2025. október 21. kedd

okt. 21
0:24
Horányi Juli 40 évesen döntött a fogszabályzó mellett (Blikk)
Kisgyerekek egyik nagy mumusa, amikor fogszabályozót ír fel számukra az orvos. Ám míg kicsiként sokan tiltakoznak, felnőttként átgondolják, majd belevágnak ebbe a néha bizony kellemetlen kalandba. Így tett most Horányi Juli, aki egy másfél évig tartó kellemetlenséget vállalt azzal, hogy feltetetett egy fogszabályzót, mert úgy érezte, van még mint a
okt. 21
0:24
Gigantikus úszó szörnyet fogtak ki a Dunából, alig fért bele a kamera képébe, a videó felperzselte az internetet (Promotions)
Ismét horogra akadt a Duna legendás szörnye, rekord súlyban van, a látványtól mindenki ledöbbent.
okt. 21
0:24
Wossala Rozina megalapította az Aphrodite szektát – nem mindenki lelkesedik a női összefogásért? (rtl.hu)
Amint kiderült, hogy Király Linda átkozott lett, Wossala Rozina azonnal a tettek mezejére lépett, hogy megmentse barátját. "A csajok megmentik egymást" – fejtette ki tervét Lindának és Hargitai Beának, akik örömmel csatlakoztak a semmiből megalapított női csapathoz, Aphrodite Szektájához. A Pandora – A szelence átka játékosai közül azonban nem mind
okt. 21
0:24
Csúnya szóbeszéd: Sváby András miatt vált el Oroszlán Szonja (AC News)
Durva pletyka kering Oroszlán Szonja és Sváby András kapcsolatáról: állítólag ez is válóok lett a színésznő házasságában.
okt. 21
0:28
Magyar Péter Varga Judit esetleges visszatéréséről: "Nem tudjuk, mi a történet vége, nem mi irányítjuk" (Blikk)
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Rónai Egon vendége volt az ATV új, Mérleg című műsorában. A politikust többek között az egykori neje, Varga Judit volt igazságügyi miniszter lehetséges visszatéréséről kérdezték. Úgy fogalmazott, szerinte egyikük sem tudja erre a választ, mert nem ők irányítják a történetet.
okt. 21
0:28
800 éves titkos könyvet találtak a Vatikánban a magyarok eredetéről, ez totálisan felforgatta a tudományos világot is (Promotions)
A magyarok csak több száz évvel később fedezték fel.
okt. 21
0:28
"Teljesen szét***ta az egészet" – Hujber Feri lelkesedése nem tetszett a Pandora játékosainak (rtl.hu)
A Pandora – A szelence átka első játéka "Sziszifusz büntetése" volt. Ebben a feladatban a csapatoknak egy óriási kőgolyót kellett elgurítaniuk egy általuk épített pályán a célig. Hujber Feri óriási hévvel vetette bele magát a tervezésbe, ami nem mindenkinek tetszett. Miközben a színész azt érezte, hogy nem dolgoznak össze, Wossala Rozina és Hargita
okt. 21
0:30
"Nem a csillagjegyed nyer olimpiát, hanem a kitartásod" – 10+1 jótanács Kós Huberttől a jövő generációinak (Life)
Kós Hubert nemcsak gyorsabban úszik, mint ahogy a legtöbb ember gondolkozni tud – , hanem képes megállni egy pillanatra, és végiggondolni, miért jutott el oda, ahol most tart. Olimpiai, világ- és Európa-bajnokként könnyű lenne piedesztálra állni, de ő inkább egy borongós kedd reggeli edzés után sportosan elegáns szettben fogadja stábunkat és elmesé
okt. 21
0:32
Helyrehozható még a kapcsolatuk? Rita szerint Sanya próbálja lenyomni őt (Blikk)
A Házasság első látásra két szereplője, Rita és Sanya leült a pszichológusok elé, hogy megbeszéljék a viharos kapcsolatuk problémáit. A feleség őszintén beszélt arról, mi bántja őt legjobban a 60 éves egykori chippendale viselkedésében. Helyrehozható még a megromlott kapcsolatuk?
okt. 21
0:32
Feljelentették a TV2-t, nem folytatódhat tovább a műsor ebben a formában (Promotions)
Brutális gyomrost kapott a TV2, most nagyon kihúzták a gyufát.
okt. 21
0:32
"Kabát az utolsó lett volna" – Gáspár Laci nem örült barátja segítségének (rtl.hu)
Az első játék nem ért véget azzal, hogy Köllő Babett, Vanya Tímea, Gáspár Laci és Kozma Dominik négyese juttatta el a célba a golyójukat. Ezután a csapat tagjainak egyéniben kellett tovább harcolniuk a végső győzelemért. Mindannyiuknak egy kirakóst kellett megfejtenie, amihez egy idő után segítséget is kaptak. Laci mellé Kabát Peti jelentkezett, am
okt. 21
0:34
Napi horoszkóp 2025. október 21.: a Bak tiszta lappal indul, a Szűz pénzügyeire koncentrál (Life)
A mai Újhold a Mérleg jegyében van, mely lehetőséget kínál a csillagjegyeknek tiszta lapot húzni. A napi horoszkóp feltárja, milyen lehetőségeket és feladatokat tartogat számunkra a kozmosz.
okt. 21
0:36
Szarvas József lehet az egri színház igazgatója (Blikk)
Az egri Gárdonyi Géza Színház leendő igazgatójáról az októberi közgyűlés dönt majd, miután a posztra kiírt pályázati eljárás szakmai szakasza lezárult. A négy pályázó közül a jogszabályok alapján felállított szakmai bizottság Szarvas József programját támogatta elsöprő többséggel – számolt be a Heol.hu.
okt. 21
0:36
Elképesztő, hogy mit írnak külföldön Putyin budapesti látogatásáról (Promotions)
A világsajtó figyelmének középpontjában a közelgő budapesti békecsúcs áll.
okt. 21
0:36
"Már azt sem tudom, kiben bízhatok" – máris meginognak a szövetségek a Pandorában (rtl.hu)
A Pandora – a szelence átka következő részében elszabadulnak az indulatok. A játékosok között egyre nagyobb a feszültség, a szövetségek meginognak, és már senki sem tudja, kiben bízhat. Ki hátrál ki, és ki lép előre? Kiderül holnap a Fókusz után, az RTL-en és az RTL+ Prémiumon.
okt. 21
0:40
A világ teljes sokkban van attól, amit Magyarországon látott egy turista, a kép világszenzáció lett rövid időn belül (Promotions)
Döbbenetes fotó járja be a világot egy magyar városról, a külföldiek értetlenül állnak a jelenség előtt, ami minden este megismétlődik.
okt. 21
0:40
Vásáry Andrénak vajon sikerült megvezetni Bánki Gergelyt a Pandora első párbaján? (rtl.hu)
Az első nap végére Vásáry André szobra a szelencében maradt, Király Linda helyére viszont Bánki Gergely került. Így a két férfinak kellett átkozottként az Alvilágba vonulni, hogy összecsapjanak egy párbajon. A Pandora – A szelence átka játékosainak történeteket kellett mesélniük, amiről ellenfelüknek ki kellett találnia, hogy igaz vagy hamis. Elősz
okt. 21
0:44
30 évvel ezelőtti kép került elő Till Attiláról, felismerhetetlen a sztár (Promotions)
Valóban Till Attila szerepel a sokkoló fényképen?
okt. 21
0:44
A Pandora Kibeszélő – "Önbizalom van, de más nincs!" – Kabát Peti reagált Vadon Jani kijelentésére (rtl.hu)
Az első Pandora Kibeszélőben Vadon Jani és Kabát Peti nem fogták vissza magukat: repkedtek a szövetségek, és az sem volt titok, ki kiben nem bízik. A kibeszélő vendégei a Fort Manoelben zajló eseményekről, a Palazzo hangulatáról és a szelence körüli káoszról mindent elárultak a műsorvezetőnek Hevér Gábornak, a műsor kulisszatitkairól pedig Kónya Ge
okt. 21
0:48
Mi a legnagyobb különbség Az Árulók és a Pandora között? – a játékosok válaszolnak (rtl.hu)
Hevér Gábor, Vásáry André, Vadon Jani és Kozma Dominik mesélt arról, mi a legnagyobb különbség Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban és a Pandora - A szelence átka között. A játékosok megtapasztalták mindkét reality világát, most megosztották velünk, hogy milyen élményekkel gazdagodtak a műsorok után.
okt. 21
0:52
Molnár Áron megtartotta az övét, Kulcsár Edina legyőzte ellenfelét – ez történt a Sztárboxban (rtl.hu)
Kulcsár Edina diadala után Molnár Áron is veretlen maradt. Volt meglepetés, könnyek és celebbehívó is – még Michael Jackson is feltűnt. A szupersztárok között nem csak a ringben zajlott a küzdelem: BSW Matyi egy betegségből próbált felállni, Dudás Miki 120 kilós súllyal fárasztotta ellenfelét. A végén egy váratlan fordulat: Frohner Fecó behívóval t
okt. 21
0:56
Magdi anyus és a papírgalacsin ikonikus jelenete is megért egy kérdést a Tizenkét okos emberben (rtl.hu)
A Tizenkét okos ember hétfő esti adásában egy olyan kérdés is helyet kapott, amire minden Barátok közt-rajongó tudja a választ. Magdi anyus halála ikonikus jelenete lett a sorozatnak, ami később még reklámként is megjelent a képernyőkön. Ákosnak azonban fogalma sem volt a válaszról, amit Majka érzékelt is, és még jobban félrevezette a játékosát, ez
okt. 21
1:00
Óriási volt az öröm a Tizenkét okos ember stúdiójában (rtl.hu)
A Tizenkét okos ember utolsó hete minden eddiginél több izgalmat tartogatott: Majka egyik játékosa szinte végigmosolyogta az egész adást, az élvezetes játékának pedig meg is lett az eredménye: fülig ért a szája, amikor kiderült, hogy hárommillió forinttal lett gazdagabb. Majka  minden nyereménynek úgy örül, mintha a sajátja lenne, pedig ismét őt ra
okt. 21
1:12
Tenki Dalma férje terápiával készül az apaszerepre (Blikk)
Tenki Dalma és Georgita Máté Dezső számára az idei ősz nem csak szakmai mérföldköveket hozott, de életük legnagyobb változását is: az első közös gyermekük érkezését várják. Dalma új filmje, az Egykutya néhány hete debütált a mozikban, Dezső pedig a Moonlight Pictures című ősbemutatóval lépett színpadra. A pár a várandósság kapcsán elárulta, hogy a
okt. 21
3:24
"Minden hullócsillagnál azt kívántam, hadd legyen gyermekem" - Nikoletta fél vesével szülte meg Olíviát (BorsOnline)
Nikoletta beteg vesével, lupusszal és miómával küzdve szülte meg kislányát, így élete álma vált valóra! Olívia Róza igazi csodababa, most 3 éves.
okt. 21
4:00
A Kínai Nagy Fal alatt brutális dolog fekszik, felnyitották a tudósok, meg (Promotions)
A Kínai Nagy Fal mélyén évszázadok óta rejtőző titokra bukkantak a kutatók – a felfedezés mindenkit megdöbbentett.
okt. 21
4:30
Napi horoszkóp - október 21: az Újhold a Mérlegben megy végbe, azután átlép a Skorpióba, olyan erőt találhatunk magunkban, aminek eddig a létezéséről sem… (Promotions)
A Mars és a Merkúr együttállása miatt az eddig rejtett dolgok felszínre törhetnek.
okt. 21
4:30
Zelenszkij megbuggyant: felmosta a padlót Orbán Viktorral (CsakHír)
Miután Zelenszkij felmosta a padlót Orbán Viktorral, az lenne a csoda, hogy a magyar kormányfő egyáltalán beengedi őt a budapesti békecsúcsra. Zelenszkij az amerikai sajtótájékoztatóján felmosta a padlót Orbán Viktorral. Szerinte a magyar kormányfő egyike azoknak, akik „felelősek azért, hogy egyes amerikai körök szerint Oroszország nyeri ezt a hábo
okt. 21
4:36
Szerepelt a TV2 műsorában, ezután kitagadta a családja, hatalmas bajban a sztár (Promotions)
Mélységesen szomorú ami történt, végleg tönkremehet a családi béke a TV2 sztárjánál?
okt. 21
4:48
„Felrobbant a MOL finomító Százhalombattán, 30 méteres lángokkal ég” (CsakHír)
Óriási robbanás történt a MOL százhalombattai finomítójában, 30 méter magas lángokkal ég, kilométerekre ellátszott a hatalmas tűz. „30 méter magas lángok borítják a MOL finomítóját Százhalombattán” – írta hajnalban egy kommentelő az Érden láttam hallottam (cenzúra mentes) Facebook oldalán. A hírt közleményében megerősítette a MOL. A tűz oltásához h
okt. 21
4:54
Kihúzta a gyufát Szujó Zoltán, feljelentették rágalmazásért (CsakHír)
Elfogyott a levegő Szujó Zoltán a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke körül, akit elődje rágalmazásért feljelentett. Mostanában nem jó Szujó Zoltánnak, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnökének lenni. A szakemberek, az autóversenyzők és a szurkolók is utálják őt, a távozását követelik. Vályi István szakújságíró például azt állította, hog
okt. 21
5:00
Ez a rendkívüli hatása a 2026-os választásokra a Trump-Putyin budapesti csúcstalálkozónak, szakértő mondta ki (Promotions)
Érdekes szempontokra világított rá.
okt. 21
5:12
Gyönyörű nő várta otthon az Ázsia Expressz-győztes Bódi Megyert: "Nem tudtunk róluk semmit, hogy hol alszanak, mit csinálnak" (Blikk)
Bódi Hunor és Bódi Megyer nyerte a TV2 Ázsia Expressz című műsorának 6. évadát. A fiúk pontosan tudják, hogy az erejükön, kitartásukon és leleményességükön túl a támogató családi háttér is kellett a diadalhoz. Miközben ők hetekig küzdöttek, Megyer felesége, Dóri otthon tartotta kézben a családi ügyeket.
okt. 21
5:24
Nem kicsit fog fájni, de megszűnik a Messenger, vége a csevegésnek (CsakHír)
Megszűnik a Messenger asztali alkalmazása Windowsról és macOS-ről – ezt a Meta jelentette be, csak a webes verzió használata marad. Megszűnik a Messenger asztali alkalmazása Windowsról és macOS-ről, így a felhasználók a webes verzió használatára kényszerülnek. A Meta bejelentése szerint ezzel az asztali app kényelme és gyors értesítései tűnnek el,
okt. 21
5:30
Csak 5 vármegye ússza meg szárazon, kettős front tarolja le Magyarországot - Időjárás-előrejelzés (Promotions)
Keleten még a fagy az úr, máshol már eleredt az eső.
okt. 21
5:54
Álmában érte utol a halál a 11 éves fiút, bokáján volt az árulkodó nyom (BorsOnline)
A bíróság ledöbbent az apa elhanyagoló magatartásán.
okt. 21
5:54
Félholtra verte kisbabáját a nő, elvették az anyasághoz való jogát (CsakHír)
Elvette a bíróság az anyasághoz való jogát attól a nőtől, aki  brutális módon félholtra verte a kéthetes kisbabáját. Elvette a Szombathelyi Törvényszék a szülői felügyeleti jogot attól az anyától, aki 2 hetes kisbabáját félholtra verte, ezzel maradandó fogyatékosságot okozott neki. A bíróság életveszélyt okozó testi sértés miatt 5 év börtönbüntetés
okt. 21
6:00
Teli torokból üvöltött Szikora Róbert Tóth Gabival, brutális botrány vált tévétörténeti pillanattá (Promotions)
Szikora Róbert teljesen kikelt magából, Tóth Gabi a kamerák előtt húzta fel vállalhatatlanul.
okt. 21
6:00
Ma reggel az autósok egyik fele bosszankodott (AC News)
Mától ismét más árakkal lehet találkozni a benzinkutakon: az üzemanyagok árváltozása hónapok óta mindennapos.
okt. 21
6:24
Tombol az ősz: itt a szél, a fagy és az eső (AC News)
Sötét felhők gyülekeznek az ország felett – és ez még csak a kezdet. Az október 21-i, keddi időjárás alaposan felforgathat mindent.
okt. 21
6:30
A szép, a csúf és a szemüveges: hogyan vált a szemüveg a divat eszközévé? (Glamour)
Neveletlen hercegnő, ki ez a lány? (Ugly Betty) vagy a Bazi nagy görög lagzi ezredfordulós alkotásaiban a főszereplők a rút kiskacsa szerepüket szemüveges mivoltuknak köszönhették (emberfeletti próbálkozás kell Anne Hathaway "elcsúfításához"). Mára azonban Bella Hadid, Billie Eilish vagy Zoe Saldaña is szívesen viseli, mint kiegészítőt, akár a vörö
okt. 21
6:30
Sztárban Sztár All Stars: Nótár Mary szívszorító vallomást tett (BorsOnline)
Hétről-hétre elkápráztatja produkcióival az ország legnagyobb házibulijának zsűrijét és nézőit a mulatós énekesnő. A Sztárban Sztár All Stars versenyzője legutóbb Mary Zsuzsi bőrébe bújt, ami saját bevallása szerint érzelmileg az egyik legnehezebb feladat volt eddig számára.
okt. 21
6:30
Sallai Nóra megtörte a csendet: "Minden napom nagyon nehéz" (Life)
Egy évvel a tragikus autóbaleset után megszólalt Sallai Nóra. A színésznő elmondta, hogy érzi magát, és mire emlékszik élete legszörnyűbb napjából.
okt. 21
6:36
Sokkoló kinézetű magyar vonattemetőt találtak, gépszörnyek hadserege teremt sokkoló látványt a kamera előtt (Promotions)
Brutális, ahogy a rozsdás gépszörnyek sorakoznak a csendben egy elhagyatott magyar helyszínen, ez a hely a múlt sötét árnyait őrzi.
okt. 21
6:48
"Nyomasztom a lakosságot" – Sebestyén Balázs segítségre szorul (rtl.hu)
Zárkák, rozsdás mosdók, narancssárga rabruhák – nem filmforgatás, hanem az RTL új realityjének, a Most Wanted-nek az indulása. A hírességek menekülnek, a feladat: elkapni őket. Sebestyén Balázs és csapata készen áll, de a nézők nélkül nem boldogulnak.
okt. 21
7:00
3 dolog a hálószobádban, amiről álmodban sem gondolnád, mennyire mocskos a szakértők szerint (Glamour)
A hálószobát ideális esetben hetente egyszer kitakarítjuk. Vannak azonban olyan részei a helyiségnek, amelyek az esetek nagy részében kimaradnak: vagy megfeledkezünk róluk vagy pedig egyszerűen úgy gondoljuk, felesleges azokat túl gyakran tisztítani.
okt. 21
7:00
Iq-teszt igazi fekete öveseknek: képes vagy megtalálni a 3 különbséget 10 mp alatt? (Life)
Ez az Iq-teszt elsőre borzasztóan egyszerűnek tűnhet, hiszen csak 3 apró különbséget kell megtalálnod a 2 kép között, de vigyázz: csak a legszemfülesebbeknek sikerül 10 mp alatt megoldani!
okt. 21
7:00
Élő adásban nyitottak ki egy egyiptomi múmia koporsót, még az arca is rajta volt, sokkoltak az emberek, nem az volt benne, amire számítottak (Promotions)
Milliók lélegzet-visszafojtva figyelték, ahogy a tudósok felemelik az ősi egyiptomi koporsó fedelét – amit alatta találtak, arra senki sem volt felkészülve.
okt. 21
7:12
Melyik állatot veszed észre először? Tudd meg, mit árul el a félelmeidről (Life)
Te melyik állatot veszed észre először?
okt. 21
7:18
Kvíz: a magyarok 99 százaléka az 5. kérdésig nem jut el hibátlanul, te lehetsz az egyetlen (Promotions)
Készülj fel egy vérpezsdítő nyelvi csatára! A bravúros kvíz a legrafináltabb szólásokkal és közmondásokkal még a profikat is térdre kényszeríti.

Keresés