Nouriel Roubini amerikai közgazdász legfrissebb elemzésében arról ír, hogy a világgazdaság számára elkerülhetetlen az 1970-es évek stagflációja és a 2008-as adósságválság megismétlődése.
„Milyen harmincasként megözvegyülni? Szürreális. Mások ilyenkor mennek férjhez vagy tervezgetik a gyerekvállalást. A barátnőim izgatottan jártak babamozira, meg menyasszonyi ruhát próbálni, én a hagyatéki eljárást intéztem, meg az özvegyi nyugdíjat és az árvaellátást.”
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/08/05/4903/
És Rácz András szakértő szerint nem kevés pénzt is eltesz a menekülttranszportért Európa utolsó diktatúrája. Miközben Afganisztánból még szinte el sem indultak az embermilliók.
Kriszcina Cimanouszkaja fehérorosz sprinter a Reuters brit hírügynökségnek adott, csütörtökön megjelent exkluzív interjúban elmondta: úton a tokiói repülőtér felé - ahova akarata ellenére vitték -, biztonságát féltve döntött a szökés mellett, miután nagyanyja azt mondta neki, hogy nem biztonságos hazatérnie Fehéroroszországba.
Rászakadt az ég Esztergomra, teljesen elöntötte a víz a várost. Több helyen megszakadt a közlekedés. A járókelők bokáig érő vízben totyognak, miközben az autók egy tappodtat se mozdulnak. (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)
Humánerőforrás krízis alakult ki az Uzsoki Utcai Kórházban, ezért a sürgősségi ügyeletet augusztus 30. reggel 8-ig nem tudja ellátni - írja Facebook-oldalán Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő a hozzá eljutott levél alapján. Az ügy az egészségügyi szolgálati jogviszony következményeivel függ össze.
Az a mód, amellyel Magyarország vezető tisztviselői újra és újra megnyitják a történelmi kérdéseket, ellentétes deklarált szándékával, miszerint jó kétoldalú kapcsolatra törekszik Szlovákiával – jelentette ki Ivan Korcok szlovák külügyminiszter Kövér László magyar házelnök e heti somorjai látogatására és kijelentéseire reagálva. Az Országgyűlés eln
Megduplázódtak az ingatlanárak a Balaton mellett. Ennek ellenére nincs olyan drága ingatlan, amit ne vennének meg, legyen az kis parti bungaló, vagy akár a 200 milliós luxusvilla. A szakember szerint a kereslet a járvány miatt nőtt meg, az árak viszont az építőanyag drágulásához igazodnak.
A meditáció egyre népszerűbb – nem véletlenül –, hiszen egyre többen fedezik fel számos egészségügyi előnyét. Használhatod arra, hogy növeld a tudatosságodat önmagaddal és a környezeteddel kapcsolatban. De sokan úgy gondolnak rá, mint a stressz csökkentésének és a koncentráció javításának legjobb megoldására.
Módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok vonalon augusztus 6-ától 29-éig, mert Kőbánya-Teher és Kőbánya-Kispest között pályakarbantartást végeznek – közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.
Közös légitársaságot alapít Nagyvárad és Bihar megye - jelentette be egy csütörtöki sajtótájékoztatón Florin Birta polgármester, és Ilie Bolojan megyei önkormányzati elnök.
Újabb magyar aranyérem Tokióban: Tótka Sándor győzött kajak egyes 200 méteren. Tótka Sándor bravúros diadala után Híradónk megkereste nevelőedzőjét, aki 9 éven keresztül irányította a sportoló pályafutását.
Egyet biztosan meg tudunk ígérni: amíg mi kormányzunk, illegális bevándorló Magyarországra nem teheti be a lábát – írta Tucker Carlson videójához Szijjártó Péter a Facebookon.
A Magyar Nagydíj első körében kiesett Sergio Péreznek, a Red Bull Racing Forma–1-es pilótájának a hozzáállását nem befolyásolja, hogy édesapa lett, minden versenyen a maximumot akarja kihozni magából. Reméli, nem áll majd elő a gyermeke azzal az ötlettel, hogy pilóta szeretne lenni, de ha így lesz, akkor mindenben támogatja majd.
– Új hobbit talált magának Kánya Kata, akinek a munkáiért már sorban is állnak a követői. Az egykori műsorvezető pár hónapja talált rá új szenvedélyére, a kerámiázásra, amely most igazán kikapcsolja.
Évente fejenként több, mint 100 kg csomagolási hulladékot termelünk hazánkban. Talán nem hangzik soknak ez a szám, de ha belegondolunk, hogy ennek egyik harmadát a pehelykönnyű műanyag, másik harmadát a szintén nem túl nehéz papír teszi ki, akkor nem nehéz belátni, hogy mindannyiunk érdeke ezt a mennyiséget csökkenteni. Különösképpen, ha figyelembe
Szomorú véget ért a Messi-saga: annak ellenére, hogy a klub és a játékos megegyezett a folytatásról, az argentin zseni mégsem marad Barcelonában – olvasható a klub weboldalán. A klub szűkszavú közleménye azt mondja, “a felek egyértelmű szándéka volt, hogy ma új szerződést írnak alá, ám ez nem történhet meg pénzügyi és strukturális akadályok miatt
Hogyan formálták át a közéleti vitákat és egész életvitelünket a digitális platformok? Ki lehet törni a véleménykamrákból? Renée DiResta vezetésével zajlott izgalmas vitafórum az MCC Feszt nyitónapján.
Az angol dry humping szó arra utal, amikor valaki ruhában dörzsöli a nemi szervét partneréhez, vagy esetleg egy tárgyhoz. Ilyenkor az adott személy az orgazmus elérésére törekszik ugyanúgy, mint amikor ruha nélkül történik az aktus. Ez a fajta együttlét nem csak a tinédzserek kedvence, Ashlee Simpson vagy Kaitlyn Bristowe is szívesen csempészi bele
Borzasztó károkat okozott a hirtelen jött heves esőzés országszerte. A nagy erejű szél háztetőket tépett le és fákat döntött ki. Több száz esethez riasztották a katasztrófavédelmet.
Az olimpiai, világ és Európa-bajnok egykori pólós elemezte a női vízilabda-válogatott elődöntőjét, és támpontokat adott ahhoz, mi várható a férfiak és a nők következő mérkőzésén az elődöntőben, illetve a bronzmérkőzésen.