Két magyar turista került bajba a romániai Bucsecs-hegységben, miután letértek a kijelölt túraútvonalról, és nem rendelkeztek megfelelő felszereléssel. A Dambovita megyei hegyimentő-szolgálat szerda este indult a mentésükre, és sikeresen lehozták őket a hegyről.
Vlagyimir Putyin először reagált az Egyesült Államok Oroszország elleni szankcióira, amelyeket "barátságtalan cselekedetnek" nevezett, és hangsúlyozta, hogy országának nem kell behódolnia a külföldi nyomásnak.
Két orosz harci repülőgép rövid időre megsértette Litvánia légterét, ami miatt a NATO vadászgépei azonnal felszálltak, hogy feltartóztassák őket. A litván elnök szerint az incidens a nemzetközi jog súlyos megsértése, és az európai légvédelem megerősítését sürgeti.
A kínai állami olajvállalatok felfüggesztették az orosz olaj tengeri beszerzését az amerikai szankciók miatt, miközben India is készül csökkenteni importját. A két ország visszalépése komoly kihívást jelent Moszkva számára, és a világpiacon az alternatív források keresése miatt emelkedhetnek az olajárak.
A teljes állam- és kormányfői testület, azaz elvben Orbán Viktor nevében is kiadott szöveg szerint Oroszország háborúja egzisztenciális kihívás az EU-nak.
Én csak a saját rendezvényünkről tudok beszámolni – válaszolta arra, tartja-e későbbi képek alapján a Facebook-bejegyzését, hogy kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint a Nemzeti Meneten.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy szankciókat vezetnek be Oroszország két legnagyobb olajipari vállalatával, a Rosznyeftyel és a Lukoillal szemben, ezzel is nyomást gyakorolva Moszkvára az Ukrajnában zajló háború azonnali befejezése érdekében. A döntés hetek óta a levegőben lógott, Trump ugyanis már korábban jelezte, hogy kész
Magyarországnak van világháborús tapasztalata, ezért nem akar háborúba menni, és nem is fog – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az egynapos uniós csúcstalálkozót követően péntek hajnalban.
Magyarországnak van világháborús tapasztalata, ezért nem akar háborúba menni, és nem is fog – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben, az egynapos uniós csúcstalálkozót követően péntek hajnalban. A kormányfő a Kossuth Rádió brüsszeli stúdiójában is adott interjút, ahol újra azt mondta: a magyar ellenzék háborúpárti.
Pete Hegseth hadügyminiszter kifejtette: az Egyesült Államok hadserege évtizedeket fordított az Al-Kaida és Iszlám Állam terrorhálózatok felszámolására, most az amerikai kontinensen hasonló módon lép fel a kábítószer-kereskedőkkel szemben.
Egy lengyel hegyi vezető, Szymon Stoch hősies mentőakciót hajtott végre a Tátrában, amikor egy kilenc hónapos babát biztonságba helyezett, miután szülei sokkos állapotba kerültek a Rysy csúcsáról való leereszkedés közben.
Európának nem az orosz-amerikai tárgyalásokra kellene készen állnia, hanem tárgyalásokat kellene kezdeményeznie az oroszokkal – jelentette ki a miniszterelnök az EU-csúcsot követően Brüsszelben.
A békemenettel Magyarország azt üzente a világnak, hogy készen áll a budapesti békecsúcs megrendezésére – jelentette ki Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója csütörtökön Brüsszelben.
A vitatott reklámfilmben a republikánus Reagan kritizálja a külföldi árukra kivetett vámokat, és arra figyelmeztet, hogy azok munkahelyek megszűnéséhez és kereskedelmi háborúkhoz vezetnek.
A csúcstalálkozó célja, hogy a nyugati országok összehangoltan növeljék Ukrajna védelmi képességeit, miközben tovább szorítják Oroszország gazdasági mozgásterét.
Az Európai Unió 26 tagállamának vezetői a brüsszeli csúcstalálkozón Magyarország hozzájárulása nélkül elfogadták az Ukrajnára vonatkozó álláspontot. Az uniós vezetők hangsúlyozták, hogy jelentős előrelépést értek el Ukrajna további támogatása terén, különös tekintettel az ország pénzügyi és védelmi szükségleteire. Az Európai Tanács elkötelezettségé
A katonai és polgári titkosszolgálatokat is megjárt B. Gy a Magyar Detektív Szövetség elnöke is volt, magánnyomozó cége van – derítettük ki. Őt és egy másik férfit helyi sajtóhírek szerint kémkedés gyanúja miatt tartóztatták fel, de aztán el is engedték.
Az európai vezetők elkötelezték magukat, hogy biztosítsák Ukrajna pénzügyi szükségleteit a következő két évben – mondta Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben az egynapos uniós csúcstalálkozót követően.
Oroszországnak tudomásul kell vennie: Ukrajna belátható időn belül rendelkezni fog a szükséges pénzügyi erőforrásokkal ahhoz, hogy hatékonyan megvédje magát az orosz agressziótól – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke.
Az európai orosz vagyon felhasználásának már csak a felvetése is időszerűtlen, és rendkívül veszélyes - jelentette ki Orbán Balázs csütörtökön Brüsszelben.
A svájci hetilap úgy látja, az ukrajnai háború fordulóponthoz érkezett: a Nyugat stratégiája kudarcot vallott, és egyre nyilvánvalóbb, hogy Putyin diktálja a feltételeket.
Egy oknyomozó riportból az derült ki, hogy egyre több, nagy ismertséggel rendelkező jótékonysági szervezet mesterséges intelligencia segítségével generál olyan képeket, amelyek rasszista sztereotípiákra építenek, ezzel felkeltve az emberek figyelmét a különböző felhívásaik során.
Csúcstalálkozót tartanak pénteken Londonban az Ukrajna megsegítése érdekében cselekvésre kész országok koalíciójának (Coalition of the Willing, a "hajlandók koalíciója") vezetői.
Az '56-os kiállása miatt meghurcolt, bebörtönzött Moyses Márton 1970. február 13-án a Román Kommunista Párt Brassó megyei székháza előtt gyújtotta fel magát a kommunista diktatúra, és a Securitate túlkapásai elleni tiltakozásul.
Két és félszer nagyobb arányban válnak bűnözővé a bevándorolók gyerekei Svédországban, mint a svéd családokban születettek – ez áll a svéd kormány friss felmérésében.
A kormányok arra hivatkoznak, hogy a kiutasítottaknak mindössze két százaléka tér vissza hazájába. Dócza Edith Krisztina, a Migrációkutató Intézet vezető elemzője az InfoRádióban azt mondta: léphetne ugyan az ügyben az EU, kicsi az esély erre.