2025. október 15. szerda

okt. 15
13:24
A Római-part emberi tartózkodásra alkalmatlan az árvíz után (Kontroll.hu)
A rendszerváltás óta elégedetlenek a Római-partért Egyesület vezetői a politikai hozzáállással. A civil szervezet ellenzi a Királyok útja-Nánási úti védvonal tervezetét. Az AMI A CSÖVÖN BEFÉR című műsorunkban úgy fogalmaztak, hogy cserben hagyták a be nem védett területen élőket.
okt. 15
13:26
Nagy a baj Magyarországon, országos akció indult (Portfolio)
Ismét több vármegyében és borvidéken mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma a szőlő aranyszínű sárgaság betegséget okozó fitoplazmát, az újabb igazolt fertőzésekkel a betegség már 17 vármegyében és 20 borvidéken van jelen - közölte a hivatal szerdán. A szőlő aranyszínű sárgaság betegség elleni országos szintű v
okt. 15
13:30
Magyarországon landolnak a nyugat-európai bankszámlás csalásokból származó piszkos pénzek (Privátbankár)
Az elmúlt egy évben 7,4 milliárd forint ellopását akadályozta meg az Erste azzal, hogy az ügyfelei ellen irányuló pénzügyi támadások, csalárd tranzakciók 90 százalékát ki tudta szűrni. A bűnözők azonban rendre új módszerekkel próbálkoznak, legújabban befektetési tanácsadónak, rendőrnek, sőt, a KiberPajzs munkatársának adják ki magukat – hangzott el
okt. 15
13:30
Üzbegisztán, Zöld-foki Köztársaság, Jordánia - Csemegék a vb-mezőnyről: Európán kívül már nagyon tiszta a kép (Infostart)
Az októberi vb-selejtezők lezárultával 28 hely kelt már el a jövő évi labdarúgó-világbajnokság 48-as mezőnyéből. A már biztos vb-résztvevők között mindössze egy az európai, másképpen: a kiadó húsz helyből tizenöt a mi kontinensünké lesz, három a Concacaf-zónáé, kettő pedig interkontinentális pótselejtezőn dől el.
okt. 15
13:30
Középiskolások és pedagógusok jelentkezését is várják a MOME ösztöndíjprogramjába (Kreatív Online)
Ismét megnyílt a jelentkezés a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Tiéd a holnap – A jövő kreatív tehetségeiért ösztöndíjprogramjába.
okt. 15
13:30
Kitart a jó hangulat a magyar tőzsdén (Portfolio)
Többségében emelkednek ma az európai tőzsdék, pluszban áll a BUX is a kereskedési idő felénél, a 4iG nagy forgalommal emelkedik.
okt. 15
13:30
Gáspár Evelin őszinte vallomása: "Az egész életem egy harc, sok esetben egy nagy túlélés" (Glamour)
A legújabb GLAMOUR Asztro podcast epizódban Gáspár Evelin és Nagy Katica beszélgetnek az asztrológiáról, önismeretről és életvezetési kihívásokról. Nézd meg a videót, és fedezd fel, milyen titkokat rejt Evelin asztrológiai képlete!
okt. 15
13:30
A szépség pokollá teheti az ember életét – Biró Kincső: Medúzalány (Könyves Magazin)
Egy olyan világban, ahol minden a külsőről szól, kevés szó esik arról a teherről, ami a szépséggel jár. Biró Kincső első regényében egy abúzus hatásairól, egy gyógyulás és egy szerelem kezdeteiről ír. De lehet-e új kapcsolatot kezdeni, ha az ember bőre alatt ott mozog egy fel nem dolgozott trauma?
okt. 15
13:30
Britney Spears késsel a kezében nézte alvó fiait (Magyar Hírlap)
Rettegtek gyerekei az énekesnőtől.
okt. 15
13:30
Elképesztő eset Michael Schumacher villájában: a hálószobában történt – egy ausztrál autóversenyző volt a tettes (Mandiner)
Esélyes, hogy sosem sikerül megoldani az ügyet.
okt. 15
13:30
Jól teljesített az első három negyedévben az AutoWallis (Autószektor)
Azt írták, hogy a bővülést elsősorban a kiskereskedelmi üzletág hajtotta 21 százalékot meghaladó mértékben, ugyanakkor a korábbi negyedévek elmaradását ledolgozva a nagykereskedelmi üzletág eladásai is 2,5 százalékkal meghaladják az egy évvel korábbit. A használtautó-eladások 45,2 százalékkal 2766-ra nőttek. Az üzletág annak ellenére teljesített jó
okt. 15
13:30
13 milliárd forintnyi kriptoadomány hever érintetlenül – miért nem kapják meg a rászorulók? (BitcoinBázis)
Conor Grogan, a Coinbase igazgatója október 13-án érdekes felfedezést tett. Még 2018-ban 1,4 millió dollárt adományoztak Binance Coinban (BNB) nyugat-japán katasztrófaelhárítási alapnak az akkor pusztító árvizek során, amelyek 225 ember halálát okozták. Ennek a pénznek a fele 2018 folyamán kivonásra is került, viszont a másik fele azóta 50-szeresér
okt. 15
13:30
Már igényelhetők a kedvező kamatozású hitelek a turisztikai ágazat szolgáltatóinak (Üzletem)
Két, kedvező kamatozású hiteltermék vált elérhetővé a turisztikai ágazat szolgáltatóinak október 1-től, a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont már az első héten több száz hiteligényléssel számol.
okt. 15
13:30
Menekülés indul! 24 sztár próbál túljárni Sebestyén Balázs eszén (rtl.hu)
Sebestyén Balázs rendőrségi egyenruhát húzott, és országos hajtóvadászatot indított a hírességek ellen. Az RTL vadonatúj realityjében, a Most Wanted-ben 24 celeb próbál menekülni előle – pénz, telefon és szállás nélkül. A forgatás október 26-án indul, és Balázs szerint most végre eljött az idő, hogy "megbüntesse őket a bűneikért".
okt. 15
13:30
Maria Grazia Chiuri visszatér a Fendihez (in.hu)
A Fendi október 14-én jelentette be, hogy a legendás divattervező, Maria Grazia Chiuri csatlakozik a márkához. A bejelentéssel együtt az is kiderült, mikor mutatja be első kollekcióját.
okt. 15
13:32
Történelmi szenzáció: megtalálták a magyarok őshazáját, ahol még ma is élnek őseink (Mandiner)
A kutatások szerint Szibéria és Kazahsztán határvidékén élhetnek a magyarság távoli rokonai, akik ma is őrzik hagyományaikat.
okt. 15
13:36
Még a választások előtt meglépi a kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését? (Blikk)
A kisebb nyugdíjak sávos emelése politikai nehézségekbe ütközött, és "igazságtalanság-érzetet" okozott – ezt Lázár János építési és közlekedési miniszter a kaposvári fórumán mondta kedd este. A nyugdíjak rendezése komoly kérdés – nem csak választások előtt –, de Lázár meg is adta a választ, mi lehet a megoldás.
okt. 15
13:36
Ezek az iskolák ontják magukból a milliárdosokat: Magyarországon is szép számmal akadnak - nincs mese, ide kell járni tanulni (Pénzcentrum)
A világ leggazdagabb emberei közül sokan ugyanott kezdték: amerikai elit egyetemeken. A Harvard, a Stanford és a Pennsylvaniai Egyetem évtizedek óta ontja magából a milliárdos vállalkozókat és befektetőket, ugyanakkor a Corvinus, a BME, vagy épp a Gödöllői Agrártudományi Egyetem falai között is tanultak mára már milliárdossá lett vállalkozók. A tre
okt. 15
13:36
Zaklatnak a varjak? Tedd ezt! (Agroinform)
A dolmányos és vetési varjak egyre több városi lakos életét keserítik meg, különösen a költési időszakban – de pánikra semmi ok.
okt. 15
13:36
Krumpliról bátran váltott, és ezzel keres nagy pénzt egy gazda (Agrofórum)
A klímaváltozás komoly kihívást jelent minden mezőgazdasági termelőnek, bátor ötletekkel azonban lehet fordítani a szerencsén.
okt. 15
13:36
Oroszország kész növelni a gázszállítást Európába (Demokrata)
Európa gazdasága ma gyakorlatilag stagnál, mondta Alekszandr Novak.
okt. 15
13:36
Aggasztó adatokat kap a Pirelli a 2026-os F1-es autókkal kapcsolatban, de vajon kell kongatni a vészharangot? (Racing)
A 2026-os szabályok felrázhatjáj az erőviszonyokat a Forma–1-ben, de közben elképzelhető, hogy a jelenlegi extra szoros mezőny jövőre nem lesz ennyire egyben.
okt. 15
13:36
Korda György nyerő játszmái: államszocializmus, MSZP és NER (Kontroll.hu)
Orbán Viktorral alapított Digitális Polgári Kört Korda György. A csoport neve az ultiból ered, a miniszterelnök és a 86 éves énekes mellett az alapítók között van Pintér Sándor belügyminiszter, Tállai András államtitkár és Lezsák Sándor és Nógrádi György is. Hölgyeket egyelőre nem találni ebben a ropogósan friss DPK-ban.
okt. 15
13:42
Olyan változás jöhet a régiós országban, ami a forint árfolyamát is befolyásolhatja (Portfolio)
A lassuló infláció megnyithatja az ajtót a több kamatvágásnak Lengyelországban – áll az ING elemzésében. A drágulás üteme egyre közeledik a jegybanki célhoz. Ha bekövetkezne a monetáris lazítás a régiós országban, akkor az a forintra is kedvezően hathatna.
okt. 15
13:42
Elfogyott a Sátántangó – mindenki Krasznahorkait akar olvasni (Hamu és Gyémánt)
A Nobel-díj bejelentése után gyakorlatilag eltűntek a magyar könyvesboltok polcairól Krasznahorkai László művei. A legnagyobb terjesztők online áruházai is kiürültek, a Sátántangó például szinte azonnal hiánycikk lett, és jelenleg többnyire csak e-könyv formátumban érhető el.
okt. 15
13:42
Ez a gyümölcs enyhítheti a menopauza tüneteit (Magyar Hírlap)
Természetes módon segíti a szervezet alkalmazkodását.
okt. 15
13:42
A büntetőjog teljes fegyvertárát bevetik a kábítószer-kereskedők ellen (Demokrata)
Kiterjedt, összehangolt rendőrségi akció kezdődött Soprontól Nyíregyházáig.
okt. 15
13:42
Latorcai Csaba: Békés vármegyére odafigyel a kormány (Demokrata)
Békés vármegye társadalmi és gazdasági élete valódi fordulóhoz érkezett az elmúlt hónapokban.
okt. 15
13:42
Megint a címlapokon! Alec Baldwin balesete: "Egy bálna méretű kukásautó miatt ütköztem a fának" (Sassy)
A hollywoodi sztár ismét a reflektorfényben, mert hétfőn egy hatalmas fának csapódott luxus kocsijával. Alec Baldwin a felesége kocsiját vezette, testvére ült mellette, és most mindenki azt találgatja hogyan történt ez a baleset.
okt. 15
13:48
Új vezetőt nevezett ki a Ford európai részlege (autopro)
A kinevezés több erős üzenetet is hordoz magában.
okt. 15
13:48
Fotókon a Garden of Lights: Idén Pán Péter csodálatos világába csöppenhetünk a Füvészkertben (SzMo)
A nyitás alkalmából idén egy igazi különlegességgel készülnek a szervezők: 17-én pénteken és 18-án szombaton a közönség számára ingyenes, elképesztően látványos drone-show is lesz a Füvészkerttel szomszédos Orczy Kertben!
okt. 15
13:48
Egy új háború előszele: halálos kimenetelű tűzharc bontakozott ki Pakisztán és Afganisztán között (Mandiner)
A két ország hadereje egymást vádolja provokációval, miközben nő a feszültség a tálibok és Iszlámábád között.
okt. 15
13:54
Ez az út vezethet a világbajnokságra: Melyik válogatott csapatokkal kerülhetünk szembe a vb-pótselejtezőkön? (Blikk)
A magyar labdarúgó-válogatott a vb-selejtezők 4. fordulójában Portugáliában elért 2-2-es döntetlennel újabb nagy lépést tett a pótselejtezőt érő csoportmásodik hely megszerzése felé, s egyre inkább körvonalazódik az az út, amely a jövő évi világbajnokság felé vezethet.
okt. 15
13:54
Gyorsít az AutoWallis: Közel tíz százalékkal nőtt a gépjármű-értékesítés a harmadik negyedévben (ProfitLine)
Számottevő mértékben, 8,4 százalékkal nőtt az AutoWallis Csoport gépjármű-értékesítése az év első kilenc hónapjában. A bővülést elsősorban a Kiskereskedelmi üzletág hajtotta 21 százalékot meghaladó mértékben, ugyanakkor a korábbi negyedévek elmaradását ledolgozva a Nagykereskedelmi üzletág eladásai is 2,5 százalékkal meghaladják az egy évvel korább
okt. 15
13:54
Pénzbírság egy könyörtelen embernek – ByeAlex szerint elfogadhatatlan az állatkínzó elleni ítélet (ATV)
Szeptember elején söpört végig a sajtón az a hír, miszerint egy kegyetlen állatkínzó az autójához kötötte a Rozi nevű kutyáját, és 90 km/h sebességgel húzta maga után a szegény állatot a betonon. Most úgy tűnik, hogy a bíróság csupán pénzbírságot szab ki büntetésül a férfival szemben.
okt. 15
13:54
Áttörés a cukorbetegség kezelésében: új tabletta lehet a megoldás milliókat érintő problémára (Portfolio)
Az Eli Lilly bejelentette, hogy kísérleti gyógyszere, az orforglipron hatékonyan csökkentette a vércukorszintet két késői fázisú klinikai vizsgálatban.
okt. 15
13:54
Véget ért a nyugdíjasok népszerű pluszjuttatásának osztogatása: ezt kell tenned, ha nem kaptál (Pénzcentrum)
Október 15-én azaz szerdán befejeződik a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forintos élelmiszerutalványok kézbesítése - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
okt. 15
13:54
Mi történhetett? Az összes idei koncertjét lemondta a magyarok kedvenc zenekara, kiborult a népes rajongótábor (Femcafe)
Nehéz idők járnak a magyar könnyűzene elkötelezett rajongóira: az utóbbi időben kérdésessé vált a legendás Sziget Fesztivál jövője, mos pedig az egyik legnépszerűbb honi együttes jelentette be, hogy lemondja az összes 2025-re tervezett koncertjét.
okt. 15
13:54
Rádiós és filmes szaktekintélyt is díjazott az NMHH elnöke (MMonline)
A média és a műsorszórás területén végzett kiemelkedő munkája elismeréseként Goldmark Péter Károly-díjat vehetett át Radetzky András, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettese, valamint Kollarik Tamás producer, filmrendező, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója. A díjakat október 9-én az NMHH székházában adta át Koltay
okt. 15
13:54
Meglepő bejelentés Vilmos hercegről és Katalin hercegnéről (Magyar Hírlap)
A walesi hercegi pár aktívabb mint valaha.
okt. 15
13:54
Mondd csak, Edina: nem akartok elmenni a bús, büdös picsába? (Mandiner)
TGM-nek volt igaza, hogy idejekorán leírta: buta liba vagy. Azt én teszem hozzá, hogy aljas is.
okt. 15
13:54
5,5 milliárd dollárnyi XRP-től szabadultak meg a bálnák (BitcoinBázis)
A Santiment láncadatai szerint a bálnák sorra szabadulnak meg az XRP-től, hogy újrapozícionálják magukat. A piaci kapitalizáció alapján ötödik legnagyobb kriptovaluta nagybefektetői pár nap leforgása alatt több milliárdnyi XRP-t adtak el, az árfolyam egyelőre stagnált. Mozgólodnak a bálnák, már 2,23 milliárd XRP-t adtak el Ali Martinez legutóbbi X
okt. 15
13:54
Bajban az oroszok: Putyin 2 millió katonát készít fel bevetésre (AC News)
A Kreml jóváhagyta a törvényjavaslatot, amely lehetővé teszi, hogy ezentúl a tartalékosokat is külföldi bevetésekre, például Ukrajnába küldjék. A súlyos veszteségek miatt Oroszország Afrikában és Közel-Keleten is toboroz önkénteseket.
okt. 15
13:54
A 14. havi nyugdíjjal a Fidesz felzárkózna a Tisza nyugdíjígéreteinek összegéhez (Telex)
A 30 ezres utalványok és a 14. havi nyugdíj együttes pluszköltsége mintegy 620 milliárd forint lenne, ami már megközelíti a Tisza 655-795 milliárd forintos költségvonzatú ígéreteit.
okt. 15
13:54
Tarol az új szuperélelmiszer nálunk is: de ezt sokan nem tudják róla (Agrárszektor)
Az egészséges táplálkozás térnyerésével egyre több olyan élelmiszer kerül a magyar konyhákba, amelyek korábban újdonságnak számítottak. Ide tartoznak a növényi csírák és a mikrozöldek is, amelyek hasonlónak tűnnek, termesztésük és értékesítésük szempontjából azonban jelentős különbség van közöttük. Míg a mikrozöldek őstermelőként és kistermelőként
okt. 15
13:56
Alakul a mezőny: olyan csapat is kijutott a vb-re, amely legutóbb 2010-ben volt résztvevő (Mandiner)
Európából első csapatként Anglia tette biztossá a helyét a jövő évi vb-n.
okt. 15
14:00
Nem vagy egyedül, ha semmi sem tesz már boldoggá – Mutatjuk mit tehetsz ellene (Glamour)
Sokszor előfordul, hogy a régóta várt pillanatok, a nagy sikerek vagy az új élmények nem hozzák meg azt az örömöt, amit elképzeltünk. Az eleinte magával ragadó élmények gyorsan hétköznapivá válhatnak, mintha az izgalom lassan elhalványulna. A mindennapokban könnyen elsikkadnak a kisebb örömök, pedig érdemes lenne tudatosan észrevenni őket. Hogyan l
okt. 15
14:00
A Megasztár egyik mentora szabályt szegett, brutális módszerrel dobtak ki egy versenyzőt (Promotions)
Tóth Gabi azonnal közbelépett, újabb botrány a Megasztárban, ilyen még nem történt az évadok alatt.
okt. 15
14:00
Milliók maradhatnak áram és fűtés nélkül Ukrajnában (Demokrata)
Az orosz rakétatámadások újabb csapást mértek Ukrajna energiarendszerére.
okt. 15
14:00
"Mária! Engem nem lehet megállítani és megfélemlíteni" – reagálta Dobrev Klára Schmidt Mária komcsizós posztjára (Telex)
Dobrev azért került posztcsatába a kormányközeli történésszel, mert a DK gyermekvédelmi programjába bekerült a katolikus egyház gyónási titkának megszüntetése.

Keresés