A Tisza legújabb botrányában is megjelent az ukrán szál: ukránok fejleszthették a Tisza telefonos alkalmazást, amelyből majdnem húszezer ember adatai kerültek ki jogosulatlanul az internetre. Az érintettek mélyen hallgatnak.
A jobbközép kormánypártok jelöltje, a hivatalban lévő kormányzó nyerte meg a dél-olaszországi Calabriában hétfőn véget ért tartományi választásokat. Egy hete a jobbközép szerezte meg Marche régiót is.
Még mindig az állati eredetű élelmiszereket helyezi előtérbe a legtöbb nemzeti táplálkozási útmutató. Egy új kutatás szerint ez egészségügyi szempontból hátrányos, ráadásul az egyre sürgetőbb fenntarthatósági irányelveket sem veszi figyelembe. Szorgalmazzák, hogy ezekben az irányelvekben a növényi étrendre kerüljön a hangsúly. Sürgős felülvizsgálat
Fél év alatt hozzávetőleg kétszáz adós csúszott kisebb-nagyobb késedelembe a munkáshitel törlesztésével, ami a néhány hónapos időtávot figyelembe véve egyáltalán nem tekinthető elhanyagolható aránynak. A BiztosDöntés.hu szakértői arra figyelmeztetnek: akinek gondjai támadnak a hitel visszafizetésével, érdemes haladéktalanul a bankhoz fordulnia.
"Juhász Péter Páltól villámgyorsan eljutottunk Juhász Péterig. Ez arra a klasszikus idézetre emlékeztet, mely szerint "Amint megtudták a szüleim, hogy engem elraboltak, azonnal akcióba léptek: kiadták a szobámat", mondta az ATV-ben Hoffmann Tamás.
A közelmúlt részvénypiaci száguldását többek közt egy óriási megrendelés okozta: az OpenAI és az Nvidia 100 milliárd dollárról szóló hosszú távú együttműködésről írtak alá megállapodást. A befektetők jó hírként értelmezték ezt a megaüzletet, de a valódi kérdés az, hogy mikor és milyen formában tudnak majd a mesterséges intelligencia alapú befekteté
A sárgadinnye nemcsak a nyár egyik legnagyobb kedvence, hanem igazi vitaminbomba is, amit ősszel is könnyedén beszerezhetsz. Ezzel a lédús, frissítő, kalóriaszegény gyümölccsel még a hűvös beköszöntével is garantáltan találkozhatsz a zöldségeseknél.
A Gree ingyenes hőszükséglet-kalkulátora segít kiszámítani az ideális hőszivattyú teljesítményét, így elkerülhetők a drága fűtési hibák és a túlméretezés.
Az Effie Awards Hungary közzétette a 2025-ös verseny shortlistjét, amely a döntőbe jutott pályaműveket tartalmazza. Idén 63 sikeres pályamű jutott a döntőbe, ezek a pályaművek 25 kategóriában versenyeznek a Bronz, Ezüst, Arany Effie díjakért, valamint a legkiemelkedőbb Arany Effie díjazottak a Platina Effie-ért. A nyerteseket november 24-én, a Díjá
A 2010-es évek közepén Görögországot még súlyos adósságválság rázta meg, ma viszont a 10 éves államkötvények hozama már alacsonyabb, mint Franciaországban, és a költségvetés tavaly végre többlettel zárt.
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. Az ipari rendszerek egyre sérülékenyebbek a kibertámadásokkal szemben, miközben sok vállalat még mindig alábecsüli az
Az autonóm takarítórobotok iránti kereslet látványosan nő az EMEA-régióban. A helyi gyártás egyszerre gyorsítja a szállítást, csökkenti a kibocsátást és erősíti a fenntarthatósági célokat. A Tennant Company ennek a trendnek
Forinttal fogunk fizetni vagy euróval? Mikor jön a gazdasági fellendülés? És milyen további olcsó hitelekre és egyéb pénzügyi transzferekre számíthatunk a választások előtt?
A brit királyi család karácsonyai legendásak – különleges hagyományaik, szigorú etikettjük és a Sandringhamben tartott ünneplések minden évben reflektorfénybe kerülnek. Ám most úgy tűnik, a család történetének egyik legikonikusabb szokása is megváltozhat: a királyi karácsony új helyszínt kaphat.
Kirándulásötlet gyerekkel – Az őszi szünet mindig különleges időszak a gyerekes családok életében: a gyerekek végre kiszakadhatnak a hétköznapokból, nem kell korán kelniük, egy kis időre félredobhatják az iskolatáskájukat a sarokba, és a család újabb emlékezetes élményeket kovácsolhat. De merre induljunk?
Ma, 2025. október 7-én Magyarországon főként az Amália és a Bekény névnapját ünnepeljük, de névnapjuk van többek között Bakács, Baksa, Bekes, Garfield, Gerold, Girót, Mária, Márk, Márkus, Rodion, Szergiusz és Vendelina névviselőknek is.
Szakértelem nem kell hozzá, csak egy balkonláda. A Magyar Mezőgazdaság mutatott be egy sor olyan zöldséget, ami szakértelem és speciális adottságok megléte nélkül is termeszthető. Mint írják „még az sem
Több mint húsz éve, hogy Magyarország felfüggesztette a kötelező sorkatonai szolgálatot, lezárva ezzel a hidegháborús tömeghadseregek korszakát. Bár a hadkötelezettség jogilag ma is létezik, a NATO-csatlakozást követő modernizáció jegyében az ország egy professzionális, önkéntes alapon működő haderőre állt át. A kötelező katonai szolgálat visszaáll
A mesterséges intelligencia néhány éve még futurisztikus, sokak számára távoli technológiának számított, mára viszont a mindennapi élet és az üzleti működés egyik legfontosabb tényezőjévé vált. A telekommunikációs szektor különösen gyorsan reagált a változásra: itt nemcsak a belső folyamatok hatékonyságnövelése, hanem a fogyasztói élmény javítása i
Egy kis falu a Pilis lábánál megmutatta, mit jelent a civil kiállás: Csobánka lakói, jogászok és természetvédők közösen léptek fel a bánya újranyitása ellen. A "dolomitcsapat" megakasztotta az engedélyezést – és bebizonyította, hogy a közösség ereje mennyit számít.
2025 szeptemberében országosan 13 426 lakóingatlan cserélt gazdát, a lakáscélú jelzáloghitelek szerződéses összege pedig elérte a 106 milliárd forintot – derül ki a Duna House adataiból.Szeptemberben tovább erősödött az ingatlanpiaci aktivitás, a tranzakciószámok a nyári hónapokban tapasztalt élénkülés után is magas szinten maradtak. A Duna House,
Az utóbbi években egyre többen fedezik fel újra a régi, hagyományos zöldségfajtákat. A konyhakertekben és a piaci standokon is megjelentek azok a különleges színekben, formákban és ízekben gazdag növények, amelyeket korábban nagyszüleink termesztettek. Ez a trend nemcsak nosztalgikus hangulatot hoz a kertészkedésbe, hanem a fenntarthatóság, a sokfé
Az American Eagle „Good Jeans” kampányában szereplő Sydney Sweeney körüli botrány jól mutatja, hogyan válik egy ártalmatlan reklám a közösségi média korában politikai fegyverré.
A mai agykarbantartó kvízben ismét próbára teheted a tudásodat néhány izgalmas kérdéssel. Nem lesz könnyű dolgod, hiszen a feladványok alaposan megmozgatják az agytekervényeket. Már 5 pontot elérni is csodás eredmény. A Kvízgurun mindig találsz egy új kvízt, ami kicsit megmozgatja az agyad, miközben kikapcsol is. Fejleszd a memóriád, tartsd frissen
Leszavazta a Fidesz a gyermekvédelmi dolgozók béremeléséről és a gyermekek napi étkezésére fordított díj emeléséről szóló javaslatot – jelentette be Jámbor András egy videóban.
Össztűz alatt Magyar Péter főnöke Von der Leyen! Két frakció is bizalmatlansági indítványt nyújtott be az Európai Bizottság elnöke ellen, aki csak kapkodta a fejét az EP-ben. A Patrióta frakció keményen odaszólt: ez a Bizottság maga a probléma. A kétségbeesett Manfred Weber az utolsó pillanatban állt ki mellette, de az Orbán-kártyát húzta elő, luxu
A nyári aszály és hőség okozta csapadékhiány és párolgás következtében jelentős mennyiségű víz tűnt el a Balatonból a nyári hónapokban. Augusztus végén közel fél méterrel volt alacsonyabb a tó átlagos vízállása a maximum szabályozási szinthez képest, nagyjából 294 millió köbméternyi vízmennyiség hiányzott a Balatonból.
Október a látás hónapja, amikor a figyelem a szem egészségére és a látás megőrzésére irányul. Ilyenkor különösen fontos, hogy időt szánjunk a szemvizsgálatra, és megismerjük azokat a szakembereket is, akik látásunk javításában segítenek. Köztük az optikaitermék-készítőt, aki a szemüvegek és más látásjavító eszközök elkészítésének mestere. Kevesen