A politológus szerint ha a közpénzekből működő állami sajtó terjeszt ilyen tartalmat, jogosan merül fel a kérdés, hogy nevezhetőek-e ezek a lapok újságnak és az ott dolgozók újságírónak.
Az ország egyik legnépszerűbb humoristája mindenkit megnyugtat: aki akar, be fog jutni valamelyik fellépésre. Bödőcs turnéjának első állomásaira már elkapkodták a jegyeket.
Ezzel Magyarország legnagyobb szélerőmű-portfóliójához juthat hozzá. Mi történt? Már csak a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyására van szüksége a Jászai Gellérthez köthető iG TECH Magántőkealap vállalatának, az iG TECH CC Zrt.-nek és a ciprusi bejegyzésű Premier Energy PLC-nek ahhoz, hogy Magyarország legnagyobb szélerőmű-portfóliójához jusson hozz
Sokan azt hiszik, a kézfejen megjelenő barna foltok csupán az öregedés jelei. Pedig a tudomány szerint az étrendünk és az anyagcsere-állapotunk is nagyban befolyásolja, mikor és mennyire látszanak ezek a foltok.
A Samsung új, 22 műalkotásból álló gyűjteményt hoz létre az Art Basel Paris 2025 kiállítással együttműködésben, amellyel a felhasználók otthonába is eljuttathatja az esemény kreatív szellemiségét. A gyűjtemény a Samsung Art Store[iii] felületén keresztül elérhető a Samsung Art TV-ken[iv], a háztartások belső terei így párizsi galériákká alakulhatna
A férfiak gyakran szembesülnek a párkapcsolatok bonyolult dinamikájával, különösen, ha a kötődési stílusok és szeretetnyelvek kerülnek szóba. Hogyan kezelik mindezt, és milyen tapasztalatokat osztanak meg egymással?
Váratlan fordulat következik be a Házasság első látásra harmadik évadának kedd esti adásába. Az előzetes szerint a szereplők és ismerőseik egy újabb esküvőn találják magukat, pedig a jelenlegi széria párosai már rég túl vannak a nászúton is. Az izgalmakat pedig még tovább fokozza, hogy az eseményen két ismerős arc is feltűnt.
Egyre többen keresik a paneleket, mert az Otthon Start program feltételeinek vidéken szinte az összes, Budapesten pedig a kínálat 85 százaléka megfelel ebből a lakástípusból - derül ki a zenga.hu ingatlankereső adataiból. A legdrágább XI. kerület és a legolcsóbb Salgótarján között csaknem ötszörös a lakótelepi lakások árkülönbsége.
Utolsó frissítés: 2025-10-21 A horoszkóp szerint idén a tél nemcsak hideget és hópelyheket hoz – hanem mély, átalakító változásokat is. Két csillagjegy, a Bak és a Halak életében most olyan ajtók nyílnak meg, amelyekre talán régóta vártak. Az Univerzum most különleges ajándékot készített nekik: boldogságot, beteljesülést és sorsfordító lehetőségeke
Egyre több szakértő állítja azt, hogy a balhátvéd poszton rejlik a Liverpool focicsapatának legnagyobb problémája! Világszerte témát ad az angol együttes váratlan és egyben látványos visszaesése, zsinórban elszenvedett négy veresége. A téma aktualitását a Manchester United elleni, hazai pályán elszenvedett 2-1-es bukás adja, és az, hogy a magyar vá
Az országban elsőként a A Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Szívgyógyászati Klinikáján ültettek be ilyen pacemakert, amelyre eddig világszinten is csak nagyon kevés példa volt.
A 30. leggazdagabb magyar is feltűnik a közbeszerzésben. Mi történt? A napokban felkerült a központi közbeszerzési rendszerre az Alapjogokért Központ újabb kommunikációs szerződése, amelyből kiderül, hogy a döntően a Batthyány Lajos Alapítvány (azaz közvetve a Kabinetiroda, azaz az adófizetők) támogatásaiból gazdálkodó, NER-közeli think tank 300 mi
Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója a Közép- és Kelet-Európai Bankszövetség (Banking Association for Central and Eastern Europe - Bacee) alelnöke lett, kinevezését a szervezet 50. jubileumi konferenciáján jelentették be kedden Bécsben - tájékoztatta a Gránit Bank az MTI-t.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a halloween és a mindenszentek időszakában fokozottan ellenőrzi a koszorú- és virágárusokat, a jelmezkölcsönzőket, valamint minden olyan vállalkozást, amely szezonális termékeket forgalmaz.
A Duna House ÉPP JÓKOR! márkakommunikációs platformhoz tartozó brandkampányának AI segítségével megálmodott outdoor kreatívjaival 2025. október 1. és 31. között, Budapesten és 20+ további városban lehet találkozni óriásplakátok, citylightok, digitális citylightok, peronreklámok és 4-6-os villamosmatricák formájában.Az országos integrált kampányt te
Kedd este folytatódik az UEFA Bajnokok Ligája 2025-2026-os szezonja, immár a harmadik fordulóval. A kora esti mérkőzésen a Barcelona az Olympiacost látja vendégül. Görgess lejjebb, és megtudod, hogy hol és mikor tudod élőben követni a mérkőzést.
Október 21-től a Mérleg újhold új fejezetet nyit: végre fellélegezhetünk. Három csillagjegy számára most valóban véget érnek a nehéz idők, és elindul egy könnyedebb, reménytelibb korszak.
Szeptember végén az Európai Bizottság hajnali rajtütést (ún. down raid-et) tartott a vakcinapiacon is aktív Sanofinál, melyet tagállami versenyhatósági képviselők is kísértek. A razzia beleillik abba a keményvonalas politikába, amelyet a közelmúltban az európai versenyhatóság folytat a gyógyszeripari piacon és amelynek a magyar GVH irányából is leh
Szijjártó Péter szerint azért is van értelme folytatni a magyar űrprogramot, mert az ország már rendelkezik egy kiképzett űrhajóssal Kapu Tiboron kívül is.
Senkinek sem okozott meglepetést a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amikor ma sem változtatott a kamatokon. Semmi jele annak, hogy a közeljövőben napirendre tűznék a kamatcsökkentést. Az inflációs célsáv elérését Varga Mihály, az MNB elnöke már csak 2027-e várja.
Tolvai Reni ismét bebizonyította, hogy a magyar popszíntér egyik legmerészebb előadója. Legújabb dala, a Túsz igazi érzelmi hullámvasút: a vágy, a kiszolgáltatottság és az ellenállhatatlan vonzalom egyszerre perzsel benne. Már az első sorok is mindent elárulnak: "Egyre jobban húz, ezért lettem túsz" - és valóban, a felvétel hallgatása után nehéz sz
Meg akartam lepni a gasztrós barátaimat egy különleges édességgel aztán úgy alakult, hogy ők leptek meg engem. Íme, a Kárpátka, ami kis híján a Himnuszban is megjelenik (teljesen érthető módon) trendi pisztáciásra és közel-keletiesre hangolva.
A magyarországi személyautó és kishaszongépjármű piacon ugyanis 2025-ben a regisztrált, majd a forgalomból 6 hónapon belül kivont autók aránya ugyanis elérte a 23%-ot, míg a Toyota márka esetében ez csupán 4%, míg az autógyártó prémium márkája, a Lexus esetében csupán 0,1%. A Lexus egyébiránt ugyancsak jól szerepelt hazánkban az év első 9 hónapjába
"A modern generáció hangja" szlogennel pozícionálja magát a Refresher.hu. A szlogen piaci pozíció is egyben: kifejezetten a Z és Y generáció kulturális igényeire, fogyasztási szokásaira építenek. Hering András főszerkesztővel beszélgettünk, aki azt mondja, a fiatal közönség ma nem csak tartalmat fogyaszt, hanem párbeszédet, közösséget és azonosulás
András hat év után inkább magától lemondott minden királyi címéről, minthogy megfosszák tőlük. A múlt héten előkerült email bizonyította, hogy korábban hazudott kapcsolatáról Epsteinnel. Most még vádlója, Virginia Giuffre memoárkötete miatt is aggódhat.
Az éjszakai alvás pihentető és regeneráló hatásának hiánya sokkal több energiát vonhat el tőled, mint ahogy azt elsőre gondolnád. Az egyik legkomolyabb alvászavarnak, az alvási apnoénak, a tünetei sokszor rejtve maradnak, mégis súlyos hatással lehetnek mindennapi életünkre. De mik is azok a jelek, amelyek arra utalhatnak, hogy titokban alvási apnoé