2021. augusztus 31. kedd

aug. 31
12:21
Pindroch Csaba: „Adni kell, végül is ezért lettem színész” (Képmás)
Pindroch Csaba idén tavasszal a következő szöveggel hirdette Segítség, megnősültem! című egyszemélyes vígjátékának online verzióját: „Számomra a darab mégis egy szerelmi vallomás. Köszönetképpen azért a fontos, hihetetlenül boldogító, de olykor végtelenül bosszantó és bonyolult, csodálatos emberi kapcsolatért, amit úgy hívunk, hogy házasság.” A méd
aug. 31
12:21
Dagad a botrány! Előkerült a kamerafelvétel Győzike és a közteresek balhéjáról (BorsOnline)
Tovább folytatódik Gáspár Győző és a harmadik kerületi közterület-felügyelet ügye.
aug. 31
12:21
Fluor Tomi bevallotta: „Szabó Zsófi miatt jöttem az Álarcos énekesbe” (Promotions)
Fluor Tomi elárulta, mit tervez Szabó Zsófival a műsorban és a műsoron kívül.
aug. 31
12:21
Váltás a Rádió 1-nél, Buda Márton távozik a cégtől (MMonline)
Változik a Rádió 1 vezetése szeptember elsejétől, Buda Márton az eddigi ügyvezető távozik a médiacégtől, feladatait Turi Árpád veszi át. A váltásról szóló szűkszavú közlemény szerint Buda Márton közös megegyezéssel hagyja ott a Rádió 1-et. Turi Árpád a váltás kapcsán jelezte, hogy az elmúlt másfél évben elindított folyamatokat viszi majd tovább a l
aug. 31
12:21
Fekete-Győr: Miért lépnék vissza? Tizenkét százalékon állok (Mandiner)
A Momentum elnöke a miniszterelnök-jelölti vitákban bízik.
aug. 31
12:21
A második negyedévben 10,8 százalékkal nőttek a beruházások (Magyar Nemzet)
.
aug. 31
12:21
Novák Katalin elítélte Parragh László melegeket alázó kijelentéseit (Nyugati Fény)
Szerinte nem megengedhető az, hogy valaki ilyen kijelentéseket tegyen.
aug. 31
12:21
Gyenge kifogás: „Azt hittem, az eltiltás csak személyautóra szól” (Autószektor)
Testvére segédmotor-kerékpárjával közlekedőt intettek le a rendőrök Cegléden 2021. augusztus 30-án délután. A 23 éves sofőrről kiderült, korábban több hatóság is úgy rendelkezett, eltiltja a járművezetéstől. A Ceglédi Járásbíróság először 2021. november 28-ig, majd 2022. április 26-ig, a Budapest Környéki Törvényszék 2022. január 17-ig tiltotta el
aug. 31
12:23
Tényleg lemarad a vb-selejtezőkről válogatottunk védője (Magyar Nemzet)
Négy-nyolc hétig nem játszhat Lovrencsics Gergő, aki a Hajduk Split labdarúgócsapatának vasárnapi bajnoki mérkőzésén szenvedett bokasérülést.
aug. 31
12:24
Ünnepelnek a tálibok, de ott maradt nekik az Iszlám Állam (Infostart)
Egy ejtőernyős alakulat parancsnoka volt az utolsó amerikai katona, aki elhagyta Afganisztánt. A kivonulás után is több száz nyugati állampolgár maradt hátra és megjelent az országban mindkét fél ellensége: az Iszlám Állam helyi szervezete.
aug. 31
12:24
Megható pillanatok! Rendőrségi díszsorfallal várták a paralimpiai bronzérmes vívót (hirado.hu)
Tudjuk, hogy olimpián hősök születnek, a paralimpiára pedig már hősök érkeznek. Könnyfakasztó videó következik!
aug. 31
12:24
Sharon Stone gyászol – elhunyt 11 hónapos keresztfia (hirado.hu)
Rivert múlthéten sokszervi elégtelenséggel szállították kórházba.
aug. 31
12:24
Az akciók megszüntetése is egy válasz a chiphiányra (autopro)
Egyre kevesebb akciót, kedvezményt kínálnak az OEM-ek a vásárlóiknak.
aug. 31
12:24
A rajongók szerint ebből békülés lesz: L.L. Junior és Kinga egyértelműen szeretik még egymást (Ripost)
Az énekes közös képet posztolt a feleségével, és sokak szerint ebből még a vak is látja, hogy nem a válás a kapcsolatuk következő állomása.
aug. 31
12:24
Shane Tusup szakított a barátnőjével (Femcafe)
Hosszú Katinka három éve vált el férjétől és edzőjétől, Shane Tusup –tól. A sportemberre hamar rátalált újra a szerelem Courtney Brewer személyében, ám románc csak két évig tartott: Tusup most hivatalosan is bejelentette, hogy végleg szakítottak.
aug. 31
12:27
Macskák, Mamma Mia, Mary Poppins – Jubileumi előadásokkal készül a Madách Színház a következő évadra (Képmás)
Az új évadban a Macskák 1500., a Mamma Mia 400., a Mary Poppins szintén 400. alkalommal kerül színre a Madách Színházban. A fantáziát, drámát, romantikát, fülbemászó dallamokat és lebilincselő koreográfiát ötvöző előadások minden korosztály szívét képesek újra és újra meghódítani. A töretlen sikerek kapcsán Szirtes Tamással, az előadások rendezőjév
aug. 31
12:27
Vitézy: Megjöttek a tisztán elektromos vadonatúj Citarók! (Mandiner)
A Volánbusz Zrt. bemutatta a budapesti agglomerációba érkezett vadonatúj, kék, alacsonypadlós Mercedes eCitaro elektromos buszokat – adta hírül Vitézy Dávid Facebook-oldalán.
aug. 31
12:30
Sikerült: az EU felnőtt lakosságának 70 százalékát teljesen beoltották koronavírus ellen (Menedzsment Fórum)
A lassú kezdés után felpörgött az uniós oltási program.
aug. 31
12:30
Koronavírus elleni védőoltás: jó hír az immunszupresszív terápiában részesülő betegeknek (WebBeteg)
A Covid-19 elleni oltás védelmet nyújt az immunszupresszív terápiában részesülő betegek nagy többségének - mutatták ki amerikai kutatók. A kutatók szerint eredményeik bátorítást adnak az immunhiányos betegeknek ahhoz, hogy beoltassák magukat a Covid-19 ellen.
aug. 31
12:30
Több üzlet is kinyitott Kabulban, egyelőre megnyugodtak a kedélyek az afgán fővárosban (ATV)
Viszonylagos nyugalom van Kabulban, megnyíltak az iskolák és egyes üzletek, de néhány bank is újranyitotta a nagyobb fiókjait alig két héttel a tálib hatalomátvétel után - jelentette a dpa német hírügynökség kedden a helyi lakók beszámolóira hivatkozva.
aug. 31
12:30
Mostantól a hévek indulását is valós időben követhetjük (Demokrata)
A többi tömegközlekedési eszközhöz hasonlóan mától a hévek is valós időben követhetők a BKK Futárban.
aug. 31
12:33
Aurelio megmutatta, hogy ki rabolta el a szívét (Life)
Úgy tűnik, végre irányban van Aurelio szerelmi élete. A ValóVilág hatodik szériájának győztese megmutatta szerelmét.
aug. 31
12:33
Lassul az autós forgalom Párizs utcáin (Mandiner)
Hétfőtől legfeljebb óránkénti 30 kilométeres sebességgel haladhatnak az autók Párizs utcáinak többségén, a francia főváros vezetősége által végzett felmérés eredményeivel összhangban.
aug. 31
12:33
Berzsenyit idézve kíván sok sikert az iskolakezdéshez a Kdnp (Magyar Nemzet)
.
aug. 31
12:35
Mirkóczki Ádám: Nem fogok a kormányba csak azért belerúgni, mert én nem vagyok fideszes (Mandiner)
És akkor a Karácsony vezette ellenzéki csoportosulás hétről hétre tüntetést szervezett. Interjú.
aug. 31
12:35
Lángosért áll sorban vagy tankoktól szorong az Eltörölni Frankot főszereplője? (Magyar Nemzet)
Egy rövid részlet erejéig belenézhetünk Fabricius Gábor első nagyjátékfilmjébe. Az Eltörölni Frankot világpremierje szeptember 5-én, a világ egyik legjelentősebb filmes versenyén, a 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Critics' Week szekciójában lesz. Idén Magyarországot Fabricius filmje képviseli a velencei fesztiválon.
aug. 31
12:36
Újabb gigantikus Pfizer-rakomány jött Budapestre (Infostart)
A hírt a gyógyszergyár közölte a távirati irodával.
aug. 31
12:36
Karácsony és Gyurcsány ellen gyűjtenek aláírásokat a Fidesz aktivistái (Blikk)
A kormánypárt is jelen lesz az utcákon azokban a hetekben, amikor az ellenzéki oldalon az előválasztási kampány zajlik.
aug. 31
12:36
Bajban a kukoricatermelők! Hiába a magas árak, lenullázódhat a nyereség (Háziállat)
Hiába aratták le a búzát összességében jó eredménnyel a gazdálkodók, másik fő növényünkre, a kukoricára vonatkozó kilátások nem túl biztatók – mondta a Világgazdaságnak Csősz Tibor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) tanácsosa. Egyrészt a jelentős terméskiesés miatt, másrészt a megnövekvő inputanyag- és energiaköl
aug. 31
12:36
Szabó Zsófinak köze van Shane Tusup szakításához? (Ripost)
Csak néhány órája jelentette be Shane Tusup, hogy szakított a barátnőjével, máris összeesküvés-elméleteket gyártanak a követői.
aug. 31
12:36
Jelentős bevételcsökkenéssel zárta a szezont a nemzetközi futballpiac (vg.hu)
Az európai labdarúgópiac 13 százalékkal zsugorodott a 2019/20-as szezonban, mivel az összbevétel 3,7 milliárd euróval 25,2 milliárd euróra csökkent. Ez az első bevételcsökkenés a 2008/09-es globális pénzügyi válság óta. A COVID-19 az európai labdarúgás valamennyi szereplőjét érintette.
aug. 31
12:38
Világszinten is egyedülálló a magyar HSUP képzése (vg.hu)
Egy magyar „találmány” a Hungarian Startup University Program (HSUP) program is. Ez az egyetemekről, főiskolákról keres innovatív szellemű, újító ötletekkel előrukkoló csapatokat (a tanulók kreditpontokat is kapnak a részvételért) és versenyezteti befektetők előtt a legjobbakat a tanév végén. Az egyik, a program zsűrijében résztvevő szakértő foglal
aug. 31
12:39
Tóth Andi elmesélte, milyen volt ágyba bújni Makranczi Zalánnal a kamerák előtt (SzMo)
Az énekes-színésznő a Mintaapák 3. évadában kapott szerepet, ahol rögtön el is csavarta Szabi fejét.
aug. 31
12:39
Gombsirató (Magyar Nemzet)
.
aug. 31
12:41
Latorcai: Európa történelmét és kultúráját nem érthetjük meg a keresztény gyökerek nélkül (Magyar Nemzet)
„Nem elvont ideológiáktól vezérelve, hanem a meglévő vallási hagyományok, politikai, kulturális szokások és intézmények tiszteletével szabad csak változásokat kezdeményezni és végrehajtani” – fogalmazta meg Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, a Kereszténydemokrata Néppárt Országos Választmányának elnöke a Gondolának adott interjúban.
aug. 31
12:42
Hová jutott az az ország, amellyel a Covid-halálozások számában versenyeztünk? (Privátbankár)
Fel kell lépni a multik ellen, meg kell reformálni a magánnyugdíj-pénztárakat – ismerős? Peruban az új baloldali populista elnök nagy célokat tűzött ki, amelyeket valahogy finanszírozni is kellene. A koronavírus-járvány azonban javult, rengetegen valószínűleg természetes úton szereztek immunitást, de az oltások is haladnak.
aug. 31
12:42
Így végezhető alkoholszondás vizsgálat munkahelyen (Adózóna)
A munkáltató az egészséget nem veszélyeztető, biztonságos munkavégzés feltételeit köteles megteremteni. Ennek érdekében bizonyos esetekben alkoholszondás vizsgálat is szükségessé válhat. Ennek szabályait, illetve a szabályozás hiányosságait vizsgáljuk az alábbiakban.
aug. 31
12:42
Senki sem úszta meg a válságot az európai fociban (Portfolio)
Az európai labdarúgópiac 13 százalékkal zsugorodott a 2019-20-as szezonban, mivel az összbevétel 3,7 milliárd euróval 25,2 milliárd euróra csökkent. Ez az első bevételcsökkenés a 2008-09-es globális pénzügyi válság óta - derül ki a Deloitte tanulmányából.
aug. 31
12:42
Visszaadott pályázatok, hiányzó árbevétel – küzdenek a gabonatermesztők (Agroinform)
Rémes árbevétel-lemaradásban vannak a hazai növénytermesztők a nyugati-európai gazdákhoz képest. A támogatások sokat javíthatnának a helyzeten, de sokan feladják a projektek megvalósítását.
aug. 31
12:42
Leáll az esztergomi Suzuki-gyár (ATV)
Két hétre leáll az esztergomi Suzuki-gyár a félvezetők hiánya miatt – írja az Infostart az Új Szó információja alapján.
aug. 31
12:42
Száműzik a húst a berlini egyetemi menzákról (444.hu)
Kikövetelték a diákok a klímabarát étrendet.
aug. 31
12:43
Amikor a jegyszedő nénik is vastapsban törtek ki (Magyar Nemzet)
Az 1981. augusztus 21-én rendezett tánc- és popfesztivál döntőjének dalai a mai napig élénken élnek a közemlékezetben, számos retró partin manapság is felcsendülnek. A dalok megméretésén a Hungaria Limbó hintója mögött óriási sikert aratott a második helyezést elért Soltész Rezső, aki a Szóljon hangosan az ének!-kel olyannyira meghódította az orszá
aug. 31
12:45
… de, hová tűntek a gyapottok-bagolylepke hernyói? (Agrofórum)
Valóban eltűntek volna? Sajnos nem, nincs akkora szerencsénk! Egészen egyszerűen máshol kell most már keresnünk őket az érőfélben, vagy netán kényszerérésben lévő kukoricaállományokban.
aug. 31
12:45
Veszélyes helyzetekbe sodorja az apa kisgyermekét, mégis mindenki imádja (Life)
Apjára hagynád a lányodat, ha odaengedné a körfűrészhez, vagy épp cigarettát adna a szájába?
aug. 31
12:45
A legkeresettebb online tanfolyamok 2021-ben. Mutatjuk a listát. (KKV Magazin)
Folyamatosan nő a kereslet az online tanfolyamokra. A koronavírus miatt egyre többen választják a hagyományos tantermi órák helyett az online képzéseket. A felnőttképzők is gyorsan reagáltak a megnövekedett igényekre, és folyamatosan bővül a kínálat.
aug. 31
12:47
Betekintést nyerhettünk Hosszú Katinka hálószobájába (Life)
Hosszú Katinka Amerika után most visszatért Európába.
aug. 31
12:48
„Visszajöttem oda, ahová tartozom!” – Érzelmes posztban írt manchesteri visszatéréséről Cristiano Ronaldo (Blikk)
A sztár az Instagram-oldalán jelentkezett.
aug. 31
12:48
Ennek a 4 csillagjegynek fantasztikus lesz a szeptember elseje (Ripost)
A bolygók szeptember elején sem tétlenkednek. A Merkúr és a Hold táncra perdülnek. Akad, akinek feszültséget hoznak, de kik azok, akinek csodás napjuk lesz?
aug. 31
12:51
Bemutatkozás Reimsben, Mbappé ellopta Messitől a show-t (BorsOnline)
Udvariasságból nem vizsgázott jelesre Lionel Messi, tudniillik nem adta oda a mezét emlékbe a reimsi futballista Andrew Gravillon-nak.
aug. 31
12:51
Jelentős mennyiségű hulladéktól szabadult meg a Tisza (Transpack)
Önkétesek 80 tonna hulladéktól szabadították meg a Tiszát, ami között jelentős az újrahasznosítható csomagolás is.

Keresés