Érdekel, hogyan segítheted a sajátos nevelési igényű gyerekek vagy felnőttek fejlődését? Fontos számodra, hogy olyan pályát válassz, ahol nemcsak szakmai tudásra, hanem empátiára, türelemre és kreativitásra is szükség van? Szeretnél ott lenni azok mellett, akiknek egy kis plusz támogatás kell ahhoz, hogy kibontakoztathassák képességeiket? A gyógype
A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta az Otthon Start egyes feltételeit módosító kormányrendelet tervezetét. Az első hónap tapasztalatai alapján beérkezett javaslatok, észrevételeket alapján alakították át az elvárásokat.
Az esemény előtt egy nappal még kaptunk egy e-mailt Lajtner Tamástól, a Ford kommunikációs és közönségkapcsolati vezetőjétől, hogy az előrejelzés sajnos esőt jósol a rendezvény napjára, ugyanakkor hozzátette, ez akár a még jól is jöhet a Rangernek a terepen. A nap végeztével kiderült, igaza lett. Az e-maileben nyugtatta az újságírókat, amennyire l
Véget ért az Országos Erdészeti Egyesület (OEE) pályázata, amelyen Magyarország legkedveltebb erdei kerékpárútját lehetett megválasztani, immár ötödik alkalommal. A nagyközönség öt, döntőbe került útvonal egyikére adhatta le szavazatát.
Hatvan évvel ezelőtt két fiatal szerző, Szörényi Levente és Bródy János új frekvenciára hangolta az országot: megszületett a beat, vele együtt egy egész generáció saját hangja. Az Artisjus kiadásában megjelenő Dalszerző Bookazin ezt a pillanatot is megidézi és tovább gondolja. Bartóktól és Huszkától a beathullámig, a bakelittől az algoritmusig - a
Az autók ma már inkább számítógépek, mint gépek: tele vannak chipekkel, szoftverrel és kilométernyi vezetékke - sokkal inkább hasonlítanak mondjuk egy okostelefonra, mint a régi idők járműveire. De akkor miért ne gyártanánk is úgy, mint például az iPhone-t - kiszervezve a gyártást, és a tervezésre, szoftverre, márkaépítésre koncentrálva? Bár a kérd
Minden adott ahhoz, hogy a legtöbbet kihozd az őszi GLAMOUR-napok kedvezményeiből! Ez az az időszak, amikor igazán megéri befektetni a divatba, a szépségápolásba és a stílusodba. Most akár 20 000 forint alatt megszerezheted álmaid táskáját!
Egy hatalmas Ethereum-bálna került ismét reflektorfénybe, miután több mint 30 000 ETH-t – azaz 138 millió dollárnyi kriptót – utalt a Bitfinex tőzsdére mindössze két nap alatt, derül ki az on-chain adatelemző SpotOnChain jelentéséből. Két nap, két hatalmas átutalás A legutóbbi tranzakcióban a bálna 15 000 ETH-t (kb. 70 millió dollár) küldött a Bitf
A lakásokkal, családi házakkal együtt a garázsok ára is folyamatosan emelkedik - egyebek között ez is kiderül a zenga.hu ingatlanhirdetési portál adataiból. Ahol kevés a fedett garázs, például Budapest belvárosában és a budai oldalon, ott az átlagár többszöröséért hirdetik meg az eladó vagy kiadó garázsokat.
A lakóingatlanokkal együtt a garázsok ára is folyamatosan emelkedik: egy év alatt 8 százalékkal drágultak a kocsibeállók, amelyek átlagára idén a harmadik negyedévben 8,2 millió forint, négyzetméteráruk pedig 530 ezer forint volt –közölte saját adatai alapján a zenga.hu ingatlanhirdetési portál.
A Magyar Fejlesztési Bank 2025-ben összesen mintegy 1380 milliárd forintnyi hitel-, garancia- és befektetési programot indít vagy már folyósított, amelyekkel a gazdaságfejlesztést, a zöldátállást és a finanszírozási ökoszisztéma erősítését célozza. Kovács Zsolt elnök-vezérigazgató a Portfolio Budapest Economic Forumon arról beszélt, hogy az MFB tov
Egészségügyi programbemutatót tartott a Tisza Párt. Már az első ciklusban régiós szuperkórházakat, rövidebb várólistákat, bérrendezést és önálló egészségügyi minisztériumot ígérnek, melynek élén egy orvos áll majd.
A magyar válogatott védője őszintén mesélt arról, mit jelentett számára Magyarország színeiben bemutatkozni, és miért nem volt nehéz visszatérnie Franciaországba.
Az aHang ma Varsóban az EBESZ konferenciáján a 2026-os magyar választások teljeskörű megfigyelését kéri. A nemzetközi missziót csak a magyar állam hivatalos meghívására indíthatja az európai szervezet.
Vannak olyan magyar iskolák, ahol idén egyetlen elsős sem iratkozott be. Máshol épphogy összejött egy 5-6 fős osztály – miközben az iskolarendszer még mindig 110 ezer gyerekre van méretezve, holott a születések száma folyamatosan és drasztikusan csökken.
Az európai vállalatok harmadik negyedéves eredménykilátásai enyhén javultak, de továbbra is a 2024 első negyedéve óta látott leggyengébb teljesítményt mutatják.
Bár a műsor az antik görög világot idézi, a részeket Máltán forgatják. 16 versenyzőnek kell taktikusan és ügyesen játszania, hogy elkerüljék az istenek átkát és a szelence fogságát.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Sokan várják hónapok óta, hol lehet majd megnézni a Hogyan tudnék élni nélküled című sikerfilmet. Most megérkezett a nagy hír: heteken belül érkezik a TV2-re az alkotás.
Ray Dalio, a Bridgewater Associates alapítója szerint a befektetőknek portfóliójuk akár 15%-át is aranyban kellene tartaniuk, annak ellenére, hogy a nemesfém ára rekordmagasságba, 4000 dollár fölé emelkedett - tudósított a Cnbc.
Szerdán szünetel az oktatás Románia délkeleti megyéiben, miután a hatóságok rendkívüli árvízveszélyre figyelmeztettek az érkező heves esőzések miatt - közölte az Agerpres.