Lehetünk bárhol a világon, egy dolog közös bennünk: a zene szeretete! Október elseje a Zene világnapja – a nap, amikor a daloké, az emlékeké és a nagy magyar slágereké a főszerep. Ilyenkor nemcsak koncerteken és klubokban szól a muzsika, hanem a szívünkben is. Ezeket a magyar zenéket sosem felejtjük el!
Leon Cooperman, az Omega Family Office vezetője szerint a jelenlegi bikapiac olyan késői szakaszában járunk, ahol buborékok alakulhatnak ki és a kockázatok növekednek - hasonlóan ahhoz, amire Warren Buffett korábban figyelmeztetett, írja a Cnbc.
Az NB III-ban szereplő Siófok kapusa, Hutvágner Gergely piros lapot kapott a Balaton-partiak Dunaújváros elleni mérkőzésén, az MLSZ keddi ülésén pedig döntöttek is a játékos büntetésének mértékéről: a hálóőr négy mérkőzéses etiltást kapott.
Deák Kristóf alig két hét alatt állami támogatás nélkül forgatott egy kis költségvetésű mozifilmet, reményei szerint a 2025-ös év egyik magyar sikerfilmjét. Az Oscar-díjas magyar rendező az Egykutya című alkotás vetítésén arról beszélt a Blikknek, hogy különleges időszak volt az életében a film elkészítése: "szerelembe esett" a szereplőkkel, és mos
Bár Európa több országában már csillapodott az infláció, Magyarországon a mindennapi költségek továbbra is érezhetően terhelik a háztartásokat. 2024-ben hazánkban 3,7%-os éves inflációt mértek, ami bár alacsonyabb a korábbi évekhez képest, még mindig a középmezőnybe sorol bennünket. Az alapvető élelmiszerek és szolgáltatások ára különösen makacsul
Hanga Ádám és társai sikeres szezonban bíznak Joventut Badalona kosárlabdacsapatánál, amely vasárnap délben granadai bajnokival kezdi meg az idényt. A magyar válogatott kosárlabdázót Bittmann Emil kérdezte.
A Mocskos játszma című akcióthriller Mark Wahlberg és Lakeith Stanfield főszereplésével egy könyörtelen tolvajról és profi csapatáról szól, akik New York városában tevékenykednek. Október 1-től a Prime Video kínálatában! A Mocskos játszma című akciódús thrillerben Shane Black rendezésében egy profi tolvaj készül élete legnagyobb rablására. Parke
A Patent egyesület munkatársa szerint szomorú, hogy az emberek előbb fordulnak egy étteremhez ilyen helyzetben, mint a rendőrséghez vagy az áldozatsegítő szervezetekhez. Spronz Júlia azt mondta a Híradónak, hogy a társadalom egyre érzékenyebb az ilyen esetekkel kapcsolatban, de úgy látja a jogalkotók ezt nem követik. Szerinte ha segítségre van szük
A Liverpool új szerződéshosszabbítási ajánlatot tett Ibrahima Konaté védőnek, írja a L'Equipe. A bajnokcsapat vezetősége már közel egy éve megkezdte a tárgyalásokat egy új megállapodásról. A Real Madrid figyelemmel kíséri a helyzetet, a francia válogatott játékost a Santiago Bernabéu-ba való átigazolással hozzák összefüggésbe.
A Tisza Párt applikációjának tartalomgyártásra ösztönző felhívása jogsértő lehet, ha a felvétel készítője nem szerez megfelelő beleegyezést a felvétel szereplőjétől – jelezte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (Naih) a Tisza Világ alkalmazás adatvédelmi megítéléséről szóló, az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében. A Naih kö
A zene világnapján indul a Pema Szerzői változat című új sorozata, amelyben havonta egy-egy hallgató saját szerzeményét mutatják be. A Póka Egon Művészeti Akadémia, a Petőfi Kulturális Ügynökség könnyűzenei oktatási programja fiatal alkotók bemutatkozását és szakmai fejlődését segíti. Elsőként a hernād. Ég című dalát mutatják be.
Az elmúlt napok viszonylag csendesebb kereskedését követően kedden látványosan erősödött a forint, amely mind az euróval, mind a dollárral szemben egyhetes mélypontra szorította le az árfolyamot. A szerdai nap azonban már jóval vegyesebb képet mutatott: délelőtt ugyan tovább közelített a magyar deviza az elmúlt bő egy év legerősebb szintjeihez, ám
Jennifer Lopez igazi divatikon, aki mindig is bátran vállalta nőies és merész stílusát. Már pályafutása kezdetétől fogva tudatosan használja az öltözködést arra, hogy kifejezze az önbizalmát. Az extra mély dekoltázs gyakorlatilag a védjegyévé vált a vörös szőnyegen.
A rolleresek sajnos már a transzplantációt végző osztályokon is megjelentek. A szívsebész megkongatta a vészharangot: ne engedjük, hogy "össze darabolja a gyerekeinket"!
Ma a dallamoké a főszerep: a zene világnapján összeválogattunk néhány különleges alkotást az RTL+ kínálatából, amelyekben a muzsika nemcsak háttér, hanem igazi főszereplő. Inspiráló történetek, felejthetetlen hangok és érzelmes pillanatok várnak – íme a TOP3 tartalom, amit kár lenne kihagyni ezen a napon!
A szakemberek szerint az egészségtelen életmód mellett a mikroműanyagok, tartósítószerek is hozzájárulnak a riasztó trendhez. Az Országos Onkológiai intézet főigazgatója azt mondta a Híradónak, dolgoznak azon, hogy már 40 éves kortól elinduljon az államilag finanszírozott szűrővizsgálat.
A Híradó értesülései szerint nagyjából két meter mély a víz ott, ahol a csónak felborult. Hárman ki tudtak úszni, a csónak negyedik utasa azonban eltűnt. Az erős sodrás akár kilométerekre is elvihette a férfit. Búvárokat, szonárt és drónt is bevetettek, három önkéntes csoport is részt vesz a keresésben. Az egyetem belső vizsgálatot indított, és a r
Vannak emberek, akik úgy élnek, mintha állandóan lenne mit ünnepelniük. Mindig mosolyognak, optimisták és hihetetlen energiával próbálnak mindenkit magukkal ragadni.
A baleset a 4-es úton történt, a Híradó által megkérdezett vezetéstechnikai oktató azt mondja, mindhárom sofőr hibázott. Szerencséjük volt, még mentőt se kellett hívni a helyszínre, egyikük sem sérült meg. A rendőrség sem indított eljárást a karambol miatt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 285,51 pontos, 0,29 százalékos emelkedéssel, 99 157,11 ponton zárt szerdán. Az árfolyamok aktuális alakulása árfolyam oldalunkon is nyomon követhető.
Pavel Durov neve sokaknak a Telegram alapítójaként cseng ismerősen, ám kevesen tudják, hogy életvitelét nem a népszerű üzenetküldő alkalmazásból, hanem jóval inkább a kriptovalutákból finanszírozza. A techmilliárdos már 2013 óta aktív bitcoin-befektető, és elmondása szerint mindennapi kiadásait is ezekből a tartalékokból fedezi. Minimalizmus a luxu
Az építési és közlekedési minisztérium azt írta Híradónnak: Lázár János az abszurd támadásra szándékosan abszurd kérdéssel válaszolt, remélve, hogy ettől talán leesik a kérdezőnek, hogy a politikai kritika és a személyeskedő rágalom között óriási a különbség. Múlt héten mások mellett Orbán Viktor és Gulyás Gergely is arról beszélt: aki pedofíliával
A bíróság szerint a pedagógusok legalapvetőbb feladata a tanórák megtartása, és ennek nem tettek eleget. Hozzátették, egy munkaügyi pernek nem lehet tárgya az, hogy a tanárok jószándékúan akartak-e fellépni. Ügyvédjük azt mondta a Híradónak, nehéz megemészteni a döntést, szerinte ugyanis nem mindegy, hogy miért nem tart órát egy tanár. A kirúgott p
Szerda estétől újra folytatódnak az Oktoberfest programjai, miután ma a világ legismertebb sörfesztiválját bombafenyegetés miatt ki kellett üríteni – jelentette be Dieter Reiter, a bajor főváros polgármestere. A nyitásról azután döntöttek, hogy a Theresienwiese területét – ahol az eseményt minden évben megrendezik – több mint ötszáz rendőr és minte
Hanga Ádám és társai egy sikeres szezonban bíznak a Joventut Badalona kosárlabdacsapatánál, amely vasárnap délben granadai bajnokival kezdi meg az idényt. A válogatottságot januárban lemondó 36 éves játékos arról beszélt: egészséges várakozással tekint az új szezon elé. Nem titkolja, azt reméli, hogy együttesével akár a Bajnokok Ligája négyes döntő
Példaértékű volt, hogy kistelepülések önkormányzatai nem újabb utakat, hanem a vasút megmentését és fejlesztését tekintették céljuknak. Most, engedve a kínai ipari nyomásnak, bezárják az egyik legsikeresebb debreceni elővárosi vonalat.