2021. augusztus 12. csütörtök

aug. 12
0:00
Megvan a győztes, de a verseny még zajlik – Rolex Fastnet Race (AQUA)
A Maxi Edmond de Rotschild Ultime trimarán lényegében rajt-cél győzelmet aratott, másfél nap sem kellett ahhoz, hogy a csapat teljesítse az eddigieknél hosszabb pályát. Augusztus 8-án, vasárnap 337 hajó (24 nemzet képviselőivel a fedélzeten) vágott neki a 695 mérföldes táv teljesítésének, méghozzá nem akármilyen körülmények között. Mert nem elég, h
aug. 12
0:03
Megszólalt és kimondta a férjéről Gáspár Bea. Miért nem próbálták még? (Blikk)
Nem könnyű.
aug. 12
0:03
Ferihegy: Újra több, mint félmillió utas a repülőtéren, hasít a cargo (Spabook)
A budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2021 második félévét számottevő utasszám-növekedéssel indította, az utasforgalom újra meghaladta a félmilliót 1 hónap alatt. A légiáru mennyiség ezzel egyidejűleg 15 ezer tonna fölé…
aug. 12
0:07
Bereczki Zoltán bejelentkezett a pici lánya mellől: „Béke van, végtelen…” (Blikk)
Instagram oldalán árulta el.
aug. 12
0:11
Száz puszival várta gyönyörű kislánya az olimpia bajnok Csipes Tamarát (Blikk)
Elképesztő fogadtatás!
aug. 12
0:15
Megszólalt és kimondta Kasza Tibi: Napi téma a második gyerek (Blikk)
Nagyon fontos, amit elárult a második babáról.
aug. 12
1:54
Napszakok és ételek: mikor és mit érdemes fogyasztani? (WebBeteg)
Reggelizz úgy, mint egy király, ebédelj úgy, mint egy polgár, vacsorázz úgy, mint egy koldus - tartja az elterjedt mondás. A mai világban sajnos elég nehéz, bár nem lehetetlen betartani azokat a szabályokat, amelyekkel megőrizhetjük egészségünket.
aug. 12
1:58
Emlőtályog - Tünetek, okok és kezelés (WebBeteg)
Mi okozhatja emlőtályog kialakulását? Mik lehetnek a tünetei? Hogyan diagnosztizálható? Hogyan kezelhető? Mit lehet tenni a megelőzése érdekében?
aug. 12
3:18
Szójaallergia - hagyományos tesztekkel nem mindig lehet kimutatni (WebBeteg)
Aki valamilyen oknál fogva nem fogyaszt tejfehérjét, tejcukrot tartalmazó ételeket, gyakran helyettesíti szójából készült termékkel a joghurtot, tejet. Azonban a szója is okozhat allergiás tüneteket, de ezt nem minden esetben egyszerű vizsgálattal kimutatni.
aug. 12
5:03
Ismét jön a hőség, de nem minden országrészben - térképes előrejelzés (Infostart)
Csütörtökön az átlagoshoz közel lesz még a hőmérséklet, péntektől viszont melegedés kezdődik.
aug. 12
6:00
4 mód, hogy csökkentsd a jakuzzi klórfelhasználását (Spa Trend Online)
A medencék, jakuzzik tiszta vízéről lemondani senki nem szeretne, de a túl sok klór használatát is kerülné a többség. Ha érzékeny a bőröd, akkor pedig különösen jól jöhetnek az alábbi módszerek, amivel csökkentheted a jakuzzi vizének klórtartalmát, anélkül, hogy fel kellene áldoznod a maximális tisztaságot!
aug. 12
6:03
Minden olimpikon volt egyszer gyerek – Jocó bácsi jegyzete a sportoló diákokról (WMN)
„Ez az egész nem arról a néhány percről szól, amikor eldől minden, hanem évek, évtizedek tudatossága, áldozata szükséges a látványos eredményekhez.”
aug. 12
6:12
Ne szégyellje pénzügyi biztonságát a Kos, mégha sok irigye lesz is (Metropol)
Gondolkodásában mostanában hajlamos nagyon anyagiassá válni. Ez pedig saját magát, tüzes, lendületes lelkét bántja leginkább.
aug. 12
6:12
Újabb hőhullám érkezik: ekkortól várható a kánikula (Femcafe)
Csütörtökön az átlagoshoz közel lesz a hőmérséklet, utána viszont melegedés kezdődik. Mondjuk a részleteket.
aug. 12
6:12
Sírva jöttem el a pillástól – a szépségiparban mást jelent az, hogy „természetes”? (egy.hu)
Régen volt már műszempillám, most megint kedvet kaptam hozzá. Utólag azt mondom, bárcsak ne tettem volna! Kidobott pénz és végtelen csalódottság lett a vége. De legalább elgondolkodtam: vajon a szépség szükségképpen mást kell, hogy jelentsen egy szépségiparban dolgozónak, mint nekünk, átlagos embereknek?
aug. 12
6:18
Akkor most mi az igazság a delta-variánsról? (Metropol)
Nincs nyájimmunitás a delta-variánsnál – futott körbe a hír tegnap a hazai sajtóban. A vészjósló következtetésre Andrew Pollard, az Oxford Vaccine Group vezetője jutott. A meglepő kijelentésről megkérdeztük Rusvai Miklós professzort is.
aug. 12
6:36
Bányai Attila Európa-bajnok az Rs Aero 5 hajóosztályban (AQUA)
Tizenkét nemzet 70 versenyzője 10 futamban döntött a 2021-es Rs Aero Európa-bajnoki címek sorsáról. Rs Aero 5 kategóriában Bányai Attila győzött. Olaszországban, a Garda-tavon július 31.–augusztus 6. között rendezték meg az Rs Aero hajóosztály Európa-bajnokságát. Szombat-vasárnap felméréssel, közös edzéssel és megnyitóünnepséggel vette kezdetét a p
aug. 12
6:39
Jelentős növekedést mutatnak a Budapest Airport júliusi számai (Igényesférfi.hu)
A júliusi több mint félmilliós utasszám a júniusban mért adatok duplája, a forgalom elérte a 2019-es rekordév júliusi forgalmának 34 százalékát.
aug. 12
6:42
Rád telepedett a pesszimizmus? Így űzd el a negatív gondolatokat (Metropol)
Ha a maximumot akarod kihozni az életből és önmagad boldogabb verziója akarsz lenni, akkor meg kell szabadulnod a baljós gondolatoktól. Mutatjuk, hogyan!
aug. 12
7:09
A Coca-Cola is felszállt az NFT vonatra egy négy darabból álló sorozattal (Igényesférfi.hu)
Coca-Cola, Dolce&Gabbana, Campbell’s - már a legnagyobb márkák is NFT-ket árulnak.
aug. 12
7:12
Ötperces nyári leves: görögdinnye gazpacho (egy.hu)
Garantált siker a gyerekek körében is!
aug. 12
7:42
Üvegkalitkában őrzik a valódi Hannibal Lectert – Hátborzongató, miket tett (Femcafe)
Az Egyesült Királyság egyik legszigorúbb börtönében él a férfi, akit az ország legveszélyesebb bűnözőjeként tartanak számon. A vérfagyasztó tetteiről ismert Robert Maudsley-t a helyiek csak így ismerik: „az igazi Hannibal Lecter”.
aug. 12
7:42
Az alkoholistákkal csodák történnek – vendégségben a Székelyhidi házaspárnál (egy.hu)
„Azóta vagyok alkoholista, hogy terápiára mentem. Addig csak marha sokat ittam” – mondta nemrég egy interjúban idősebb Székelyhidi László matematikus, egyetemi tanár. Magyarországon közel egymillió alkoholbeteg él, 90 százalékuk sosem ismeri fel azt, hogy alkoholproblémával küzd. Nem kellene ennek így lennie. Ezt bizonyítja László élettörténete is,
aug. 12
7:51
Valaki megtartotta Károly és Diana esküvői tortáját, most óriásit kaszáltak rajta (Hamu és Gyémánt)
Minden bizonnyal a világ egyik legdrágább süteményéről van szó. Finoman szólva sem nevezhető teljesen frissnek az a tortaszelet, amelyet még 1981. július 29-én vágtak fel, mégis elképesztő összeget fizettek ki érte. Mindezt azért, mert a sütemény Károly herceg és Diana hercegné esküvőjéről származik, és 40 évig sikerült megőrizni.
aug. 12
8:09
Hazudós barátnő, kilincsre kent fogkrém és nicsak, egy bicsak: kedvenc úttörőtáboros emlékeink (WMN)
Mintamókus, Bella ciao, Volt egyszer egy lovascsapat, megvan? Alvó ember mellett öntögetett víz? Kilincsre kent fogkrém? És ti miket csináltatok, miket énekeltetek a nyári (úttörő)táborokban?
aug. 12
8:57
Így használhatod Facebook újítását, a hangemojikat (Hamu és Gyémánt)
A Facebook pár hete jelentette be a Messenger egyik legújabb és legfurább frissítését. A cég úgy gondolta, hogy már nem elég az amúgy is bőség zavarában úszkáló felhasználóknak „sima" emojikat használniuk, melléjük hangot is kell társítani. Így született meg a Soundmojis, azaz a „hangemoji", amelyek segítségével egy tucatnyi hangulatjel me
aug. 12
9:15
Ahogy a nagykönyvben meg van írva: Mercedes-Benz CLS 400 d (Igényesférfi.hu)
Más, mint a versenytársak, elképesztő egyénisége van. Nem akarja, hogy összevessük bármivel vagy patikamérlegre tegyük, egyszerűen tudja azt amit kell, sőt sokkal többet is.
aug. 12
9:18
Életmentő tüdőátültetést hajtottak végre hazánkban egy koronavírusos betegen (Femcafe)
A beavatkozásra az Országos Onkológiai Intézetben került sor, a 41 éves páciens tüdeje súlyosan roncsolódott.
aug. 12
9:57
A Recirquel lesz az ismert holland kulturális fesztivál sztárfellépője (Hamu és Gyémánt)
A magyar társulattal promótálják a Cultura Nova fesztivált, míg Groningenben tartandó Noorderzon fesztiválon már előre eladták az összes jegyet.
aug. 12
10:06
Koronavírus - 86 új fertőzött, nincs újabb elhunyt (WebBeteg)
A beoltottak száma 5 663 658 fő, közülük 5 497 940 fő már a második oltását is megkapta. 86 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 810 212 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma.
aug. 12
10:06
Már a férfiak is járhatnak ruhában - legalábbis Post Malone stylistja szerint (Femcafe)
A divat a 21. században szabadabb, mint eddig bármikor. Olyannyira, hogy eljutottunk oda, már a férfiak is hordhatnak ruhát - ezt az új trendet pedig Catherine Hahnnak köszönhetjük.
aug. 12
10:12
Meghökkentő adatok: valójában ennyi magyar dolgozik a szabadsága alatt (Femcafe)
Egy új reprezentatív felmérés arra a kérdésre kereste a választ, hogy miként használják fel a magyarok a nyári szabadságukat. Kiderült, hányan tudják akadálymentesen és egyszerűen függetleníteni magukat néhány napra a munkájuktól, és kik azok, akik e téren nehézségekbe ütköznek.
aug. 12
10:21
Véget ért volna a pandémia az ingatlanpiacon? (Igényesférfi.hu)
Az idei év első negyedévében továbbra is az újlakások és a vidék térnyerése volt jellemző a hazai ingatlanpiacon.
aug. 12
10:21
Leginkább a Balatonnál nyaralunk idén, és tudjuk, hogy akár 1000 Ft felett lehet a lángos ára (SzMo)
Érződik, hogy idén sokan az utolsó pillanatra hagyták a nyaralás megtervezését, és ha eljutnak a szálláskeresésig, akkor az árfekvést nézik elsőként. Korábbi felmérésünk eredményeit összesítettük.
aug. 12
10:27
Kiadta a titkot Schobert Norbi: Komoly dolgot árult el Rácz Jenőről (Blikk)
Érdemes kipróbálni?
aug. 12
11:09
Új kihívások elé néz Szalai Attila válogatott focista (SzMo)
Az idei EB egyik legsikeresebb hazai játékosa megállíthatatlan: júliustól a BioTechUSA kiemelt szponzorált sportolója lesz, ezzel ösztönözve minél többeket az egészségtudatos és sportos életmódra.
aug. 12
11:18
Szükséges-e ráerősítés, vagy nem? Kérdések az emlékeztető oltásról (WebBeteg)
A címben szereplő kérdéssel szembesülnek azokban a szerencsés országokban, ahol a felnőtt lakosság nagyobb részét már beoltották. Az alábbiakban azt foglaljuk össze, amit a Nature gyűjtése szerint a tudósok e pillanatban tudnak, illetve szeretnének tudni a COVID-19 elleni emlékeztető vakcinákról.
aug. 12
11:33
Magyar győzelem a 2021-es ExO Awardson! (SzMo)
Nemzetközi díjat nyert a fiataloknak szóló, klímaszorongás-oldó program!
aug. 12
11:42
Idén is támadnak a kertben a poloskák, így védekezz ellenük (Ripost)
Eddig csak mutatóban láthattunk egyet-kettőt ebből a pofátlan rovarból, de már kezdődik a poloskainvázió. Nem kímélik a paradicsomot, paprikát, gyümölcsöket sem; mutatjuk, hogyan tarthatod őket távol a kertedtől!
aug. 12
11:54
Hogy lehet így felöltözni? Lady Gaga új outfitje megint kiverte a biztosítékot (Femcafe)
Olyan ruhakölteményben kapták lencsevégre a különös ízléséről is elhíresült énekesnőt, melynek láttán mindenki fogja a fejét. Hogyan választhatott ilyen darabot az amerikai világsztár?
aug. 12
12:12
Gyógynövények nőknek (egy.hu)
A gyógynövények többségét a legtöbb esetben nemtől függetlenül bátran fogyaszthatjuk, van azonban néhány faj, melyek mégis inkább egyik vagy másik nem számára javalltak. A célközönség ilyen irányú szűkítése elsősorban a növényekben lévő hatóanyagoknak, például a különféle növényi hormonoknak is köszönhető. Könnyen belátható, hogy a fitoösztrogént t
aug. 12
12:15
Az állat, aminek csak az orra másfél mázsa – WMN-kvíz az elefántok világnapján (WMN)
Ma van az elefántok világnapja. Szerinted hány kilót esznek naponta, és mi mindent csinálnak az másfél mázsás ormányukkal? Katt a kvízre, és megtudod!
aug. 12
12:15
Idris Elba is csatlakozik a Sonic 2 stábjához (Hamu és Gyémánt)
Többek között a Drót című sorozatból ismert Idris Elba nemrég jelentette be, hogy a Sonic 2. részében a Knucles karakterének adja majd a hangját.
aug. 12
12:54
Megtalálod a méhet az ábrán? 145-ös Iq alatt még senkinek sem sikerült (Femcafe)
Íme egy újabb kőkemény agytornával felérő képrejtvény. Ideális arra, hogy elüsd az unalmas órákat a hőség kellős közepén.
aug. 12
13:06
Koronavírus - Három új szert tesztelnek (WebBeteg)
Rövidesen megkezdi három, más betegségek ellen alkalmazott szer - az artesunat, az imatinib és az infliximab - Covid-19 elleni kezelésre való hatékonyságának klinikai tesztjét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) - jelentette be Genfben az ENSZ egészségügyi szakosított szervezete.
aug. 12
13:12
Mi a demencia? (WebBeteg)
A demencia a tévhittel ellentétben nem egy konkrét betegség, hanem egy gyűjtőfogalom, amely olyan tüneteket foglal magába, melyek hátterében különböző betegségek állhatnak.
aug. 12
13:15
1700 éves érmékre bukkantak egy izraeli strandon (Hamu és Gyémánt)
Izrael nyugati partvidékén egy ókori érmegyűjteményt fedeztek fel – közölte szerdán az Izraeli Régiségügyi Hatóság (IAA).
aug. 12
13:17
Stewardess a Burdzs Kalifa tetején: így forgattak 828 méter magasan (Hamu és Gyémánt)
Valódi vagy szerkesztett? Sok néző tette fel ezt a kérdést az Emirates legújabb reklámfilmjét megtekintve, ám a légitársaság egy kulisszák mögötti képet tett közzé, hogy választ adjon a kétkedőknek. Íme, így alkották meg a lélegzetelállító videót!
aug. 12
13:36
Az Ensz kiadta a vörös jelzést: ha most nem cselekszünk, bekövetkezik a klímakatasztrófa (Femcafe)
Az Ensz Éghajlatváltozási Kormányközi Testülete által hétfőn kiadott jelentéséből kitűnik, hogy az utolsó utáni órában vagyunk. Haladéktalanul cselekednünk kell éghajlatunk védelme érdekében, máskülönben nem fog elkerülni minket a klímakatasztrófa fenyegetése.
aug. 12
14:15
Dokumentumfilmmel tisztelegnek a 25 éves Sikoly előtt (Hamu és Gyémánt)
A hamarosan megjelenő Scream 4K Ultra HD Blu-ray egy új dokumentumfilmes featurette-et tartalmaz, amely visszatekint Wes Cravenre legendás filmjére.

Keresés