Mindössze 39 nap után menesztette a vezetőedzőjét, Ange Postecoglout a Nottingham Forest. Az angol klub lesz a Ferencváros utolsó ellenfele az Európa-liga ligaszakaszában, így különösen érdekes, kire esett a vörösök választása. Nos, a kiválasztott Sean Dyche, akit Anglia-szerte csak Ginger Mourinhónak becéznek.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök hamarosan Budapesten találkozik, hogy az ukrajnai háború lezárásának lehetőségéről tárgyaljanak. Az esemény azonban komoly logisztikai feladat elé állítja Oroszországot, hiszen az EU szabályainak szerint orosz gép nem léphet be Európa legtöbb országának légterébe. Merre megy majd Putyin gépe?
Megvan a véleménye a Fideszről, de a koncertjein nem adna teret a "mocskos fideszezésnek" Kispál András, aki szerint a világ attól lesz jobb hely, ha mindenki megpróbálja azt csinálni, amihez ért. A Kispál és a Borz gitárosa például szeretné a lehető legjobban eljátszani a dalaikat, amivel többet tesz, mintha "hülyeségeket kezdene beszélni" a mikro
A Pandora – a szelence átka következő részében elszabadulnak az indulatok. A játékosok között egyre nagyobb a feszültség, a szövetségek meginognak, és már senki sem tudja, kiben bízhat. Ki hátrál ki, és ki lép előre? Kiderül holnap a Fókusz után, az RTL-en és az RTL+ Prémiumon.
AZ NB II 10. fordulójának zárómérkőzésén a Békéscsaba 1–1-es döntetlent játszott a Kecskeméttel, Viczián góljára Banó-Szabó válaszolt még az első félidőben.
Alice Weidelt Schmidt Mária XXI. Század Intézete látta vendégül a Várkert Bazárban, ahol az AfD vezetője sokat dicsérte Orbán kormányát, de beszéde nagy részében kerülte a szélsőséges fordulatokat, helyenként egyenesen liberálisként beszélt.
Orbán Viktor rákapott Kendrick Lamarra és az atlantai trapre Azahriah helyett? A miniszterelnök elvileg utálja a rapzenét, de a TikTokján szinte csak ilyen számok pörögnek.
Ha elmúltál 30, és nem érted, miről beszél a Z generáció (az 1995–2010 között születettek), ne ostorozd magad. Ők rengeteg olyan szót és fordulatot használnak, amelyek egy másik korosztálynak teljesen ismeretlenek lehetnek. Itt az idő bebizonyítani, hogy nem is vagy akkora boomer, mint amilyennek beállítanak a fiatalok! A Kvízkuckón naponta frissül
Ez az agytornáztató kvíz tökéletes lehetőség egy kis szellemi felfrissülésre. A nyolc kérdés között akad könnyebb és nehezebb is, de mindegyik megmozgatja az agytekervényeidet. Töltsd ki és beindul az agyműködésed! A Kvízgurun minden nap egy kis agytorna vár, ami nemcsak szórakoztat, hanem segít, hogy megőrizd a szellemi frissességedet is.
Szófiában közölték: ha a Kreml kéri, akkor a bolgár hatóságok engedélyeznék Vlagyimir Putyin orosz elnök repülőgépének, hogy a tervezett budapesti csúcstalálkozóra átrepüljön az ország légterén légterén.
A nemzet a XXI. században is alapja az állampolitikának, és feltétele a demokráciának – jelentette ki Alice Weidel a Németország és Európa címmel tartott előadásában a Várkert Bazárban.
Az első nap végére Vásáry André szobra a szelencében maradt, Király Linda helyére viszont Bánki Gergely került. Így a két férfinak kellett átkozottként az Alvilágba vonulni, hogy összecsapjanak egy párbajon. A Pandora – A szelence átka játékosainak történeteket kellett mesélniük, amiről ellenfelüknek ki kellett találnia, hogy igaz vagy hamis. Elősz
Rendőrségi hajsza után az Indiana Pacers játékosát, Kameron Jonest letartóztatták az indianapolisi hatóságok. Jones a 2025-ös NBA Draft 38. helyén választotta ki a Pacers.
Közel a vége – üzeni Azahriah a semmiből ledobott új lemezeivel, amik leginkább kusza, tudathasadásos naplókra hasonlítanak. Itt már nincs tét, és mindent szabad, kérdés azonban, hogy ez mire elég.
Jöhet a napi agytorna? A Napi matek feladványt állítólag csak 100 emberből 25 oldja meg elsőre hibátlanul. Ne kapkodj: olvass figyelmesen, keresd a rejtett összefüggéseket, és ellenőrizd a megérzésed egy gyors számolással. Mehet a próba — te benne vagy a top 25%-ban? Ha tetszett ez a kihívás, nálunk rengeteg hasonló kvíz vár rád! Játékosan fejleszt
A vegyes műveltségi kvíz ezúttal is igazi kihívás, tele elgondolkodtató és érdekes kérdésekkel. A 6 helyes válasz már remek teljesítmény, amit csak a legfelkészültebb játékosok érnek el. A Kvízgurun minden nap új témák és kérdések várnak, hogy megmozgasd az agyad és kicsit próbára tedd magad. Ez a legjobb módja annak, hogy fejlődj, miközben szórako
A 16 halálos áldozatot követelő balesetet egy nem megfelelő minőségű kábel szakadása okozta, és a sikló vészfékrendszere, amit előzetesen soha nem teszteltek, nem működött megfelelően.
Arató Gergely Orbánt, Kálmán Olga Semjén Zsoltot kérdezte a parlamentben, továbbra is összekeverve a Szőlő utca ügyét és a Zsolti bácsizást. Orbán egy másik kérdésre bejelentette, hogy a gyerekvédelemben 10-20 százalék közötti béremelés várható, az étkeztetést napi 1500 forintról 4000-re emelik.
Az első Pandora Kibeszélőben Vadon Jani és Kabát Peti nem fogták vissza magukat: repkedtek a szövetségek, és az sem volt titok, ki kiben nem bízik. A kibeszélő vendégei a Fort Manoelben zajló eseményekről, a Palazzo hangulatáról és a szelence körüli káoszról mindent elárultak a műsorvezetőnek Hevér Gábornak, a műsor kulisszatitkairól pedig Kónya Ge
A Cremonese labdarúgói 1–1-es döntetlent játszottak hazai pályán az Udinese ellen az olasz Serie A 7. fordulójában, ezzel öt mérkőzésre nyújtva nyeretlenségi sorozatukat.
Semmis Iránnak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel (NAÜ) szeptemberben megkötött megállapodása - közölte az Iszlám Köztársaság Legfelsőbb Nemzetbiztonsági Tanácsának vezetője az állami média jelentése szerint.
A kormányfő azt mondta, meg kell vizsgálni, hogy az állam hol és meddig avatkozhat be a gyereknevelés kérdésébe, és ez körültekintést igényel, mert szülőket illető jogokat fognak korlátozni.
Hevér Gábor, Vásáry André, Vadon Jani és Kozma Dominik mesélt arról, mi a legnagyobb különbség Az Árulók - Gyilkosság a kastélyban és a Pandora - A szelence átka között. A játékosok megtapasztalták mindkét reality világát, most megosztották velünk, hogy milyen élményekkel gazdagodtak a műsorok után.