Nadrágszíjjal szorította el a vérzést egy 47 éves segédmunkás, miután egy munkagép csonkolta a bokáját a biharkeresztesi térkőüzemben. A férfi gyors reakciója mentette meg az életét. A súlyos baleset két hete történt, a sérült mindössze egy hónapja dolgozott a gyárban.
Az évekkel ezelőtti brüsszeli magyar kémhálózatra utaló egyértelmű jelek után szociáldemokrata, zöld és szélsőbaloldali képviselők azt követelik, hogy Ursula von der Leyen vonja meg a bizalmat a magyar egészségügyi biztostól. A bizottság elnöke még nem hozott döntést.
A Rákóczi híd megtisztításával szombaton befejeződik a főváros szokásos őszi hídmosási programja - közölte a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.
Az IBM közölte, hogy a kvantumszámítógépekhez kulcsfontosságú kvantumhibajavító algoritmusát képes lesz innentől már széles körben elérhető, AMD által gyártott chipeken is képes futtatni, amely jelentős lépés a nagy teljesítményű kvantumszámítógépek kereskedelmi hasznosítása felé.
Az orosz hadsereg az ukrajnai háborúban elfoglalta Prominy és Dronivka községet a donyecki régióban, valamint a Harkiv megyei Bolohivka és a Dnyipropetrovszk megyei Mozolevszke (korábban: Persotravnevoje) települést az utóbbi egy napban - közölte pénteken a moszkvai védelmi tárca.
Amerika békét akar – vagy hatalmat? Lehet-e a Fehér Ház az egész világ béketeremtője? És vajon Donald Trump vagy Joe Biden képes-e megállítani a háborúkat Gázától Ukrajnáig? A KlikkTV Mélyvíz című műsorában Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő elemzi, mi zajlik a nemzetközi háttérben – és mit jelent Magyarország számára, ha a békéről Wash
"Jó napot, volt erről a számról egy nem fogadott hívásom" - állítja a telefon túlsó végén valaki, majd elindul egy teljesen szürreális párbeszéd. Te biztos vagy benne, hogy nem hívtál senkit, főleg nem ezt az ismeretlen számot, Ő állítja, hogy csak azt hívta vissza, amit a telefonja kijelzett. Jobb esetben mindketten hitetlenkedve elnézést kértek e
Színész, aktivista, a Sztárbox férfi középsúly címvédő bajnoka és most már a Csillag Születik 2025 zsűritagja címet is viseli Molnár Áron, megannyi szerepe mellett. A sokoldalú színművész professzionalizmust vár el a színpadon. Keménységét igyekszik majd félretenni, de szerinte fontos felhívni arra is a versenyzők figyelmét, hogy még van hova fejlő
Orbán Viktor szerint az újabb uniós szankciók nem sújtják Magyarországot, ezért a kormány megszavazta a csomagot. A miniszterelnök ugyanakkor továbbra is elutasítja azokat a javaslatokat, amelyek Ukrajna katonai támogatását erősítenék Oroszországgal szemben.
Diplomáciai ügy lett a Fradi-szurkolók visszafordított különvonatából. Az osztrák határon feltartóztatták a szerelvényt, a két ország hatóságai egymást hibáztatják. A történtek miatt Szijjártó Péter külügyminiszter bekérette Ausztria budapesti nagykövetét.
Az álmok általában azokról a dolgokról szólnak, amelyek legjobban foglalkoztatnak bennünket. Sokszor azonban az álmokban látott tárgyak vagy események nem is feltétlenül arról árulkodnak, amit elsőre jelentenek, hanem életünk másik területére visznek el.
A Solana egyik vezető DeFi „szuperappja”, a Jupiter jelentős stratégiai újrapozicionáláson megy keresztül, miután a fejlesztések és újítások ellenére a natív token továbbra is alulteljesített az elmúlt időszakban. Hiába fejleszt a Jupiter, összeomlott az árfolyam Nem tartja a lépést az árfolyam Mentik a menthetőt, „Újrakezdést” hirdet Jupiter csapa
A Fidesz és a Tisza Párt is győztesnek hirdette magát a nemzeti ünnep után. Az ELTE Politikatudományi Intézet igazgatójának felmérése szerint a Tisza-rendezvényen lehettek többen, a kormányzat mobilcellás adatok alapján viszont ennek az ellenkezőjéről beszél.
Megosztottság látszik a Fideszen belül a mesterséges intelligenciával készült politikai tartalmakról. Pócs János és Lázár János elutasítják az MI-videókat, míg a párt kommunikációs igazgatója szerint ha azok az igazságot mutatják be, rendben vannak. A jogászok szerint a magyar törvények már most is védik a manipulált felvételek áldozatait.
Yoda ikonikus zöld megjelenése nem volt mindig egyértelmű: a korai tervek szerint kékes-lilás árnyalatban jelent volna meg, ám a „Birodalom visszavág” gyártásának végén született döntés örökre meghatározta a karakter vizuális örökségét.
Bejegyzése szerint barátjával és egy magyar zászlóval várakozott Orbán Viktor beszédére, amikor a biztonsági cég munkatársai minden ok nélkül kiemelték, majd a kiérkező rendőrök előállították. Hét órával később engedték el.
A csapat vezetője négy millió forintnak megfelelő fontot kapott volna az akcióért, de elrontotta a gyújtogatást, úgyhogy kevesebbet fizettek neki az oroszok.
A német kormány először volt kénytelen nyilvánosságra hozni azokat a számokat, amelyek a migráció következményeit mutatják. A statisztikák szerint a valóság messze áll attól a képtől, amit éveken át hangoztattak.
A világ leglátogatottabb múzeumát ért, 88 millió eurós ékszerrablás nemcsak Párizst, Franciaországot is sokkolta – nem érte váratlanul viszont magukat a Louvre dolgozóit, akik szerint a baj évek óta érlelődött.
A nonprofit mínuszos.hu tech blogzin az informatika a, a távközlés, a tudomány, és a technikai érdekességeivel foglalkozik. Az IBM és a Groq stratégiai együttműködése révén az ügyfelek már azonnal elérhetik a GroqCloud
Az anya-lánya kapcsolat talán az egyik legösszetettebb kötődés, ami életünk során kialakulhat. Míg sokan szeretetteljes és támogató kötelékeket építenek ki, sajnos nem mindenki ilyen szerencsés. Peg Streep amerikai írónő, aki hosszú évekig foglalkozott a témával, rendszeresen rávilágított arra, hogy milyen komoly hatással lehetnek az érzelmileg m
A vidéki gasztronómia rengeteg felfedezni való gyöngyszemet rejt, érdemes ezekből szemezgetni. Mi most az idén nyílt új vidéki éttermeket szedtük egy csokorba a Balatontól Piliscsabáig, egy őszi kirándulás keretében mindegyiket ki tudjátok próbálni. Ha pedig ti is új étteremre bukkantok valahol, írjátok meg nekünk!
Giorgia Meloni olasz kormányfő a napokban a biztonságos származási országokkal való kapcsolat-felvételt sürgette. Olaszországból Jánosi Dalma tudósított a HírTV-t.
A Renault 6,8 százalékkal növelte árbevételét a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest – áll a cég csütörtöki közleményében. A szeptember végével záródott három hónapban a bevétel 11,43 milliárd euróra nőtt a tavalyi harmadik negyedévi 10,7 milliárd euróról, minimálisan elmaradt az elemzői várakozások átlagában szerepelt 11,45 m
Bár a pénteki pihenőnap miatt a hazai piacok zárva tartanak, a nemzetközi kereskedés tovább zajlik, így a forint mozgását elsősorban a globális hangulat és a külföldi hírek befolyásolják. 1 euróért péntek reggel 390 forintot adnak. Az amerikai dollárral szemben a 336-os szinten tartózkodik. Ma az amerikai szeptemberi inflációs adat gyakorolhat komo
Sok nőben megfordul ez a kérdés, mégis kevesen merik kimondani. Boldog párkapcsolatban élsz, szereted a párodat, mégis történt valami váratlan. Megismertél valakit, aki megmozgatott benned valamit. Lehet, hogy csak egy futó találkozás volt, talán a munkahelyen tűnt fel az illető, vagy épp egy régi ismerős tért vissza az életedbe?
Nagyon érdekes küldetésünk volt nemrégiben. Egy kétségbeesett ügyfél hívott minket, hogy SOS, kell neki egy vásárlás előtti használtautó-átvizsgálás, mert úgy érzi hibát követett el. Azonnal kíváncsi lettem A történet nagyon röviden összefoglalható. Egy autókereskedésben beleszeretett egy Octavia-ba és letett félmillió forint foglalót. Ez már önmag
Babhéj, mint "gyógynövény"? - melléktermék főszerepben. Évtizedekkel ezelőtt még tisztelet övezte, manapság alig ismerik, pedig a babhéj hatékony, mégis gyengéd gyógyszer a szív- illetve veseelégtelenség miatt kialakult ödémás állapotok kezelésére.
A LEGO Masters legújabb epizódjában Jázon és Miron egy LEGO-ból épített homársalátával nyűgözték le Rácz Jenőt és Sárközi Ákost. A versenyzők ezúttal nemcsak gasztronómiai, hanem filmes kihívásokban is megmérették magukat: ikonikus Spielberg-jeleneteket kellett életre kelteniük. Bár Zoltán és Lilla monumentális alkotást építettek, az epizód végén b
A Tesla Magyarország töltőhálózata jelentős bővülés előtt áll: hat új Supercharger-állomás tervezett helyszíne jelent meg a vállalat hivatalos térképén. A háttérben a Tesco, a Shopper Park Plus és az Adventum Group nemrég bejelentett stratégiai partnersége állhat - közölte a villanyautosok.hu.
Mikor valaki összetöri a szíved, ott maradsz egyedül egy csomó kérdéssel. Én rontottam el? Valami rosszat tettem? Talált valakit, aki jobb nálam? Ilyen gondolatokkal kínozzuk magunkat és azt hisszük, megkönnyebbülnénk, ha ezekre választ kapnánk.
Új nevet kapott a fővárosi Fideszhez köthető egyik legnagyobb Facebook-csoport: a korábbi Tarlós István főpolgármester úr mellett közösség október közepétől Várjuk vissza Varga Juditot néven működik tovább. A váltás jól illeszkedik a kormánypárti politikusok körében tapasztalható hangulathoz, akik közül többen is a volt igazságügyi miniszter vissza