a Veszprémben péntektől vasárnapig zajló Rally Hungaryn, amelynek egyébként is kifejezetten erős lesz a mezőnye.
"Te ezt tényleg hagyod neki?" – hangzik el az ártatlannak tűnő kérdés, amely aztán pillanatok alatt nemcsak egy barátságon, hanem az azt összekötő, finom bizalmi-selyemszálon is képes azonnali szakadásokat előidézni. Hiába próbálod ugyanis a legjobb szándékkal támogatni a barátnődet, és a párkapcsolatát (esetleges házasságát), az efféle mondatokkal
Nehéz elképzelni az egyik legsikeresebb hazai műsorvezetőről – aki sikeres filmrendező is –, hogy voltak szűkösebb napjai. Till Attila már akkor sem reccsent ebbe bele, mint ahogy ma sem foglalkoztatják túlzottan az anyagiak.
A jelentések szerint a brit Marks & Spencer (M&S) és a Co-op Group elleni kibertámadások azzal kezdődtek, hogy a hackerek alkalmazottaknak adták ki magukat, és felvették a kapcsolatot a kiskereskedők informatikai help desk szolgálatával, hogy jelszó-visszaállítást kérjenek. A BleepingComputer technológiai szakportál közölte, hogy a hackerek meggyőz
Emelkedéssel kezdődhet a kereskedés szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BÉT részvényindexe, a BUX 1131,13 pontos, 1,22 százalékos csökkenéssel 91 925,59 ponton zárt kedden.
Az Amazon bemutatta új, tapintásérzékelővel ellátott raktári robotját, a Vulcant, amely képes olyan feladatokat elvégezni, amelyeket eddig csak emberek tudtak - tudósított a Cnbc.
Caligula, az őrültnek bélyegzett római császár olyan hajókra vágyakozott, amelyek minden igényét kielégítették a luxus terén, így születettek meg a Nemi tavi hajók, amelyek a kort meghazudtoló vívmányokkal rendelkeztek.
A 10 dolog, amit utálok benned rendezője, Gil Junger elárulta, hogy a Heath Ledger főszereplésével készült ikonikus film folytatást kap – sőt, egyből hármat is.A Shakespeare-mű alapján készült 1999-es romantikus vígjátékban a néhai Heath Ledger a mélabús Patrick Verona szerepét játszotta, aki megpróbálja rávenni az antiszociális Kat Stratfordot (Ju
Mintha teljesen más Magyarországon élnének a kevéssé, illetve a nagyon versenyképes hazai cégek, annyira máshogy ítélik meg a politikai és gazdaságpolitikai tényezőket – állapítja meg a Corvinus egyetem legfrissebb versenyképességi kutatása. Abban azonban egységesek, hogy a felsővezetőik sorra markánsan jobbra értékelik saját teljesítményüket ipará
A Magyar Honvédség történetének legnagyobb Lynx-gyakorlatát hajtja végre a hódmezővásárhelyi 1. Gránátos Zászlóalj a Bakony szívében, a Központi Gyakorló- és Lőtéren - közölte a Honvédelmi Minisztérium szerdán a közösségi oldalán.
Ez volt a gyerekkorom íze – a nagymamám Kossuth-kiflijét ma is emlegetik a szomszédok Gyerekkoromban minden vasárnap délelőtt ugyanazzal az illattal telt meg a nagymamám konyhája: a frissen sült Kossuth-kifli illatával. A sparhelt melegénél üldögélve figyeltem, ahogy a nagyi kimérte a hozzávalókat, mindig ugyanazzal a régi, kicsit kicsorbulott bögr
A 46 éves színésznő nyíltan beszél a perimenopauzával járó testi-lelki változásokról, az öregedés megéléséről és az anyaság testet formáló hatásairól – tabuk nélkül.
Fesztiválok, taxik, szórakozóhelyek fokozott ellenőrzésére készül a fogyasztóvédelmi hatóság a tavaszi-nyári turisztikai szezonban, cél az egyes idegenforgalmi szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályi előírások betartásának vizsgálata, a vásárlói magatartást tisztességtelenül befolyásoló kereskedelmi gyakorlatok kiszűrése – közölte a A Nemzeti Keresk
Majoross Gergely, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya szerdán kijelölte utazó csapatát a pénteken kezdődő dániai-svédországi világbajnokságra.
2025 márciusában a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,4 százalékkal mérséklődött, naptárhatástól (és húsvéthatástól) megtisztítva 0,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. Az élelmiszer- és élelmiszerjellegű vegyes üzletekben 1,2, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 5,9, az üzemanyag-kiskereskedelemben 0,1 sz
Habár az „Ez Ennyi” üzenet már sokunknak ismerősen csenghet, júniustól újabb szintre lép: az Euronics social tenderét a BeSocial nyerte, így a márka a Positive Adamsky (PDKY) kreatív, a Mindshare média támogatásával mostantól még integráltabb, de továbbra is őszinte és sallangmentes jelenléttel készül minden platformon.Az Euronics Ez Ennyi márkaüze
A magyarok továbbra is inkább takarékoskodnak, mint vásárolnak. Nem sok jóra számíthatunk. Mi történt? A KSH adatai szerint a kiskereskedelmi forgalom február után márciusban is tovább csökkent. Noha az előző évihez képest a március 0,4 százalékkal nőtt, az előző hónaphoz képest ugyanennyivel csökkent. Részletek. Az élelmiszer-forgalom volumene 1,2
Hiába jelentek meg olyan hírességek, mint Serena Williams és Mindy Kaling, akik a pár közeli barátai, Meghan hercegné és Harry herceg ezúttal sem vonultak végig a 2025-ös Met-gála vörös szőnyegén. A sussexi hercegi pár még soha nem vett részt az év egyik legnagyobb divateseményén, pedig ha valaha is eljött volna az ideje, hogy a vendéglistára kerül
Hansi Flick, a Barcelona vezetőedzője több játékvezetői ítélettel sem értett egyet azt követően, hogy csapata drámai körülmények között, hosszabbítás után 4-3-ra kikapott az Internazionale otthonában, és 7-6-os összesítéssel búcsúzott a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében.
A Jarasum Jazz Fesztivál Ázsia egyik legfontosabb és legnagyobb múltú fesztiválja, ahol minden évben egy ország kiemelt szerepet kap a programban. A Jazzfest Budapesttel létrejött partnerségi kapcsolat révén 2025-ben Magyarország lesz fókuszban az eseménysorozaton: a Dresch Quartet, a Gyémánt Bálint Trio, a Skylark Metropolitan és Lukács Miklós adn
A Family Heart Kft. ügyvezetője, dr. Csengeri Ágnes mesélte el, miért érzik szükségesnek a folyamatos digitális fejlődést, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szakértője, Harsányi Mónika pedig arról beszélt, mire kell figyelnie egy vállalkozásnak, ha weboldalt készít.
Két felmérés is azt mutatja, hogy megbicsaklott a lakáspiac növekedési üteme áprilisban. Az érdeklődők és a tranzakciók száma is csökkent, kevesebb a befektetési célú vásárló. Országosan jelentősen, 14 százalékkal csökkent a kereslet az eladó lakások iránt áprilisban. Legnagyobb mértékben, 35 százalékkal a befektetők által leginkább kedvelt
Ezt a titkot csak a profik ismerték eddig – így termeszthetsz édesebb koktélparadicsomot, mint a bolti Mutatjuk, hogyan nevelj zamatos koktélparadicsomot a balkonodon – nagyon egyszerű tippek, amik valóban működnek. Az édes, és roppanós koktélparadicsom nem csupán egy színes kiegészítője a salátáknak vagy uzsonnának, hanem akár egy városi erkély dí
A Jarasum Jazz Fesztivál Ázsia egyik legfontosabb és legnagyobb múltú fesztiválja, ahol minden évben egy ország kiemelt szerepet kap a programban. A Jazzfest Budapesttel létrejött partnerségi kapcsolat révén 2025-ben Magyarország lesz fókuszban az eseménysorozaton: a Dresch Quartet (fotó: Kleb Attila), a Gyémánt Bálint Trio, a Skylark Metropolitan
Bódi László Cipő már 12 éve nincs köztünk, pedig még csak hatvanéves lenne. Az ATV stábjának édesanyja mesélt gyerekkoráról, az elmúláshoz fűződő kapcsolatáról és első dalszövegéről.