A nagycsaládosok autóvásárlási támogatása minden addiginál jobb helyzetbe hozta a Dacia Lodgyt, hiszen bár ár/érték, vagy mondhatni inkább ár/méret arányban már egyébként is az egyik legjobb volt a piacon, a támogatást kihasználva egy nem is igazán fiatal használtautó árán jutottak új négykerekűhöz a családok. Hamarosan pedig megérkezhet a nagycsal
Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) előkészítő munkálatai miatt közlekedési korlátozásokra kell készülni a fővárosban - közölte MTI a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tájékoztatása alapján.
Gyáva volt a Forma–1, hogy nem indította el a vasárnapi Belga Nagydíjat, a pontosztós kirakatkörök mögött pedig biztosan álltak üzleti érvek – Bernie Ecclestone elmondta, ő hogyan kezelte volna a helyzetet.
Egyre feszültebb a hangulat a Totem forgatásán, hiszen Busa Pista és Hamvai Pg után most Krausz Gábor is lesérült. A játékosnak a bokája rándult meg, így nem elég, hogy a tériszonyával kell megküzdenie újra meg újra, de a rándulás is hátráltatja a játék egyre nehezedő terepein.
Több város szennyvizében határozott növekedésnek indult a koronavírus koncentrációja a múlt héten - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a legfrissebb adatokat ismertetve a honlapján.
A héten újabb, több mint 250 ezer adag Pfizer-BioNTech vakcina érkezett hazánkba. Ez már a 37. magyarországi szállítmány a két vállalat által fejlesztett, COMIRNATY nevű oltóanyagból, ezzel a vállalat által hazánkba szállított vakcina adagok mennyisége meghaladja a 8,2 millió adagot – közölte a Pfizer.
Környei Viktória vagyok, a KIKAPCS. Alapítvány társalapítója, amelyet már lassan 3 éve indítottunk el barátnőmmel egy egyetemi projekt során. Mára már pedig 91 családnak biztosítunk minőségi nyaralást szállodai partnerek segítségével és közösségi programokat, akik valamilyen SNI gyereket nevelnek. Alapítványunkban 2021 február óta hárman dolgozunk
Annak ellenére, amin az elmúlt közel két évben keresztülmentünk – egy világjárvány, természeti csapások, a világszerte tapasztalható politikai és polgári zavargásokról szóló jelentések, valamint növekvő nemzetközi feszültségek –, a katasztrófafilmek továbbra is rendkívül ijesztőek tudnak lenni, tapasztalhatunk miattuk mégis egyfajta megnyugvást: „e
A Lipcsében készülő keresztmotoros és alapból elöl hajtó BMW 2-es Gran Coupé 2019 novemberében a Los Angeles-i Nemzetközi Autószalonon ünnepelte világpremierjét - ez is mutatja, hogy melyik a modell fő piaca. Meg persze Kína, ahol a Mercedes-Benz CLA mellett az Audi A3 Limousine is jól fogy. Extrovertált vonalvezetésével, keret nélküli ajtajaival é
Sokan szeretnek színházba és operába járni. Ezeknek a személyeknek már nem kell utána olvasni, hogy milyen dresszkód is vonatkozik ezekre a helyekre. Ellenben azoknak, akik a közeljövőben terveznek operaelőadásra, vagy színházba menni, jól jöhet egy olyan összefoglaló, ami megkönnyíti az esti öltözék kialakítását, beleértve a kiegészítőket és a fri
A nővérhiány és a pokoli körülmények miatt kénytelenek kábítani egyes intenzív osztályon kezelt betegeket megemelt adag gyógyszerrel, másképpen nem tudnának megküzdeni a delta variáns okozta extra nyomással.
A járvány óriási lökést adott a vásárlói tudatosságnak, és egyre többen törekszenek rá, hogy amiből lehet, hazai alapanyagból készülő, magyar gyártású árut válasszanak. Ezt a kereskedők és gyártók is felismerték, ezért egyre több cég igyekszik megszerezni a védjegyeket, amelyek hitelesítik az eredetet. A Pénzcentrum kérdéseire a Magyar Termék védej
A múlt héten hunyt el dr. Csebi Pogány Alajos milliárdos gyémántkereskedő, dunakiliti kastélytulajdonos. Most mindenki azt találgatja, mi lesz hatalmas vagyonával.
A foci Eb sem tudta a járvány előtti forgalmon túllökni a söripart, de a tavalyi helyzethez képest javult az összkép. A kézműves és prémiumsörök viszont egyre jobban fogynak.
A szorongásos betegségben szenvedők nagyobb valószínűséggel lesznek betegek, és tovább is tart a betegségük. A háttérben álló szorongás azonban kezelhető, ezáltal nemcsak a szorongás tartható kézben, hanem a szövődmények is megelőzhetőek.
November környékén terhelhetik le a kórházakat a negyedik hullám hazai covid fertőzöttjei - közölte számításai alapján Vattay Gábor, az ELTE TTK Fizikai Intézet, Komplex rendszerek fizikája tanszék vezetője a Népszavával. A szakember szerint a nemzetközi tapasztalatok arra utalnak, hogy őszre csökkenhet a vakcinák hatékonysága.
Jó ütemben haladnak a KITE Zrt. szerbiai leányvállalatának, a KITE d.o.o.-nak a fejlesztési munkálatai, melynek keretében Csenejen (Čenej) egy központi telephely, illetve Szávaszentdemeteren (Sremska Mitrovica) egy területi telephely épül meg.
Az amerikai haderő Afganisztánból való kivonulásával együtt az Egyesült Államok felszámolta kabuli nagykövetségét, és afganisztáni diplomáciai tevékenyégét mostantól a katari fővárosból, Dohából végzi - közölte hétfőn sajtótájékoztatón Antony Blinken amerikai külügyminiszter.
Pénteken tette közzé negyedéves jelentését a Duna House (DH), ami annyira erősnek sikerült, hogy a menedzsment megemelte a 2021-es évi profit várakozását 26 százalékkal 1,4 milliárd forintra.
Augusztusban az előző havival megegyező 5,6 százalékos munkanélküliségi ráta alakult ki Németországban a német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) keddi jelentése alapján.
A klímaváltozás egyre „látványosabb” jelei átalakíthatják nyaralási szokásainkat: idén június végén ütött be nagy hirtelenséggel az inkább augusztusra jellemző száraz, 40 fokos kánikula, míg a hagyományosan napsütéses július heves zivatarokkal, jégesőkkel és borult napokkal rontotta el sokak szabadságát. Ugyanakkor az elmúlt években megfigyelhettük
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/08/31/5121/
Jól érzékelhető a munkaerőpiacon a vírusválságot követő gazdasági visszarendeződés: a legfrissebb Ksh adatok szerint rekordszinten a foglalkoztatottság, a Whc Csoport saját tapasztalatai alapján pedig újra munkaerőhiány sújt több ágazatot is, mely akár a további gazdasági növekedést is lassíthatja. A vállalat a termelőszektorban jelenleg is közel 1
Stratégiai megállapodást kötött a Marquard Média Magyarország és a BeTone Network a médiacég podcast produkcióinak sales tevékenységével kapcsolatban. Az együttműködés keretében a jövőben a BeTone Network végzi a produkciók dinamikus hirdetéseinek értékesítését, a szponzorációs tevékenységet azonban a tartalomgyártó továbbra is maga felügyeli. A me