Fogyasztásösztönző kampányt indítottak a finom és tápláló élelmiszer népszerűsítésére. Magyarországon minden esetben bevizsgált, jó minőségű sertéshús kerülhet a boltokba és a piacokra – hangzott el az Agrármarketing Centrum sajtótájékoztatóján, ahol
Korábban úgy látszott, a növényi termékek elnevezése maradhat, ám a svájci legfelsőbb bíróság friss döntése értelmében van pár kifejezés, amelyet a jövőben kerülni kell az alternatívák csomagolásán. A Planted Foods, az ország legnagyobb vegán húsalternatívákat gyártó cége politikainak bélyegezte a döntést. A címkeháború újabb fejezetében továbbra i
Bár az orosz-ukrán békétől még igen messze vagyunk, s tény, hogy a háborús helyzet még akár rosszabbra is fordulhat, mégis a súlyos konfliktus kirobbanása óta most először merült fel a béke lehetősége is.
A Maximum Business Konferencia friss szakmai piackutatása arra kereste a választ, hogy milyen kihívásokkal küzd ma a hazai marketing szakma, és miként reagálnak erre a cégek, ügynökségek, valamint a területen dolgozó szakemberek.
Szeptemberben kezdte kisfiam az iskolát. Egykori óvodai társával kerültek egy intézménybe – egy kisfiúval, akinek nehézségei már az óvodában is szembetűnőek voltak. Még az öltözőben, futó találkozások során is érzékelhető volt: ő más. Magatartási problémák, kapcsolódási nehézségek, beilleszkedési zavarok – amiket a kortársak kevésbé, de a szülők és
A cékla rendkívül finom zöldség, melyet sokoldalúan felhasználhatunk a mindennapok során a konyhában. Eltehetjük egyszerűen savanyúságként, megsüthetjük a sütőben köretként, tálalhatjuk chipsként mártogatós mellé, de akár önmagában is elfogyaszthatjuk nyersen, hiszen akár reszelve, akár vékonyra gyalulva, akár egy frissítő smoothie-ba is tökéletes
László Csaba volt pénzügyminiszter, közgazdász, egyetemi tanár lapcsoportunk vendége volt. A Klasszis Klub Live 5. évfolyamának 75. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
A világ vezető akkumulátor- és kereskedelmi vállalatai között jegyzett SK On bejelentette, hogy az Egyesült Államok-beli székhelyű, elektromos járműveket (EV) gyártó Slate az akkumulátor-beszállítójának választotta. A dél-koreai székhelyű SK On
Rendre hatalmas káoszt okoz a modern társadalomban egy hosszabb kimaradás a villamosenergia-szolgáltatásban. Az áramszünetre fel lehet készülni, ám még így is bizonytalanságban tartja a lakosságot.
Rekordszámú, 97 nevezés érkezett az Magyar PR Szövetség Prexa 2025 versenyére. Közülük 62 pályamű került shortlistre a hazai szakemberekből álló előzsűri szavazata alapján. A döntőbe jutott pályázók május 15-én prezentálnak a főzsűri képviselői előtt.
Ki mondta, hogy a tökéletes kikapcsolódáshoz messzire kell utazni? Idén nyáron fedezd fel otthonod rejtett kincseit, és alakítsd kertedet igazi pihenő paradicsommá! Nincs is jobb annál, mint a saját zöldellő birodalmunkban elmerülni a nyugalom szigetén, különösen akkor, ha egy csillogó jakuzzi is a rendelkezésünkre áll.
A TIME magazin idén is előrukkolt a világ száz legbefolyásosabb egészségügyi szereplőjével. Az egészségügyi toplista tagja többek között az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója és Katalin walesi hercegné is. De szerepel rajta Dean Ornish amerikai orvos is, aki az Alzheimer-kór előrehaladásának lassítására intenzív életmódváltást, ennek részekén
Amint beköszönt a jó idő, a muslicák is előbújnak, és ellepik a konyhát. De van egy házi trükk, ami szinte túl egyszerű ahhoz, hogy igaz legyen – mégis tökéletesen működik.
Hamarosan véget ér a show, ami 9 hete tartja lázban az országot. A Nagy Duett 2025-ös évadának döntősei hétről hétre kitettek magukért, olykor még a zsűri szava is elakadt tőlük. Fotókon a legek legjei.
Te melyik fagyit választod legszívesebben egy forró nyári napon? Melyik az az íz, amelyik tuti, hogy mindig szerepel a fagyikehely-összeállításodban? A klasszikus csoki, vagy inkább a pisztácia izgalmas egyedisége vonz? Ebben a könnyed, vidám személyiségtesztben kiderül, mit árul el rólad a választásod.
A család az igazak álmát aludta, miközben a házuk előtt parkoló elektromos autójuk hirtelen lángra kapott. A tűz átterjedt a negyedmilliárdot érő családi házra is.
A hétvégi főzés sokak kedvenc foglalatossága, hiszen ilyenkor végre nyugodtan lehet a konyhában tevékenykedni. Ha nincs ötleted, hogy mi legyen az ebéd, de szívesen sütnél-főznél te is, segítünk néhány szuper recepttel.
Belgium már most egy nemzetközi koalíció létrehozásán dolgozik, melynek tagjai akkor is hajlandóak lesznek fenntartani az orosz vagyonok befagyasztását, ha az uniós szankciók megújítása elmarad. Bár a magyar kormány szerint egyelőre nincs tervben vétó, a belga külügyminiszter semmiképp sem kockáztatná az Oroszországnak borzalmasan hiányzó vagyonele
Meglátni a pillanat varázsát, elmélyedni a részletekben egy olyan képesség, amelyre születni kell. Ezt bizonyítja Schram András, Magyarország egyik legismertebb fotóművészének története is, aki egykor turistaként fedezte fel Kanada utcáit, nem számítva arra, hogy az élete egyetlen kattintással fog megváltozni.
Rekordszámú, 97 nevezés érkezett az Magyar Pr Szövetség Prexa 2025 versenyére. Közülük 62 pályamű került shortlistre a hazai szakemberekből álló előzsűri szavazata alapján. A döntőbe jutott pályázók május 15-én prezentálnak a főzsűri képviselői előtt. A magyarországi pr-tevékenység legjobb gyakorlatainak versenyére 15 iparágban és 13 kategóriába
A kutatók korábban is ismerték a jégkalózkodás jelenségét, de azt hitték, hogy a folyamat több száz éven keresztül zajlik, nem pedig 18 év alatt, ahogyan most megfigyelték.