A családi vállalkozásokat érintő változások – például válás, haláleset, generációváltás, betegség, üzlettársi konfliktus vagy éppen egy kedvező üzleti lehetőség – gyakran váratlanul következnek be. A legtöbb esetben nem az a kérdés, hogy ezek megtörténnek-e, hanem az, hogy mikor és hogyan tudunk rájuk felkészülni. A tapasztalat azt mutatja: ha ninc
Az Erste sok ügyfele kapott már értesítést arról, hogy meglévő Mastercard bankkártyáikat Visa kártyára cseréli a bank. A postai úton érkező új kártyákat legkésőbb a megadott határidőig aktiválni kell, mert ezt követően a régieket központilag letiltja a hitelintézet, írja a biztosdontes.hu.
Valkusz Lili gyerekkora egészen máshogy alakult, mint a legtöbb gyermeké. Már egészen kicsi korától kezdve érzi, látja a szellemvilágot. Sokan ezt talán misztikumnak tartják, ő azonban egészen más szemmel néz rá: számára ez nem tündérmese, hanem valódi tapasztalat. Valkusz Lili és az általa alapított Szellemsuli célja, hogy a szellemi érzékenységet
A Rába 2025 első negyedévében nehéz piaci környezetben működött: a haszongépjármű-, mezőgazdasági- és személyautópiacokon tapasztalt forgalomcsökkenés miatt a vállalat árbevétele 14,5 milliárd forintra esett vissza. Bár a cég költséghatékonysági intézkedéseket vezetett be, a profitabilitás jelentősen romlott, az operatív eredmény mindössze 10 milli
Az egészségügyi szakértők általánosan egyetértenek abban, hogy mire megszomjazunk, a legtöbb esetben már enyhe kiszáradás áll fenn. De hogyan tudhatnánk előre, hogy mikor kellene innunk? Egy új kutatás szerint hamarosan elég lesz hozzá egyetlen érintés az okostelefonunk kijelzőjén – írja a New Atlas.
Kósa Lajos a Reakció legújabb epizódjában súlyos nemzetbiztonsági kérdéseket vetett fel Ruszin-Szendi Romulusz NATO-beli szerepvállalásával kapcsolatban.
A svéd Skandináv Rallyval második murvás és harmadik idei versenyéhez érkezik a nyolc futamos ERC szezon. Összegyűjtöttünk néhány információt a május 29-31. között megrendezendő murvás versenyről.
Egy üldögélésre alkalmas kerti rejtekhely remek alternatíva, ha szabadtéren szeretnénk pihenni vagy szórakozni. Néhány kreatív ötlet és a szívós, kevés gondoskodást igénylő muskátli kombinációja igazi kerti paradicsomot teremt már tavasztól egészen őszig. A Pelargonium for Europe (PfE) szakértői olyan inspiráló példákat mutatnak be, amelyekkel a ke
Kedden rendezték meg 2025 egyik legexkluzívabb zeneipari eseményét a Nőként a zeneiparban szakmai-és közönségtalálkozót az A38-on, amelyen híres hazai előadók és szakemberek járták körbe azt a kérdést, hogy tényleg nehezebb dolguk van-e a nőknek a magyar zenei életben. Az esemény egyik sztárvendége Tóth Vera volt, aki kendőzetlen őszinteséggel mesé
Bemutatták az új Harryt, Ront és Hermionét – ők lépnek a legendás trió örökébe. Több mint 32 ezer gyerek közül választották ki őket az HBO gigaprojektjéhez.
Harmincezer forintos élelmiszer-utalványt kapnak a nyugdíjasok – jelentette be a kormány, az utalványokat papíralapon, postai úton kézbesítik legkésőbb őszig. A támogatás teljes költsége 72 milliárd forintra rúg, amit egyes szakértők túlbonyolítottnak tartanak. A nyugdíjasok ennek ellenére örülhetnek: idén összesen 163 milliárd forintnyi pluszpénzh
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A 19-szeres olasz válogatott Nicolò Zaniolo részegen randalírozott egy utánpótlásmeccsen: az AS Roma öltözőjébe vizelt és úgy megvert két utánpótlás-játékost, hogy azok kórházba kerültek.
A Szirének jelenleg kétségkívül az egyik legnépszerűbb sorozat, amit a rajongók A Fehér Lótusz és A tökéletes pár keverékeként emlegetnek. A titokzatos cselekménytől kezdve a sztárparádéig – Meghann Fahy, Julianne Moore, Milly Alcock és Kevin Bacon is szerepel benne, hogy csak néhányat említsünk –, a Netflix új minisorozata sikerre van ítélve.A söt
A megbeszélések célja nem a beszélgetés, hanem az előrelépés. Vezetőként nemcsak az a feladatod, hogy jelen legyél az asztalnál – hanem az is, hogy tudd, kinek van ott helye, miről érdemes beszélni, és mi történjen azután, hogy mindenki felállt.
A rendőrök találkoztak már olyan speciális esetekkel, amikor a vezető nem ivott alkoholt, de a szonda mégis jelzett. Most megmutatjuk nektek, hogy mitől lehet ez!
A vörös szőnyegen vagy a színpadon sokszor nem a ruha a valódi főszereplő, hanem az, ami (vagy aki) kilátszik alóla. A meztelenruha-trend nemcsak hódít, de újra és újra képes meglepni a világot, hiszen a hírességek egyre bevállalósabbak. Összegyűjtöttük azokat a pillanatokat, amikor a dekoltázs már nemcsak elöl volt látványos – és a nadrág, vagy ak
A Dyson visszatér a Dior hivatalos hajpartnereként a 2025-ös Cannes-i Filmfesztiválon; bemutatja legújabb technológiáját – Supersonic r™️hair hajszárító és Airwrap i.d.™️ multi-styler. A Dyson nagykövetei és csapata nemzetközi hírességek számára készíttetek csodás frizurákat a Dior Beauty Suite-ban, mielőtt végigsétáltak a híres cannes-i vörös sz
A Kormányinfón a miniszter arról kérdeztük, miért akarják bevezetni már idén az 1 százalékos szja-tiltást az "átláthatósági" Halász-javaslatban, az emberek 20-ig már adóztak - visszamenöleges hatályú lesz-e mindez?
A vizualitás tökéletes, a díszlet ragyog, de vajon a szív is megdobban mögötte? Wes Anderson új filmje egyszerre rabul ejt és elidegenít. A kérdés csak az, hogy a rendezőzseni is így akarta?
Erősen indul a június: hétvégén akár 30 fok is lehet, és már UV-figyelmeztetést is kiadtak a szakemberek. Úgy tűnik, megérkezett a nyár, bár nem tartós napsütéssel - a jövő hét elején ugyanis záporokra, zivatarokra is számítani kell. A hét közepére viszont visszatérhet a napos idő, így végre tényleg nyáriasra fordulhat az időjárás.
"A medvehús ehető, és megfelelő jogi keretek között el is adható" – fogalmazott a szlovák a Környezetvédelmi Minisztérium államtitkára. Több civil szervezet is feljelentést tett a tárca ellen.