Afrikába készülsz, de még nem tudod, hogy a klasszikus észak-afrikai úti célok mellett még mit érdemes felfedezni? Az alábbi cikkben összeszedtünk pár alig ismert, de annál lenyűgözőbb úti célt, amelyek garantáltan felkerülnek majd a bakancslistádra – ha eddig még nem szerepeltek rajta.
Ma már Európa legtöbb országában létezik valamilyen rendszer a palackok visszaváltására – így Magyarországon is. A REpont hálózat ráadásul országos lefedettségű, így útközben sem kell kétségbe esni, hogy mi legyen az üres italcsomagolásokkal. Mutatjuk, mit érdemes tudnia annak, aki a nyaralása alatt is figyelne a környezetre.
A repülőtéren való biztonsági ellenőrzés gyakran hosszú és rendkívül unalmas folyamat, pedig néhány trükkel és némi odafigyeléssel könnyen megelőzhető lenne a fennakadás. Eric Guthier, az amerikai kormányhivatal, a Közlekedésbiztonsági Hivatal tanácsadója nemrég a Travel + Leisure utazási portálnak elárulta, hogyan tudjuk felgyorsítani a biztonsági
A nyarat nemcsak Magyarország legjobb tóparti üdülőhelyein lehet kiélvezni, de egy változatos tájakon végigsuhanó road tripen keresztül is. Az azonban nagyon nem mindegy, hogy milyen gumival indulunk útnak, hiszen azok, akik spórolni szeretnének a nyári abroncsokon, jelentősen ráfizethetnek – nem beszélve a baleseti kockázatokról.
A görögdinnye itthon is a nyár egyik legkedveltebb finomsága, ugyanakkor a hazai üzletek kínálatát sokszor nem is Európából származó termékek töltik meg.
Vision Driving Experience – így hívják azt a prototípust, amit a BMW elvitt magával a Shanghai Autószalonra, és ami meglehetősen hasonlít azokra az álcázott autókra, amikkel egy ideje már köröz a Nordschleifén a bajor gyártó. Ez állítólag a következő 3-as BMW előfutára, amit a leggyorsabb tesztautónak neveznek a világon. Elképesztő nyomatékról és 1
Egyszerűek, finomak, táplálóak és gyorsan összekészíthetőek: a szendvicsek nem a véletlennek köszönhetik világszintű sikerüket, ahogy az sem meglepetés, hogy Földünk szinte minden országának megvan a maga ikonikus szendvicse. Mutatunk is 5 különlegességet azoknak, akik legszívesebben már le is terítenék a pokrócot egy természetközeli helyen.
A Rally Hungary régóta a magyar rallysport egyik legfontosabb eseménye, és idén is impozáns mezőny érkezik a Veszprém környéki gyorsaságikra: összesen 67 páros nevezett, köztük 30-an az ERC1 kategóriában. A háromnapos verseny murvás szakaszain a leggyorsabb magyarok és Európa élmenői is összemérik tudásukat. "Minden évben jó érzés visszatérni ezek
A mezőny nemzetközi szinten kifejezetten erős lesz, és hozzájuk csatlakoznak azok a hazai versenyzők, akik korábban már jelentős sikereket értek el. Kiemelendő Turán Frigyes, aki az első, 2019-es magyarországi Eb-futamon győzött, de a tavaly dobogós Csomós Miklós, a WRC-versenyautóval érkező Bútor Róbert, valamint a négyszeres abszolút magyar bajno
Veszprém környékét ismét rali autók vették be. Egy Fiesta Rally3 innen, egy Citroen C3 Rally2 onnan, a körforgalomban pedig éppen Jos Verstappen fordul el előttem. Hát pontosan ezért szeretjük, ha a Rally Európa Bajnokság hazánkba látogat, ugyanis ezek korántsem hétköznapi élmények, látványok, szagok és illatok. Ahogy a veszprémi lőterek látványa s
Mercedes-Maybach SL-680 Monogram Series (Z232) Mintegy ötezer négyzetméteres területen, 150 különleges Mercedes látható május 10-én és 11-én a Classic Car Show keretében a szegedi Pick Arénában. A tavaly nagy sikerrel bemutatkozó rendezvény most – néhány nagy kedvenctől eltekintve – egy teljesen új gyűjteményt mutat be. Az eddig nem látott autók kö
Már a Skoda Enyaq sportváltozata, az RS is átesett a modellciklus felénél esedékes modellfrissítésen, ami leginkább az új orr-részen vehető észre. A Tech-Deck Face nevű megoldás a keskenyebb nappali fényekkel és a kettéosztott fényszórókkal az egy mérettel kisebb Elroq stílusát idézi fel. Az új Skoda Enyaq RS és Enyaq Coupé RS az új Elroq RS mellet
Európában 2022 októbere óta kapható a Corolla Cross, a Toyota tágas alsó-középkategóriás szabadidőjárműve. Az azóta megújult C-HR és a RAV4 közé besorolt crossover most átfogó modellfrissítésen esett át, amely a modernebb megjelenés mellett kényelmesebb utazási élményt is ígér. A méhsejtmintázatú hűtőmaszk nem csak fiatalosabb, de a motor hűtését
A BRFK III. kerületi Rendőrkapitányság területén folyamatosan mérik a gépjárművek sebességét a gyorshajtások visszaszorítása érdekében. A kihelyezett traffiboxok április 1. és 30. között összesen 550 olyan gépkocsit mértek, amelyek 15 km/h-nál nagyobb mértékben átlépték a megengedett legnagyobb sebességhatárt. A 70 km/h-s útszakaszokon a Hadrianus
A témához kapcsolódóan a Magyar Gumiabroncs Szövetség szakértőinek tanácsait gyűjtöttük össze. A szükséges szerszámok Ha a kerékcserét saját magunk szeretnénk elvégezni, készítsük elő a szükséges szerszámokat. Ezek közé tartozik egy stabil emelő, egy kerékkulcs, drótkefe, csavaros doboz, a kerékőrhöz való kulcs (ha van) és egy nyomatékkulcs. A járm
Képek forrása: Autocar A teljesen elektromos hajtással tervezett MC20 Folgore lemondását követően a cég szóvivője is megszólalt, aki szerint a szuperautó iránti elégtelen kereslet miatt született meg ez a döntés. A nagy teljesítményt és a V6-os motorral rendelkező MC20-hoz hasonló vonásokat ígérő autó egyébként egyike volt annak a 6 Maserati EV-nek
A 2024-ben 25 járatra kiterjesztett elsőajtós felszállási rend a reprezentatív felmérések alapján pozitív fogadtatásra talált, köszönhetően annak, hogy a kezdeti időszakban előforduló valamivel hosszabb felszállási idő pár héten belül jelentősen lerövidült, az utasok pedig értékelik azt a biztonságnövelő faktort, hogy az ilyen járatokon csakis az é
Fenntartható, biztonságos, kulturált közlekedésért elkötelezett cégként a BKV - a Magyar Autóklubbal együttműködve - az idén is csatlakozik a közlekedési kultúra napja programsorozathoz. Ez alkalommal ingyenesen tekinthető meg az 1914-ben épült egykori BHÉV kocsiszínben kialakított állandó kiállítás. A látogatók nemcsak a közösségi közlekedés fejlő
A CLA 300 L elektromos modellt – az utolsó betű, az "L" a hosszra vonatkozik - a Sanghaji Autószalonon mutatták be. A helyi szaksajtó szerint az autó 4763 mm hosszú, a tengelytávja pedig 2830 mm, vagyis mindkét paraméter négy centivel nőtt, az autó ennyivel hosszabb a "globális" CLA modelleknél. A belső térben szinte nincsenek különbségek. Csak a
Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között csütörtökön jelentős vámengedményekről létrejött kereskedelmi megállapodás értelmében az olyan brit márkák, mint a Rolls-Royce és a Jaguar évente 100 ezer autót hozhatnak be alacsonyabb, 25 százalékról 10 százalékra mérsékelt vámmal az Egyesült Államokba. Az AAPC szerint a brit gyártók ezzel előnybe kerü
2 millió forint, 200.000 km és 16 év. Kívül-belül szinte tökéletesre polírozva-takarítva került eladósorba a Marketplace-en. Az utóbbi hirdetési helyről korábban bővebben is nyilatkoztam már, nem a legjobb véleménnyel, amiben sajnos ez a kocsi sem ingatott meg. Ezt a Jazz-t is a Marketplace-en hirdették meg. De minden egyes használtautó vásárlás e