"Örülök, hogy túléltem ezt a hat menetet, nem volt egyszerű" – mondta Erdei "Madár" Zsolt a Papp László Budapest Sportarénában vívott mérkőzése után. Erdei Zsolt 11 év kihagyás után tért vissza a ringbe, ahol a nála fiatalabb, MMA- és kempo világbajnok Végh Attilával csapott össze, akinek ezzel gyerekkori álma vált valóra. A történelmi visszatérés
A 2026-os szabályváltozásokkal a Forma-1 évtizedek óta nem látott technikai fordulóponthoz érkezik, és a Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur szerint a fejlesztések bevetését nem a szélcsatorna-kapacitás, hanem a költségplafon és a szállítási kiadások fogják meghatározni.
Ezen a decemberi napon egyes csillagjegyek a vezetői léttel küzdenek, míg mások kreatív tevékenységet folytatnak. Egy sikeres vasárnaphoz a napi horoszkóp szolgálja az útmutatót.
Egyikük az ügyészség szerint beárult az igazgatónál egy molesztálás miatt panaszt tevő intézetis fiút, a másik szexuális bűncselekményekre utaló nyomokat próbált meg eltüntetni. A nevelési egység vezetőjét és a növendékügyi vezetőt is meggyanúsították a Szőlő utcában történtek miatt. Mindketten Juhász Péter Pál régi bizalmasai, és a volt igazgató m
Az elvált szülők gyerekei gyakran örömmel újságolják, hogy két helyen kapnak ajándékot, de ezekből a beszámolókból hiányoznak azok a szülők, akik szenteste egyedül maradnak a feldíszített fenyőfával. Most azokra fókuszálunk, akik a válásukat követően nem tudnak annyi időt tölteni a gyerekeikkel, amennyit szeretnének.
Zseniális krimibe burkolva az anyasággal járó nehézségeket és a házasságon belüli egyenlőtlenségeket feszegeti az All Her Fault című sorozat. A gyerekrablásos sztoriban mindenki, még a nyomozó is gyanús.
„Ha olyan dalokat írok és énekelek, amit mindenki ért, mindenki befogad, úgy érzem, segíthetem az emberek együttélését, megértését. Mint a főzőkanál a fazékban, én az élet jó ízeit szeretném úgy kikeverni, hogy egyenletes, tiszta ízharmónia jöhessen létre” – fogalmazta a ma hetvenkilencedik születésnapját ünneplő Kossuth-díjas rockzenész-dalszerző,
Meleg étel, pelenka, számlák, egy rövid pihenés: semmi extra, mégis brutális összeg. A decemberi költségvetés újra bebizonyítja, mennyire vékony ma a határ a megélés és a szorongás között. Maurer-Nagy Kinga a gyed-kihívás után nem engedte el a számolást: decemberben azt mutatja meg, mennyit költ egy teljesen átlagos, ötfős magyar család az év legdr
Túlnyomóan borult, párás, éjszaka akár nagyobb területen - kiemelten a Nyugat-Dunántúlon és a délkeleti, keleti megyékben - tartósabban ködös idő várható a hétvége folyamán. Fagy csak elvétve fordul elő, marad az évszakhoz képest enyhe időjárás.
Ez a műveltségi kvíz igazi kihívás, de ha legalább 4/8-ra válaszolsz helyesen, már büszke lehetsz magadra. A legtöbb játékost legyűri ez a kihívás, de ha sikerül átlagon felüli teljesítményt nyújtanod, megmutattad, hogy valóban jól felkészültél! A Kvízguru vegyes kvízei segítenek abban, hogy a tanulás és a fejlődés természetes része legyen a napodn
Nehéz műveltségi kvíz érkezett, amely próbára teszi a tudásodat a legkülönfélébb területeken. Csak a legjobbak érnek el hibátlan eredményt, ami jelzi a kvíz nehézségét. Képes vagy te is közéjük tartozni? Tedd próbára a tudásodat, és nézd meg, hol a határ! Ha sikerül a hibátlan, akkor igazán büszke lehetsz magadra!
Ahogy közeledik a karácsony, a brit királyi család ismét reflektorfénybe kerül, hiszen az ünnepi időszak náluk sem múlik el meghitt pillanatok és szívhez szóló üzenetek nélkül.
Juan Pablo Montoya állítása szerint Oscar Piastri és menedzsere, Mark Webber már most egyeztetéseket folytat egy másik Forma-1-es csapattal, miközben egyre több találgatás szól arról, mennyire elégedett az ausztrál a McLarennél kapott bánásmóddal.
A Bél-kő a Bükki Nemzeti Parkhoz szervesen kapcsolódó, országos jelentőségű védett természeti terület. Különlegessége, hogy egyedül itt fordulnak elő gyakorlatilag egy méteren belül szubmediterrán és jégkorszaki maradványfajok. E rendkívüli természeti értékek megőrzése érdekében a területen 100 millió forint értékben átfogó fejlesztés veszi kezdeté
Csak a profik tudják elérni a 6 helyes választ a nyolcból ebben a napi kvízben. A kérdések változatosak, és a sikerhez alapos tudás kell. Ha sikerül, megmutattad, hogy a tudásod nemcsak széleskörű, hanem gyors és pontos is! A Kvízguru kvízei segítenek abban, hogy naponta egy kicsit fejleszd a memóriád. A rendszeres kvízkitöltés hozzáad valamit a […
Műveltségi kvízünk 8 kérdéssel érkezett, amit csak a legjobbak tudnak hibátlanul. Készülj fel, mert ez a kihívás garantáltan megdolgoztatja az elméd. Ha sikerül mind a 8-ra helyesen válaszolnod, akkor igazán büszke lehetsz magadra! Ez a teszt egyértelműen a profiknak szól!
A Berlinhez közeli Beelitz városi parkban 2025. december 19-től ismét megnyílik a Fények Varázslata, amely Brandenburg egyik legkülönlegesebb téli eseménye. A rendezvény lenyűgöző fényinstallációival, látványos programjaival és különleges hangulatával minden korosztály számára felejthetetlen élményt kínál. A természet és az építészet harmóniájában
Az amerikai kávéfogyasztók hiába reménykednek a Trump által visszavont vámok miatti árcsökkenésben, a kávé kiskereskedelmi árai várhatóan továbbra is magasak maradnak - tudósított a Reuters.
A magyar költészetben sok olyan vers született, amely az emlékezés csendes fájdalmát és az elmúlás tapasztalatát ragadja meg. Ezekben a sorokban gyakran nem a drámai kitörések dominálnak, hanem a lassú felismerés: az idő múlik, az emlékek halványulnak, mégis nyomot hagynak bennünk. A most olvasható idézet egy visszatekintő, belső monológ hangján sz
Ez a nehéz műveltségi kvíz a legjobbaknak szól. Csak az emberek 25%-a ér el legalább 6 pontot a 8-ból, tehát ha neked sikerül, biztosan kiemelkedsz a tömegből. A kérdések komoly odafigyelést igényelnek, de ha felkészült vagy, nem okozhat problémát! A Kvízguru kvízei azoknak szólnak, akik szeretnének tudatosan figyelni a szellemi frissességükre. A k
A zsenik kvíze most ismét próbára teszi a tudásodat. Ha legalább 5 kérdésre helyesen válaszolsz, igazán büszke lehetsz magadra. A kérdések változatosak, így egy kis odafigyeléssel könnyen elérheted a jó eredményt! A Kvízguru napi kvízei gondoskodnak róla, hogy mindig legyen egy kis játék a mindennapokban. Rövid kikapcsolódás, ami közben tanulhatsz
A friss agykarbantartó kvíz most jött, hogy pörgesse az agyad! Nyolc izgalmas kérdés vár, amelyek segítenek frissen tartani az elmédet. A kérdések érdekesek, gondolkodtatóak, és garantáltan szórakoztatóak. Tedd próbára magad, és nézd meg, mennyire vagy éles ma! Ha szeretnéd kicsit megmozgatni az elmédet, a Kvízguru napi kvízei pont neked valók. Röv