Korlátolt felelősségű társaságok esetén gyakran felmerül, hogy a cég szerződést kíván kötni a saját tagjával vagy ügyvezetőjével. Az ilyen típusú szerződések sokszor nagyon előnyösek a társaság számára, de hátrányosak lehetnek a cégre vagy a cég hitelezőire. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
A Polymarket szerint 64% az esélye, hogy a Bitcoin eléri a 130 000 dollárt még októberben. A kriptopiac újabb izgalmas mérföldkőhöz érkezett: a Polymarket előrejelző platform szerint 64% az esélye annak, hogy a Bitcoin árfolyama októberben eléri a 130 000 dollárt. A fogadások alapján a kereskedők többsége most kifejezetten bikás hangulatban van, és
Habár két meccsen kilenc gólt kapott a labdarúgó-Bajnokok Ligájában Serhan Kalmurza, az édesanyjának annál nagyobb örömöt szerezhetett a szereplésével. A Kajrat kapusára második mérkőzésén, a Real Madrid ellen figyelhetett fel a világ – nem sokkal azután pedig az édesanyjára is, aki kevéssel az összecsapás után több tízezer új követőt gyűjtött össz
A zene nem ismer határokat – ezt bizonyítja a Máv Szimfonikus Zenekar és a budapesti Francia Intézet közös őszi koncertsorozata is, amely három különleges esten kínál találkozási pontot a klasszikus hagyomány, a magyar zenei örökség és a nemzetközi művészetek között.
Gyors, egyszerű és dagasztás nélkül is tökéletes: ez a sajtos, réteges kifli recept a hétköznapok sztárja! Kívül aranybarna, belül puha, sajttal és vajjal gazdagon rétegezve. Próbáld ki ezt a házi verziót – még a pékségek is megirigylik!
Az Integritás Hatóság mesterséges intelligencia bevetését tervezi az uniós források elosztásában és a közbeszerzésekben rejlő kockázatok felderítésére. A kétéves digitális projekt, amelynek az álamigazgatáson belül is hatása lehet, az Európai Bizottság Technikai Támogatási Eszközének (TSI) és az OECD szakmai segítségének köszönhetően valósul meg. H
A termelési tényezők növelésére koncentráló eddigi extenzív megközelítés helyett a hatékonyság, a termelékenység javítására kell fókuszálnia a jövő magyar gazdaságpolitikájának – vélte előadásában Csányi Péter a Portfolio keddi Budapest Economic Forum konferenciáján. Az OTP Bank vezérigazgatója sürgette előadásában a bankszektor terheinek a csökke
A két évtizede Orbán Viktor mellett dolgozó Nagy János egyórás interjút adott egy kormánybarát Youtube-csatornának, elmondta, milyen főnöknek ismerte meg Orbánt, milyen mélyen volt a 2006-os választások után a jobboldali közösség, és beszélt Magyar Péterről is.
Képzeljük el, hogy valaki már akkor is élt, amikor Julius Caesar még csak a hatalomra készült – és ma is békésen, mozdulatlanul létezik a tenger mélyén. A Föld legidősebb élőlényei nem csupán biológiai csodák: ők az idő tanúi, akik átvészelték az emberiség történetét, miközben mi csupán egy kevéske ideig vagyunk vendégei ennek a bolygónak.
Minden gyermek álma számít, a jövő történetei pedig ezekből születnek. Idén 77 álom valóra váltásában segített a Világszép Alapítvány, a küldetésben pedig a Porsche Centrum Budapest volt a partnere. Az eredmény: közös alkotás 24 kortárs művésszel, a végén pedig kiállítás a Ludwig Múzeumban. Árvay Péter, a Porsche Centrum Budapest marketingvezetője
Borombós Anna előadása színesítette a 14. alkalommal megrendezett a Hídi séta a mellrák ellen elnevezésű programot Gyulán. Már hagyomány, hogy a rendezvény fókuszában ez alkalommal is a prevenció állt. Szilágyi Edit a 2010-ben diagnosztizált melldaganatából felépülve szervezte meg az első gyulai rendezvényt. A megelőzés fontosságára és sorstársai
Puha, illatos és villámgyors! Ez az almás joghurtos fánk mindössze 10 perc alatt elkészül, mégis olyan finom, mintha cukrászdában sütötted volna. Kívül aranybarna, belül puha és almásan szaftos – az egész család imádni fogja!
Egyre mérgesebb a viszony a magyar miniszterelnök és az ukrán elnök között. Orbán Viktor a közösségi oldalán vágott vissza Zelenszkijnek, aki hétfőn élesen kritizálta.
A KKV-k számára 2025-ben több új pályázati lehetőség is elérhető a beruházások támogatására, de az idő sürget: a Dimop_Plusz-1.2.6-24 digitalizációs pályázat beadási határideje október végén lejár. Emellett a Ginop_Plusz-1.2.4-25 keretében a hátrányos helyzetű régiók vállalkozásai akár 150 millió forintos támogatást nyerhetnek el, míg a hamarosan i
Hiába a TikTok ígéretei és a gyerekek védelmére bevezetett funkciók, a platformon továbbra is megjelennek pornográf és szexualizált videók kiskorú felhasználók előtt – derül ki a Global Witness emberi jogi szervezet legfrissebb jelentéséből.
Minden második oregánó megbukott a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) nagyszabású célellenőrzésén, amelynek fókuszában két, Magyarországon igen népszerű fűszer, az oregánó és az őrölt bors állt - jelentette be az Mti-nek megküldött közleményében a hatóság. A vizsgált oregánó minták több mint 46 százaléka bizonyult problémásnak:
A javasolt változtatásokkal összességében több tízezer fiatal juthat kedvezőbb feltételekkel a fix 3 százalékos hitelhez, sok ezer honfitársunk számára pedig megnyílik a hitel igénylésének lehetősége .
A nemzetközi devizapiacon az újabb francia kormányválság gyengítette az eurót. Napközben 1,165-re is lecsökkent az EURUSD devizapár, zárásra azonban 1,17 fölé korrigált. Így végül 0,3 százalékos euróleértékelődést láthattunk a dollárral szemben a nap végére.
Több új, beruházásokat támogató pályázati lehetőség is elérhető 2025-ben a kis- és középvállalkozások (kkv) számára. A DIMOP_PLUSZ-1.2.6-24 digitalizációs pályázatnál sürget a határidő, ami október végén lejár. Emellett a GINOP_PLUSZ-1.2.4-25 keretében a hátrányos helyzetű régiók vállalkozásai akár 150 millió forintos támogatást nyerhetnek el, míg
Noha a vagyonkezelés fogalma a köztudatban sokszor még mindig egy szűk elit eszközeként él, a nemzetközi és hazai példák is azt mutatják, hogy a professzionális vagyonmenedzsment sokkal szélesebben körben kínál elérhető megoldást, mint gondolnánk. Szakértőink segítségével körbe jártuk a legújabb trendeket, a vagyonkezelés kapcsán felmerülő kulcssze
Több ember, akinek az adatai szerepelnek a kiszivárgott listán, megerősítette, hogy a becenevük egyezik azzal, amit a Tisza alkalmazáshoz vagy webes felülethez adtak meg.
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. Az Asahi újraindította sörgyártását Japánban egy kibertámadás után, amely egy hétre megbénította a cég teljes