Júliusban összesen 123.296 új autót regisztráltak - jelentette be az SMMT iparági szövetség csütörtökön. Ez 29,5 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben a hónapban. A számok 22,3 százalékkal maradnak el a 2010 és 2019 közötti évek átlagától. Lanyhul a vásárlási kedv. Fotó: Mini Az SMMT kissé csökkentette éves előrejelzését, és most 11,7 száza
Viszonylagos megnyugvást az jelenthet Afganisztánban, ha a tálibok átveszik a hatalmat – mondta az InfoRádiónak Tálas Péter, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutató Intézetének vezetője.
Ha gyakran kapunk el különböző fertőzéseket, azt gondolhatjuk, hogy valami komolyabb betegség áll a háttérben. Dr. Kádár János immunológus szerint azonban kizárólag a gyakori betegeskedés alapján nem lehet erre következtetni, ám ha más tüneteink is jelentkeznek, az akár immunhiányos állapotot is jelezhet.
Ahogyan azt már több cikkben említettük, a közlekedésbiztonság kérdése továbbra is fontos számunkra, ezért várjuk kérdéseiteket a gumiabroncs-kerdesek@autonavigator.hu címre, ahova
Bármennyire is a minimalizmus hívei vagyunk, egy jó neon ruhadarabnak mi sem tudunk ellenállni. Szerencsére már nemcsak nyáron, hanem szinte bármelyik évszakban viselhetjük a feltűnően színes cuccokat, ősszel például nagy divat lesz a sárga és a pink változata.
Mi van akkor, ha állandóan időhiányban szenvedsz? Folyamatosan ígérgetsz, hogy majd ekkor, majd akkor. A halogatás a kedvenc taktikád. A szavak között favorit a „majd később”. Pató Pál úr módjára hajtogatod, hogy „ej ráérünk arra még”. És egyszer csak azon kapod magad, hogy már évekkel hagytad magad mögött az összes kitűzött dátumot. Hogy nincs tov
Ugye te is szereted azt állítani magadról, hogy tiszta és rendezett környezetben élsz? Ezzel szinte mindenki így van, azonban tudjuk, hogy a valóság gyakran mást tükröz. Amíg néhány ember már úgy érzi, hogy nem tud nyugodtan lenni egy olyan szobában, ahol néhány porszem van a polcokon, addig rengetegen vannak úgy is, hogy azt sem bánják, ha a koszo
Az Európai Bizottság augusztus 2-i döntésével a Tuzséri alma és az Őrségi tökmagolaj elnevezés uniós oltalomban részesült. Az Agrárminisztérium Földrajzi Árujelzők Programjának eredményeként így 73-ra emelkedett az uniós oltalom alatt álló magyar agrártermék földrajzi árujelzők száma: 25 élelmiszer, 38 bor és 10 szeszes ital elnevezése védett az EU
A Tisza-tavi Sporthorgász Nonprofit Kft. részletes, minden turista számára praktikus térképet készített a Tisza-tóról, amelyet több szakmai szervezettel állítottak össze. A térkép nemcsak a horgászok, hanem a vízen közlekedők és a kerékpárosok számára is készült, hiszen a tó területén található helységneveket, kikötőket, strandokat, viharjelző állo
Az Egyesült Államok nagyszerű ország, de hazudik, aki azt mondja, hogy szabadabb Magyarországnál - mondta Tucker Carlson, a Fox News amerikai konzervatív televízió műsorvezetője szombaton Esztergomban.
A fiatal felnőttek tudatos alkoholfogyasztása miatt indított kampányt a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács, tanácsokkal segítik a fiatalokat a szakemberek.
Az Amazon elrendelte, hogy az összes amerikai alkalmazotta viseljen maszkot a munkahelyén, függetlenül az oltási státuszától, mivel a rendkívül fertőző delta koronavírus változat éppen végigsöpör az országon - írja a Reuters.
A férfi vízilabdázók 6:40-kor kezdődő bronzmeccsén, valamint a 13 órakor kezdődő záróünnepségen lesz magyar érdekeltség a tokiói olimpia utolsó napján, vasárnap.
A magyarok kevesebb mint harmada ellenőrzi legalább havi rendszerességgel mobilhasználatát, minden ötödik megkérdezett pedig csak akkor foglalkozik vele, amikor túl magas a telefonszámla, illetve az egyenlege vagy az adatkerete kimerült – derült ki a mobilcsomagok transzparens összehasonlításával foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásábó
Lenyűgöző teljesítménnyel lett olimpiai bajnok a magyar női kajaknégyes, történetében először olimpiai dobogóra állhatott női vízilabda-válogatott. A magyar küldöttség ezzel megszerezte a 19. érmét.
A jelen beruházása a jövő növekedése – hangsúlyozta György László Oszkó Péterrel folytatott vitájában az MCC Feszt zárónapján Esztergomban. A fesztivál közéleti beszélgetéseit lezáró eseményen a nagyszínpad közönsége előtt ütköztette álláspontját az államtitkár és az exminiszter. Beszámolónk.
A japán motorsport legnagyobb jelentőségű eseményén, a Fuji 24 órás futamon egy különleges prototípussal vett részt a Toyota. A Corolla Sport orrában a Toyota GR Yarisból ismerős 1,6 literes, háromhengeres motor speciálisan átalakított változata dolgozott, és bár a pilóták – közöttük Morizo, azaz Akio Toyoda cégelnök is – mindent megtettek a siker
A svédeknek hét évtized is kevés volt, hogy feldolgozzák a dúsgazdag Hjalmar von Sydow és cselédjei lemészárlását. A családi tragédia oka ugyanis máig kérdéses, ráadásul a túlélők évtizedekig hallgattak az esetről.
A kormány idén is támogatja a magyarországi felsőoktatási intézmények Kárpát-medencében működő kihelyezett képzéseit, az egyetemek 2021-ben is meghirdetik külhoni képzéseiket - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára szombaton az MTI-vel.
Európai csúcstartó a magyar infláció és az elemzők igazából nem tudják megmondani, hogy pontosan miért. Egy friss kutatás szerint egyenesen abnormális ez a fajta pénzromlás a kontinensen: a történelem során ugyanis minden pandémiát erőteljes dezinflációs nyomás követett, ami hosszú éveken át hűtötte az árakat. Most mégis éppen az ellenkezője történ
„Persze én sem arról álmodoztam kislány koromban, hogy egy férfi negyedik felesége leszek. Mind úgy képzeljük, hogy egy nap betoppan herceg, és olyan életünk lesz együtt, mint a Szerelmünk lapjai hőseinek. Minimum. És egyenes út a boldogtalansághoz, ha nem vagyunk hajlandók meglátni a mesét a saját életünkben, ma már így gondolom. De tudom azt is,
Az allergiás asztma az asztmás betegségek leggyakoribb típusa. Az asztmás gyermekek közel 90 százalékánál, a felnőttek 65 százalékánál jelentkezik egy időben szénanátha is.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/08/07/4921/
A fokozódó hőség miatt az ország nagy részén ismét figyelmeztetéseket adott ki az Országgos Meteorológiai Szolgálat. Vasárnap estétől viszont zivatarokra is figyelmeztetnek.
A női futball, rögbi és más hasonló sportok népszerűségének növekedtével egyre fontosabb megtudni, milyen hatást gyakorolnak a fejsérülések a sportolónők egészségére.
Kihúzták az Ötöslottó 2021/31. heti nyerőszámait. A sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a héten telitalálatos szelvény is született, a szerencsés nyertes 1 milliárd 345 millió forinttal lett gazdagabb.