A Kahoot! 2025-ös munkahelyi elkötelezettségről szóló jelentésének eredményei szerint a vezetőknek nehézséget okoz a Z generáció elkötelezettségének növelése – több mint egyharmaduk azt állítja, hogy már fontolóra vették a kilépést a munkahelyükről az elkötelezettség hiánya miatt.
Zamárdi közgyűlése döntött: a következő négy évben biztosan a város és annak szabadstrandja ad otthont a Strand Fesztiválnak. A 2026-os időpont a nyárzáró ünnepi napokat érinti: augusztus 20. és 22. között várják a közönséget. A 2013-ban indult Strand Fesztivál a Balaton Régió legnagyobb eseménye lett, amely idén kilencvenezer vendéget vonzott a dé
A keleti filozófiák szerint az otthonod nemcsak egy hely, ahol élsz, hanem az energiáid tükre is. Mutatjuk, hogyan teremthetsz benne áramló, szerencsét vonzó energiát tíz különleges rituáléval.
Napokkal ezelőtt eltűnt az etyeki Tisza-sziget YouTube-csatornájáról Tarr Zoltán kínos beismerése arról, hogy nem beszélhetnek nyilvánosan az adóemelési terveikről.
Kedden folytatódik az erősen szeles, borús idő, de az ország egyre nagyobb részén már előfordul napsütés is. Hétfőhöz képest napközben egy hangyányit melegebb lesz, 14-19 fok között lesz a hőmérséklet.
Hetvenhat évvel ezelőtt, 1949. október 7-én a szocialista országok diplomáciai testületei előtt mutatták be a világháború után kettészakadt Németország keleti államának új nevét, alkotmányát, zászlaját és címerét. Ez a nap lett az NDK hivatalos megalakulásának napja, és ezzel Németország 1990-ig tartó megosztottságának kezdete. Mai kvízünkben az eg
Valami megmagyarázhatatlan harmónia és nyugalom áradt belőle. Akik ismerték közelről Kopeczky Lajost, leginkább irigykedve és csodálattal nézték, hogy ebben a zaklatott világban, amelyben élünk, képes volt megtalálni a lelki békét. A kilencvenedik születésnapján, július 26-án is mosolygott az építészmérnök végzettségű egykori népszerű sportriporter
Valóban felér az ülés, a számítógép előtt végzett munka egészségkárosító hatása a dohányzáséval? - hangzott el a kérdés a Mosoly Alapítvány Mosoly Pont podcastjában, melyben Urbán Róbert, az Elte Pedagógiai és Pszichológiai karának oktatója és dr. Korbai Hajnal, a Mosoly Alapítvány pszichológusa, tánc- és mozgásterapeuta beszélgettek. A szakemberek
A magas koleszterinszint sajnos sokakat érint. Fontos a rendszeres vérvizsgálat, és az is, hogy tudjuk, milyen jelek utalhatnak rá. De azt is megmutatjuk, mely ételek csökkentik hatékonyan a koleszterinszintet.
A felhős tájakon fokozatosan vékonyodik, szakadozik a felhőtakaró, közben gomolyfelhők képződnek, és a változó felhőzet mellett általában több órára kisüt a nap – írja a HungaroMet.
Sokan a csomó megjelenését tartják a mellrák legjellemzőbb jelének, és valóban, ez a leggyakoribb figyelmeztető tünet – de messze nem az egyetlen. Számos apró elváltozás is utalhat arra, hogy valami nincs rendben, ezért kulcsfontosságú, hogy tisztában legyünk a korai jelekkel.
Óriási érdeklődés mellett ért véget a Xixo történetének eddigi legnagyobb nyári promóciója. A 2025. július 1. és augusztus 31. között futó kódfeltöltős játékban rengeteg játékos vett részt, akik lelkesen küldték be kódjaikat, ezzel a tavalyi évhez képest is érezhető növekedést hozva. A kampány végén két szerencsés nyertes egyenként 10 millió forint
Mihalik Enikő a kamerák előtt sem rejtette véka alá, hogy nem taktikázott a gyilkosos játékban, mégis mártírrá vált egy elszólás miatt. Kádár L. Gellért számára az utolsó nap hozta volna el a fordulatot, de ekkorra már kiírták a játékból. A szereplők most őszintén mesélnek az Árpa Attila kastélyában átélt feszültségekről és döntéseikről.
Ukrajna erősen érdekelt a jövő évi magyar választások eredményének befolyásolásában, s világos, hogy a Tisza Párton keresztül próbálja meg érvényesíteni az érdekeit – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Gebelében. A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arra a sajtóhírre reagált, miszerint uk
A reggeli órákban ismét próbára teheti az autósok türelmét a főváros környéki közlekedés. Az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, a Gödöllő és Bag közötti szakaszon, valamint az M0-s csomópontnál szakaszos lassulások és torlódások alakultak ki. Az erős forgalom miatt az autósoknak hosszabb menetidővel kell számolniuk.
Kedden egy sor brit egyetemre palesztinpárti demonstrációt hirdettek. Eközben a britek többsége szerint elfogadhatatlanok a további palesztinpárti tüntetések a manchesteri zsinagóga elleni terrortámadás után.
A kormány szerint a Szőlő utcai botrányban nincs fiatalkorú sértett. Juhász Péter viszont álltja: jelentkezett nála egy fiatal nő, akit 13 éves korában használt ki az intézet igazgatója. A korábbi politikus tanú jelentkezését kérte.
A hét közepére melegszik az idó, a napi csúcshőmérséklet 20 fok fülé mehet. Eső főleg északon eshet kevés, szerdától többnyire 15-22 fok közti hőmérséklet várható.
A pénzügyi piacokon aktív vállalkozásoknak minél előbb ellenőrizniük kell Lei (Legal Entity Identifier) kódjuk érvényességét – figyelmeztet a Gs1 Magyarország. A jogi személyek számára kötelező, 20 karakteres azonosító nélkül nem végezhetők pénzügyi tranzakciók, például értékpapír-kereskedelem. A Lei kód egy évig érvényes, megújításának elmulasztás
Az Auchan GO az innovatív, személyzet nélküli üzlet jelenleg tesztidőszakban működik, és a környéken egyre több vásárlót vonz. A hétvégi és munkaszüneti napok, valamint az esti órák bizonyulnak a legforgalmasabbnak. A vásárlók több mint 80 százaléka 40 év alatti, és az átlagos kosárérték 2 000 forint körül alakul. A legkeresettebbek az alkoholmente
Menczer Tamás élesen bírálta Volodimir Zelenszkij kijelentését, miszerint Ukrajna uniós csatlakozása visszafordíthatatlan, függetlenül attól, mit mondanak a magyarok. A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a magyarok világosan elutasítják Ukrajna EU-tagságát, és több tiszteletet kért az ukrán elnöktől.
Az október 7-i Kos telihold felfokozza bennünk a dühöt, a feszültséget és az önérvényesítés igényét. A szuperhold hatására most különösen közel érezzük saját ösztönös, harcos oldalunkat, ami párkapcsolati vitákban, szenvedélyes megnyilvánulásokban csúcsosodhat ki. Ez az időszak azonban nem rombolni, hanem tisztítani akar: ha bátran és őszintén váll
Taylor Sheridan, a Yellowstone, 1923, Tulsa King és más sikerek alkotója új film- és televíziós központot nyitott Texasban, amely alapjaiban változtathatja meg az amerikai filmipar erőviszonyait. Hollywood valódi veszélyben.