Az orosz külügyminisztérium a kölcsönösség elve alapján, oroszellenes tevékenység címén szankciókat rendelt el több brit állampolgár ellen, megtiltva számukra az Oroszországba való beutazást.
Karantén alá kerül két kelet-tiroli település Ausztriában a koronavírusos megbetegedések növekvő száma miatt szerdától - jelentette be a tartományi vezetés közleményében.
A koronavírus negyedik hullámának itthoni kezdetét a tavalyinál kicsit előbbre, szeptember közepére várja Rusvai Miklós víruskutató, az igazi "járványberobbanást" pedig október második felére. A szakértő az Inforádió Aréna című műsorában beszélt a gyerekek oltásának időzítéséről, az oltottak fertőződésének esélyéről és a harmadik oltások lehetséges
Az olimpia legszebb pillanatait megörökítő kisfilmek levetítése után a drukkerek számára lehetőség nyílt, hogy közelebbről is megismerjék személyes kedvenceiket.
Kétórás kulturális műsor előzi meg Ferenc pápa miséjét szeptember 12-én a Hősök terén – közölte a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) sajtóosztálya hétfőn az MTI-vel.
Észak-Korea javára végzett kémkedés miatt emeltek vádat Dél-Koreában négy aktivista ellen, akik állítólag egy helyi hírportált használtak a kommunista állam propagandájának terjesztésére – értesült a Yonhap dél-koreai hírügynökség hétfőn.
Az Egyesült Államok déli határán kialakult migránsválság kormányzati kezelését bírálta, és a Joe Biden amerikai elnök vezette adminisztráció illegális bevándorlókra vonatkozó „következetes stratégiáját” hiányolta vasárnapi cikkében a The Washington Post liberális amerikai napilap.
A koronavírus-járvány továbbra sem ért véget és a delta után most a lambda-változat által okozott fertőzések is megjelentek az Egyesült Államokban, többek között Texasban, ahol a múlt hónapban a Houston Methodist Hospital jelentette az első esetet.