Micsoda véletlen egybeesés: Meghan Markle és Harry herceg őszinte beszélgetése Oprah-val néhány órával azután fog megjelenni, hogy a királyi család megjelenik a saját TV-műsorában.
Néhány perc alatt bárki, bárhonnan, bármikor megnyithatja a bankszámláját, amihez azonnal használható digitális bankkártya is jár, anélkül, hogy bankfiókba kellene mennie, köszönhetően a K&H új fejlesztésének.
Idén is közzétette ellenőrzési tervét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amelyből kiderül, mely területekre fókuszál vizsgálatai során. Továbbra is kiemelt figyelem hárul majd az e-kereskedelmi szektorra, valamint fokozott cél a bujtatott foglalkoztatás feltárása. Az elmúlt évekhez képest újdonság, hogy előtérbe kerül a határon átnyúló adókedvezmé
A Tesla továbbra is az elektromosautó-gyártó szektor megkerülhetetlen szereplője, ráadásul olyannyira fontos, hogy jellemzően képes az egész szektort megmozgatni. A történelmi csúcsról már több mint 20 százalékot esett a Tesla árfolyama az elmúlt időszakban, és érdekes azt látni, hogy a három legnépszerűbb kínai elektromos autós részvény átlagban s
Alig két hét van hátra a közlekedési alapvizsga megnyitásáig, a cél az, hogy a gyermekek tudatosabban és biztonságosabban mozogjanak a hétköznapi forgalomban.
Az Európai Bizottság három nagy projektet is meghirdetett, amelyek a dróntechnológiához, az űrkommunikációhoz és űrforgalom-irányításhoz kapcsolódnak. Mindhárom projekt azt szolgálja, hogy az EU versenyelőnyhöz jusson ezeken a területeken - írja a Reuters.
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni.Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló – 478. rész.
Csütörtökön teszi közzé a Magyar Telekom a legfrissebb gyorsjelentését, amiben mérsékelten növekvő bevételekről és annál nagyobb mértékben bővülő EBITDA-ról számolhat be a vállalat.
Az Istenhegyi Magánklinika megvásárolja a Telki Kórház Kft. 100 százalékát. A Lantos Csaba érdekeltségi körébe tartozó Telki Kórház Kft. működtetése 2021. március 1-jén kerül át a Dr. Kollár Mihály vezette, Dr. Rudas László érdekeltségébe tartozó Istenhegyi Magánklinika Zrt. hatáskörébe.
Kiugróan sok gyermekpornográf tartalmat jelentettek, de az adathalász kísérletek és a hozzájárulás nélkül megosztott személyes adatok száma is nőtt 2020-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság internetes tájékoztató és segítségnyújtó szolgálata szerint. Az Internet Hotline (IH) az előző évhez képest több mint kétszer annyi, 1765 darab bejelentés
Az LMP ellenzi, hogy a kormány munkához köti a családtámogatásokat. Országgyűlési képviselőjük, Hohn Krisztina keddi, online sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a vírushelyzetben sokan veszítették el az állásukat önhibájukon kívül, a családokat pedig akkor is támogatni kell, ha sokan váltak munkanélkülivé.
A kormány jövőbeli céljai között szerepel az, hogy a magyar állatvédelem öt éven belül Európa élvonalába tartozzon – ezért is indítottak el egy online felmérést, ami az alapját adhatja majd a nemzeti állatvédelmi programnak.
Az édesvízi halak "katasztrofális" fajpusztulásáról számolt be egy jelentés, amely szerint a világ 80 faja már kihalt, közülük 16 tavaly, egyetlen év alatt.
Az Európai Unió statisztikai hivatalának (Eurostat) kedden kiadott végleges adatai szerint éves összehasonlításban 0,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak a 19 uniós országot tömörítő eurózónában, ami tavaly február óta a legnagyobb érték. A friss adat megegyezik az előzetesen közölttel. Az előző négy hónap mindegyikében még 0,3 százalékkal csökke
A hazai sísporttal egyidős Magyar Turista Egyesület 2021. febr. 20-21-én nyílt túrával emlékezett meg arról, hogy a Budapesti Egyetemi Turista Egyesület (BETE, sajnos a többi sportegyesüleettel együtt 1948-ban betiltották) 111. évvel ezelőtt a Börzsönyben, a Csóványos és a Nyír-réten egykor állt vadászkastély között lesikló síversenyt rendezett.
Tóth Krisztina nemrég beszélt arról, hogy a nemi szerepek ábrázolása miatt levenne a kötelezők listájáról egy Jókai- és egy Szabó Magda-regényt. Véleményével azonban heves indulatokat váltott ki.
Felcsillant a remény, hogy ismét szurkolhassunk magyar pilótának a Forma–1-en. Gender Tamással, hazánk legsikeresebb formula-autóscsapatának vezetőjével beszélgettünk.
Fiedler Ferenc születésének századik évfordulójára a Kálmán Makláry Fine Arts Galéria kiállítással, benne itthon még soha nem be nem mutatott alkotásokkal emlékezik.
Továbbra sem csillapodnak a hullámok a januárban hatályba lépett új kata szabályozás körül, amely a 3 millió forint feletti kifizetések után 40 százalékos adót ró a juttatás kifizetőjére. A Niveus Consulting Group néhány, a gyakorlatban gyakran felmerülő kérdést járt körül.
Élelmiszerbiztonsági szempontból megfelelt az előírásoknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) által vizsgált 23 barackpálinka, de minőségi okok miatt két terméket kivontak a forgalomból.
A közzétett ellenőrzési terv alapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szigorúan fogja vizsgálni a kisvállalkozások tételes adóját (kata) választó adózókat és munkáltatókat, hogy feltárja a bújtatott foglalkoztatást - írta az MTI-nek kedden elküldött elemzésében az EY.
Megérkezett Magyarországra az orosz Szputnyik vakcinaszállítmány, amely százezer magyar ember elsőkörös oltását biztosítja - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfő este a Facebook-oldalán.
Tovább javult a hazai tőzsdei vállalatok transzparenciája, mindegyik magyar cég jobb eredményt ért el az idei felmérésünkben, mint egy évvel korábban. A blue chipek továbbra is az élmezőnyben vannak, de a midcapek is kezdik beérni őket, sőt, idén egyikük felállhatott a dobogó harmadik helyére - derül ki a Portfolio idén már 20. alkalommal elkészíte
Jogtisztán nem közvetíthették, hát kicserélték a zenét jogtiszta liftzenére. A Metallica egy online streamelt élő koncerttel zárta le a játékfejlesztő Blizzard idei éves rajongóknak szóló konferenciáját, a BlizzCont, ami a koronavírus-járványnak köszönhetően természetesen végig online zajlott szintén. A koncertet lehetett élőben közvetíteni
Újabb dologra jöttek rá a kutatók a koronavírussal kapcsolatban: mint kiderült, egyes pácienseknél a betegség lefolyását és súlyosságát nagyban befolyásolja az emberi immunrendszer és a SARS-CoV-2, tehát az új típusú koronavírus közötti interakció.
Hatvan éves korában, egy bolognai kórházban, koronavírusban elhunyt a motorsport legendás egyénisége, Fausto Gresini, aki versenyzőként, majd csapatfőnökként is világbajnok tudott lenni.
A megállapodás értelmében a két szervezet információ- és tapasztalatcseréje mellett a hitelintézet tanácsadással, szakmai képzésekkel, piaci előrejelzésekkel is segíti az ágazat versenyképességének javítását.