Egy demilitarizált övezetről, külföldi tűzszüneti ellenőrökről szól, valamint háborús területi erőviszonyok befagyasztását is tartalmazza a 30 napos átfogó tűzszüneti javaslat – közölte kedden Keith Kellogg, az amerikai elnök Ukrajnáért felelős különleges megbízottja. A diplomata, nyugalmazott tábornok a Fox News hírtelevízió America Reports című m
Már lehet jelentkezni a Budapest Airport Szomszédjaiért Alapítvány zajvédelmi programjának ötödik fázisára, amelynek keretében a meghatározott területek ingatlantulajdonosai kérhetik az ingatlanok lakó- és pihenőhelyiségeiben található nyílászárók utólagos szigetelését vagy cseréjét, illetve a hálószobákba szellőztetőberendezés telepítését.
Az emberi agy lenyűgöző képességeihez kétség sem férhet, hiszen a világ leghatékonyabb számítógépeként működik. Azonban talán kevésbé nyilvánvaló az, hogy az agyunk milyen mesteri bűvésztrükkökkel képes furfangosan vezetni minket a mindennapi életben. Ezen rejtett mechanizmusok mindennaposak, és gyakran annyira szerves részét képezik a gondolkodásu
Az aranysakál, más néven nádi farkas vagy toportyán, a 20. század közepére eltűnt Magyarországról. Az 1980-as évek végén azonban újra megjelent, és azóta folyamatosan terjeszkedik.
Ütőképes és lemaradó társaságokra szakadt szét a magyar közép- és nagyvállalati mezőny, melyek teljesen máshogy élik meg az ország politikai és gazdaságpolitikai tényezőit, de túlnyomó részük már otthon érzi magát a NER világában, és tudja, mire számíthat – derül ki a Corvinus friss céges kutatásából, tette közzé a hvg.hu.
A világbajnoki éllovas Elfyn Evans felteszi a kezét, és elismeri, hogy a legutóbbi WRC-futamon a csapattársa megérdemelten győzött. Több mint egy hét telt el azóta, hogy Kalle Rovanperä aszfaltos versenyen ritkán látható nagy fölénnyel nyerte meg a Kanári-szigetek Rallyt. A másodikként záró Sébastien Ogier 53.5 másodpercet, a harmadik helyre befutó
Lengyelországban óriási áresés történt az uborka nagybani piacán. Ezúttal nem az időjárás a fő tényező, hanem az egyszerre a piacokra jutó nagy mennyiségű áru verte le az árakat.
A Költségvetési Tanács szerint jövőre 9 százalékkal kevesebb jut majd egészségügyre a benyújtott költségvetési tervezet alapján. A gazdasági miniszter szerint ez nem igaz, csak nem adtak össze minden sort.
A máj nagyon sok vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, fogyasztása rendkívül egészséges, hiszen jó hatással van a szervezetünkre. Bár az elmúlt időszakban koleszterintartalma miatt "kárhoztatták", magas A-vitamin-tartalma miatt ismét kezd népszerű lenni – ennek ellenére érdemes csak ritkán fogyasztani.
Két ember ellen indult eljárás a keddi jogellenes budapesti gyűléssel kapcsolatban – derült ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szerdai közleményéből.
Majdnem fél évszázada, hogy a kérdéseket már nem lehetett elintézni egyszerűen ennyivel: "A pápa olasz?" Azóta a római katolikus egyházat egy lengyel, egy német és egy argentin vezette – ez a leghosszabb nem olasz vezetői sorozat azóta, hogy hét francia foglalta el Szent Péter trónját. Ez a 14. században történt, amikor a pápaság 67 évre Avignonba,
A résztvevők egy időre vonulásukkal akadályozták az Erzsébet híd forgalmát, amit a rendőrök a közlekedés biztonsága érdekében körülbelül húsz percre eltereltek.
Levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa, azt javasolva, hogy a kormány májusban döntsön egy évközi kiegészítő nyugdíjkorrekció júniusi folyósításáról - közölte a szervezet kedden az MTI-vel.
"Azt hiszem, közel vagyunk" – fogalmazott az amerikai elnök Ukrajnáért felelős különleges megbízottja és úgy vélte, hogy a tűzszünet előtti egyetlen akadályt az jelenti, ha azt Vlagyimir Putyin orosz elnök nem fogadja el.
Szerzői jogok nagyobb vagyoni hátrányt okozó megsértésének bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt egy 55 éves büntetett előéletű gyulai férfival szemben, aki a számítástechnikai eszközein illegális autódiagnosztikai szoftvereket tárolt A járási ügyészség ezen felül indítványt tet
Most először mutatta meg a kisebbik unokáját a rocklegenda és mesélt is róla. Megtudtuk, hogy a kis Emili miben hasonlít a bátyjára, Fülöpre, és azt is, hogy szokott-e pelenkázni D. Nagy Lajos.
"Kanada nem eladó" – ezt mondta az ország miniszterelnöke, amikor a Fehér Házban találkozott az amerikai elnökkel. Donald Trump megismételte, hogy szerinte a szomszéd országnak csatlakoznia kéne az Egyesült Államokhoz.
A fitneszmogul élvezte a luxushajós nyaralást, de kiakadt az ott étkező embereken. Schobert Norbi szerint az elhízás nemcsak egészség, hanem igényesség kérdése.