Közel negyven év után újra magyar zászló loboghat az űrben: Kapu Tibor május 29-én indul a Nemzetközi Űrállomásra az Axiom-4 küldetés keretében. A kutatóűrhajós közel 25 hazai fejlesztésű kísérletet hajt végre, amelyek a jövő földi mezőgazdaságára és a Mars-missziókra is hatással lehetnek. Május 29-én indul az űrbe a magyar űrhajós, Kapu Tibor . A
Három görög bevásárlóközpontot vásárolt meg a budapesti székhelyű Indotek Group, ezzel erősítve jelenlétét a mediterrán piacon. A cég nemcsak a kiskereskedelemben, hanem a görög szállodaiparban is terjeszkedni kíván, amit egy athéni szálloda felújítása is jelez. A most lezárt akvizícióban több tucat nemzetközi és helyi márkát képviselő üzlet és hip
Új korlátozásokkal sújtják az orosz olajszállító tartályhajók flottáját, amelyeket az olaj- és gázexportra vonatkozó meglévő szankciók megkerülésére használtak. A londoni Downing Street bejelentette, hogy akár 100 olyan hajóval szemben is intézkedéseket fognak hozni, amelyek 2024 eleje óta több mint 18 milliárd font értékű rakományt szállítottak. S
A Tesco Szupermarket akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Tesco Szupermarket akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Diplomáciai botrány robbant ki Magyarország és Ukrajna között. Szijjártó Péter bejelentette, hogy két ukrán "diplomáciai fedésben dolgozó kémet" kiutasítottak Budapestről. A döntés közvetlenül azután született, hogy az ukrán titkosszolgálat szerint magyar hírszerző hálózatot lepleztek le Kárpátalján. A vádak szerint magyar állampolgárok katonai ada
A Tesco Szupermarket akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Tesco Szupermarket akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Spar akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Spar akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Történelmi csúcson zárta a pénteki kereskedést a Budapesti Értéktőzsde: a BUX index 1,44 százalékos emelkedéssel 94 061,67 pontra ugrott, új rekordot állítva fel. A lendületes erősödést az OTP, a Mol és a Magyar Telekom vezette, az OTP papírjai több mint 2 százalékot drágultak. A nap forgalma is kiemelkedő volt, meghaladta a 16 milliárd forintot.
A Spar akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Spar akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A Spar akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Spar akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A világháború emlékére rendezett nagyszabású katonai parádén Vlagyimir Putyin szabadjára engedte teljes katonai propagandáját. A náci Németország felett aratott második világháborús győzelem 80. évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású moszkvai katonai parádén Vlagyimir Putyin orosz elnök méltatta az Ukrajnában Oroszországért harcoló katonák bá
A Spar akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Spar akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Az Interspar akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg az Interspar akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
A pénteken megjelent inflációs adat hatására a forint látványosan erősödni kezdett, de az euróval szemben a 404-es szint újra kemény ellenállásnak bizonyult. A magyar deviza napi csúcsa után oldalazásba váltott, miközben a nemzetközi devizapiacon is intenzív mozgások zajlottak. Az inflációs adat után lendületet kapott a forint A Portfolio.hu beszám
A Penny akciós újság lapozható változata hamarosan betöltődik, kérjük lapozzon lejjebb! Amennyiben készüléke nem jeleníti meg a Penny akciós újságot, letöltheti a leírásban található linkről PDF formátumban.
Bár az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat kevesebb mint egy perc alatt kitölthető, ezt elmulasztva mégis évente több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek. Tavaly 4 milliárd forinttal több adót kaptak vissza a pénztártagok, mint egy évvel korábban.
Nagyanyáink és nagyapáink számtalan beváltnak hitt módszert vázoltak fel gyerekkorunkban a kullancsok eltávolítására, ám jobb ha tudod, ezek jelentős része egyáltalán nem ajánlott.
Donald Trump téved – állítja David Widner Georgia állambeli biztonsági szakember. Az 58 éves férfi szerint az amerikai elnök hibás döntést hoz, ha újra megnyitják Amerika leghírhedtebb börtönét, az Alcatrazt, amelyet 1963-ban zártak be. Trump a terv bejelentésekor azzal érvelt, hogy az ország legkegyetlenebb és legerőszakosabb bűnözőit fogják ott ő
Már most több hetes várólista van a klímaszerelésre: az elmúlt évek nyári hőhullámai sorozatos rekordokat döntöttek, és az előrejelzések szerint az idei nyár sem lesz kivétel.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által péntek reggel közzétett adatokból kitűnik: áprilisban 4,2 százalékkal voltak magasabbak a fogyasztói árak, mint egy évvel ezelőtt.
Egyszezonos csodákból, be nem váltott ígéretekből és reneszánszukat csupán néhány pillanatig megélő játékosokból nincs hiány a futball gazdag történelmében.
Ahogy a tavasz virágai teljes pompájukban tündökölnek, a csillagok is izgalmas fordulatokat ígérnek a mai napon. Az égbolton zajló változások különleges energiákat közvetítenek, melyeket minden csillagjegy más és más módon élhet meg. Fedezd fel, hogy mit tartogatnak a csillagok mára, és hagyd, hogy a kozmikus sugallatok vezessenek az utadon!
Hálás vagyok a klubnak, a játékosaimnak, a stábomnak, minden alkalmazottnak, és nem utolsósorban a fantasztikus szurkolóknak. Sikerünk egy remek csapatmunka eredménye volt" – nyilatkozta a pénteki sajtótájékoztatóján Xabi Alonso.
Elszántak, szeretnek dolgozni, megbízhatók és lojálisak. A megváltozott munkaképességű kollégák jó hatással vannak a munkahelyi kultúrára. Egy alapítvány esélyt ad a speciális igényű fiataloknak az önálló életre. Személyre szabott segítséget nyújt, hogy megtalálják a helyüket a munka világában, és boldoguljanak a mindennapi életben. Nem elég fizika
Sajtóhírek szerint Xabi Alonso a következő idénytől a Real Madridot irányítja majd, ahonnan jó eséllyel távozik az eddig sikerkovács olasz Carlo Ancelotti.
A betörő egy idős férfi házába hatolt be, hogy ellopja a tévéjét. Fenyegetőzött, majd amikor a rendőrök elfogták, azt állította, nem emlékszik semmire.
Reggel, az ébresztő hangja után az első gondolataink nem a motiváció körül forognak. Tudom, tudom, vannak akik már egyből a hálanapló után nyúlnak, de a nagy többség inkább csak benyomja a szundit. Összegyűjtöttünk néhány igazán motiváló idézetet számodra, melyek hatására lehet, hogy egy fokkal elviselhetőbbek lesznek a reggelek.
A magas lipoprotein(a)-szint egy örökletes, független kardiovaszkuláris kockázati tényező, a lipoprotein(a) pedig az LDL-koleszterin egy fajtája. Azon ritkább vérzsírok közé tartozik, amelyek nem befolyásolhatók sem életmóddal, sem gyógyszerrel, viszont számos betegségre hajlamosítanak. De vajon miért kell tudni róla, ha nincs rá gyógyszer?
A legstresszesebb szakmák esetében bizony jóval nagyobb esély van a kiégésre is. Most megmutatjuk, hogy mik azok a hivatások és szektorok, amelyek fizikálisan és mentálisan is megterhelhetik a dolgozókat. Bármilyen karriert is választunk, rendkívül fontos, hogy a mentális egészségünkre is odafigyeljünk. Ez derült ki egy kutatásból 2024 őszén a Clai
Szakértő mondta el, miért nagyon veszélyes megmosni ezt az élelmiszert. Elsőre logikusan hangzik, hogy a csap alatt szobahőmérsékletű vízzel átmossuk a nyers csirkét, ám a Delish gasztronómiai portál szakértője szerint