A jelenlegi kormány kommunikációja és cselekedetei között egyre nagyobb az ellentmondás – békéről, családokról, nemzeti értékekről beszélnek, miközben a valóságban sokan épp az ellenkezőjét tapasztalják. Egyre több jel mutat arra, hogy a szavak és a tettek között szakadék tátong. Erről írt legújabb Facebook-bejegyzésében Magyar Péter, a Tisza Párt
Új "sajtóst" keres Karácsony Gergely főpolgármester hivatala – a nyílt pályázaton olyan kommunikációs szakembert várnak, aki nemcsak a hivatal sajtóügyeit intézi, hanem közvetlenül a főpolgármester munkáját is segíti. A bizalmi pozícióra június 12-ig lehet jelentkezni.
A tárcavezető azért látogatott el a Mathias Corvinus Collegium irányítása alá tartozó Modul Egyetemre, hogy biztosítsa az ott tanuló diákokat és kutatókat afelől, hogy Magyarország és a magyar kormány továbbra is mellettük áll, és hisz a nemzetközi együttműködés fontosságában.
Debrecen, a kelet-magyarországi régió innovációs és üzleti központja ad otthont június 4-én a Portfolio Kelet-magyarországi Gazdasági Fórumának. A Hotel Divinusban megrendezésre kerülő esemény kiváló lehetőséget kínál a vállalkozások számára a gazdasági kihívások és lehetőségek megismerésére. Az előadók között ott lesz a Kavosz vezérigazgatója, az
A Panama-csatorna a történelem egyik legnagyobb mérnöki teljesítménye, ma is az egyik legforgalmassabb hajóútvonal a világon. Ehhez viszont hegyeket kellett elbontani és óceánokat egyesíteni. Christina Henríquez átfogó történelmi regénye több emberi sorson keresztül mutatja meg, hogyan is változott át egyik napról a másikra Panama térsége.
Egy új törvényjavaslat több izgalmas újítást vezetne be a polgári perekben. A javaslat célkitűzése a perek gyorsítása, a peres eljárások fölötti társadalmi kontroll növelése, a jogi oktatás és tudományos kutatás korszerűsítése, a Kúria jogegységesítő funkciójának bővítése, valamint a bíróságok indokolási kötelezettségből fakadó adminisztratív terhe
A heti akciók most tényleg a plafonról lógnak: 99 forintos sajtos pogácsa az Aldiban, 42 %-kal olcsóbb bio olívaolaj ugyanott, szuperdinnye 479-ér – mutatjuk, mit érdemes villámgyorsan kosárba dobni, mielőtt lefoszlik a piros matricáról a festék.
Május 27-én egyesül a globális marketingközösség, hogy a European Marketing Confederation kezdeményezésére megünnepelje a Nemzetközi Marketing Napot, és díjjal ismerjen el egy kiemelkedően sikeres életutat. Az idei elismerést Dr. Byron Sharp neves marketingszakember, a How Brands Grow című könyv szerzője nyerte el.
A Dohánypapír Bt. pénzügyi jelentése szerint a társaság 489 milliós árbevételt könyvelhetett el. A profit ennél jóval szerényebb volt, osztalékot nem fizettek ki.
Az idén az első negyedévben mintegy 10 százalékkal több befektetési céllal vásárolt ingatlant adtak el a tulajdonosok, mint egy évvel korábban - közölte a Duna House.
Az éves szabadságok kiadását a vállalkozásoknak előzetesen meg kell tervezniük, melynek során munkáltatóként számos gyakorlati és jogi szempontot kell figyelembe venni. Nézzük a legfontosabb szempontokat!
Az amerikai fogyasztói bizalom májusban meredeken emelkedett a közel ötéves mélypontról, mivel a gazdaság és a munkaerőpiac kilátásai javultak a vámháborúban beállt tűzszünet következtében.
A tőzsdék kissé esnek, de este nagy durranás jöhet, amikor az utóbbi évek sztárja, az Nvidia jelent. Kifejezetten stabil a forint, itthon a kamatcsökkentéshez 395 forintos vagy az alatti euróárfolyam adhatna muníciót egy elemző szerint. Trump még a bitcoinnál is kiszámíthatatlanabb, hol cáfol, hol mégis bejelent.
Az InfoRádió tudósítója szerint már az ülés kezdete előtt, a folyosón lökdösődés alakult ki, amikor a Tisza-frakció tagjai, köztük Kollár Kinga igyekeztek bejutni az ülésterembe.
Új, szórakoztató sorozat indult BigBakShow címmel a KMH Film és a Magyar Telekom koprodukciójában. A szériát online, valamint az RTL képernyőjén is közzéteszik. Bemutatjuk az első epizódot.
Hétfőn robbant a hír, hogy a H100 AB Group nevű svéd egészségügyi technológiai vállalat bitcoint tart kincstári tartalékeszközként, amiről itt írtunk bővebben. A keddi napon egy újabb mérföldkövet jelentett be a skandináv vállalati Bitcoin Kincstárral rendelkező cég. Adam Back egy 2,2 millió dolláros finanszírozási kör élére állt, hogy támogassa a
Magyarország népessége csökkenő tendenciát mutat, és öregszik is - ez a kettős demográfiai kihívás egyre érezhetőbb hatással van a társadalom szerkezetére és a jövőbeli gazdasági kilátásokra. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2025-ben már közel másfélszer annyi 65 év feletti él hazánkban, mint 14 év alatti gyermek. Ez
A 21 éves Mihályvári-Farkas Viktória bemutatkozásul első magyarként nyert Európa-bajnoki címet a nyílt vízi úszók 10 kilométeres versenyszámában. Fábián Bettina egy hajszállal csúszott le a dobogóról.
Közkívánatra tanuljuk meg elkészíteni azt a pörköltet, ami a gombászok körében és a pörköltek között sem a legnépszerűbb, pedig csak egyetlen dolog a fontos, hogy jó legyen.
A 27 éves jubileum alkalmából nem csak akciókkal és nyereményjátékkal készült a hazai Auchan, hanem átfogó megújításon is átesik a márka, amelynek célja, hogy még közelebb kerüljön a vásárlókhoz. A vállalat új kommunikációs platformja három kulcsértékre épül: a kedvező ár-érték arányra, a széles választékra és a megbízható minőségre. A logóból már
A Jófogás friss kutatása több ezer ember adakozási szokásait térképezte fel – az eredmények meglepő kettősséget mutatnak. A magyarok szívesen és rendszeresen adományoznak, mégis sokszor veszni hagyják az SZJA 1%-ukat. A háttérben leginkább bizalmatlanság és feledékenység áll – pedig ez az egyik legegyszerűbb módja a segítségnyújtásnak.
Mintegy 14 ezer taxis kezdett sztrájkba szerdán Athénban, a sofőrök a kétnaposra tervezett munkabeszüntetéssel a repülőtéri viteldíjakkal kapcsolatos szabályozások és a légikikötő új parkolási szabályzata ellen tiltakoznak.