Október első hétvégéje óta Puskás-Dallos Péter az Erkel Színház Elisabeth című előadásban Ferenc Józsefként látható. Ez a feladat Petinek egy igazi megérkezés: nemcsak új csapatba és egy születő színházba, hanem egy új szerepkörbe is.
Számos kellemetlen tünettel is meg kell birkóznia annak, akinek a szakember ezt a fogyási módszert javasolja. Arra is figyelmeztet, hogy nem elég a gyógyszer, más is kell a súlycsökkenéshez.
John Mayer most nem egy új slágerrel, hanem a magánéletével került reflektorfénybe. A 47 éves zenészt az elmúlt napokban kétszer is együtt látták az influenszer és humorista Kat Sticklerrel, akivel állítólag mostanában kezdett el találkozgatni.
Ott volt a helyünk a nemzetközi békecsúcson – mondta Orbán Viktor a Mandinernek. A miniszterelnök szerint Magyarország része annak a nemzetközi, békepárti hálózatnak, amelyet Donald Trump vezet, ezért kapott meghívót a gázai, palesztin-izraeli-háború lezárását célzó egyiptomi békecsúcsra.
Az európai bölény fajmentő programja mára sok országot érintően kiterjedt. Célja egyfelől a faj megmentése és szaporítása, másfelől a tájba való integrálása, ezáltal a táj szerkezetének ősibbé, természetesebbé formálása.
Rövid lábak, nagy egók és bolyhos hátsók lepték el Budapestet: több mint száz corgi gyűlt össze az első Nagy Corgi Találkozón. A kutyák és gazdik vidám versenyeken mérhették össze ügyességüket, miközben Henry Kettner is pontozott a szépségversenyen. A szervezők szerint a corgik igazi kis karakterek – bohókásak, okosak, és mindenkit levesznek a lábu
Azt mondják, negyven évvel ezelőtt jóval kevesebb figyelemelterelő tényező volt. Mint kiderült, az utóbbi időben megnőtt a fikció és a fantasy könyvek iránti érdeklődés. Nyáry Krisztián szerint az olvasók így szeretnék elkerülni, hogy a világban zajló konfliktusokról értesüljenek.
A Fidesz–Kdnp politikai elitjét érintő botrányok kirobbantása szinte mindig ugyanazon forgatókönyv szerint történik, azon pedig már meg sem lepődünk, hogy ezekben mindig ugyanazon újságíróknak van jól körülhatárolható szerepe, akik valamilyen különös véletlennek köszönhetően éppen ahhoz a "független-objektív" médiához tartoznak, mint a "Soros-blogk
Jelentős összegeket hoztak 2025 első háromnegyed évében az NFI-támogatás által megvalósult filmek: több mint 2 milliárd forintot. Élen jár a Hogyan tudnék élni nélküled nézettsége.
Az Energiaügyi Minisztérium szerint a rezsicsökkentés és a biztonságos ellátás garantálja, hogy senki ne maradjon fűtés nélkül, miközben az uniós árak rekordmagasságban vannak.
A Hatvani Járásbíróság kimondta: az óvoda felelős a balesetért, amelyet gondatlan veszélyeztetésként kezelnek. A kislány családja most 70 millió forintos sérelemdíjat követel az intézménytől. A bíróság hamarosan arról dönthet, hogy az óvoda fenntartójának kell-e fizetnie, és pontosan mekkora kártérítés jár a gyászoló szülőknek.
A piac mozgását nem tudod befolyásolni – de azt igen, hogy meddig hagyod elmenni a veszteségedet. A sikeres kereskedők nem a szerencsében bíznak, hanem a pontosan meghatározott szabályaikban. Ez az online előadás azoknak szól, akik nemcsak nyerni, hanem hosszú távon a pályán maradni is akarnak.
Korábban táncos múltjáról ismerhette meg az ország, de napjainkban már a lelki béke és önfejlesztés útját járja. Pirner Alma egy extrém önismereti elvonuláson vett részt, ahol torkához szorítottak egy nyílvesszőt is.
A kriptovilág egyik leghosszabb ideje húzódó jogi ügye végre lezárult: a Tether, a legnagyobb stabilcoin-kibocsátó vállalat 299,5 millió dollárt fizetett, hogy rendezze a Celsius Network elleni pert. A Celsius azt állította, hogy a Tether jogtalanul értékesítette a fedezetként használt bitcoinjait, amikor a hitelezési platform 2022-ben fizetésképte
A Hatvani Járásbíróság kimondta: az óvoda felelős a balesetért, amelyet gondatlan veszélyeztetésként kezelnek. A kislány családja most 70 millió forintos sérelemdíjat követel az intézménytől. A bíróság hamarosan arról dönthet, hogy az óvoda fenntartójának kell-e fizetnie, és pontosan mekkora kártérítés jár a gyászoló szülőknek.
A felvétel miatt korábban Horváth Alexander lemondott, de most újra elindul az időközi választáson. Azt állítja, soha nem fogyasztott drogot. A kerület ellenzéki polgármestere a Híradónak azt mondta: biztos Horváth Alexander ártatlanságában. A kerületi Fidesz szerint viszont elfogadhatatlan a politikus újraindulása.
A miniszterelnök korábban azt mondta, a volt igazságügyi miniszter a szokásokat követve írta alá, hogy elengedjék a bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének büntetését. Lázár János a fórumon egyértelművé tette, hogy nem örülne Varga Judit visszatérésének.
Jelenleg három fertőzöttről tudnak. A polgármester azt mondja, a közintézményekben folyamatosan fertőtlenítenek. A Híradónak nyilatkozó háziorvos szerint a betegség leggyakrabban a nem megfelelő higiéniás körülmények miatt alakul ki.
A világ legnagyobb vagyonkezelőjének, a BlackRocknak az alapító-vezérigazgatója, Larry Fink tovább mérsékelte szkepticizmusát a Bitcoinnal szemben. Egy CBS-nek adott friss interjúban elismerte, hogy a kriptovaluták mára „valós és legitim szerepet töltenek be a globális pénzügyekben”. „A piacok arra tanítanak, hogy időről időre felülvizsgáld amit ko
Európa tele van mesés helyekkel, ahol a történelem és a szépség kéz a kézben járnak. A kvízünkben ezek közül válogattunk, de nem csak a legismertebb látnivalókra kérdezünk rá!
Október 14-én Szolnokon tartották a város legnagyobb vállalatait soraiban tudó Szapáry Klub rendezvényét. A vállalkozások működését közvetlenül érintő korszerű energetikai és költségcsökkentő megoldások kerültek középpontba.
Azt mondta, kőkeményen dolgoznak a plusz juttatás bevezetésén, szerinte ez az egyetlen megoldás, hogy javítsák a kisnyugdíjasok életszínvonalát. Az intézkedés százmilliárdokba kerülhet. Magyar Péter szerint célszerűbb lenne a legalacsonyabb nyugdíjak emelésére koncentrálni az általános juttatás helyett.
Trump már az újjáépítésre koncentrálna, szerinte elkezdődött a béketervének második fázisa, de egyelőre az első sem zárult még le. Izrael túszok holttesteit követeli a Hamásztól, és az átadásukig a segélyek áramlását is visszafogná. A terrorszervezet közben leszámolásokba kezdett, és nyilvános kivégzést is tartott Gázában. A tartós béke előtt renge
Az amerikai Bitcoin- és Ethereum-alapú tőzsdén kereskedett alapok (ETF-ek) kedden összesen 340 millió dolláros nettó tőkebeáramlást könyvelhettek el, miután egy nappal korábban rekordméretű, 755 millió dolláros kiáramlás rázta meg a piacot. A befektetői bizalom ezzel újra javulni látszik a hétvégi, történelmi kriptolikvidálási hullám után. A Fideli
Az egyik külső adatszolgálató jogosulatlan hozzáférést kapott a divatcég vásárlóinak adataihoz. Bankkártya-adatok nem kerültek ki, de e-mail címek, elérhetőségek igen.
Vallomása szerint a végén már szinte sorban álltak a csúszópénz-milliókért a helyi potentátok a zuglói és újbudai parkolási rendszereket üzemeltető cége kasszájánál.