2025. október 14. kedd

okt. 14
9:30
Az avokádó olyan titkokat rejt, amelyeket még csak nem is sejtett (Magyar Hírlap)
Már régóta az egészséges táplálkozás és a trendi konyha szimbóluma.
okt. 14
9:30
Óriási a szakadék aközött, amennyit az állam magára és amennyit társadalmi juttatásokra költ (Forbes)
Az állam közösségi fogyasztása Magyarországon különösen jelentős arányban tartalmaz közigazgatási kiadásokat, amelyeket a kormány jórészt önmagára, illetve saját preferált céljaira fordít. Mi történt? Az egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztás, illetve a háztartási fogyasztási kiadás vásárlőerő-paritáson mért szintje alapján Magyarország az EU se
okt. 14
9:30
Hivatalos jelentés: itt a vége, beszakadt Ukrajna támogatása (Mandiner)
A hangzatos ígérgetés dacára az Európából érkező katonai segélyek 57 százalékkal csökkentek.
okt. 14
9:30
Pék mesterség múltja és jövője: innováció és hagyomány kéz a kézben (Magyar Mezőgazdaság)
2025. október 11-én két jelentős eseménynek is otthont adott a Közép-magyarországi Agrárszakképzési Centrum Pesti Barnabás Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola zuglói, Almádi utcai telephelye.
okt. 14
9:30
Milyen esetben alkalmazható a munkáltatói fizetési felszólítás? (Üzletem)
A munkaviszonnyal összefüggő pénzkövetelések érvényesítésének egyik kevésbé ismert és alkalmazott módja a munkáltatói fizetési felszólítás. Léteznek olyan munkáltatói követelések, amelyek fizetési felszólítással hatékonyan érvényesíthetők és szükség esetén bírósági úton is végrehajthatók. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalt
okt. 14
9:30
Megvan az időpont: október 27-től érkezik az RTL képernyőjére az Exek csatája! (rtl.hu)
Az RTL+ Premium felületén nagy sikerrel futó Exek csatája című reality október 27-től minden hétköznap este látható lesz az RTL képernyőjén is. A múlt kísért, a fődíj csábít! Vajon, melyik pár képes túllépni a múltbeli sérelmeken és együttműködni a győzelem és az akár 40 millió forintos nyeremény érdekében?
okt. 14
9:30
Appok mindenhol - hogyan kerüljük el a digitális telítettség pillanatát? (Digital Hungary)
Az okostelefonok ma már amellett, hogy nélkülözhetetlen kommunikációs eszközök, a mindennapok digitális központjai is. Egy átlagos felhasználó készülékén több tucat, sőt akár száznál több alkalmazás is lehet. Banki ügyintézés, parkolás, vásárlás, szórakozás, egészségügy, közlekedés, munka, tanulás… mindenre van egy app. Vagy kettő. Vagy tíz. De vaj
okt. 14
9:30
Hiába az óvatosság, ha nem csökken a kibocsátás: a klímaváltozás tüzesebbé teszi Magyarországot (Helló Sajtó!)
Habár az utóbbi években rekordokat döntenek a hazai aszályos időszakok, a természetben felbukkanó tüzek gyakorisága Magyarországon a 2000-es évekhez képest mégis lecsökkent – a szigorúbb szabályoknak és a lakosság tudatosabb magatartásának köszönhetően. A klímaváltozás miatt a jövőben azonban komoly növekedés fenyeget.
okt. 14
9:30
7 vészjósló jel, hogy leépítések lesznek egy munkahelyen (Bien)
Az utóbbi évek gazdasági változásai és a globális kihívások miatt sok munkahelyen tapasztalhatunk létszámcsökkentést. Leépítésre utaló jelek nem mindig egyértelműek, és gyakran csak későn vesszük észre őket. Érdemes tehát tudni, mire figyeljünk, hogy időben felkészülhessünk.
okt. 14
9:30
Hihetetlenül tehetséges, így él most Törőcsik Mari 12 éves unokája (Médiapiac)
Kevesen tudják, hogy a legendás színésznő, Törőcsik Mari és férje, Máhr Gyula egykor egy vietnámi háborús árvát fogadtak örökbe. A kisfiú, Máhr Son, hatéves volt, amikor Magyarországra került. Lánya, Máhr Vi.
okt. 14
9:32
Így teljesítettek a hazai cégek a gazdaság lakmuszpapírjának számító szektorban (Portfolio)
A hazai logisztikai cégeknek tavaly is kihívásokkal teli környezetben kellett helytállniuk. A különböző makrogazdasági fejlemények eltérően hatottak az iparág három szegmensére (szállítmányozás, közúti fuvarozás és egyéb szolgáltatók). A több mint 100 magyar tulajdonban lévő logisztikai cég körében elvégzett elemzésünk azt mutatja, hogy a szállítmá
okt. 14
9:36
A Házasság első látásra 60 éves Sanyája Ritánál fiatalabb nőt szeretett volna kapni – Rögtön kiszemelte magának a felesége menyét (Blikk)
A Házasság első látásra vadiúj évadának első adásában mutatkozott be a nézőknek Sanya, aki 60 évesen még sosem volt nős. A személyi edző először állt oltár elé, és vakon mondott igent az 55 éves Ritának, ám bevallotta, hogy nincs megelégedve a neje külsejével. Sanyának sokkal jobban bejött a felesége fiatal menye.
okt. 14
9:36
Indián nyár meteorológiája (Agroinform)
Az indián nyár sokak számára a kellemes ősz szimbóluma – de a hosszan elhúzódó meleg időszakok a klímaváltozás finom, ám figyelmeztető jelei is lehetnek. Mit mondanak erről a meteorológusok és a gazdák?
okt. 14
9:36
Siralmas állapotban van az építőipar, a covid óta nem látott mélységbe zuhant az ágazat (444.hu)
Akkorát zuhant az ágazat teljesítménye augusztusban, amire évek óta nem volt példa.
okt. 14
9:36
Kórház is megrongálódott a Harkiv elleni orosz légitámadásokban (444.hu)
Az éjszakai orosz támadások következtében körülbelül harmincezren maradtak áramellátás nélkül.
okt. 14
9:36
Pénzügyi szemlélet a modern gazdálkodásban – online webinárium (Agrofórum)
Vegyen részt Ön is a Kukorica Kör Egyesület soron következő online webináriumán, melynek témája: Pénzügyi szemlélet a modern gazdálkodásban.
okt. 14
9:36
Räikkönen és Alonso szövetkezett Hamilton ellen a versenymérnök szerint (Racing)
Mark Slade kijelentése nem nyugatták meg azokat, akik szerint Räikkönen világbajnoki címe nem tiszta körülmények között született.
okt. 14
9:36
Választási csalásra gyanakodnak, megint meg kell ismételni a választást Tiszaburán, ahol legutóbb 70 jelölt indult (Telex)
Komoly jogszabálysértéseket találtak, amiért novemberre új választást írtak ki.
okt. 14
9:36
Annyira bezuhant az autógyártás, hogy ötéves mélyrepülést produkált a magyar ipar augusztusban (Telex)
A koronavírus-járvány első hulláma óta nem termeltek olyan keveset a magyarországi gyárak, mint most.
okt. 14
9:36
Borzalmas katasztrófa történt: kisrepülő zuhant az autópályára, két ember meghalt (naphire.hu)
Egy kisrepülő zuhant az autópályára, a fedélzetén lévő pilóta és utasa meghalt.
okt. 14
9:38
A búzavetés forradalmi módját találták ki, ilyet még biztosan senki sem látott (Agrofórum)
Soha nem látott új lehetőségeket hoz a növénytermesztésbe az egyetemi kutatók forradalmi megoldása, amely csak előnyökkel jár.
okt. 14
9:42
Két számjegyű mínuszok az építőiparban (Infostart)
2025 augusztusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 15,2, a munkanaptényezővel kiigazított adatok alapján 13,6 százalékkal alacsonyabb volt, mint egy évvel korábban - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
okt. 14
9:42
Bécsi tudósok bebizonyították: Einstein elmélete valóban működik (Portfolio)
A Livescience számolt be egy olyan fizikai szimulációról, amely a közel fénysebességgel mozgó objektumok kinézetét, vagyis egy optikai illúziót keresett.
okt. 14
9:42
Apokaliptikus fotókon a kiszáradó Balaton: az éghajlatkutató szerint sürgős lépések kellenek (Pénzcentrum)
Száraz lábbal a Balatonban? Sajnos igen... A Balaton vízszintje már 70 centiméter alá süllyedt, és a part menti területeken drámai apadás figyelhető meg. A klímakutatók szerint az éghajlatváltozás miatt a helyzet csak súlyosbodhat, de van megoldás a víz megtartására.
okt. 14
9:42
Ha így néz ki a tojás főzés után, ne edd meg: komoly bajt jelez (Femcafe)
A tojás az egyik legegészségesebb és leggyakrabban fogyasztott élelmiszer, de kevesen tudják, hogy a főzés után megváltozott külseje olykor komoly figyelmeztető jel lehet. Egy apró részlet ugyanis elárulhatja, ha már nem biztonságos elfogyasztani.
okt. 14
9:42
Boho stílusú fürdőszoba – természetesség és kényelem egyben (Magyar Hírlap)
Nincs két egyforma boho stílusú fürdőszoba .
okt. 14
9:42
"Ha elmegyek Magyarországra, összeverek valakit, majd valaki felrak egy EP-listára, akkor oké?" – a szakértők is elismerték: politikai döntés született Ilaria… (Mandiner)
Hiába "nyert" a baloldal, teljesen elveszítette hitelességét a szavazók előtt.
okt. 14
9:42
Megvan az időpont: október 27-től érkezik az RTL képernyőjére az Exek csatája! (rtl.hu)
Az RTL+ Premium felületén nagy sikerrel futó Exek csatája című reality október 27-től minden hétköznap este látható lesz az RTL képernyőjén is. A múlt kísért, a fődíj csábít! Vajon, melyik pár képes túllépni a múltbeli sérelmeken és együttműködni a győzelem és az akár 40 millió forintos nyeremény érdekében?
okt. 14
9:48
"Szeretjük Viktort": Trump Orbán Viktorral találkozott a békekonferencián (Menedzsment Fórum)
Az amerikai elnök szerint sokan nem értenek vele egyet, de úgyis csak ő számít igazán.
okt. 14
9:48
Tőzsdei szinttörés Budapesten: új lendület jön vagy vihar előtti csend? (Pénzcentrum)
Enyhe negatív korrekcióval és inkább kiváró hangulattal indulhat a keddi kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén - véli Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője. A BUX index hétfőn 616 ponttal, azaz 0,6%-kal erősödött, és 102 607 ponton zárt, ezzel továbbra is a lélektani 100 ezres szint felett tartja magát.
okt. 14
9:48
Fontos adatok jönnek - Mit csinálnak a tőzsdék? (Portfolio)
Érkeznek ma fontos hazdasági adatok, hiszen Németország közli a szeptemberi végleges inflációs adatát, valamint a ZEW gazdasági hangulatindexet, amely az euróövezet egészére is kiterjed - ezek az adatok irányadóak lehetnek az EKB következő döntései szempontjából, különösen a gazdasági lassulás jelei miatt. Ráadásul ma elindul a harmadik negyedéves
okt. 14
9:48
A jövő akkumulátora már tudja, hogyan szülessen újjá (autopro)
Tudósok egy forradalmian új módszert fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi, hogy a használt lítiumion-akkumulátorok saját energiájukat használják fel az újrahasznosítás során.
okt. 14
9:48
Torokszorító, hogyan emlékezett meg Kelly Prestonról John Travolta (Femcafe)
Kelly Preston a minap ünnepelte volna születésnapját, ennek apropóján pedig a néhai színésznő férje, John Travolta egy szívszorító bejegyzéssel jelentkezett az Instagramon.
okt. 14
9:48
Egy 200 forintost keres az ország, brutál sokat ér, nálad lehet a rendkívüli darab, a visszajáróban kaphattad meg (Promotions)
Érdemes átnézni az aprópénzt, kincs lehet benne.
okt. 14
9:48
Mi történne, ha a szuperföldön, a Kepler–22b-n landolnánk? (Rakéta)
a Kepler–22b-n kétszeres gravitáció, oxigénszegény légkör és egy globális óceán várna — mi történne, ha tényleg leszállnánk?
okt. 14
9:48
Különleges foglalkozás a női vízlabda-válogatottnál (Magyar Hírlap)
Cseh Sándor szövetségi kapitány vezényli.
okt. 14
9:48
Egyetlen céljuk van, Orbánt megbuktatni (Mandiner)
Mégpedig azért, mert mást gondol woke, migráns és háborúügyben.
okt. 14
9:50
Küszködik az olajkereskedelemmel a BP (Portfolio)
A BP gyenge olajkereskedelmi teljesítményről és növekvő termelésről számolt be a harmadik negyedéves előzetes eredményközlésében, miközben az energiaóriás továbbra is küzd a korábbi évek gyenge teljesítményének megfordításával - jelentette a Bloomberg.
okt. 14
9:50
Portugália–Magyarország: megnevezték azt a játékost, akire mindenképpen szüksége van a magyar válogatottnak (Mandiner)
Marco Rossi kedd este szerencsére ismét számíthat rá.
okt. 14
9:52
A németek már a nyugdíjasokat vetik be, hogy fellendüljön a gazdaság (Portfolio)
Németországban 2026-tól az idősek új adókedvezményben részesülnek, ha a nyugdíjkorhatár után is folytatják a munkavégzést – hívta fel a figyelmet a Financial Times. A kormány ezzel szeretné ösztönözni, hogy minél tovább maradjanak a munkavállalók a piacon Európa egyik legmagasabb nyugdíjkiadásokkal rendelkező országában.
okt. 14
9:54
ESG a gyakorlatban – üzleti siker zöld alapokon (Piac és Profit)
A fenntarthatóság nem pusztán értékválasztás, hanem gazdasági realitás. A CIB Bank ESG-vezetője, Máté Károly arról beszél, hogyan integrálja a bank az ESG-szempontokat a kockázatkezelésbe, termékfejlesztésbe és finanszírozási döntésekbe. A beszélgetés gyakorlati példákon keresztül mutatja meg, miként válhat a fenntarthatóság a versenyképesség új fo
okt. 14
9:54
Kiderült, mikor kell börtönbe vonulnia Nicolas Sarkozynek (Infostart)
A volt francia államfő (2007-2012) az első francia exelnök, akinek börtönbe kell vonulnia.
okt. 14
9:54
"Sántikáló" orosz tengeralattjárón gúnyolódott a Nato-főtitkár (Blikk)
Mark Rutte NATO-főtitkár viccelődve kommentálta az orosz haditengerészet állapotát, miután a brit és a holland hatóságok több napon át követték a Novorosszijszk nevű tengeralattjárót, ami a Földközi-tengerről tartva a La Manche-csatornán meghibásodott. Közlésük szerint a járművet végül el kellett vontatni, de Moszkva szerint csak tervezett áttelepü
okt. 14
9:54
Egyetlen nap alatt 24 milliárd dollárnyi AI-beruházást jelentett be a Google (Portfolio)
15 milliárd dolláros beruházással építi ki új mesterséges intelligencia adatközpontját a Google Dél-Indiában, amely a vállalat legnagyobb, Egyesült Államokon kívüli AI-központja lesz – számolt be a CNBC. A társaság a Wall Street Journal szerint azt is bejelentette, hogy 2027-ig 9 milliárd dollárnyi beruházást hajt végre Dél-Karolinában Berkeley meg
okt. 14
9:54
Egy rossz döntés, és a világ újra háborúba sodródhat (Hírklikk)
Közel-keleti béke, amerikai nyomás, izraeli politikai válság, európai dróntámadások – vajon milyen irányba tart a világ biztonsága? A KlikkTV Mélyvíz című műsorában Cseri Ferenc biztonságpolitikai szakértő értékeli az elmúlt hetek legfontosabb geopolitikai eseményeit: Trump szerepét az izraeli–Hamász békekötésben, Netanjahu politikai helyzetét, és
okt. 14
9:54
Ön vajon már orrspray-függő? (Magyar Hírlap)
Az orvos elmagyarázza a figyelmeztető jelzést.
okt. 14
9:54
Hat ponton csökkentik az agrárium adóterheit (Mezőhír)
Többféle adónemhez is hozzányúlt a kormány #hogy csökkentse az agrárium terheit.
okt. 14
9:54
BlackRock vagy Opus? (Mandiner)
A kérdés úgy hangzik: a globális nagytőke rezidenseire (Tisza) cseréljük-e a hazai irányított, felhalmozó kapitalizmus hűbérurait (Fidesz)?
okt. 14
9:54
Elégedett lehet a Vw a harmadik negyedéves eladásokkal, de Kínában történt valami (Autószektor)
A Nyugat-Európába irányuló szállítások 8 százalékkal, Közép- és Kelet-Európába 13,7 százalékkal, Dél-Amerikába 9,7 százalékkal, Ázsiába (Kínán kívül) 9,2 százalékkal, a Közel-Keletre pedig 3 százalékkal nőttek. Az Észak-Amerikába irányuló szállítások 9,8 százalékkal, Kínába pedig 7,2 százalékkal csökkentek. A VW globális járműkiszállításai az idei
okt. 14
9:54
Így segíthet az olvasás a stresszes időszakokban (EgészségKalauz)
Mennyit tud segíteni egy könyv a nehéz élethelyzetek átvészelésében?

Keresés