Október elején került a mozikba az Oscar-díjas Deák Kristóf rendezésében a PopUp Produkció társulatával készült Egykutya. A film mindenkit érintő, időtálló témákat dolgoz fel szórakoztató formában. A rendezővel beszélgettünk.
A herevisszér-tágulat műtéti kezelése hatékony megoldás lehet a férfi meddőség javítására, de hormonterápia, vitaminpótlás és életmódváltás is hozzájárulhat a javuláshoz.
Idén 50 éves a Girard-Perregaux integrált szíjas, luxus sportórája, ami megelőzte a Patek Philippe Nautilus-t – mégis hosszútávon az Audemars Piguet Royal Oak – Patek Nautilus és GP Laureto hármasból
2018 óta az ügyészségek az eltereltekre háríthatják a bűnügyi költségeket, ami akár több százezer forint is lehet, de milliós összegekre is volt példa. A TASZ által kikért adatokból az látszik, hogy néhány éve még alig éltek ezzel a lehetőséggel, mostanra viszont ez lett a jellemző.
Feltehetően Hszi Csin-ping kínai elnök nyomására Makaóban meg is nyílt az első "üdülőkórház", ahol a szerencsejáték mellett luxuskezelések is elérhetők a vendégeknek.
Az unió hamarosan új klímacélokról tárgyal, és hiába a gazdasági nehézségek, ebben van logika: a blokk nem teheti meg, hogy visszavesz, mert az dominóhatást indíthat el. Orbán Viktor várhatóan kemény hangot üt majd meg zöldcélok felpuhításáért. Kruppa Márton írása.
Indul az RTL új műsora, a Celeb Fegyház: Sebestyén Balázs és két segítője 24 menekülő hírességre vadászik. A Rádió1 műsorvezetője, Sebestyén Balázs országos körözést rendelt el 24 ismert celeb ellen, akik éveken át próbára tették a közönség türelmét a közízlés elleni "bűncselekményekkel". A kampány műsorvezetője Sebestyén Balázs, aki a videóban han
Egy svéd tengerész társkereső hirdetést adott fel a spanyol partoknál, egy szicíliai lány válaszolt neki. Ezután több mint negyven évig voltak házasok.
Ma, október 15-én enyhe eső eshet, ezért érdemes esernyőt vinned magaddal. A hőmérséklet 12 és 16 fok között mozog, ami remek idő a sétához vagy egy kis városi barangoláshoz. A felhőzet nagy részben beborul, de a nap időnként kisüt, főként délelőtt.
Az MI-modellek veszélyeire figyelmeztet a Google volt vezérigazgatója. Eric Schmidt arra is felhívta a figyelmet, hogyan válhatnak ezek a veszélyek, sérülékenységek a hackerek célpontjává.
Az intelligens fogyasztásmérő (digitális villanyóra) valós időben rögzíti a fogyasztást, és pontosabb számlázást biztosít – de vajon tényleg spórolni is lehet vele?
Egy amerikai kormányzati alkalmazott elveszítette biztonsági engedélyét, miután több mint 187 000 pornográf képet, köztük mesterséges intelligencia által generált „robotpornót” tárolt az Energiaügyi Minisztérium (DOE) számítógépes hálózatán.
Az orosz gazdaság a háború árnyékában gyakorlatilag hadigazdasági pályára állt: a GDP növekedésének nagy része a katonai szektorból származik, a költségvetés militarizált, a magánszektor pedig fokozatosan kiszorul a piacról. Szabó Dániel, a Portfolio makrogazdasági elemzője szerint a tartós katonai fókusz hosszú távon rontja a termelékenységet, fék
Egy friss kutatás szerint a munkavállalók többsége ma már pozitívan látja a robotok megjelenését. Az automatizálás nem félelmet, hanem lehetőséget jelent a kontinens vállalatainak, és az automatizálás Európa-szerte a növekedés
Évszázadok óta esszük, 2017 óta fent van a Hungarikumok listáján. Ha megkérdezünk egy magyar embert, hogy szerinte mik a magyar konyha specialitásai, az alábbi ételek jó eséllyel el fognak hangozni
Még mindig keresed azt a bizonyos kényelmes lábbelit? Akkor könnyen lehet, hogy a legstílusosabb sztárok kedvenc sportcipői között rátalálsz majd új kedvencedre.
Az izommerevség nem csak a sportolókat érinti, az időjárás-változás, a stressz, a túlerőltetés vagy a mozgáshiány is hozzájárulhat a kialakulásához. A jó hír viszont, hogy a legtöbb esetben természetes módszerekkel is sokat tehetsz az enyhítéséért: például rendszeres nyújtással növényi alapú, gyulladáscsökkentő ételekkel. Ismerős az érzés, amikor a
Ez a rövid, pörgős villámteszt remekül megmozgatja az agytekervényeidet, miközben pillanatok alatt kiderül, mennyire vagy éles ma. A kérdések nem nehezek, mégis sokakat megtréfálnak, mert apró részleteken múlik a helyes válasz. Ha sikerül hibátlanul végigcsinálnod, az már önmagában is figyelemre méltó eredmény.
„Újabb eredményes évet zárt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és az Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) Budapesti Versenyügyi Regionális Oktatási Központja (ROK), amely az elmúlt két évtizedben a versenypolitikai tudásmegosztás központjává vált a kelet-európai és nyugat-ázsiai régiók számára” – emelte ki Rigó Csaba Balázs, az Oe
Minden évben szerepel szólás-mondásos feladat a középfokú magyar központi felvételi vizsgán, ami egyszerre méri a felvételiző diákok nyelvi és gondolkodási kompetenciát. A közmondások gyakorlásához, a közmondásos típusfeladatok hatékony felkészüléséhez mutatunk egy szuper kártyajátékot, amivel játszi könnyedséggel készülhettek a felvételire!
Egy szenvedélyes, elbűvölő személyiségű, jó beszédű nő, aki megtanult hallgatni, hogy benne valóban Isten szólhasson. Horváth Zoltánnal, az Avilai Nagy Szent Teréz Plébániatemplom plébánosával jártuk végig a spanyol misztikus életének legfontosabb állomásait.
Egészen pontosan arra nem, hogy mennyi vélemény, tapasztalat és érzelem tör majd felszínre a kérdés kapcsán nem csak szülőktől, hanem gyakorló óvodapedagógusoktól is.
Egy koreai énekes, PSY bőrébe bújt múlt vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars színpadán Mészáros Árpád Zsolt, aki fergeteges energiával varázsolta el a közönséget. A Gangnam Style előadója egykor világméretű őrületet indított el, milliókat táncoltatva meg, és persze, őrült rajongókból sem volt hiány. A jelenség ismerős lehet a hazai sztároknak i
Akár komoly, egészségünket fenyegető probléma is húzódhat a rossz alvás vagy épp a horkolás hátterében. Egy alvásvizsgálattal azonban nemcsak az okokra deríthetünk fényt, de újra egyenesbe hozhatjuk éjszakai pihenésünk.
Elkészült a világ leginnovatívabb vállalatainak rangsora. Az Alphabet leányvállalata, a Waymo győzött, ezt a céget tekintik 2025 leginnovatívabb vállalatának. A globális lista olyan cégekből áll, amelyek a kreativitás, a technológia és a társadalmi hatás révén képesek újraértelmezni iparágaik fejlődését.
Minden ember hordoz magában egy állati ösztönt, egy szimbolikus erőt, ami a természettel és az ösztönvilágunkkal köt össze. A totemállat tulajdonképpen egy metafora, ami megmutatja, hogyan működsz, és milyen tulajdonságaid erőteljesek. Vajon születési hónapod szerint melyik a te totemállatod?
Nem érkezett új lakossági állampapír a piacra, a korábbiak kamatát és lejáratát azonban októbertől annyira átvariálta az állam, hogy átalakultak a lakosság befektetési szokásai. A kamatcsökkenés miatt teljesen kiesett a Bónusz a kedvencek közül, a megemelt kamatozású papírokba viszont ömlött a pénz.
A madártejet nem nehéz összedobni, ráadásul mindenki imádja, ahhoz viszont, hogy igazán ellenállhatatlan legyen a finomság, érdemes észbe vésni egy fontos szabályt.
Az utóbbi években sok kritika érte a Toyotát amiatt, hogy nem váltott elég gyorsan elektromos hajtásra, szemben olyan riválisaival, mint a Tesla vagy a Hyundai. Most azonban úgy tűnik, a világ legnagyobb autógyártója fordítani készül a történeten.