A Wells Fargo az idei harmadik negyedévben 21,4 milliárd dolláros bevételt és 1,66 dolláros egy részvényre jutó eredmény ért el, mindkét fő szám meghaladta az elemzői várakozásokat. A bank részvényeinek árfolyama nem sokkal a gyorsjelentés után közel 2 százalékos pluszba ugrott.
Képzeld el a következő helyzetet: hétfő reggel van, a kávéd már rég kihűlt, mire végiggörgetted az összes közösségi média felületet, beleértve a LinkedIn-t is. Megtudtad, hogy a távoli ismerősöd, akivel egyszer találkoztál egy konferencián, épp most jelentette be következő előléptetését, egy másik ismerősöd pedig a hét számjegyű vállalkozói sikerei
Az észt hatóságok átmenetileg lezárták a Saatse csizma nevű határszakaszt, miután több, fegyveres, maszkos, azonosító nélküli katonát észleltek az orosz oldalon. Tallinn szerint közvetlen háborús veszély viszont nem fenyeget.
A Most Wanted – A hajsza az RTL legújabb menekülős reality műsora, amelyben Sebestyén Balázs és csapata 24 hírességet próbál elkapni egy különleges országos játék keretében. Tudj meg mindent a részletekről és csatlakozz a hajszához!
Idei csúcsára gyorsult a németországi éves infláció szeptemberben a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden ismertetett végleges adatai szerint, míg hazánkban az augusztusi 4,3 százalékos értéken stagnált.
Kedden délelőtt gyengült a forint a vezető devizákkal szemben, és délután sem tudott talpra állni. A hangulatot rontja, hogy az USA és Kína között egyre mélyebb kereskedelmi feszültség bontakozik ki.
Egy új kutatás szerint a vízilovak jóval később tűntek el Európából, mint ahogy azt eddig hittük: németországi fosszíliák alapján akár 80 ezer évvel tovább is élhettek a kontinensen.
A debreceni rendőrök a balesetek megelőzése, a közúti közlekedés biztonságának növelése, valamint a szabályszegők forgalomból történő kiszűrése érdekében rendszeresen tartanak közlekedésrendészeti ellenőrzéseket. A társhatóságokkal közösen is folynak ezek a célzott akciók, amiken kiemelt figyelmet fordítanak az illegális gyorsulási versenyek vissza
Bajnai Gordon egy globális tanácsadó cég vezetőjeként a jelenlegi legmagasabb szinten jegyzett magyar CEO. Az exminiszterelnök a telt házas Forbes Money Summit vendége volt.
Szombaton családja körében köszöntötte a 100. születésnapját ünneplő Nagy Sándornét a város vezetése. A jó egészségnek örvendő Erzsike nénit tortával és ajándékkal lepték meg a kerek évfordulón. Görgényi Ernő polgármester virággal, Tímár Andrea aljegyző tortával köszöntötte családja körében a szombaton századik születésnapját ünneplő Nagy Sándorn
Az év vége közeledtével nemcsak a város ünnepi fényei gyúlnak ki hamarosan, hanem az évzáró tervek is konkretizálódnak. Egy jól megválasztott helyszín ilyenkor többet ad, mint egy vacsora – közös élményt, inspiráló beszélgetéseket és azt az érzést, hogy jó csapatban lenni. Budapest szerencsére tele van remek éttermekkel, de van három hely, ami külö
Egyre több videó kering a közösségi médiában, amelyek annyira élethűek, hogy első pillantásra senki sem mondaná meg róluk: ezeket nem kamerával, hanem mesterséges intelligenciával készítették. A közös bennük egyetlen apró felirat: Sora.
Újabb hírességek csatlakoztak a Fidesz által életre hívott Digitális Polgári Körökhöz: Reviczky Gábor színész neve egy vadászati hagyományokat ápoló, míg Korda György neve egy közéleti DPK-ban bukkant fel Orbán Viktoré mellett. A kormánypárt szerint szigorúan nem pártpolitikai projektként futó digitális honfoglalásban részt vevő hírességek listája
Harmadszor rendezte meg rendhagyó receptversenyét a Kor Kontroll Társaság a Magyar Elhízástudományi Társasággal és a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségével karöltve.
Béke helyett véres hatalmi harcok Gázában: az Izraellel kötött tűzszünet után a Hamász riválisaival és helyi klánokkal csap össze a hatalomért. A terrorszervezet fegyveresei nyilvános kivégzésekkel és razziákkal próbálják elrettenteni ellenfeleiket, miközben a palesztinok körében egyre csökken a népszerűségük. A békeszerződés aláírása után pár napp
Magyarország első helyen áll a tüdőrákos halálozásban az EU-ban, lassan több a női tüdődaganatos beteg, mint férfi – nem szolgált jó hírekkel az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet főigazgatója.
A vállalatok mindössze 6 százaléka érzi magát teljeskörűen felkészültnek a kibertámadásokkal szemben, miközben a kibervédelmi költségvetések 36 százalékát már mesterséges intelligenciára fordítják. A PwC 2026-os Global Digital Trust Insights kutatásában 72 ország csaknem 4000 üzleti és technológiai vezetőjét kérdezte meg.
A horvátországi repülőterek az év első nyolc hónapjában több mint 10 millió utast fogadtak, ami 6,6 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest - közölte a Horvát Statisztikai Hivatal (DZS) kedden. Az utasforgalom augusztusban is tovább nőtt, miközben a teherszállítás számottevően csökkent.
Az őszi belföldi foglalásokból az észak-magyarországi régió részesült a legnagyobb arányban – derült ki a Szallas.hu adataiból. A térségben Eger és Miskolc a legkeresettebb úti cél a szállásfoglalók körében. A vendégek többsége 1-3 éjszakára foglalt szállást. A régióban a vendégházak részesültek legnagyobb arányban a foglalásokból. Ez alól kivételt
Az Otp Bank, az Erste Bank, az Mbh Bank és a K&H Bank után már a Raiffeisen, az UniCredit Bank és a Cib Bank kínálatában is elérhetővé váltak a Minősített Vállalati Hitelek.
A világ számos vezetője mellett Orbán Viktor is részt vett az egyiptomi békecsúcson, ahol Donald Trump megdicsérte őt. Az Egyesült Államok elnöke pozitívan nyilatkozott az államfőről, miszerint nagyon jó vezető és 100%-ban támogatja őt. Vasvári Vivien szerint ez egy történelmi pillanat, és úgy gondolja, nagy előrelépés.
Marianne Bronner története mindannyiunk számára tanulságos. Egyszerre szól arról, hogyan lehet nőként, bevándorlóként és tudósként helytállni a tudományos elit körökben. A világ egyik legelismertebb női neurobiológusa mesélt nekünk a siker kulcsáról.
A Canaan Inc. egy bitcoin-bányászatból ismert óriásvállalat, amely a 2021-es felfutás során őrületes méreteket öltött: az egykoron hárommilliárd dolláros értékkel rendelkező bányásztársaság egy új, fenntartható technológiát jelentett be, melynek célja az elpazarolt földgáz árammá való átalakítása, amit nemcsak kriptovaluta-bányászatra, hanem AI-ada
Most vasárnap startol az RTL új stratégiai realityje, a Pandora - A szelence átka, melyet Hevér Gábor vezet majd. A műsorban 16 híresség, köztük Ullmann Mónika, Király Linda, Gáspár Laci, Vadon Jani és Kabát Peti mérik össze logikai és ügyességi képességeiket, miközben akár 50 millió forintos főnyereményre hajtanak. Ma Vadon Jani mesélt a Reggelibe
A Most Wanted – A hajsza az RTL legújabb menekülős reality műsora, amelyben Sebestyén Balázs és csapata 24 hírességet próbál elkapni egy különleges országos játék keretében. Tudj meg mindent a részletekről és csatlakozz a hajszához!
Garrett Jin, a korábbi kriptotőzsdei vezér, aki állítólag több mint 150 millió dollárt keresett a múlt heti Hyperliquid-kereskedés során, a hétvégén a közösségi médiában reagált az ellene felmerült vádakra. Jin tagadta, hogy bármilyen kapcsolatban állna Donald Trump elnökkel vagy családjával, és élesen bírálta a Binance társalapítóját, Changpeng Zh