A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Jelentős hozamemelkedést okozott a fejlett piacokon a japán jegybankelnök, aki elmondta: a következő kamatmeghatározó ülésén megfontolják a kamatemelést.
Látványosan szigorít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a külföldi tőkejövedelmek ellenőrzésén: a korábban jellemzően szankciómentes támogató eljárások helyét egyre gyakrabban veszi át a jogkövetési vizsgálat, amely már mulasztási bírságot, és akár adóellenőrzést is maga után vonhat. Az adóhatóság a DAC2/CRS adatszolgáltatásból kapott információkra támas
Miközben mi már a mínusz egy-két foknál is sapkát húzunk és fagyoskodunk, a Föld egyik elzárt vidékén olyan hideg tombol, amelyet emberi léptékkel elképzelni is nehéz. A kelet-antarktiszi fennsík a bolygó legextrémebb természetes hőmérsékleteit produkálja.
A PwC idei Global Workforce Hopes and Fears kutatása nemcsak az Ai nyújtotta kézzelfogható munkaerőpiaci előnyökre, de a technológia alkalmazásához szükséges eszközök és erőforrások egyenlőtlen hozzáférhetőségére is felhívja a figyelmet.
December 2-án ünnepli 57. születésnapját Lucy Liu, és úgy tűnik, épp most érkezett el pályájának egyik legizgalmasabb pillanatához. A Charlie angyalai és a Kill Bill ikonikus sztárja ugyanis először kapott valódi, nagyívű drámai főszerepet – és ehhez nem kevesebb, mint három évtized kitartó munka kellett.
Vegyes érzelmekkel zárhatjuk ezt az évet: míg az őszi vetések tervszerűen és növekvő területen valósultak meg, addig a kapásnövényeink és gyümölcsöseink terméseredményei komoly fejtörést okozhatnak a gazdatársadalomnak.
Az amerikai befektetők részvényportfóliójuk 78 százalékát hazai eszközökbe helyezik, ami egyértelmű hazai eszközök iránti elfogultságot mutat. A norvég és kanadai befektetők portfóliójukban jelentős arányban, 48 százalékban, illetve 45 százalékban amerikai részvényeket tartanak.
A miniszter tiszavasvári fórumán támadta be a Tisza Párt nyíregyházi képviselőjelöltjét. A Gajdos Lászlót támogató petíciót Magyar szerint már több mint 200 ezer ember írta alá.
Fotó: Facebook/Széchenyi-egyetem Ennek során 140 űreszköz, köztük a BME vezetésével több oktatási intézmény által létrehozott HUNITY nevű kisműhold állt Föld körüli pályára. A 3PQ (5 x 5 x 15 cm) méretű műholdon belül található a Széchenyi István Egyetem SZESAT Interdiszciplináris Szakkollégiuma által fejlesztett, működésében teljesen önálló 1PQ (5
A SEO analitikai platformok által elemzett adatok szerint az egyik legnagyobb olvasottsággal rendelkező kriptohírportál, a Cointelegraph organikus keresési forgalma 2025 október elején drámai csökkenést tapasztalt. Az Ahrefs és a SEMrush adatai szerint a csökkenés mértéke október 6-tól kezdődően 98%, illetve 65% volt. Ezek a számok arra utalnak, ho
A Fidesz kampányfőnöke rengeteg meglepetést ígért még a választásokig hátralévő időre. Elmondta a Telexnek, hogy szerinte miért ment Lázár János Moszkvába. Úgy látja, hogy megfordult a széljárás, és Magyar Péternek nincs válasza a Fidesz sikeres eszközeire.
November a Budapesti Értéktőzsde számára rekordokat és jubileumokat hozott: a BUX index megközelítette a 110 ezres álomhatárt, 2%-os emelkedést mutatva. Az azonnali részvénypiaci forgalom elérte a 437,5 milliárd forintot, miközben az OTP, Richter és MOL vezették a kereskedést. Ünnepi csengetések és a BÉT50 tizedik kiadványa tették emlékezetessé a h
Sokszor elgondolkodtál már rajta, hogy vajon miért érzed úgy, hogy mindennek a kezében kell lennie? Miért nem bírod elviselni, ha a dolgok nem pontosan úgy alakulnak, ahogy elképzelted? Ha ezt a tíz kérdést végigolvasod, és legalább hétre "igen" a válaszod, akkor bizony lehet, hogy hajlamos vagy a kontrollmániára. Tudd meg, mit is jelent ez, és hog
Az Amazon és a Google vasárnap egy úttörő, közösen fejlesztett multicloud hálózati szolgáltatást jelentett be, amely a felhőplatformok közötti kapcsolódás gyorsítását és megbízhatóbbá tételét célozza.
December elején újabb élelmiszerek kerültek be az árrésstop alá, ami azonnali változásokat indított el a boltokban. A friss gyümölcsöktől és zöldségektől a húsokon át egészen a bébiételekig több termék ára is érezhetően mérséklődött.
Rúzsa Magdi november 28-án lett negyvenéves, és a kerek évfordulót egy különleges, jelmezes bulival ünnepelte meg. A helyszínről és a vendégek öltözeteiről néhány fotó már fel is került az énekesnő közösségi oldalára.
Az afrikai sertéspestis (Asp) napjaink egyik legnagyobb állategészségügyi kihívása. Bár a vírus emberre nem jelent veszélyt, a házisertéseket és a vaddisznókat halálosan megfertőzi, és gyors terjedése súlyos gazdasági károkat okozhat. A járvány megfékezése közös ügy, amelyben a siker kulcsa a szigorú járványvédelmi szabályok betartása.
Kalle Rovanpera Szaúd-Arábiában fejezte be ralis karrierjét, és a jövőben pályaversenyzőként folytatja, a finn pilóta a japán Szuper Formula bajnokságra Új-Zélandon fog készülni.
A magyarok szerint karácsonykor az a legfontosabb, hogy ne legyen konfliktus, mégis szinte minden második családban okoz feszültséget, hogy ilyenkor a tökéletességre törekszünk – derült ki a Yettel friss, országos kutatásából. Az eredmények rámutattak, hogy a karácsony elengedhetetlen részei a hagyományos ételek, a közös ünneplés és a karácsonyfa.
A nemrég meghirdetett Jedlik Ányos Program akár 1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatást kínál energiatárolók telepítésére, amelyet – a Niveus szerint – társaságiadó-kedvezménnyel is kombinálhatnak a cégek. Ez a kettős lehetőség jelentősen lerövidítheti a beruházások megtérülési idejét, és akár tízmilliókat bukhatnak azok a vállalkozások
Hiába jelezte Sanae Takaichi miniszterelnök, hogy a kormány a jövőben inkább az adósság/GDP arányt figyeli, a pénzügyminisztérium tanácsadó testülete szerint Japánnak továbbra is szigorúan szem előtt kell tartania az elsődleges egyenleg alakulását. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a kamatemelési ciklus és a megugró adósságszolgálati költségek