Mivel tudjuk, hogy az EU-ban mindenről IS a magyar kormányfő tehet, még akkor is, ha egy EP-képviselő megadja az adatait a nigériai hercegnek, nem lepődünk meg Daniel Freund legújabb agymenésén sem.
Szerbiának ideje lenne konkrét lépéseket tennie az Európai Unióhoz való csatlakozása ügyében - jelentette ki szerdán Belgrádban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, és sürgette a jogállamiság tiszteletben tartását, választási reformokat, a média szabadságát és a csatlakozást az Oroszország elleni szankciókhoz.
Magyarországon ma becslések szerint legalább négyszázezer gyermek él olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő alkoholbeteg. Ezek a gyerekek gyakran láthatatlanok maradnak a társadalom számára. Ahogyan az áldozatok általában, úgy legtöbbször ők is hallgatnak, mert félnek, hogy nem hisznek nekik, megvetik őket vagy további, még durvább bánta
"Meg kellett mentenem magam, hogy jó anya lehessek" – vallotta be Kim kardashian, aki először beszélt őszintén arról, miért adta be a válópert négy gyermekének apja, Kanye West ellen.
A stabilitás megtartása és a versenyképesség javítása folyamatos célja egy vállalatnak, mérettől és iparágtól függetlenül. A finanszírozási lehetőségek, a tőzsdére lépés opciója, az energiahatékonysági programok, a digitalizációs fejlesztési lehetőségek megismerése és átlátása mind ezt a célt szolgálja. A Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum az akt
Már hetven centiméter alá süllyedt a Balaton vízszintje, és a part menti területeken különösen látványos az apadás, de nem példa nélküli a jelenlegi vízállás. „A Balaton vízszintingadozása mindig is hektikus volt. Sőt, ha visszanézzük a hiteles feljegyzéseket a 17-18. századig, akkor azt látjuk, hogy már akkor is voltak ilyen alacsony vízállások. A
Az ezredfordulón alapított, idén huszonhatodik alkalommal összeállított Best Global Brands listán ezúttal sem találni az első ötben autógyártót. A sort
Palvin Barbara idén is megkapta a lehetőséget arra, hogy végigvonulhasson a Victoria's Secret show kifutóján. A márka angyalaként pedig ismét megmutathatja a világnak, hogy milyen az, amikor valakiből akkor is árad a magabiztosság és a felszabadultság, amikor minden szem rászegeződik.
Újabb videós tartalom közelítette meg az egymilliós álomhatárt az IndaPlay-en. Az Indamedia streaming csatornája egy héten belül kétszer is toronymagas nézettségi számokat ért el, most az Indexen megjelenő Konkrétan Rónai Egonnal című műsorral.
Elég a fővárosi mutyikból, induljanak büntetőeljárások a fővárosi cégek gazdálkodása kapcsán! – mondta Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-Kdnp fővárosi frakcióvezetője szerdán közzétett Facebook-videójában. "Emlékeztek még a nokiás dobozok korrupciós botrányára? Na, hát most egy újabb ilyen mértékű ügy látszik a láthatáron. Zajlik ugyanis a főváros e
Ősszel mindig jönnek az izgalmas ruhadarabok, amelyekkel egy szempillantás alatt feldobhatod a szettedet. Akár a hétköznapokra keresel valami kényelmes, mégis stílusos megoldást, akár az esti programokhoz szeretnél egy kis csavart, létezik egy olyan dzseki, amivel garantáltan kitűnsz majd a tömegből.
Mel Gibson 2004-es botrányos Jézus-filmje, A passió két év múlva folytatódik, de a főszerepet már nem Jim Caviezel alakítja, és Monica Bellucci sem tér vissza.
Ha tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyerek születik a családba, elengedhetetlenné válik a 0–24 órás szülői szolgálat. Nincsenek ünnepek, szabadság, hétvége: állandó készenlét van. A gyermekek otthongondozási díja, vagyis a gyod az egyetlen olyan szociális támogatás Magyarországon, aminek valamennyire is tisztességesnek nevezhető az összege:
Alig ért véget a nyár, sokan már most a téli vakációjukat tervezik – és ezzel együtt jön a jól ismert stressz: mit érdemes bepakolni, és mit hagyjunk inkább otthon? Egy utazási szakértő most négy olyan dolgot nevezett meg, amit szinte mindenki megbán, hogy magával visz egy-egy útra.
Az InStyle legújabb digitális lapszáma most az őszi szezon esszenciáját ragadja meg: a leginspirálóbb trendeket, a szezon kulcsdarabjait és a stílus örök értékeit. A kiadvány főszereplője Lékai-Kiss Ramóna, aki természetes eleganciájával és életigenlő energiájával tökéletesen testesíti meg mindazt, amit az InStyle képvisel. A digitális lapszám két
A 2022-es jelentős visszaesés és a 2023-as visszarendeződés után, ahogy a piaci trendek is előre jelezték, 2024-ben már növekedés volt tapasztalható a hazai takarmányiparban.
A WRC idei tizenkettedik versenyét, a Közép-Európa Rallyt október 16-19. között rendezik Passau központtal, de cseh, osztrák és német pályákon. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a világbajnokság idei utolsó előtti aszfaltos futamáról.
Elképzelhető, hogy emberi mulasztás okozta a balesetet, de a körülményeket még vizsgálja a MÁV. Személyi sérülés viszont nem történt, és a pályaszakasz is csak kicsit rongálódott meg.
Sussex hercegnéje nem titkolózik tovább. Meghan Markle lerántotta a leplet arról, hogy milyen jövőt szán a Szeretettel: Meghan című Netflix sorozatának.
Szlazsánszky Ferenc is megállt egy pillanatra és a hasára tette a kezét, amikor Marika elmondta neki, mit lát a képernyőn. Megdöbbentő jelenetek élő adásban az ATV-n.
Egyértelműen Varga Juditot hibáztatta a kegyelmi ügy megtörténte miatt Lázár János, bűnéül róva fel a bukott igazságügyi miniszternek azt is, hogy közvetve ő az okozója Magyar Péter és pártja felemelkedésének. Nyilvánvaló politikai alkalmatlansága miatt Lázár ezért teljességgel lehetetlennek tartja, hogy Varga bármiféle politikai szerepet vállaljon
Nincs gondja a gólszerzéssel a magyar labdarúgó-válogatottnak. Marco Rossi együttese sorozatban már öt találkozón talált be legalább kétszer az ellenfél kapujába. Ilyen hosszú szériája ebben a tekintetben még nem volt a csapatnak az olasz mesterrel.