Megjelent az Észt Rally 20 gyorsaságit tartalmazó időterve, melyben az eddigi ismert idei versenyek között a leghosszabb Power Stage szakaszt találhatjuk.
Donald Trump szerint az orosz elnök "a tűzzel játszik". Az amerikai elnök kijelentésére Dmitrij Medvegyev azt mondta: Trumpnak meg kell értenie, hogy valóban rossz dolog a harmadik világháború.
Elon Musk amerikai technológiai milliárdos Starship nevű űrhajója kedden újabb kudarcot szenvedett, amikor az űrkutatás történetében valaha épített legnagyobb rakétarendszer nem tudta a tervezettnek megfelelően befejezni kilencedik tesztrepülését.
Oroszország közölte, hogy kedd éjszaka száznál több ukrán drónt semmisített meg, amelyek közül számos Moszkvát célozta meg és több repülőtér forgalmát is megzavarta.
Bíró Barna Botonda a közösségi oldalán arról számolt be, hogy szakemberek vizsgálják a katasztrófa mielőbbi elhárításának és a bánya megnyitásának lehetőségeit.
Az átlagos nettó éves jövedelem 2019 és 2024 között Németországban 24 százalékkal emelkedett, ugyanezen időszak alatt az új autók átlagára körülbelül 40 százalékkal ment fel. A vásárlóknak 2019-ben 1,16 évnyi jövedelemre volt szükségük egy új autó vásárlásához, míg 2024-ben ez az arány 1,29-re emelkedett. A tanulmány megállapította, hogy az áremelk
A Chelsea a 2021-es klubvilágbajnokság óta nem nyert trófeát, most viszont egy olyan kupára teheti rá a kezét, amelyet még sosem hódított el. Mégsem teljesen helytálló, hogy ez lenne az idény legfontosabb mérkőzése a csapat számára.
A mostani tanévben 33 millió forinttal, 150 gyermek digitális felzárkóztatását és pályaorientációját támogatja az E.ON Hungária Csoport, az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó 2.0 programjában. Az országos program célja, hogy a hátrányos helyzetű vagy tanulási nehézséggel küzdő gyerekek ne maradjanak le társaiktól, nehéz élethelyzetük minél kevés
A még mindig korai szakaszában járó lengyel szamócapiacon májusban minden hétvége potenciálisan jelentős árcsökkenést hozhat, amit az egyre bővülő kínálat okoz. Hasonlóak voltak a várakozások a május 24-i hétvégén is, ám végül kiderült, hogy az áresés mértéke jóval mérsékeltebbnek (mindössze 8%) bizonyult a pesszimista forgatókönyvnél.
Lengyelországban feszül egymásnak a Real Betis és a Chelsea este 9 órától. Ezen felül nyíltvízi úszás, torna, kézilabda, baseball, kerékpár és tenisz is szerepel a sportcsatornák élő kínálatában.
Az ideiglenes intézkedések alkalmazása is hosszú hónapokig tart, mondja az átláthatósági törvénnyel és a Pride betiltásával kapcsolatban a szakértő, aki szerint Magyarországot Magyarországon kell megmenteni.
A vármegyék legjobbjai csaptak össze Gyulán, a IV. korcsoportos labdarúgó diákolimpia küzdelmein. Az esemény megnyitóját péntek délután tartották a sportcsarnokban. Térségünket a füzesgyarmatiak mellett a gyulai Balcescu iskola képviselte. A diákolimpiai küzdelmek az ókori olimpiák fair play szellemiségét idézik – mondta Görgényi Ernő gyulai polg
Továbbra is kritikus a helyzet a parajdi sóbányánál, miután a Korond-patak vízhozama kedden elérte a 60 köbmétert másodpercenként - ez százszorosa az átlagosnak. A víz megállíthatatlanul ömlik a föld alá, és ezzel gyakorlatilag ellehetetleníti a mentési munkálatokat is. A jelenlegi helyzetben a bányaterület megközelíthetetlen, így az ott dolgozó sz
Ha valaha előfordult már velünk, hogy teljesen kifordultunk a megszokott alvásritmusunkból, például egy éjszakai műszak után, akkor valószínűleg azt tapasztaltuk meg, amit a tudósok "társadalmi jetlagnek" neveznek. Ez a kifejezés azt a helyzetet írja le, amikor a belső biológiai óránk (a cirkadián ritmusunk) nincs összhangban a társadalmi életünkke
Már néhány perc alatt feltérképezhető egy weboldal vagy digitális alkalmazás akadálymentességi állapota. A Virgo Systems ezúttal arra hívja fel a figyelmet, miért fontos az akadálymentesítés, és hogyan érhetjük el, hiszen ez 2025. június 28-tól nemcsak etikai és társadalmi kérdés, hanem jogszabályi kötelezettség is.
Együttműködési megállapodást kötött az AutoWallis-csoport portugál partnerével, a Salvador Caetano-csoporttal a kínai Xpeng márka forgalmazásáról Magyarországon, Szlovéniában és Horvátországban. Már ősszel indulhat az értékesítés.
A mostani tanévben 33 millió forinttal 150 gyermek digitális felzárkóztatását és pályaorientációját támogatja az E.ON Hungária Csoport az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó 2.0 programjában, a gyermekek esélyteremtését robotok és űrhajósok is segítették - közölte az energiaszolgáltató társaság kedden az MTI-vel.
Ma a magyar lakáshitelfelvevő egy átlagos, 20 millió Ft összegű lakáshitel után 5,7 millió Ft-tal fizet vissza többet a bankjának, mint a környező országok lakosai – számolta ki a Bankmonitor. Mindeközben a magyar bankok nem csak regionális, de szélesebb európai összehasonlításban is kifejezetten olcsón adják a lakáshiteleket. Hogyan lehetséges min
Áprilisban a vendégek száma összességében 17, a vendégéjszakáké 16 százalékkal nőtt a turisztikai szálláshelyeken - közölte a Központi Statisztikai Hivatal,
Lehet benne Natalie Portman, John Krasinski, sőt még Stanley Tucci is – Guy Ritchie legújabb kalandfilmje, a Fountain of Youth mégsem találta meg az utat a nézők szívéhez.
A Herkules sorozat a '90-es évek egyik legnagyobb tévés sikere volt, amely világszerte rajongók millióit hódította meg. Nézd meg, mennyit változtak a főszereplők a sorozat óta!