Az olasz legendának ez lesz az utolsó szezonja a gyorsaságimotoros-világbajnokságban, amelyet hétszer is megnyert az alsóbb osztályokban szerzett két vb-címe után.
Egyre több szénerőművet helyeznek újra üzembe, hogy a hőség és a pandémia után újrainduló termelés miatt megugrott villamosenergia-igényt fedezni tudják. Bár szenes erőművet üzemeltetni alapesetben drágább, a magas gázárak és a rendelkezésre álló tartalékok szűkössége miatt most megéri.
A nagy nyugati országok adót emelnének, de nem szeretnék, ha emiatt romlana a versenyképességük, ezért másokat is adóemelésre kényszerítenének - fejtette ki Izer Norbert.
Az Európai Bizottság intézkedéseket javasolt a magas színvonalú és befogadó alap- és középfokú oktatást előmozdító vegyes tanulás, azaz a tanulási környezet és az eszközök ötvözésének támogatására - közölte az uniós bizottság csütörtökön.
Negyedik nagylemezük jelenik meg, egymást érik a koncertjeik, több szakmai elismerésben részesültek. Csorba Lóránt önismeretről, a közönséggel való kapcsolatról és az MCC Fesztről.
A világjárvány gazdaságra gyakorolt hatását tekintve elmondható, hogy a munkáltatók számottevő része munkaerőhiánnyal és a munkaerő megtartás problémájával küzd. A probléma enyhítésében segíthetnek az olyan típusú juttatások, amelyek adómentesen vagy kedvezményesen nyújthatók a munkavállalók számára. Ilyen lehet többek között a munkásszállás biztos
Az ibizai hatóság olyan külföldi „privát ügynökök” beszervezésén dolgozik, akik helyi ismeretlenségüknél fogva könnyen beépülhetnek a lokális társasági életbe, és segíthetnek leleplezni az „illegális bulizókat”.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) minden elnevezésén betiltotta a BrightWhite otthoni fogfehérítő szett reklámozását - hívta fel a nemzeti versenyhatóság a figyelmet.
Számos szolgáltatásból, aktivitásból és rendezvényről kitilthatják Németországban ősztől azokat, akik nem oltatják be magukat koronavírus ellen, derül ki egy kiszivárgott kormányzati dokumentumból. A cél nyilvánvalóan az, hogy rábírják az ellenkezőket a vakcina elfogadására, és ezáltal csökkentsék a negyedik hullám erejét. Az oltatlanok hátrányos m
Közel 50 százalékkal javul az emlékezőképesség, ennek következtében a teljesítmény is azon szellemi munkát végzők körében, akik háromdimenziós térben dolgoznak - mondja a 2016 óta a virtuális valóság és a kognitív, azaz megismerő funkciók kapcsolatában rejlő hatékonyságnövelést alkalmazó magyar startup, a MaxWhere. A cég már több, mint 24 ezer felh
Folyamatosan érkeznek a bejelentések a katasztrófavédelemhez a heves zivatarok okozta károk miatt - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivő-helyettese csütörtökön dél körül az MTI-t.
Ki a zöldebb? Egyáltalán, lehet mérni, hogy kinek az életmódja fenntarthatóbb? És miért bántják egymást az emberek még ezen a területen is, amikor a cél – elvileg – közös? A Greenpeace kommunikációs munkatársával ezekre a kérdésekre keresi a választ a Komposzt e heti adásában Nagy Réka, azaz Ökoanyu.
Címlapinterjút adott a Nők Lapjának Borbás Marcsi. A beszélgetés során sok-sok témát érintettek, érdemes az egészet elolvasni! Az alábbiakban egy részletet közlünk.
Félő, hogy újabb halálos medvetámadás történt Romániában. Ezúttal a Maros megyében található Gernyeszegen eshetett medve áldozatául egy juhász, akinek az eltűnését fia jelentette a helyi hatóságoknak.
Egy év alatt több mint nyolc százalékkal, 1 millió 246 ezerre nőtt a NAV-val szemben hátralékot felhalmozók száma, az egykori fitneszkirálynő Bíró Ica – idézi a NAV által most nyilvánosságra hozott adóslistát az Indirekt.
Rekordszintre emelkedett az Egyesült Államok külkereskedelmi mérlegének hiánya júniusban, mivel meglódították az importot a vállalatok azon erőfeszítései, hogy feltöltsék készleteiket az erőteljes fogyasztói kereslet kielégítéséhez.
A cseh jegybanki tanács csütörtökön 0,5 százalékról 0,75 százalékra emelte az alapkamatot - közölte Markéta Fiserová, a Cseh Nemzeti Bank szóvivője a testület ülése után Prágában.
A legkisebb arányban nőnek az új erdők az Amazonas azon térségeiben, ahol korábban a legnagyobb mértékű volt az erőirtás brit kutatók szerint. Egyes ilyen térségekben húsz évvel az erdők elpusztítása után sem látszanak az erdők helyreállításának a jelei.
Stabilan tegnapi záróértékük felett mozognak az amerikai részvényindexek a csütörtöki kereskedés felénél. Elsősorban a kedvező munkaerőpiaci adatokkal magyarázzák a mostani emelkedést, de a pénteki tengerentúli makroadatokat is nagyon várják a befektetők.
Valamiért még ma is tévesen gondolják azt a vállalatok és a Hr-esek, hogy a nyár uborkaszezonnak számít a munakerőpiacon és teljesen fölösleges ilyenkor álláshirdetéseket küldözgetni. Ez azonban nagyon távol áll az igazságtól, hiszen a 2020-as nyárhoz képest, nagyra duzzadt a betöltetlen állások száma Magyarországon a Ksh 2021/I. negyedéves felméré
Az elmúlt évtizedekben tovább nőtt a fehér és az afro-amerikai lakosság által birtokolt lakásvagyon közötti különbség az Egyesült Államokban. Van esély a folyamat megfordítására, de a legoptimistább forgatókönyv szerint is csak századunk utolsó harmadában valósulhat meg az egyenlőség.
Legújabb filmje, az Idő kapcsán a banda tagjai elmondták, hogy egyszer találkoztak vele, megkérdezték, hogy rendezne-e klipet nekik, a rendező pedig ott helyben kitalált egy sztorit hozzá.
Csak részeiben vagy egészében felel meg a jogállamiság kritériumainak a magyar rendszer? Valakik vagy valami ellen született a gyermekvédelmi törvény? És merre tovább, Európai Unió? Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Schiffer András volt országgyűlési képviselő, az LMP korábbi társelnöke vitázott az MCC Feszten. Bár a polémia a
Az alkoholfogyasztás a korábban véltnél jobban megnöveli a rák kialakulásának kockázatát - állapították meg az Imperial College London tudósai. Kutatásukból az is kiderült, hogy a kávézás viszont védelmet jelenthet a májrák ellen.
Folyamatosan érkeznek a bejelentések a katasztrófavédelemhez a heves zivatarok okozta károk miatt - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivő-helyettese csütörtökön dél körül az MTI-t.