2021. augusztus 7. szombat

aug. 7
19:30
Fura szabályok, amiket az amerikai elnökfeleségeknek be kell tartaniuk (Joy)
A reflektorfénynek ára van.
aug. 7
19:30
Figyelmeztetéseket adtak ki hőség és zivatarok miatt (Demokrata)
A fokozódó hőség miatt az ország nagy részén ismét figyelmeztetéseket adtak ki.
aug. 7
19:30
Vakcinaellenes tiltakozók ezrei vonultak Párizs utcáira (Mandiner)
Órákkal azután kezdődött meg a demostráció, hogy a szomszédos Olaszország digitális tanúsítványt követelt meg az edzőtermekbe és éttermekbe lépéshez.
aug. 7
19:33
Utolsó pillantás az olimpiai lángra (Infostart)
Sok japán keresi fel a lángot, amely a megnyitó és a záróünnepség között különleges helyen áll Tokióban.
aug. 7
19:36
Irán tagadja, hogy köze lenne a Mercer Street tartályhajó elleni támadáshoz (ATV)
Irán szombaton határozottan elítélte a világ hét legfejlettebb ipari országa (G7) külügyminisztereinek és Josep Borrellnek, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselőjének közös állásfoglalását, amelyben az iszlám köztársaságot tették felelőssé a Mercer Street nevű tartályhajó elleni támadásért.
aug. 7
19:36
Azzal nyerte meg az olimpiát az iráni karatés, hogy elvesztette az eszméletét egy túl erős rúgástól (444.hu)
A túl erősen rúgó szaúdit leléptették, a földön fekvő iráni pedig megkapta az aranyérmet.
aug. 7
19:36
Aranyérmes a női kajaknégyes (Demokrata)
.
aug. 7
19:42
Dubaj legújabb luxusprojektje: hatalmas korallzátonyt épít egy ingatlanfejlesztő (Portfolio)
Dubaj partjainál egy ingatlanfejlesztő mintegy 500 ezer négyzetméternyi korallzátony létrehozását tervezi - írja a CNN Travel.
aug. 7
19:42
Hőség és zivatarveszély miatt is figyelmeztetést adtak ki több megyére (Háziállat)
Vasárnap a nap mindkét felében izgulhatunk az időjárás miatt.
aug. 7
19:42
Ötöslottó: telitalálat! 1345 millió forintot vittek el - íme a nyerőszámok! (Promotions)
Mutatjuk a nyerőszámokat!
aug. 7
19:42
Civil autókkal razziáztak a rendőrök a Balatonnál: büntetéssel drágult a nyaralás (Autószektor)
A szabályszegők hatékonyabb kiszűrése érdekében a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti szakemberei augusztus 6-án a Balaton-part forgalmát ellenőrizték civil- és járőrautókkal. Illusztráció police.hu Az akció célja az agresszív, a sebességet túllépő járművezetők, a többi közlekedőt veszélybe sodró, illetve hátrányba hozó szabály
aug. 7
19:48
Ha allergiás tüneteket észlel, lehetséges, hogy a delta variánst kapta el (hirado.hu)
Továbbra is a magyar az egyik legsikeresebb oltási kampány a világon.
aug. 7
19:48
Most, hogy elveszítheti a felügyeletet lánya felett, újra pszichiátriára küldené Britney Spearst az apja (444.hu)
Úgy tűnik, most lebukott egy hazugsággal.
aug. 7
19:48
Rémisztő, miről számolt be a terhessége kapcsán Berki Mazsi: Volt, hogy beszélni sem tudott (BorsOnline)
Terhessége megdöbbentő részleteiről számolt be Berki Mazsi.
aug. 7
19:48
Kultúrharc – most akkor ki nyom el kit? – Rod Dreher és Krekó Péter vitázott az MCC Feszten (Mandiner)
Jó, jó, a szólásszabadság fontos és veszélyben is van, de ki fenyegeti inkább: a jobb- vagy a baloldal? A The American Conservative főmunkatársa vitázott Krekó Péterrel, a Political Capital vezérigazgatójával.
aug. 7
20:00
Újfajta digitális tollal jelentkezik a Samsung (Hamu és Gyémánt)
Több részlet is kiszivárgott a dél-koreai gyártó új digitális tollával kapcsolatban, amely a nemsokára megjelenő, összehajtható Galaxy Z Fold3 nevű készülékkel együtt érkezik.
aug. 7
20:06
Csak kétjegyű számokkal lehetett elvinni a főnyereményt (hirado.hu)
Valaki 1,3 milliárddal lett gazdagabb.
aug. 7
20:06
Újabb tüntetések zajlanak Franciaországban a korlátozások ellen (Portfolio)
A francia belügyminisztérium szerint csaknem 240 ezren tüntettek Párizsban és más francia városokban szombaton: ez volt sorozatban a negyedik hétvége, hogy az emberek utcára vonultak a koronavírus-járvány megfékezése érdekében életbe léptetett korlátozások ellen.
aug. 7
20:06
Öt érvényes, két érvénytelen gól, négy piros lap és hazai siker Mezőkövesden (m4sport.hu)
Egy hazai és két vendégjátékos mellett a ZTE edzőjét is kiállították a rendkívül eseménydús meccsen.
aug. 7
20:06
Kérlek, ne vegyél fel miniszoknyát, ha Xl-es méret vagy (Femcafe)
Nézd, tudom, hogy a miniszoknya baromi dögös, de egy bizonyos méret felett törvénytelen. Megintcsak nem bántásból írok ilyet, hanem mert még mindig annyian jönnek velem szembe az utcán, akik megfeledkeznek a saját testalkatukról. Pedig egy stílusos nő tudja, mi áll jól neki - és a rövid szoknya nem fér össze az Xl-es mérettel a gyakorlatban.
aug. 7
20:06
Műveltségharcról nem lehet beszélni, csak kultúrharcról – kulturális kerekasztal az MCC Feszten (Mandiner)
„Vissza kell térni a gyökerekhez” – emelte ki Miklósa Erika a magyar kultúra dilemmáiról szóló kerekasztal-beszélgetésén az MCC Feszten. Tudósításunk!
aug. 7
20:12
Katalin hercegné olyan gyönyörű fotót készített a kis Sarolta hercegnőről, hogy elolvadsz! (Glamour)
Régóta tudni lehet, hogy Katalin hercegné lelkes fotós, ezért a gyerekeikről általában ő készíti azokat a fotókat is, melyeket a királyi család hivatalos oldalán közzétesznek!
aug. 7
20:12
Az idei Balaton-átuszáson mintegy hétezren vettek részt (Helló Magyar)
Így zajlott le a 39. Balaton-átúszás, gratulálunk a távot teljesítő úszóknak - KÉPEK
aug. 7
20:14
5 ok, amiért a szex egészségesebbé tesz (Glamour)
Ha netán meg kellene győznünk arról, hogy miért jó, ha gyakran élsz nemi életet, akkor itt van egy nagyon is helytálló érv: az aktív szexuális élet egészségesebbé tesz. A Healthy Women amerikai egyesület, mely arra hivatott, hogy segítsenek a nőknek abban, hogy egészséges és okos döntéseket hozzanak, kiadott egy felmérést, amiből kiderül, hogy a nő
aug. 7
20:15
Ötös lottó: valakinek nagyon bejött, hogy nem tett meg egy tízesből több számot (Infostart)
Ezek a számok hoztak milliókat a szerencséseknek. Egy ötös találat is van.
aug. 7
20:18
Bukhatja 1,3 milliárdos nyereményét az Ötöslottó legfrissebb nyertese? Még nem dőlhet hátra! (Pénzcentrum)
Nem dőlhet még hátra az Ötöslottó ma esti nyertese, még elbukhatja 1,345 milliárdos nyereményét, ha nem tartja be pontosan a szabályokat. A szerencsés nyertesnek mindössze 90 napja van jelentkezni a Szerencsejáték Zrt.-nél, és pár feltételnek meg kell felelnie.
aug. 7
20:24
Räikkönen szülei házára költötte első versenyzői fizetését (F1világ)
2001-ben debütált a Forma-1-ben, jelenleg pedig a száguldó cirkusz történetének legtapasztaltabb versenyzőjeként még mindig itt van a mezőnyben Kimi Räikkönen. A „Jégember” 2007-ben világbajnok lett a Ferrarival, 21 versenyt nyert meg, és bár a győzelmekért most nem harcolhat, még mindig élvezi a versenyzést.
aug. 7
20:24
Beperelte a Mekit egy orosz nő, mert az ínycsiklandó Big Mac-reklám miatt kénytelen volt megtörni a böjtöt (SzMo)
A nő „erkölcsi károk” okozása miatt 4000 forintot követel az étteremlánctól.
aug. 7
20:24
Gazellatestű lányt dobnak bombaként a Szerelem Szigetre (Promotions)
A valóságshow-ban szereplő fiúkat alighanem felizgatja majd az új partner lehetősége.
aug. 7
20:27
Megépül az indonéz "Jurassic Park" (Infostart)
A közösségi médiában Jurassic Park néven futó projekt építési munkálatai annak ellenére tartanak, hogy a várható környezeti hatására az UNESCO figyelmeztette az országot.
aug. 7
20:30
Nemzetközi jogász szerint példátlan helyzet állt elő, amiben a magyar kormány nem tudja, mitévő legyen (ATV)
Határozatba foglalta a magyar kormány, hogy Norvégia tartozik Magyarországnak. A dokumentum úgy fogalmaz: - idézem - rosszhiszemű eljárás miatt nem került sor a 2014–2021-es támogatási időszakban a Magyarországnak járó, Norvég Alapból lehívható, 214 millió eurós támogatás kifizetésére. - A kormány a továbbiakban az igazságügy minisztertől várja, ho
aug. 7
20:30
IndyCar: Herta nyerte a kaotikus második edzést Nashville-ben (USAracing)
Ha csak annyit mondunk, hogy Scott Dixon egyetlen óra leforgása alatt háromszor is hibázott, akkor...
aug. 7
20:30
Fölényes magyar siker az U19-es női kosár-vb első játéknapján (m4sport.hu)
Cziczás László csapata 57 ponttal nyert Tajvan ellen Debrecenben.
aug. 7
20:30
A Bátor Tábor vonzereje – „Végre egy hely, ahol a krónikusan beteg gyerekek nem érzik magukat különbözőnek a kortársaiktól” (Képmás)
A Bátor Tábor krónikusan beteg gyerekeknek szervez élményterápiás táborokat, kórházi és iskolai programokat. Az alapítvány programigazgatójával, Nagy Katalinnal a táborok vonzerejéről és az önkéntesség adta élményekről beszélgettünk. Hiszen amellett, hogy a programokért felel, a Bátor Tábor aktív önkéntese immár tíz éve.
aug. 7
20:30
Tucker Carlson az MCC Feszten: „Amerika példát vehetne Magyarországról!” (Mandiner)
Az esztergomi MCC Feszt harmadik napján a rendezvény egyik nagy csillaga, Tucker Carlson is színpadra lépett. A tömeg hatalmas ovációval fogadta a Fox News sztárját.
aug. 7
20:32
Akinek az otthonába minden este betoppan 100–150 vendég – „Amikor a filmek elkezdődnek, engem mindig kiráz a hideg” (Képmás)
Pálffy Mátyás talpraesett ember – rendkívüli kommunikációs és problémamegoldó készségének kicsi gyermekkorától fogva nagy hasznát vették a szülei, akik több balatoni (kert)mozit üzemeltettek. Bár minden nyara a filmek között telt, eleinte úgy tűnt, hogy nem esik közel az alma a fájához. Mátyás agrármérnökként diplomázott, megjárta a ködös Albiont,
aug. 7
20:34
Feljelentette az Ateista Társaság a „Szívünk imája” mozgalomért a gyermekszívcentrum alapítványát – A mai inkvizítorok egyre gyakrabban ateisták (Képmás)
A Magyar Ateista Társaság vezetője feljelentette a GOKVI-t (a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetet), amiért egy gyógyításért közbenjáró imamozgalmat indítottak az intézet alapítványának 250 ezer forintjából. Az Ateista Társaság, mivel tagjai kizárólag a szekuláris humanizmusban és a tudományban hisznek, ugyanezt elvárják minden áll
aug. 7
20:36
Legyőzte a Manchester Cityt és elhódította az angol Szuperkupát a Leicester (m4sport.hu)
A meccs egyetlen gólját a volt manchesteri Kelechi Iheanacho szerezte.
aug. 7
20:39
A magyar csapatból a férfi vízilabdázóké a zárszó a versenyprogramban (Infostart)
Egyetlen számban szerepelnek magyarok az olimpia utolsó versenynapján: a bronzért játszik a férfi vízilabda-válogatott.
aug. 7
20:42
Tiszaladány lovasa nyerte a Nemzeti Vágta borsodi elővágtáját (hirado.hu)
Az első négy helyezett vehet részt az idei Nemzeti Vágtán október 2-án és 3-án.
aug. 7
20:42
Mutatjuk hol lesz a legmelegebb (hirado.hu)
Vasárnap estétől viszont zivatarokra is figyelmeztetnek.
aug. 7
20:42
Fekete-Győr András: Hadházy a korrupció elleni harc védőszentje (Mandiner)
A trafikbotrány óta áll ki elfogulatlanul a tiszta magyar közéletért.
aug. 7
20:44
Kocsmázni hívja a fiatalokat Gyurcsány Ferenc (Mandiner)
A DK magát absztinensnek hirdető elnökével együtt fogja fogyasztani az üdítőket Kálmán Olga is.
aug. 7
20:48
Kiadták a figyelmeztetést: vasárnap akár 37 fok is lehet (Háziállat)
A fokozódó hőség miatt az ország nagy részén ismét figyelmeztetéseket adott ki az Országgos Meteorológiai Szolgálat. Vasárnap estétől viszont zivatarokra is figyelmeztetnek.
aug. 7
20:48
Hőség és zivatarok miatt is riasztást adott ki az ország nagy részére az OMSZ (SzMo)
Vasárnap még a legtöbb helyen 30 fok körüli, helyenként 35 fokot meghaladó hőség lesz, hétfőn csapadékkal némi lehűlés érkezik.
aug. 7
20:48
Elvetette Amerika a nagyszabású németországi csapatkivonás tervét (Mandiner)
Az amerikai hadsereg mégis megtartja azokat az európai támaszpontokat, amelyeknek a feladását tervezték korábban.
aug. 7
20:50
Varga-Bíró Tamás: A legjobb indok (Mandiner)
A kifogások gerendák, amelyekkel a kudarc házát építed.
aug. 7
20:51
NB I: Marco Rossi három kiállítást és öt gólt látott Mezőkövesden (Infostart)
Nyertek a hazaiak a Zalaegerszeggel szemben.
aug. 7
20:54
Mutatjuk hol lesz a legmelegebb (Háziállat)
Vasárnap estétől viszont zivatarokra is figyelmeztetnek.
aug. 7
21:03
Serleggel indította az évet az FA-kupa-győztes (Infostart)
A Leicester City nyerte az angol labdarúgó Szuperkupa-mérkőzést, miután a 1-0-ra legyőzte a bajnoki címvédő Manchester Cityt a Wembley Stadionban.

Keresés