Kamala Harris korábbi alelnök a BBC-nek elárulta, hogy erősen gondolkodik rajta, hogy újra induljon az Egyesült Államok elnöki pozíciójáért. Első brit interjújában Harris úgy fogalmazott, "lehetséges", hogy egy nap elnökké válik, de abban biztos, hogy a jövőben egy nő fogja vezetni a Fehér Házat.
Kezdenek helyükre kerülni a puzzle-darabok a Ferencváros női kézilabdacsapatánál. Jasper Jensen együttese a Bajnokok Ligája B csoportjában ugyanis magabiztos játékkal, 37-33-ra nyerni tudott a horvát Podravka Koprivnica otthonában. A Fradi öt mérkőzés után három győzelemmel és két vereséggel áll a csoportjában.
Hódot láttak a rákoskeresztúri lakótelep mellett, a Rákos-patak mellett. Az állat a Kaszáló utcai panelházaktól alig 100 méterre járkált a parton alkonyat után, valamit rágcsált, és a zörgéssel magára vonta az ott sétálók figyelmét. Egyikük, Ferenc lefotózta és elmesélte a találkozását a hóddal. Bár vadállatok megjelenése nem példa nélküli a nagyvá
Kiskörén helyezte üzembe 2500. csomagautomatáját a GLS, ezzel a cég már 740 településen, több mint 3500 átadóponttal biztosít rugalmas csomagkezelési megoldásokat - közölte a társaság az MTI-vel.
Az asztmások mellett a COPD-s betegek panaszai is felerősödhetnek a gyakori esőzések hatására. A párás levegő mellett az időjárási frontok, a hideg vagy a szeles idő is kedvezőtlenül befolyásolhatja a betegek állapotát.
Az idei ősz első heteiben többször is sokéves mélypontra süllyedt Magyarországon a napi földgáz- és villamosenergia-felhasználás, jelentős részben a nyáriasan meleg időjárás hatására. Az időjárás megváltozásával és a hűvösebb napok beköszöntével azonban az energiafelhasználás a fűtési igény erősödését követve jelentősen, sokéves csúcsokra emelkedet
A Magyarországon világra jött újszülöttek számára kizárólag a HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpontja által jóváhagyott utóneveket lehet a születési anyakönyvbe bejegyezni. A szülők egyre kreatívabbak, szeretnék egyedi névvel megajándékozni gyermeküket, így hát - ha sikerül engedélyeztetni egy-egy új keresztnevet - a magyarországi fiú- és lánynevek
Az őszi gabonák vetése Európa nagy részén gyorsan haladt, amit a mostani szárazabb időjárás is segített - ellentétben a két korábbi szezonnal, melyeknek kezdete csapadékosabb volt.
Október 26. és 31. között forog az RTL menekülős reality-je a Most Wanted – A hajsza. Magyarország legnagyobb celebüldözésében 12 híres páros próbál elmenekülni Sebestyén Balázs és csapata elől. A kérdés most az: te kit kapnál el először, ha Balázs oldalán vadásznál?
Rekordgyorsasággal terjed Európában a madárinfluenza, ami aggodalmat kelt a baromfiágazatban és a kormányok körében a lehetséges gazdasági következmények miatt. A betegség az Egyesült Államokat és Ázsiát is sújtja, az Egészségügyi Világszervezet (Who) pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a vírus egyre gyakrabban terjed át az emlősökre - tudósítot
A barátság a legszentebb érzelmek egyike. A nők közti kapcsolatok általában közvetlenebbek, tele lelkizéssel, érintéssel, puszival, öleléssel, a férfiak barátsága viszont – legalábbis felületesen nézve – gyakran csak közös élményekre, hobbikra, kézfogásokra korlátozódik.
Az őszt lehet szeretni és utálni, ugyanakkor kutatási eredmények alapján kijelenthető, ez az az évszak, amikor leggyakrabban alakul ki az embereknél az úgy nevezett szezonális affektív zavar (SAD), ami rosszkedvvel és energiavesztéssel járhat.
Világszerte ismert, hogy a nők átlagosan tovább élnek a férfiaknál. Egy nemzetközi kutatócsoport 1176 emlős- és madárfaj adatait elemezte, hogy megértse az élettartam-különbségek evolúciós okait. Az eredmények szerint az ivari kromoszómák és a szexuális szelekció is befolyásolja a nemek közti életkilátásokat.
A jövő évi választáson a hatalomért küzdő két párt ugyanakkor egyértelművé tette, hogy nem kívánják bevezetni a sorkötelezettséget. Magyar Péter szerint "egy szó sem igaz" abból, hogy pártja ilyesmit tervezne.
A mellrák nemcsak az idősebb, hanem a fiatal nőket is érintheti. Olyan nőket, akik tele vannak célokkal, családra vágynak, és akik tervei között biztosan nem szerepelt a kemoterápia vagy a masztektómia. Egy ilyen, krízisekkel teli időszakban különösen fontos, hogy mentálisan és lelkileg is elég erősek legyenek a küzdelemhez – az ELTE PPK KLOÉ progr
A centralizált kriptotőzsdéken szinte kivétel nélkül kötelező a KYC (Know Your Customer) azonosítás, ami sokaknak az anonimitás feladását jelenti. Magyarországon ráadásul 2025. július 1. óta törvény bünteti az engedély nélküli kriptováltást: aki rendszeres haszonszerzés céljából, hivatalos engedély nélkül vált kriptopénzt pénzre vagy más kriptóra,
Az emberi szervezet működése összetett, és számos tényező befolyásolja az egészség fenntartását. Az elmúlt évek kutatásai kimutatták, hogy a szexuális aktivitásnak nem csupán a mentális, hanem a fizikai egészség szempontjából is fontos szerepe van. Egy különösen érdekes terület, ahol a szex hatékony lehet, az az immunrendszer erősítése.
Fedezd fel, mi zajlott a kulisszák mögött a kedvenc filmjeid forgatásán – a Bajos csajoktól a Titanicig, meglepő szereplőváltásokkal és váratlan forgatási sztorikkal!
A jövő évi választáson a hatalomért küzdő két párt ugyanakkor egyértelművé tette, hogy nem kívánják bevezetni a sorkötelezettséget. Magyar Péter szerint "egy szó sem igaz" abból, hogy pártja ilyesmit tervezne.
A hétüléses SUV a 2022-ben bemutatott Vision 7S tanulmányautó sorozatgyártású változata lesz, és várhatóan 2026-ban debütál. A modell a Skoda új formanyelvét, a "Modern Solid" dizájnt követi, amely letisztult, mégis karakteres megjelenést kölcsönöz az autónak. A sűrű álcázás ellenére jól kivehető a Carscoops portálon megjelent fényképeken a márka
Sokkal kevesebbet és tudatosabban költenek a Z generáció fiataljai: alapjaiban alakul át a luxus fogalma - derült ki egy nagymintás kutatásból. A 1995 és 2010 között születettek luxusautók és ékszerek helyett limitált kiadású sneakereket és maccsa teát vásárolnak.
Olaszország támogatja Ukrajnát, de nem áll háborúban Oroszországgal - hangoztatta Antonio Tajani miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter szombaton hangsúlyozva, hogy Róma nem ad Samp/T közepes hatótávolságú légvédelmi rendszert Kijevnek.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (Mme) arra kéri lakosságot, hogy semmivel ne etessék a vízimadarakat. Ez a tevékenység nemcsak felesleges, de tömegesen sodorhatja veszélybe az állatokat, ami ellen világszerte küzdenek a hatóságok és a természetvédelmi szervezetek. Az Egyesület közleményében kiemelték, a vízimadarak életmódja – külö
Ha ősszel autós kalandra indulnánk, érdemes előre tájékozódni, mely országok kínálják a legjobb útvonalakat, látnivalókat és kényelmes infrastruktúrát. A vignetteswitzerland.com szakértői a legfrissebb adatok alapján összeállítottak egy rangsort, mely segíthet a döntésünkben.
Az évszakváltozást mindenki másképp éli meg. Van, aki egész évben erre vár, más a háta közepére se kívánja az egészet. Kérdés, Ön vajon milyen típusú őszi személyiség? Ebből a rövid, 6 kérdéses kvízből kiderül, melyik csapatba tartozik!
Az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója szerint az EU-ban sok helyen a nyomába se érnek annak, amit a magyarok tesznek szelektív hulladékgyűjtésben és visszaváltásban. Ezzel óvjuk a környezetet és segítjük az újrahasznosítást.
Az MTK Budapest 1-1-es döntetlent játszott a szinte végig emberhátrányban futballozó Puskás Akadémia vendégeként a labdarúgó-Fizz Liga 11. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.
Az osztrák tűzoltók 10 percen belül a helyszínen voltak, de az áldozatok életét már nem tudták megmenteni. Egyelőre még azonosítani sem tudták őket. Az osztrák rendőrség szerint a tragédiát okozó osztrák sofőr részeg volt, azonnal elvették a jogosítványát.
2026 különleges év a numerológia szempontjából, hiszen az év számaira pillantva azonnal láthatjuk, hogy különleges energiákat hordoz magában. A numerológia, mint az élet egyik ilyen spirituális megközelítése, az évek számainak szimbolikus jelentőségén keresztül próbál választ adni olyan kérdésekre, amelyek az élet értelméről és utunk irányáról szól
Tegnap este történt a baleset Bicske közelében. Egy autó és egy kisbusz csapódott egymásnak, az egyik terelésnél. A 6 és 11 éves gyerekek mellett, öt felnőtt súlyos, három pedig könnyebb sérülésekkel került kórházba.
Jelenleg épp 13 tehetség készül arra, hogy megmutassa, miért ő érdemli meg az "Év Hangja" címet a Megasztár idei évadában, de a végső szó ezúttal is a közönségé lesz. Lemaradt arról, hogy melyik mester kit válogatott be az élő show-kba? Mutatjuk, miként alakult a top 13-as mezőny és hogyan tudja támogatni a kedvenceit!