Dávid Ferenc szerint ha nem kellene a munka után adózni, a tizedik hónapban sokan nem kapnák meg az emelt nyugdíjukat, mert a költségvetés addigra összeomlik.
2017-ben, néhány hónappal a 2018-as parlamenti választás előtt, azt mondta Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke – akkor még Zugló polgármestereként –, hogy egy választási vereség utáni nagy pofonból felálló, megváltozott Fidesszel lehet közösen kormányozni. A Fidesz választási veresége, és ezzel a nagy pofonból való felállása akkor elmaradt. A
Nem elsősorban az Európa-bajnoki győzelmének tulajdonítja tokiói olimpiai aranyérmét Tótka Sándor. Az UTE kajakozója a hazatérés után beszélt az InfoRádiónak a Japánban eltöltött időszakról is.
Beruházásokat ígért a 85 százalékban magyarok által lakott székelyföldi Hargita megyének Ludovic Orban, a vezető román kormánypárt elnöke, aki szerint ezekkel a térség etnikai összetételét is jelentősen meg lehet változtatni - idézte a képviselőház elnöki tisztségét is betöltő politikust az Agerpres hírügynökség. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) élén
A transzhumanisták szerint az emberi faj tökéletesíthető, ám az oda vezető utak tele vannak erkölcsi és politikai dilemmákkal. Hol tart a modern technológia, és szebb vagy sötétebb kort hozna el a transzhumán jövő? Miklos Lukacs de Pereny technológiai gondolkodóval beszélgettünk az esztergomi MCC Feszten!
Júniusban 7,4 százalékkal volt magasabb a román nettó átlagbér a tavalyi év azonos időszakához mérten, az inflációt figyelembe vevő reálkereset 3,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a román országos statisztikai intézet szerdán.
Mintamókus, Bella ciao, Volt egyszer egy lovascsapat, megvan? Alvó ember mellett öntögetett víz? Kilincsre kent fogkrém? És ti miket csináltatok, miket énekeltetek a nyári (úttörő)táborokban?
A tudósok az eddigiektől eltérő megközelítéssel hozták össze a rugalmas színváltó technológiát, ami egyelőre csak a fejlesztés kezdeti szakaszában jár, de már így nagyon látványos.
Magyarországon a vendéglátóhelyek bevétele elérte a korona előtti szintet, csak a fővárosban nem, mivel az éttermek java most is zárva van, feltehetőleg a külföldiek hiánya miatt.
Ha nyár, akkor sokak lelki szemei előtt már ott is lebeg a strand, a lángos, a hekk és persze az elmaradhatatlan kovászos uborka, ami a magyarok egyik legkedveltebb savanyúsága.
Kibővítik a rendőrség jogkörét Sydney-ben és további katonákat rendelnek a városba a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások hatékonyabb betartatása érdekében - derül ki a The Australian című újság csütörtöki híradásából.
Hat arany, hét ezüst és hét bronz: ez lett a magyar csapat mérlege a vasárnap befejeződött tokiói olimpián, ami az érmek számát tekintve az 1996-os, atlantai ötkarikás játékok óta a legjobb teljesítmény. A bő két hét alatt számos eseményre lehetett fogadni a Tippmixen és a Tippmixprón, érdekességekben pedig ezúttal sem volt hiány. A magyar
Az ellenzék szerint házszabályellenesen kétszer szavaztak a törvényről. Az amerikaiak azonnal reagáltak, elítélték a döntést, amerikai befektetésektől eshet el Lengyelország.
Még februárban olvashattátok a “Jöhet az igazi alt szezon, de lehet hogy fájni fog” című írásomat, amit azzal vezettem fel, hogy altcoinok piaci kapitalizációja ismét elérte a 2017-es bika piac során beállított rekordot, ami utat nyithat a következő exponenciálisan emelkedő…
Három új kormányrendelet jelent meg augusztus 11-én a 152. számú Magyar Közlönyben. A jogszabályok felszámolás alatt lévő – stratégiailag kiemelt jelentőségű – társaságok reorganizációjához szükséges kormányzati intézkedéseket írnak elő.
Heves parlamenti vita után jóváhagyta szerda este a lengyel alsóház a médiatörvénynek a külföldi részesedésű média működési engedélyeiről szóló, a TVN24 amerikai hírtévét is érintő módosítását, amely miatt felmerült Washingtonban, hogy amerikai csapatokat helyeznének át Lengyelországból például Romániába.
Nem teremtette meg a legjobb alapokat a Mercedes Valttteri Bottas szerint arra, hogy a maximumot tudja kihozni a lehetőségeiből. Az egyéves szerződéshosszabbításokat hátráltató tényezőnek érezte.
A párkeresés, házasság, válás témakörében rengeteg kutatás születik évről évre, az utóbbi évtizedekben pedig egyre több kutatót izgat, miért és kibe lesznek szerelmesek az emberek, milyen tulajdonságokkal kell rendelkezni ahhoz, hogy valaki sikeres legyen a párválasztás és a házasság terén. Ezekhez a kutatásokhoz rengeteg pártól gyűjtenek rengeteg
Harsányi László, az egykori legendás újpesti középhátvéd úgy véli, nem kizárt, hogy az Újpest, mely odahaza az első meccsét 2-1-re elbukta, csütörtök este továbbjut a labdarúgó Európai Konferencia Ligában.
Ambrus Attila elmondta, ő hogyan látja a minap történt Kolozsvár utcai bankrablás lehetséges kimenetelét. Elárulta azt is, szerinte miért bukik majd le nagyon hamar a tettes.
A vezető amerikai részvényindexek közül a Dow és az S&P 500 is új csúcsra emelkedett tegnap, miután a friss adatok alapján júliusban lassult az infláció növekedési üteme az Egyesült Államokban. Az ázsiai tőzsdéken ezt követően negatív hangulat uralkodott, egyrészt a koronavírus delta variánsának terjedése, másrészt a Kínából eredő szabályozói kocká
A Marton Genetics cégcsoport fontosnak tartja a társadalmi szerepvállalást, ennek szellemében csatlakozott a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programhoz, és ajánlott fel 10 tonna étkezési búzát, valamint ugyancsak 10 tonna kiváló minőségű búzavetőmagot.