Az euró idei látványos erősödése komoly kihívást jelent az európai exportőrök számára, akik már most is szenvednek az amerikai vámoktól és a lassuló fogyasztástól. Több nagyvállalat – köztük az SAP, a Porsche és a Heineken – figyelmeztetett arra, hogy a tartós árfolyamhatás súlyos bevételkiesést okozhat.
A lakásbiztosítások díjait befagyasztja, a háztartási cikkeket árusító boltokban pedig árréskorlátozást vezet be a kormány – tájékoztatott Nagy Márton.
Ezt tedd másnap a maradék sült krumplival és olyan finom ropogós lesz, mint ha frissen készült volna! A gyakorlott háziasszonyok tudják, hogy a házi készítésű sült krumplinak nincs párja, azonban nem mindig sikerül a legjobbra elkészíteni, még nekik sem. Ugyanis több olyan gyakori hiba is létezik a házi sült krumpli készítésekor, amelyeket sokan el
A "Destination Türkiye" újabb mérföldkőhöz érkezett: 2025 első három hónapjában 8,844 millió nemzetközi látogatót fogadott, és történelmi csúcsot döntve 9,5 milliárd amerikai dollár turisztikai bevételt ért el. A számokat Mehmet Nuri Ersoy kulturális és turisztikai miniszter jelentette be isztambuli sajtótájékoztatóján.
Egy hónapja nincs nyoma annak a rejtélyes körülmények között eltűnt magyar férfinak, aki Németországban dolgozott mint buszsofőr. Mi történhetett Nyikos Róberttel?
Nyilvánosságra kerültek a német rendőrség éveken át visszatartott bizonyítékai, amelyek megerősítik a hatóságok gyanúját: Madeleine McCann nagy valószínűséggel meghalt. A nyomozók egy hátborzongató anyagokat rejtő merevlemezt találtak Christian Brueckner elhagyott németországi telephelyén.
A világ legnagyobb, 1800 milliárd dolláros norvég állami vagyonalapjának jelenlegi etikai szabályai tiltják a befektetést a védelmi ipari vállalatokba, fegyvergyártókba, ezen szeretnének változtatni egyes norvég döntéshozók - írja a Reuters. Ám a vagyonalap védelmi ipari befektetéseit célzó ellenzéki kezdeményezés egyre kevesebb támogatást élvez a
Noha az autóvásárlók egyre inkább elmozdulnak az elektromos járművek felé, a Tesla európai eladásai egyre zuhannak. Mi történt? Az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ETG) adatai szerint a Tesla európai eladásai 36%-kal estek vissza az év első három hónapjában, miközben az elektromos járművek eladásai 24 százalékkal nőttek ugyanebben az időszakban.
"Első koronás királynénk, Szent István király hitvese, Szent Imre herceg édesanyja, Boldog Gizella napján kezdődik el a konklávé a Vatikánban" – mutatott rá szerdai bejegyzésében a közösségi oldalán Vejkey Imre, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője. Mint írta, a konklávé indulását még ma délelőtt a “Pro Eligendo Romano Pontifice"
A vezető kínai elektromos járműgyártók, a BYD, a Nio, az XPeng, a Li Auto és a Xiaomi növelték járműeladásaikat áprilisban éves összevetésben - áll a cégek jelentésében.
Átalakuló kommunikáció, vészhelyzet esetén előre megbeszélt jelszó, Cgi-influenszerek és a politika átalakulása, valamint általános bizalomvesztés kövezhetik ki a jövőt, miközben a mesterséges intelligencia pozitív vívmányai is inkább hasonlítanak egy Black Mirror-epizódra, mint egy boldog utópiára. Az Ai és a deepfake-tartalmak pillanatnyi helyzet
Az idei év egyik legjobban várt zenei eseménye a Rock & Roll Hírességek Csarnoka új tagjainak bejelentése. A 2025-ös névsor nemcsak ikonikus előadókat tartalmaz, hanem történelmi mérföldköveket is megjelöl a női rap, a grunge és a hiphop számára.
Az élet zajos és rohanó világában mindannyian álmodozunk a lelki béke csendes oázisára. Néha azonban nehéz megtalálni a szükséges nyugalmat a mindennapi káosz közepette. Ez az öt dolog az, amit megtehetsz a lelked nyugalmáért. Ezek egyszerűek és inspirálóak, mégis hatalmas változást hozhatnak az életedbe! 1. Mindennapi meditáció – A lelki béke alap
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a faanyag-kereskedelmi lánc felügyelethez kapcsolódóan ismét elkészítette elemzését a hazai illegális fakitermelés és kereskedelem aktuális helyzetéről. Az összegzés a 2024-ben végzett ellenőrzési adatok, valamint az illegális fakitermelés esetében más hatóságoktól, szervektől kapott statisztikai
A Mol az elmúlt hónapokban jelentős lépéseket tett megújuló energia portfóliójának bővítése érdekében, naperőmű beruházásokat és energiatároló projektet is bejelentett. A Shape Tomorrow stratégiába illeszkedő fejlesztésekkel még közelebb kerül a 30 százalékos szén-dioxid megtakarítást kitűző céljához. Az elkövetkező 5 évre közel 300 milliárd forint
A derült égből villámcsapásként jött a hír, hogy azonnali hatállyal távozik az Alpine csapatfőnöke, Oliver Oakes. A hírek szerint Jack Doohan leváltása volt az utolsó csepp a pohárban
Egy demilitarizált övezetről, külföldi tűzszüneti ellenőrökről szól, valamint háborús területi erőviszonyok befagyasztását is tartalmazza a 30 napos átfogó tűzszüneti javaslat – közölte kedden Keith Kellogg, az amerikai elnök Ukrajnáért felelős különleges megbízottja.
Két ember ellen indult eljárás a keddi, jogellenes budapesti gyűléssel kapcsolatban – írja a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a szerdai közleményében. A szervezővel szemben gyülekezési joggal való visszaélés miatt indult eljárás, míg az egyik résztvevő ellen rongálás gyanúja miatt.
Erősödni kezdett a dollár azt követően, hogy kedd este India megtámadta Pakisztánt, ezzel kitört a háború a két atomhatalom között. A forint piacán egyelőre nyugalom uralkodik reggel, változatlanul 405 közelében jár az euró jegyzése a tegnapi forintgyengülés után.
2025. márciusban a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 0,4 százalékkal mérséklődött, naptárhatástól (és húsvéthatástól) megtisztítva 0,4 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit – tájékoztatott a statisztikai hivatal. A "megtisztított" adatok szerint januárban 4,7 százalékos, februárban 3,2 százalékos volt az éves n
A vizsga háromórás. Az idei esszétémáknál a liberalizmus és a Rákóczi-szabadságharc is szerepel. A középszintű vizsga néhány érdekesebb feladatának megoldását délután Repárszky Ildikó, a Budapesti Fazekas Gimnázium tanára élőben ismerteti.
Felemás képet mutat az új lakások piaca a legfrissebb hivatalos adatok szerint. Miközben az átadott lakóingatlanok száma közel 3 százalékkal 2704-re csökkent, a kiadott építési engedélyek száma 25 százalékkal 5651-re emelkedett.
Amikor meghalljuk a szappan szót, legtöbben arra gondolunk, hogy a higiénia egyik alapvető eszköze. Azonban ez az egyszerű tisztálkodási szer ennél sokkal többre képes az otthonunkban. Bár a modern tisztítószerek világában a szappan sokszor háttérbe szorul, rengeteg praktikus és kreatív felhasználási módja van, amelyet érdemes felfedezni. Nézzük me
Úgy történt, ahogy már a télen jósolták: az Alpine mindössze hat verseny után menesztette Jack Doohant. Helyén Imolától Franco Colapinto fog versenyezni – de egyelőre csak öt versenyt kap.
A tengerentúli popzene 66 esztendős legendája mindig is tudta, hogyan hívja fel magára a figyelmet, exhibicionizmusa pedig mit sem csappant az elmúlt évek során.