2021. augusztus 9. hétfő

aug. 9
19:18
Videó: Így fogadták a magyar olimpiai csapatot Budapesten (SzMo)
Óriási vastapssal köszöntötték a BOK Csarnokban a magyar csapatot, amely az elmúlt 25 év legsikeresebb olimpiáját zárta.
aug. 9
19:18
Listavezetőként búcsúzott a Házasodna a gazda (MMonline)
Az RTL Klub társkereső realityje végzett a nézettségi toplista élén. Magának a csatornának és a komplett RTL Magyarországnak is jó hete volt. Az elmúlt héten az RTL Klub főműsoridős közönségaránya a 18-49 éveseknél kicsit nőtt, a TV2-é kicsit csökkent. Így előbbi 12,9 százalékos, utóbbi 9,2 százalékos közönségaránnyal, azaz 3,7 százalékpontnyi külö
aug. 9
19:30
Szavazás: pályázzon-e Budapest nyári olimpiára? (Demokrata)
Örülne, ha a főváros ötkarikás játékokat rendezne? Szavazzon!
aug. 9
19:36
Magyar György elmondta, már négy miniszterelnök-jelölt van (ATV)
A fővárosban Dobrev Klára és Karácsony Gergely fej-fej mellett vezet, vidéken viszont Jakab Péter tarolna az ellenzéki választók között, derül ki a Závecz Research közvélemény-kutatásából. Hivatalosan még csak a Jobbik és a DK jelentette be, hogy teljesítette a miniszterelnök-jelöléssel járó adminisztrációs kötelezettséget. A Civil Választási Bizot
aug. 9
19:39
Telefonon egyeztetett Macron és az új iráni elnök az atomalkuról (Mandiner)
Emmanuel Macron francia elnök hétfőn felszólította Ebráhim Raiszi új iráni elnököt, hogy gyorsan térjen vissza az iráni nukleáris programot szabályozó, 2015-ös hathatalmi megállapodáshoz.
aug. 9
19:41
Kiraboltak egy bankot Budapesten, egy ember megsérült (Mandiner)
A rabló szökésben van.
aug. 9
19:42
Alekosz megdöbbentő közös képet posztolt Baukó Évával – mi történik? (Promotions)
Ennek a fotónak az értelmezésébe még nekünk is beletört a bicskánk. Ezt nevezik igazi képzavarnak.
aug. 9
19:42
Kiraboltak egy XV. kerületi pénzintézetet (Demokrata)
Fegyverrel vagy annak utánzatával fenyegetve raboltak ki egy pénzintézetet hétfő délután Budapesten, a XV. kerületben.
aug. 9
19:45
Egy játék ami több, mint aminek tűnik (Helló Magyar)
Ha van játék, ami minden háztartásnak kötelező elemének kell lennie az a Dixit társasjáték.
aug. 9
19:54
Végignyalogatta a bevásárlókocsit és a hűtőt is egy oltásellenes nő, hogy bemutassa az immunrendszer működését (SzMo)
Az amerikai nő ezzel próbálja meggyőzni követőit arról, hogy felesleges az oltás, elég egy megfelelően kiképzett immunrendszer.
aug. 9
19:57
Francesco Giubilei: Amit a magyarországi életből megtanultam (Mandiner)
Nyugat-európai szemmel nem tudjuk tovább helyesen megítélni, mi is történik Magyarországon.
aug. 9
20:00
Maros-Torda (Demokrata)
Erdély hegyes-dombos vármegyéje volt a Maros felső folyásánál, közel a román határhoz, mellyel egy keskeny kiszögellés révén Beszterce-Naszód és Csík között közvetlenül is érintkezett.
aug. 9
20:03
Robbanó hulladékból divatcikk (Autószektor)
Miközben az autógyártók véresen komolyan veszik a biztonsági és minőségi előírásokat például azzal is, hogy a szállításkor felborult csomag légzsákjait akkor sem építik be a az új autókba, ha azon nincs fizikai sérülés, a magánemberek bedőlnek a biztosítók kedvezőnek látszó ajánlatával tudtukon kívül vállalnak felelősséget és közlekedésbiztonsági k
aug. 9
20:06
Esett a BUX - búcsú az 50.000 ponttól (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 329,04 pontos, 0,66 százalékos csökkenéssel, 49 721,84 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,2 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
aug. 9
20:06
Elképesztő pénzeső: brutális, mennyit keresett a koronavírus-vakcinákon a Pfizer gyártója (Pénzcentrum)
Csaknem négymilliárd euró profitot termelt 2021 első felében a BioNTech német biotechnológiai kutatóvállalat, amely a Pfizer amerikai gyógyszeripari óriáscéggel kifejlesztette az Európai Unióban elsőként engedélyezett védőoltást az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegség (Covid-19) ellen.
aug. 9
20:06
24 világcsúcs, több mint 600 ezer koronavírusteszt – a tokiói olimpia számokban (Femcafe)
Érdekességek, adatok, rekordok a július 23-án kezdődött és vasárnap véget ért tokiói olimpiáról.
aug. 9
20:08
Megalázta a plus size nőt a szépségszalon, zseniálisan állt bosszút (Femcafe)
Nem semmi, hogy ilyen még megtörténhet 2021-ben, egy olyan világban, ahol elvileg mindenki a body positivityt hirdeti.
aug. 9
20:12
Gillian Anderson ma 53 éves: így alakult a karrierje (Femcafe)
Bár tucatnyi szerepben feltűnt már előtte, az Emmy- és Golden Globe-díjas színésznő Dana Scully Fbi ügynök szerepében szerzett hírnevet az X-akták című Sci-fi sorozatban. Gillian Anderson ma 53 éves lett, legfrissebb fotóit látva azonban szinte egyértelmű, hogy a színésznőn nem fog az idő múlása – sőt, most talán jobban is tündököl, mint a karrierj
aug. 9
20:12
Hogyan vált a rózsaszín nőiessé? (Hamu és Gyémánt)
A rózsaszín a nőiség egyik szimbóluma, de nem volt ez mindig így a történelem során. Miképp vált mégis ez a szín a nőtársadalom jellegzetes védjegyévé? Rövid történelmi kitekintő.
aug. 9
20:14
Magyar siker az egyik legrangosabb nemzetközi matematikaversenyen (Hamu és Gyémánt)
Az Elte matematika alapszakának végzett diákja nyerte a 28. International Mathematics Competition for University Students (IMC) elnevezésű, kifejezetten egyetemisták számára megrendezett nemzetközi matematikaversenyt. Az Elte közleménye szerint, Gáspár Attila 590 diák közül végzett az első helyen és egyedüliként vehette át a verseny kiemel
aug. 9
20:21
Dennis Prager: Sorost bírálni nem antiszemitizmus! (Mandiner)
A zsidó származású amerikai konzervatív író az MCC Feszten mondta el véleményét a magyar származású amerikai milliárdosról Jeszenszky Zsoltnak.
aug. 9
20:24
Free Guy: Ryan Reynolds új szintre emelte a szórakoztatást (Promotions)
Ryan Reynolds megcsinálta élete egyik legjobb filmjét.
aug. 9
20:27
Peter Franklin: Nem, Orbán nem a jobboldali Chávez (Mandiner)
Semmi közös nincs e két furcsa rendszer között.
aug. 9
20:30
Megemelt rendőri jelenlét az Örs vezér téren (ATV)
A zsúfolt csomóponton állandó a rendőri jelenlét, amelyet most a Budapesti Rendőr-főkapitányság meg is emelt – jelentette ki Wieszt Ferenc ezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályának vezetője a Zsaru Magazinnak.
aug. 9
20:30
Gyémántnál maradandóbb (Demokrata)
Kikapcsolta az övet, próbálta nyitni az ajtót, de az nem nyílt. Aztán az ablaknyitó gombot nyomta meg. Semmi. Végül ököllel kezdte ütni az ablakot. Csakhogy az ablak nem engedett.
aug. 9
20:36
Elszabadult a texasi áramigény: most épp a forróságtól (NRGreport)
A texasi áramhálózat-üzemeltető ma azt jósolta, hogy a kereslet ezen a héten eléri az idei csúcsot, mivel az otthonok és a vállalkozások a légkondicionálókba menekülnek az újabb hőhullám elől.
aug. 9
20:42
Berobbant a járvány: karantén alá kerül két tiroli település szerdától (Portfolio)
Karantén alá kerül két kelet-tiroli település Ausztriában a koronavírusos megbetegedések növekvő száma miatt szerdától - jelentette be a tartományi vezetés hétfői közleményében.
aug. 9
20:54
190 millió forint uniós támogatást nyertek bölcsődére, de két év alatt sem épült meg az intézmény Hernádkakon (SzMo)
A helyi református egyházközség 2019-ben 191,93 millió forintot kapott a beruházásra. A lelkész, aki a falu alpolgármestere is, azt mondja: kevés volt az elnyert pénz, és további 100 millió forintra lenne szükségük, hogy felépíthessék a bölcsődét.
aug. 9
20:54
Moszkva megtiltotta a beutazást több brit állampolgárnak (Demokrata)
Az orosz külügyminisztérium a kölcsönösség elve alapján, oroszellenes tevékenység címén szankciókat rendelt el több brit állampolgár ellen.
aug. 9
20:54
Légió a határon (Demokrata)
Megnyílt a kibővített Azaum Római Tábor Almásfüzitőn. A benne működő interaktív élménytárnak hála immáron az év 270 napján fogadhatják az érdeklődőket.
aug. 9
21:06
Bezárnak 800 postát? Cáfolják a piaci pletykát (ProfitLine)
A Magyar Posta nem tervez postabezárást, jelenleg nincs olyan átszervezés a társaságnál, ami miatt csökkenne a posták száma - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel közleményben.
aug. 9
21:06
Ellenzék: sikeres az ellenzéki előválasztási regisztráció (ATV)
Sikeres az ellenzéki előválasztási regisztráció: már 144 indulót vett nyilvántartásba az országos előválasztási bizottság - közölte a megmérettetést szervező hat ellenzéki párt hétfőn az MTI-vel.
aug. 9
21:06
Hosszú Katinka volt férje durván rossz viccet posztolt, atomjaira szedték szét a kommentelők! (Promotions)
"Ilyesmivel nem viccelünk!" - írták a Shane Tusup, hosszú Katinka volt férjének ízléstelen viccére!
aug. 9
21:12
Önkénteseket keres a NASA, egy évig kell egy Mars-szimulációban élni (SzMo)
A négy önkéntesnek a Mars Dune Alpja nevű, közel 160 négyzetméteres, 3D-nyomtatóval megalkotott házakban kell élnie a texasi Johnson űrközpont közelében egy éven át.
aug. 9
21:12
A héten igazi hullócsillagzáporra számíthatunk (Hamu és Gyémánt)
Augusztus második hetében érdemes lesz az esti égboltra pillantani.
aug. 9
21:18
Kína és Ausztrália ismét lezár – mennyire hatékony és fenntartható a zéró-Covid stratégia? (SzMo)
A rendkívül szigorú szabályok, a tesztelés és a kontaktkutatás azt eredményezte, hogy Kínát és Ausztráliát nem tarolta le a vírus, ám a tudósok szerint ez nem fenntartható módszer, elsősorban a delta variáns miatt.
aug. 9
21:21
Orbán Balázs: A konfliktusos politika is tud sikert hozni (Mandiner)
Igenis van vita, ez nem hiányzik a magyar politikából. Interjú.
aug. 9
21:27
Technikai hiba miatt több órán keresztül nyitva állt a Tower-híd (ATV)
Technikai hiba miatt több mint három órán át maradt nyitva hétfő délután a londoni Tower-híd két szárnya, hatalmas közlekedési dugót okozva a Temze mindkét oldalán.
aug. 9
21:30
Jennifer Lopez kijelentése: "A férfiak 33 éves korukig tényleg használhatatlanok" (Joy)
Amikor az énekesnő a témáról beszélt, valószínűleg nem is sejtette, hogy így visszaüt majd a dolog.
aug. 9
21:30
Harry herceg a „nevetséges bohóc”, Meghan Markle pedig a „jó zsaru” szerepét játssza egy szakértő szerint (SzMo)
Meghan legutóbbi videójában a herceg kint zsonglőrködött az ablak előtt, miközben felesége a nők helyzetéről beszélt.
aug. 9
21:33
Daniel W. Drezner: A konzervatívok esete Magyarországgal furcsa és egyszerű (Mandiner)
A konzervatív elme elbutulása.
aug. 9
21:36
Sellőnek öltözött nő lubickolt az utcán hömpölygő vízben Skóciában (SzMo)
Skóciát sem kímélik a heves esőzések, de volt, aki így is megpróbált vidám maradni.
aug. 9
21:45
Ma egy éve tört ki a fehérorosz válság (Helló Magyar)
Már egy éve tart a fehérorosz válság: Lukasenka elnök 1994 óta van hatalmon, 2020-ban nem kevesebb mint 80,1 %-kal nyert a hatóságok szerint
aug. 9
21:48
Ő a leggyűlöltebb sztár jelenleg Hollywoodban, elegük van belőle az embereknek (Femcafe)
Az epollresearch.com portálja idén is elkészítette azt a listát, amelyekre a legnépszerűtlenebb hollywoodi színészek kerülnek fel – a színészekre és mozicsillagokra a közönség voksolt, mindenkit meglepett az eredmény.
aug. 9
21:48
Kis híján belehalt a szájfeltöltésbe a brit édesanya, miután allergiás reakciót kapott (SzMo)
A beavatkozást végző nővér nem vette észre, hogy az allergiateszt jelzett.
aug. 9
21:48
Salma Hayek lett volna a Mátrix főszereplője, de egy elég meglepő dolog miatt elbukott (Promotions)
Nem sokon múlt, hogy Salma Hayek legyen a Mátrix Trinityje.
aug. 9
21:57
A tálibok újabb tartományi székhelyet foglaltak el Afganisztánban (ATV)
Újabb tartományi székhelyet foglaltak el hétfőn Afganisztánban a tálibok, és megkezdték az előkészületeket az észak-afganisztáni Balh tartomány székhelye, Mazari-Sarif bevételére.
aug. 9
21:57
2025-ben már újabb magyar mehet az űrbe (Mandiner)
Történelmi lehetőség kínálkozik a magyarok előtt azzal, hogy az Európai Űrügynökség programján túl most egy speciális külön projektben vehetnek részt – mondta Ferencz Orsolya az InfoRádió Aréna című műsorában.
aug. 9
22:00
35 évvel a katasztrófa után virágzik Csernobil: nemcsak az élővilág, a katasztrófaturizmus is (Femcafe)
Van élet a halál után – legalábbis Csernobilban, ahol 1986-ban történt minden idők legnagyobb nukleáris katasztrófája, ám az atomerőmű-baleset radioaktív öröksége sem tudta térdre kényszeríteni az életet.
aug. 9
22:06
Nyertesen jött ki a koronavírusból az Euronics (ProfitLine)
Az Euronics üzlethálózat árbevétele az első fél évben - a márciusi zárva tartást nem számolva - 20 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest, annak köszönhetően, hogy a gazdaság újraindításával jelentősen nőtt a kereslet a műszaki cikkek iránt - közölte az üzlethálózatot Magyarországon üzemeltető Vöröskő Kft. hétfőn az MTI-vel.

Keresés